Ünnepeld a tested! – Ma van a bikini világnapja
Mindig érdekelt, mégis hogyan alakul egy sima nap valaminek a világnapjává, ezért megnéztem, hogyan lett a július 5. pont a bikini világnapja. Aztán amikor elmerültem az úszódresszek és bikinik evolúciójában, félelmetes hasonlóságokra bukkantam a saját beachbodym történetével. Valahogy úgy érzem, a bikinibe bújtatott testünk elfogadása többet nyom a latban, mint maga a parányi textil milyensége. Darányi Lea írása.
–
A bikini világnapjához nem kötődik szaftos történet
Egyszerűen ez az évfordulója (most pontosan a 78.) a bikini 1946-os feltalálásának, amely a párizsi tervező, Louis Réard nevéhez fűződik. Sok évig szidtam ismeretlenül is, hogy „mégis, ki az a hülye, akinek hála, nyaranként a fél világ láthatja fodrozódó hájam?”. Ellenszegültem, és „csakazértsem” vettem fel a fránya kétrészest. Aztán amikor a húszas éveim elején felfedeztem a napozás örömét, megenyhültem kicsit,
most pedig, amikor végignéztem, hogyan is fürdőztek régen a nők, már inkább imába foglalnám Réard nevét, mert mégiscsak remek ötlet volt ez a bikini.
A nevet egyébként a háború inspirálta, a francia divatszakértő a Marshall-szigeteki Bikini-korallzátony alapján nevezte el így a textildarabot, ahol a háború után az amerikaiak atomteszteket végeztek. Hát, nem túl vidám történet.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Nudista örömöktől a gyapjúdresszig
Az úszódresszek világtörténelmét nézve, saját strandtestem jut eszembe. Mindkettő a boldog nudizmussal kezdődött. Kiskoromban még nem igazán zavart, ha meztelenül kell csobbannom, sőt, bármikor, bárhol szívesen dobtam le a textilt. Így kezdődött ez annak idején a világban is, eleinte meztelenül fürdőztek a népek, aztán egyre inkább elítélendő lett a magamutogatás, szóval a nők mindig különböző ruhákkal takarták el magukat. Ez pont ugyanígy volt a saját történetemben is,
beütött a tinikor, és hirtelen a nadrág meg a póló jelentette számomra a tökéletes strandöltözetet. Mert „nehogy már bárki meglásson”.
A világban aztán a XIX. században kezdték a nők ruházatát a fürdőzéshez szabni (haha). Azért nevetek ezen, mert eleinte nem voltak ritkák a fűzők, illetve a gyapjú (!!!) dresszek sem, ezeknél pedig, valljuk be, akkor már a nudizmus is csábítóbban hangzik. (Ennek sikere egyébként bizonyos körökben abszolút töretlen.) Mondjuk,
az én életemnek is volt ilyen szakasza, amikor a strandon több ruhát hordtam, mint egyébként az utcán.
Gyapjút azért nem vettem fel, pedig egy ideig szentül hittem, hogy „ki lehet izzadni a hájat”. Normális esetben a tinikor kinövésével annak összes hülyeségét is levedli az ember, ám ha valakinek ezekben az években találják állandóan szidni a testét (khmm, kösz, apa), akkor még sokévnyi meló kell ahhoz, hogy a bikini egyáltalán szóba kerülhessen.
Szóval légyszi, ne szidjátok senkinek az alakját, főleg ne a strandon, és ne bikiniben, na, és leginkább a tiniket ne. Soha, semmilyen körülmények között. Köszi!
Az úszódresszek és a bikini
A XX. századra aztán egyre jobban elterjedtek a leheletnyivel kényelmesebb strandviseletek, például már nem volt muszáj lefedni minden bőrfelületet, és nem ragaszkodtak a fűzőkhöz sem. Ám sok érdekes (értsd: horror) sztorit lehet arról olvasni, hogy a háború előtti időkben rendőrök mérték le centivel: nem túl rövid-e a nők úszódressze, és letartóztatták azokat, akiknek az öltözetét nem tartották megfelelőnek. Ilyen viszonyok mellett én valószínűleg messze kerültem volna a strandokat, de
a korabeli nők bírták a strapát, sőt, szép lassan kiharcolták a testhez simuló dresszeket is.
Nálam – a boldog gyermekévek után – ezek nagyjából tíz évig messze kerülendők voltak. Annyira zavart a kövérségem, hogy inkább kitaláltam egy napallergiát, és érdekes módon állandóan menstruáltam is. Nyaranta… három hónapig… folyamatosan. Nyilván, senki nem vette be, de legalább elkerültem a levetkőzés veszélyét.
Már a háború előtti időkben is normálisnak számítottak a kétrészes darabok
Bár ezek akkor még legalább a köldökig értek, és alul sem villantottak bikinivonalat. Aztán az igazi bumm 1946. július 5-én érkezett, amikor is a 19 éves francia modell, Micheline Bernardini bemutatta Réard bikinijét, ami már csakis a legszükségesebb testrészeket fedte le. Bár a történelem függvényében Réard még talán szobrot is kaphatna, én a mai napig jobban kedvelem az egyrészes darabokat.
Most már igazán nem érdekel, ki mit lát belőlem
És az sem, hogy ennek alapján mit gondol rólam, de pár éve a testem minél nagyobb arányú takarása miatt vásárolt piros egyrészes fürdőruhám annyira a szívemhez nőtt, hogy az olcsó bikinimet már csak ritkán hordom, amikor, mondjuk, színt akarok kapni a napon. Bár a napozást mostanában végtelenül unom, mindig elalszom, ami hatalmas leégésekhez vezet. Szóval lehet, hogy nem volt annyira hülye ötlet tini korom trükkje, amikor magamra tekertem egy strandkendőt.
Ezt tanítsd meg a lányaidnak!
Nincs még gyerekem, de ha lenne, és főleg, ha lány lenne, egyetlen dolgot akarnék neki mindenképp megtanítani a sokat emlegetett beachbodyval kapcsolatban, amire nekem csak hosszú évek alatt sikerült rájönnöm. Hogy
bármit is mondjanak a hülye magazinok, bármilyen irreálisan tökéletes képekkel bombázzon a média, egyetlen dolog számít csak igazán: egy mosoly és az egyenes tartás.
A tested adott, ha kisétálsz benne a strandra, akkor már kész is a beachbody, ha pedig kihúzod a hátad, és felöltöd a legszebb mosolyod, akkor bármit is viselj, biztosan bombasztikusan nézel ki.
Darányi Lea
A kiemelt kép a szerző sajátja
Kormos Anett írt két éve a beach bodyról Palvin Barbi kapcsán egy érdekes cikket, nézzétek meg ITT!
