-

Zsuzsi, Virág, Olga és Franci mondhatni gyerekkori barátnőim. Bár ezt megismerkedésünk kezdetén, zsenge és szemtelen 14 évesek öntudatunkban, amikor máris őrületesen érettnek és felnőttnek éreztük magunkat - ide nekünk a fél világot reggelire! - valószínűleg nem így fogalmaztuk volna meg. Akárhogy is, az elmúlt 24 évben tartottuk a kapcsolatot, miközben a háttérben zajlott mindannyiunk bonyolult élete matekérettségivel, felvételikkel, aztán egyetemi vizsgákkal, buta kis szerelmekkel, majd álláskereséssel, esküvőkkel, válásokkal, szeretőkkel, gyerekszülésekkel, bukásokkal és diadalokkal, gyásszal, örömökkel és bánatokkal tarkítva.

Kiegyensúlyozott, derűs énemet részben nekik is köszönhetem, ők azok, akik kipárnázott védelmet nyújtanak számomra a világ rózsatüskéi között.

Ha bármi bajom is van az életben, bizton tudom, hogy minden körülmények között számíthatok rájuk, akármikor felhívhatom őket, átszaladhatok egy kávéra, kisegítenek zsebkendővel, rúzzsal, pénzzel, jó tanáccsal, egy vigaszt nyújtó vállal, vagy egy jó könyvvel, ha épp arról van szó.

Nem sok minden akad, amit ne tudnánk egymásról, és szinte semmi, amit el akarnánk titkolni.

Éppen ezért nem is sokat hezitáltam, amikor egyik hétfőn fantasztikus híreket kaptam a munkahelyemen, nyilvánvaló volt, hogy örömömet velük akarom elsőként megosztani. Azonnal küldtem is egy gyors körüzit a lányoknak.

Csajoooook, szuper hírem van!!! Alig várom, hogy elmeséljem! Nem csattanunk valamikor??? :)

Persze mindenki irtó lelkes volt, mondom, tök cuki bringák egytől egyig, úgyhogy rövidke szervezés után abban maradtunk, hogy a jó időre való tekintettel –idén ugyanis szokatlanul meleg volt már április legelején- az egyik kiülős helyre foglalok asztalt szombat este 8-ra. Előtte tutira nem fognak odaérni, Zsuzsinak a férje hétig focizik, és csak utána tudja leváltani a gyerekekkel, Olginak családi programja van az anyóséknál, Francinak pedig le kell tenni a legkisebbjét, azt a pasija egyedül nem vállalja.

Alig fértem a bőrömbe, olyan izgatott voltam. Nagyon jól tudtam, micsoda remek táptalajai lesznek ezek négyen az én örömömnek, ha velük megoszthatom, az százszorosára növeli majd a boldogságomat. Micsoda klassz kis móka lesz, éjfélig vihogni a hülyeségeken, meg egymás szavába vágva pletykálni megbeszélni a világ nagy dolgait!

Csütörtökön aztán üzenet jött Olgitól:

Bocs, jányok, kruppos lett a gyerek, így nem fogom tudni itthon hagyni másra. L Azért randizzatok nélkülem! Puszik, hiányoztok! <3 <3 <3

De persze nem akartuk kihagyni a jóból, inkább elhalasztottuk a találkát egy héttel ... majd újabb két héttel, Zsuzsiéknak ugyanis felgyűltek az otthoni gondok, így képtelen volt elszabadulni május közepéig.

A májusi találka végül miattam hiúsult meg, a férjem külföldre utazott és nem tudtam kire hagyni a gyerekeket. Áttoltuk a dolgot június 13-ra, abban a reményben, hogy még a nyári vakáció előtt össze tudjuk hozni.

Júni 13 este 8-ra lefoglaltam az asztalt, bakker ne késsetek, mint a múltkor, mert megint rámnyomul a pincérsrác! ;-)

Haha, te most panaszkodsz, vagy dicsekszel, Nyuszi? J No para, sietek!!!

Ám az ötye ismét csak füstbe ment, ezúttal Virág háztartásában került homokszem a gépezetbe, költözködésben voltak épp, és képtelen volt otthagyni a félkész állapotok között a családot.

A forró nyári hónapok aztán hamar elperegtek, persze anélkül, hogy találkozhattunk volna. Bár erre, őszintén szólva amúgy sem volt sok esély, és ezzel mindannyian tisztában voltunk. Ki-ki a maga módján és tehetsége szerint igyekezett zsonglőrködni a vakációzó gyerekek és a munkahelyi-háztartásbeli követelmények Bermuda-háromszögében, örültünk, ha a kálvária kellős közepén legalább a lábkörömvágásra futotta az időnkből. A találka így a 4. dimenzióban ragadt.

De szeptemberben végre újra nekidurálhattam magam a szervezésnek!

Tali? Mikor? Szept eleje?

Bocs, a hó eleje nekem nem jó, téboly ez a sulikezdés! Mit szóltok a 19-hez? :-*

Sok a meló, szar az egész, a Feri meg sosincs itthon, vááá, elegem van! De 26 jó lehet, na??

A 26 végül mégsem lett jó, Virág férje a haverokkal sörözni ment, 27-én pedig Francinak jött közbe valami.

Október 3-án aztán majdnem találkoztunk, én legalábbis már lealapozva, kisminkelve, besmukkolva vettem a kabátom az előszobában, amikor pittyent a telefonom.

Szar van a palacsintában, csajok, majd mesélek, de ez a mai nem fog összejönni, bocs. L

Végül áttettük a talit a rákövetkező csütörtökre, este nyolcra.

Picit kések, de jövök, bocsiiii!!!

Már a buszon, 10 perc!

Szokásomhoz híven persze negyed órával hamarabb odaértem a nevemre lefoglalt asztalra. Nem okozott nagy meglepetést, hogy késnek, Olgi be volt oltva pontosság ellen, ami persze temérdek viccnek volt a tárgya, Virágék pedig nemrég költöztek az agglomerációba, és még nem szokott hozzá a megnövekedett utazóidőhöz. Sebaj, amíg a többieket vártam, rendeltem magamnak egy pohár vörös bort.

Fél kilenckor végre beesett Franci, lóhalálában, a bocsánatomért esedezve, épp nagyon anyás a középső gyerek, nem tudott elszakadni. Kilencre Olgi és Zsuzsi is befutott, fél tízkor már teljes volt a létszám.

- Na mesélj, bébi, mit akartál mondani? –karolt át Zsuzsi kedvesen.

Ám mielőtt válaszolhattam volna, Francit hívta a férje, hogy megkérdezze, adhat-e krumplit a kutyáknak. Adhat.

Aztán Olgi fogott bele az anyósa szapulásába, a vénasszony ott tesz neki keresztbe, ahol csak tud, próbálja ellene fordítani az egyetlen fiacskáját is, ha ez így megy tovább, tényleg rámegy a házasságuk. Közben Virág pasija is telefonált négyszer, hogy elmondja, nagyon sír a gyerek, neki ebből elege van, mit csináljon, képtelenség így kipihennie magát a másnapi értekezletre. Ötödik alkalommal már aztán Virág sem bírta tovább, lelkiismeretfurdalástól hajtva inkább hazaszaladt. Így már nem hallhatta, hogy Zsuzsi úgy tűnik, végleg összeveszett a férjével, sajnos nem segített a terápia sem, ahová hónapok óta jártak, főleg hogy utólag kiderült, a pasinak legalább egy éve van valakije. Az élet igazságtalanságain búslakodva aztán elkortyolgattunk még egy pohár bort, de utána kinek-kinek haza kellett húznia, másnap munka és suli, korán kell kelni összekészíteni a gyerekeket.

Hazafelé menet a buszon hirtelen bevillant. Te jó ég, mit is akartam nekik mondani?! Mi is volt az a fantasztikus hír, amit feltétlen meg akartam osztani a barátnőimmel?

Ja igen, megvan. Kár, hogy nem volt rá idő... Na sebaj, majd elmesélem nekik legközelebb.

Fiala Borcsa