Kövérnek láttam magam: egy lányt, aki azt hitte, a kilókkal küzd – pedig valójában a testképével
Már nyakunkon a nyár, és ezzel együtt lassan előkerülnek a gardróbok mélyéről a nyári szettek: ruhák, szoknyák, trikók, rövidnadrágok, bikinik – és ezekkel együtt újra felhangosodhatnak azok a kritikus hangok is, amik makacsul azt ismételgetik: „ne felejtsd el behúzni a hasad”, vagy épp azt, hogy „a narancsbőr, a szőrös láb, kar, test még mindig nem divat”. Bevallom, néha-néha még én is meghallom ezeket. Időnként felszínre tör bennem az a bizonytalanság, az a szorongás, ami hosszú éveken át visszatartott attól, hogy én is ott feszítsek az edzőteremben feszes sportfelsőkben – akkor is, ha történetesen nem vagyok nádszálvékony. Kaiser Orsolya írása.
–
Először tinédzserkoromban, több mint 10 évvel ezelőtt, 15-16 évesen kezdtem el méricskélni magam. Nemcsak a mérlegen, hanem a tükörben is: fejben listát vezettem arról, miből kellene lefaragni.
Tisztán emlékszem arra is, hogy hónapokon, sőt talán egy éven át is majdnem minden este ugyanaz volt a „diétás” vacsorám: egy tonhalkonzerv némi zöldséggel és puffasztott rizzsel, ha egyáltalán vacsoráztam.
Egy időben ugyanis arra is rákaptam, hogy este 6-7 után inkább már nem ettem semmit. Ma már tudom, hogy ha nem eszem, az agyam sem működik rendesen, ezt a cikket sem tudnám megírni, ha nem reggeliztem és ebédeltem volna.
Akkoriban már évek óta heti háromszor jártam táncolni, sőt gyakran hétvégénként is elvittek minket a szüleink a testvéremmel a tánciskolába akrobatika- vagy balettórára. Mozgásból tehát nem volt hiány, mégsem tűnt elégnek.
Csatlakozz a WMN-Tagsághoz!
Ezt a tartalmat csak a WMN-tagok olvashatják tovább.
Legyél te is a közösségünk része, támogasd munkánkat!
Szükségünk van a támogatásodra.
Megnézem a tagsági csomagokatvagy bejelentkezem
A kiemelt kép forrása: Unsplash/Vitalina Zabolotnia, Universtock
Glow
Glow