A bikini világnapjához nem kötődik szaftos történet

Egyszerűen ez az évfordulója (most pontosan a 78.) a bikini 1946-os feltalálásának, amely a párizsi tervező, Louis Réard nevéhez fűződik. Sok évig szidtam ismeretlenül is, hogy „mégis, ki az a hülye, akinek hála, nyaranként a fél világ láthatja fodrozódó hájam?”. Ellenszegültem, és „csakazértsem” vettem fel a fránya kétrészest. Aztán amikor a húszas éveim elején felfedeztem a napozás örömét, megenyhültem kicsit,

most pedig, amikor végignéztem, hogyan is fürdőztek régen a nők, már inkább imába foglalnám Réard nevét, mert mégiscsak remek ötlet volt ez a bikini.

A nevet egyébként a háború inspirálta, a francia divatszakértő a Marshall-szigeteki Bikini-korallzátony alapján nevezte el így a textildarabot, ahol a háború után az amerikaiak atomteszteket végeztek. Hát, nem túl vidám történet.

Louis Réard invented the bikini style in 1946. He was known to have said that his design was going to produce an "explosive commercial and cultural reaction," which is why he named it after the nuclear test site, Bikini Atoll. Réard marketed his creation as "smaller than the smallest bathing suit in the world" and even hired planes to write this slogan in the sky. Quotations according to Wikipedia. #Backstory #Bikini #BikiniBeginnings #FrenchFashion #LouisRéard #1946

Nudista örömöktől a gyapjúdresszig

Az úszódresszek világtörténelmét nézve, saját strandtestem jut eszembe. Mindkettő a boldog nudizmussal kezdődött. Kiskoromban még nem igazán zavart, ha meztelenül kell csobbannom, sőt, bármikor, bárhol szívesen dobtam le a textilt. Így kezdődött ez annak idején a világban is, eleinte meztelenül fürdőztek a népek, aztán egyre inkább elítélendő lett a magamutogatás, szóval a nők mindig különböző ruhákkal takarták el magukat. Ez pont ugyanígy volt a saját történetemben is,

beütött a tinikor, és hirtelen a nadrág meg a póló jelentette számomra a tökéletes strandöltözetet. Mert „nehogy már bárki meglásson”.

A világban aztán a XIX. században kezdték a nők ruházatát a fürdőzéshez szabni (haha). Azért nevetek ezen, mert eleinte nem voltak ritkák a fűzők, illetve a gyapjú (!!!) dresszek sem, ezeknél pedig, valljuk be, akkor már a nudizmus is csábítóbban hangzik. (Ennek sikere egyébként bizonyos körökben abszolút töretlen.) Mondjuk,

az én életemnek is volt ilyen szakasza, amikor a strandon több ruhát hordtam, mint egyébként az utcán.

Gyapjút azért nem vettem fel, pedig egy ideig szentül hittem, hogy „ki lehet izzadni a hájat”. Normális esetben a tinikor kinövésével annak összes hülyeségét is levedli az ember, ám ha valakinek ezekben az években találják állandóan szidni a testét (khmm, kösz, apa), akkor még sokévnyi meló kell ahhoz, hogy a bikini egyáltalán szóba kerülhessen.

Szóval légyszi, ne szidjátok senkinek az alakját, főleg ne a strandon, és ne bikiniben, na, és leginkább a tiniket ne. Soha, semmilyen körülmények között. Köszi!

Szerzőnk és barátnője Fotó: NomadCruise/Adrian Petrasch

Az úszódresszek és a bikini

A XX. századra aztán egyre jobban elterjedtek a leheletnyivel kényelmesebb strandviseletek, például már nem volt muszáj lefedni minden bőrfelületet, és nem ragaszkodtak a fűzőkhöz sem. Ám sok érdekes (értsd: horror) sztorit lehet arról olvasni, hogy a háború előtti időkben rendőrök mérték le centivel: nem túl rövid-e a nők úszódressze, és letartóztatták azokat, akiknek az öltözetét nem tartották megfelelőnek. Ilyen viszonyok mellett én valószínűleg messze kerültem volna a strandokat, de

a korabeli nők bírták a strapát, sőt, szép lassan kiharcolták a testhez simuló dresszeket is.

Nálam – a boldog gyermekévek után – ezek nagyjából tíz évig messze kerülendők voltak. Annyira zavart a kövérségem, hogy inkább kitaláltam egy napallergiát, és érdekes módon állandóan menstruáltam is. Nyaranta… három hónapig… folyamatosan. Nyilván, senki nem vette be, de legalább elkerültem a levetkőzés veszélyét.

Már a háború előtti időkben is normálisnak számítottak a kétrészes darabok

Bár ezek akkor még legalább a köldökig értek, és alul sem villantottak bikinivonalat. Aztán az igazi bumm 1946. július 5-én érkezett, amikor is a 19 éves francia modell, Micheline Bernardini bemutatta Réard bikinijét, ami már csakis a legszükségesebb testrészeket fedte le. Bár a történelem függvényében Réard még talán szobrot is kaphatna, én a mai napig jobban kedvelem az egyrészes darabokat.

Most már igazán nem érdekel, ki mit lát belőlem

És az sem, hogy ennek alapján mit gondol rólam, de pár éve a testem minél nagyobb arányú takarása miatt vásárolt piros egyrészes fürdőruhám annyira a szívemhez nőtt, hogy az olcsó bikinimet már csak ritkán hordom, amikor, mondjuk, színt akarok kapni a napon. Bár a napozást mostanában végtelenül unom, mindig elalszom, ami hatalmas leégésekhez vezet. Szóval lehet, hogy nem volt annyira hülye ötlet tini korom trükkje, amikor magamra tekertem egy strandkendőt.

Fotó: DesignJunkies

Ezt tanítsd meg a lányaidnak!

Nincs még gyerekem, de ha lenne, és főleg, ha lány lenne, egyetlen dolgot akarnék neki mindenképp megtanítani a sokat emlegetett beachbodyval kapcsolatban, amire nekem csak hosszú évek alatt sikerült rájönnöm. Hogy

bármit is mondjanak a hülye magazinok, bármilyen irreálisan tökéletes képekkel bombázzon a média, egyetlen dolog számít csak igazán: egy mosoly és az egyenes tartás.

A tested adott, ha kisétálsz benne a strandra, akkor már kész is a beachbody, ha pedig kihúzod a hátad, és felöltöd a legszebb mosolyod, akkor bármit is viselj, biztosan bombasztikusan nézel ki.

Darányi Lea

A kiemelt kép a szerző sajátja

Kormos Anett írt két éve a beach bodyról Palvin Barbi kapcsán egy érdekes cikket, nézzétek meg ITT!