Magyar keresztény pár, hindu esküvő – Meli és Gábor a jóga tanai alapján kelt egybe

–

Meli családját sok nehézség érte. Szüleivel együtt a koronavírus-járvány idején egy csendes vidéki házat vásároltak, ahol kezükbe vehetik a sorsukat: zöldségtermesztésbe kezdtek, rátaláltak a vegetáriánus életmódra, majd a jógára, és a korábban zaklatott életmódjukat felváltotta a nyugalom, a csend. Főként azért, mert végre belekapaszkodhattak valamibe, ami választ ad a kérdéseikre, és egy összetartó közösséget kovácsol köréjük – magyarázza Meli, majd mosolyogva hozzáteszi, a költözésnek hála a személyes élete is kiteljesedett. Rövid időn belül rátalált a párjára, akit odahaza, Romániában valószínűleg sohasem ismert volna meg, hiszen a határ túloldalán, Magyarországon élt. 

És hogy valóban egymásnak szánta őket a sors, azt az is bizonyítja, hogy szinte ugyanolyan elvek alapján léteztek, és nemcsak ők ketten, hanem a szüleik is igyekeztek úgy élni, hogy közben a lehető legkevesebbet ártsanak a világnak.

A család ugyanis a jóga filozófiáját követve erőszakmentes életet folytat, azaz sem szóban, sem gondolatban nem árt az élőlényeknek, embernek, állatnak egyaránt – mondja.

Meliék, noha továbbra is katolikus vallásúak, és a magyar hagyományaikat sem vetkőzték le, változtattak az életszemléletükön. Úgy vélik, a jóga testre, lélekre és szellemre ható ereje filozófia és nem hit kérdése, és ilyeténképpen jól megfér egymás mellett a vallás és a természet-, az én- és istenközpontú szemlélet. Ők abban hisznek, hogy „Isten egy és ugyanaz, de mindenki másként tapasztalja meg: van, aki Istennek, Allahnak, más felsőbb erőnek, sorsnak, szerencsének, univerzumnak nevezi. De ez a lényegen nem változtat: hogy létezik, és igazgatja a sorsunkat.” 

A Védák szerint az élet közös fejlődés, együvé tartozás, lelkek szövetsége

Mivel egyszerre keresztények és elkötelezettjei a védikus szemléletnek, esküvőjüket katolikus templomban és a Véda hagyományok alapján is megtartották. Mindkét esetben szövetséget kötöttek, és ennek megfelelően fogadalmat tettek egymásnak.

A katolikus és a hindu szertartásban egyaránt egyesült a lelkük, és a földi kapcsolaton túl kezdetét vette egy spirituális utazás is

– avat be Meli, majd hozzáteszi, a védikus szertartás nem csupán a két ember közötti jogi szövetséget erősíti meg, hanem egy szakrális folyamatot is elindít, amely a férfi és nő közötti energiák, a purusa és prakriti harmonikus egyesülését szimbolizálja. Az esküvő középpontjában a házasulandók közös fejlődése áll, és nem a jogi szövetség. 

Hiszen a Védák szerint a házassággal két ember az örök őszinteség és barátság útjára lép: innentől nincs olyan, hogy öntörvény, minden gondolatukat és tettüket meg kell osztaniuk a másikkal, beszélniük kell, hogy közösen fejlődhessenek. Ebben segítette őket, hogy

végig egymáshoz voltak kötve egy sállal – ettől megtapasztalhatták, hogy milyen is az, amikor meg kell hallgatniuk a másikat, ott kell lenniük, jelen kell lenniük a pillanatban, és úgy kell döntést hozniuk, hogy az mindkettőjük számára megfelelő legyen.

Meli szerint nagyszerű volt így megélni a védikus esküvőt, olyan érzések szabadultak fel benne, amik eddig sosem. Megérezte például saját lelke megszentelődését, és azt, hogy már nemcsak nő, de istennői minőséget is kapott.

A rituálé, ami a lelkeket köti össze

A szertartáson szerepük van a családtagoknak is, akik megtisztítják és átadják szeretteiket, a barátoknak és rokonoknak, akik indiai dobokkal teremtenek jó hangulatot. A tűznek, aminek mindvégig égnie kell – ez esetükben kókusszal és ghivel leöntött füstmentes lángcsóva volt –, és az indiai papoknak, akik online közvetítésen keresztül mondták a pár mantráit, amikor „beteljesedett az idő”.

A védikus esküvőkön fontos ugyanis, hogy a lehető legjobb időben kösse meg szövetségét a két lélek, és percre pontosan elhangozzanak azok a mantrák, amik energetikailag megtisztítják, felpezsgetik a teret. Ebben Meli és a párja, Gábor, egy pandit segítségét kérte, akitől sorselemzésük után percre és napra pontosan megtudták, hogy milyen csillagállás szükséges ahhoz, hogy közös életük a lehető leggördülékenyebb legyen. 

Meli elmondása szerint a tűz, az agni megléte nagyon fontos volt, hiszen tanúként tekintettek rá. A vőlegényt a menyasszony édesanyja fogadta, aki megmosta a férfi lábát, majd kurkumával és szantálpasztával kente be, hogy megtisztuljon. Ez a szertartás az áldás és tisztelet jele.

Ezután a vőlegény áldást kap a szülőktől és nagyszülőktől, hogy alkalmas legyen a házasságkötésre. A következő lépés a Ganésa pudzsa, amelynek célja, hogy Ganésát, az akadályok eltávolítóját arra kérjék, hogy áldja meg a házasságot, és távolítson el minden nehézséget az ifjú pár közös életéből.

A Védák tanítása szerint a menyasszony egy szent küldetést teljesít, amikor elhagyja szülői házat, és a férje házába vonul. A menyasszony bevonulása szimbolikus lépés, amely az ősi védikus szövegek szerint a családi kötelékek elengedését és az új élet kezdetét jelzi.

Az elválás a szülői háztól és az egyesülés a férj házával mély spirituális jelentéssel bír – világosít fel Meli.

Hozzáteszi, a férj és feleség közötti kapcsolat az igazságra, a tisztességre, a kölcsönös tiszteletre és a spirituális fejlődésre épül. A menyasszony egy szimbolikus üzenetet is hoz otthonról: ő most már nemcsak a családja tagja, hanem férje házának tisztelt és szeretett istennője is.

A következő fontos rituálé a pani-grahan, amikor a menyasszony apja átadja lányát a vőlegénynek: ez az egyesülést szimbolizálja, egyfajta fogadalom a közös életre. A Védák szerint a férj az istenek ajándékaként kapja meg a menyasszony kezét, és ezzel kezdődik el a közös életük.

A Gant Bandhan szertartása az egyesülésről szól, és itt a menyasszony és a vőlegény egy ruhadarabját összekötik, hogy közös köteléküket szimbolizálják. Az anyai áldás és a ruhák összekötése egy új élet kezdetét jelzi, ahol a pár együtt él meg minden boldogságot és nehézséget. A szertartás során elhangzó mantrák segítségével a pár megfogadja, hogy ezentúl közösen irányítják az életüket, és a jövőben mindig egymás támogatására lesznek.

Azzal, hogy a virágmalákat, azaz virágfüzéreket kicserélik, a férj és feleség közötti egyenlőséget szimbolizálják. A virágmalák a tisztaságot, a szeretetet és a harmóniát jelképezik, amelyek az ifjú pár kapcsolatát szorosabbá teszik. Ezen keresztül is kifejezésre jut a pár közötti kölcsönös tisztelet és elkötelezettség, mondja Meli.

Felvilágosít, a védikus esküvő legfontosabb része a saptapadi, azaz a hét lépés, amely során fogadalmat tesznek egymásnak. Elköteleződnek amellett, hogy: 

1. Együtt gondoskodnak a háztartásukról, biztosítva, hogy elegendő legyen önellátásra és egészséges életvitelre.
2. Támogatni fogják egymást fizikailag és érzelmileg, erővel és bátorsággal, mikor nehézségekbe ütköznek.
3. Közösen tesznek azért, hogy becsületes és igazságos eszközökkel növeljék vagyonukat és jólétüket, biztosítva a biztos jövőt.
4. Megosztják a boldogságot és a bánatot, együtt dolgoznak azon, hogy harmóniát és örömet hozzanak az életükbe.
5. Imádkoznak az egészséges és bölcs gyerekekért, elköteleződnek nevelésük és oktatásuk mellett, biztosítva számukra a fényes jövőt.
6. Együtt, örömmel fogadják az élet különböző évszakait, útjuk során a változást és a növekedést.
7. Megfogadják, hogy legjobb barátok és hűséges partnerek lesznek egy életen át, és támogatják egymást minden igyekezetben.

Miután a női és férfi egyenjogúságot és egyenlőségüket ilyeténképpen is leszögezik, kezdetét veszi a saat phera, amikor hét lépést tesznek meg a tűz körül, ezzel szentesítve házasságukat. A vőlegény a menyasszony homlokára (választékára) vörös rózsaport (sindoor) tesz, hogy megpecsételje az egyesülést.

Ekkor a pár már az istenek előtt is esküt tesz arról, hogy közösen járják végig életük minden szakaszát, és mindig hűségesek lesznek egymáshoz.

A szertartás végén a szülők és nagyszülők áldása következik, akik szentelt rizsszemekkel szórják meg a házaspárt. Ez a szertartás az összetartozás és a közösségi áldás jele, amely megerősíti a pár kapcsolatát és boldogságát. A rokonok és barátok ajándékokkal lepik meg az ifjú párt, hogy kifejezzék a szeretetüket. Ez után minden jelenlévő részt vesz a faültetési ceremónián, amely az élet növekedésének és virágzásának jelképe. Az ünnepséget a bandarával és a szatszanggal zárják, amikor is mindenki egyesül az örömben és áldásban.

Magyar lagzi vegetáriánus, és többnyire gluténmentes módon

Meliék száz meghívott előtt bizonyították, hogy a tyúkhúsleves, a marhapörkölt és az éjféli töltött káposzta felváltható zöldséglevessel, ez esetben román csorbalevessel, lestyánnal – húsgombócok nélkül –, gombapaprikással, borsos tokánnyal és vegetáriánus töltött káposztával, ami húspótlóval készül. Mivel tojásmentesen étkeznek, a panírt is tojás nélküli, gluténmentes keverékkel oldották meg. Ebből készült rántott sajt, rántott gomba, rántott brokkoli és rántott karfiol, de volt párolt zöldség és vegetáriánus kolbászkák is. A száz meghívott svédasztalos kiszolgálást kapott, és sütemények tucatjaiból választhattak – voltak az asztalon piskóták, krémesek tojás- és többnyire gluténmentesen. Egy részük Romániából érkezett, másik részüket a rokonok sütötték. 

A jóga, ami új világlátást teremtett

„A jóga megtanít önmagaddal találkozni. Hiszed, hogy van egy felsőbb energia, de ha elveszítetted a kapcsolatod vele, csak úgy tudod visszahozni, ha előbb magadban helyre raksz mindent” – mondja Meli,

majd abba is beavat, hogy testmozgás nélkül nehéz rátalálni a lélekre. Ezért is kezdődik előbb a mozgásformával – aminek kapcsán az ember elkezdi figyelni magát, a teste alakulását, rezdüléseit, korlátait –, és bontakozik ki mélyebb önismeretben, majd az életfilozófiában: hogy az ember puszta létezésével hozzájárulhat a nagybetűs jóhoz, ha úgy él, hogy az önmagának és másoknak sem ártalmas. 

Hát ezért volt szükség a védikus és a templomi összefonódásra. Hogy a családtagjaik és a szeretteik megértsék, illetve önmagukban is megerősítsék, hogy az ember elsősorban lélek – ami nemtelen, és mindenféle tulajdonságai ellenére is küldetése van.

Bereczki Szilvia