A 2023 januárjában rendezett eseményre a munkahelyéről eleve ittasan érkezett meg az őrség egyik alezredese, a 24.hu birtokába jutott feljelentés szerint pedig már érkezéskor agresszívan viselkedett, tockosokat osztogatott a rangban alatta lévőknek, beleevett mások tányérjába, a nőkről és a nőknek pedig szexuális utalásokat tett.

A hatóságok az év elején kapták meg az esettel kapcsolatos feljelentést. E szerint a tiszt rátámadt a testület egyik nőtagjára: a hóna alá szorította a nyugdíj előtt álló kolléganője fejét, majd hosszasan fogdosta a melleit.

Később a férfi egy fiatalabb kolléganője felé kezdett közeledni, a nő azonban visszautasította őt, így dühében egy ötezrest dugott a nő melltartójába. Szemtanúk szerint eközben azt kiabálta – nyilván kevésbé cizellált stílusban –, hogy ennyi vajon elég lesz-e egy orális közösüléshez, majd több asztalt is felborított, és magával rántotta a disznóvágáson elkészült hurkákat és húsokat – így azokat ki kellett dobni.

Szép szó és segíteni akarás

„Napjainkban munkánk során kiemelt figyelmet fordítunk a szolgáltató, emberbarát stílus meghonosítására. [...] A mi igazi fegyverünk a szép szó, a segíteni akarás” – olvasható az Országgyűlési Őrség honlapján Lisoczki László dandártábornok köszöntője. És bárcsak így lenne!

A feljelentés szerint azonban a rendezvényen hiába vett részt maga Lisoczki László dandártábornok, az őrség parancsnoka, valamint több vezető is, nemhogy szép szóval, de sehogy máshogy sem próbálták megakadályozni a fentieket. A parancsnok nem tette meg a szükséges lépéseket, sőt: nevetett az egészen.

Mi sem viccesebb, mint a fizikai és verbális erőszak, nem igaz?

Mikor azonban néhány nappal később kiderült számára, hogy – vele ellentétben – az állomány körében komoly felháborodást váltott ki az alezredes disznóvágáson tanúsított viselkedése, utasította őt, hogy kérjen bocsánatot az érintettektől. Majd, szép szó ide, segíteni akarás oda, úgy gondolta, hogy ezzel le is van zárva az ügy.

„Az Országgyűlési Őrség közös küldetését teljesítő bajtársi közösségnek méltó tagjaként Magyarország javára élek és szolgálok” – szól az Országgyűlési Őrség esküjének utolsó mondata. De vajon hogyan szolgálja az országot mindez – meg azok, akik tükörbe tudnak nézni egy ilyen eset után, és remélik, hogy a következő munkanapra mindenki elfelejti majd?

A magyar nők 41 százaléka ellen követtek már el szexuális zaklatást a munkahelyükön – 5,8 százalékuk ellen az elmúlt 12 hónapban.

Lennének ötleteim, hogy miként lehetne az ország javát szolgálni, biztonságos közeget teremteni, bizalmat építeni. Éreztem a bőrömön, hogy milyen az, amikor áldozatként magamra hagy a rendszer, tudom, hogy mitől lehetne jobb. És tudom azt is, hogy mi az, ami tovább rombolja mindezt.

Például amikor nem szól senki, hiába látják, hogy bántanak. Amikor egy túlnyomóan férfiakból álló társaságban alapvetés az összetartás, akár mások kárára is. Amikor vicc lesz a határátlépésből, a megalázásból, a fájdalomból. És amikor a lelkiismeret nem szól – ezért aztán felülről szólítják meg azt, szigorúan hivatalból.

Belső vizsgálat, irányított kérdések

Az eset kapcsán a Központi Nyomozó Főügyészség a 24.hu megkeresésére azt írta, az ügyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség folytat nyomozást katonai bűncselekmény miatt – azt azonban hiába kérdezték, hogy miért nem az ügyészség végezte el a vizsgálatot.

Az ügyészség ugyanis a tanúvallomások felvételét inkább arra a parancsnokra bízta, aki maga is jelen volt a rendezvényen.

Értitek: hetven kolléga nézi végig, ahogy megaláznak, még nevetnek is rajta, majd aki segíthetne, úgy ítéli meg, hogy jó ötlet, ha annak mesélsz minderről, aki első kézből ismeri az eseményeket – és hiába volt ott, nem érezte úgy, hogy közbe kellene avatkoznia.

Az ügyészségi nyomozóknak ugyanis anonim módon tehettek volna vallomást az áldozatok és a szemtanúk, a belső vizsgálat alkalmával azonban többen érthető módon tartottak az esetleges retorzióktól. A feljelentés kiegészítése szerint ráadásul a belső vizsgálat során irányított kérdéseket kaptak a meghallgatott munkatársak, a vallomás leiratáról pedig nem adtak nekik másolatot. 

Ezer sebből vérzik a történet, mégis sikerült tovább fokozni

A 24.hu megkeresésére az Országgyűlés sajtóirodája elárulta, hogy a tiszt a vizsgálat idejére mentesült a szolgálatteljesítési kötelezettsége alól, hivatásos szolgálati jogviszonya pedig közös megegyezéssel megszüntetésre került. Örülhetnénk is akár. Csakhogy mindez valójában azt jelentette, hogy az alezredes a nyomozás kezdete után teljes fizetéssel maradhatott otthon, majd minden nehézség nélkül munkahelyet változtathatott – még a vizsgálat lezárta előtt.

És hogy hogyan szolgálja mindez a hazát? Tovább erősíti a régóta sulykolt narratívát, hogy ha bántanak, tűrj! Ha tennél ellene? Hallgass! Ha mégis megszólalsz? Számíts retorzióra! És ha te bántasz másokat? Ne aggódj, megoldjuk! Már a fejünket se fordítjuk el, veled együtt nevetünk majd az áldozat szemébe.

Hiszen „a mi igazi fegyverünk a szép szó, a segíteni akarás”.

Mózes Zsófi

Kiemelt kép forrása: www.orszaggyulesiorseg.hu, WMN