–

Te önbizalomhiányos, retardált kis pöcs!

Tudom, hogy számodra semmi sem szent, de az én mellem az én dolgom. Ha kilátszik, ha nem látszik, ha kicsi, ha nagy, ha feszes, ha lóg… semmi közöd hozzá. Nincs jogod hozzányúlni, mert az enyém, az én testem része, és nem is kérdezted meg, hogy hozzáérhetsz-e. Ha megkérdeztél volna, elmondtam volna, hogy NEM AKAROM. Nem, nem, nem és nem. És tudod, mit, még csak megindokolnom sem kell, hogy miért.

Ez még akkor is így van, ha az alkalmazásodban állok.

Amikor felvettél, az alkalmazottad lettem, nem pedig a tulajdonod.

Vagy a férfiaknak is tartaniuk kell tőled, mert őket is vegzálod? Nem tartom kizártnak. Édesanyád nem mondta neked kiskorodban, hogy az embereket nem birtokolhatod? Még akkor sem, ha fizetsz nekik? Lehet, hogy nem szeretett eléggé? Végtelenül sajnálom, de felnőttél, és büntetőjogi felelősséggel tartozol a döntéseidért. Ezt sem mondta még neked senki?

Mondok neked valamit, figyelj jól!

Ha szombat éjjel öntudatlan állapotban feküdnék a belvárosban egy romkocsma előtt – akár szívroham, akár részegség miatt – akkor sem érhetnél hozzám, pláne nem ártó szándékkal. De tudod, mit? Ha kihívóan öltözködnék, nyakig felpolcolt mellekkel és köldökig metszett dekoltázzsal, nem csak szolidan, akkor sem lehetne ez az én döntésem, mert ez a te bűnöd! 

Én dolgozni mentem a cégedhez, nem a lotyódnak

Ja, hogy csinos vagyok? Tudom, az én hibám. Mert, ugye, felhúzhatnék szakadt melegítőnadrágot is, megtehetném, hogy nem sminkelek. Csupán egyet kérdezek: egy menő cég menő státuszába akkor is felvettél volna, ha lepukkant vagyok? Na, ugye! Nyilván nem. Biztos nem találkoztál még olyan emberrel – nem nővel, emberrel! –, akinek, ha a mellét vagy valamelyik más testrészét megfogtad, azonnali hatállyal felmondott. Én megtettem.

Ideje volt megtapasztalnod, hogy neked is mondhatnak nemet.

Tudhattam volna, hogy meg akarsz dugni?

Nem, bazdmeg, tévedsz. Igen, jól emlékszem, amikor az egyik szombat éjjel képet küldtél Snapchaten a farkadról. Mégis mit gondoltam, miért teszed? Elmondom. Az van, hogy amikor a mini pöcsöddel vegzáltál Snapchaten, én épp aludtam, és nem kokainmámorban bandukoltam hazafelé a legfrissebb szétcsúszásomból.

Amikor reggel felkeltem, két üzenet fogadott: egyet éjszaka küldtél a farkadról...

...és még egyet hajnalban, amelyben annyit írtál: „Ne haragudj, félrement”. Tátott szájjal ültem, és pislogtam. Mivel elnézést kértél, joggal gondolhattam, hogy valóban félrement.

Eddigi pályafutásom során még nem találkoztam hozzád hasonlóval

Kezdem azt hinni, hogy csak szerencsém volt. Eddig, ha egy munkahelyen tetszettem valakinek, virágot hozott, bókolt, nem a faszos képével kergetett, és aztán nem fogta meg kéretlenül a melleimet sem. Amikor később vacsorázni hívtál, és úgy festett, nem csupán munkavacsoráról van szó, hiszen nem lett volna ott más a munka kapcsán, visszautasítottalak, és két dolgot osztottam meg veled világosan: van pasim, és nem hiszek a munkahelyi párkapcsolatokban, de még a szeretői státuszokban sem.

Nem azért tanultam és küzdöttem fel magam idáig, hogy egy félresikerült munkahelyi légyott az íróasztalodon keresztülhúzza a múltamat, a tenni akarásomat, a szakmaiságomat, és ne olyannak tartsanak aztán számon, amilyennek nem szeretném látni magam.

Nekem ez nem fér bele. Sem így, sem úgy.

Amit tettél, nem csupán azért sokkolt, mert hozzáértél a melleimhez

Mindjárt negyvenévesen, szülésekkel, mammográfiai vizsgálatokkal, mindenfélével a hátam mögött még szexuális ragadozónak sem tartalak, csak egy szánalmas kis faroknak, aki ilyen olcsó módon próbál nőhöz jutni. Lenézlek és megvetlek, és remélem, a következő próbálkozásodnál egy thai bokszoló mellét próbálod majd taperolni.

Minden szempontból szomorú és elítélendő, amit tettél

De a legnehezebb az egészben az, hogy ezt az írást névtelenül kell megjelentetni, mert tudom, hogy az emberek fekete-fehéren látják ezt a témát, és a végén még én jönnék ki belőle rosszul. Mert ha nőiesen öltözöm, „ne tegyem”. Ha éjjel járok az utcán, „járjak nappal az utcán”. Ha nappal járok az utcán, és hasonló dolog történik velem, rossz helyen jártam, mert az egy olyan kerület, ahol az emberrel ilyen dolgok történnek, „minek mentem oda”. Ha csinos vagyok, legyek elhanyagolt, ha lepukkant vagyok, „miért nem adok magamra”.

Én nem vagyok férfigyűlölő, sem feminista, de kívánom neked, és a hozzád hasonlóknak, hogy

éljetek rövid ideig egy olyan világban, ahol a testetekre – az akaratotoktól függetlenül –, mint zsákmányra tekintenek az ellenkező neműek egy olyan társadalomban, ahol általános az áldozathibáztatás.

Basszátok meg!

Anonyma

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: iStock by Getty Images/kieferpix