Különleges nap ez a mai

Nem csupán azért, mert 152 évvel ezelőtt született Mahátma Gandhi, és az ő tiszteletére az erőszakmentesség világnapjává nevezték ki október másodikát, hanem a vegetarianizmus világnapját is ma ünnepeljük. Ez a három ünnep nagyon szorosan összetartozik, és azt is erősen jelképezi, hogy minden mindennel összefügg. Az egyéni döntéseink, a legkisebbek is számítanak a nagy közösben, ez pedig mi lehetne más, mint amit Gandhitól is idéztünk a címben: „Mit számít, hogy külön úton járunk, ha a célunk közös?” 

De nézzük Gandhi nem mindennapi életútját…

Még csak tizenhárom éves volt, amikor meg kellett nősülnie…

Gudzsarátban született egy dzsain családba – ez az aszketikus eredetű vallás egyébként sok közös vonást mutat a buddhizmussal, így például középpontjában többek között a nem-ártás áll.

Szülei a főként kereskedőkből, földművesekből és kézművesekből álló vaisja-rendbe tartoztak. Az apja fűszereket adott-vett, és sikeres üzletemberként fiát kiváló iskolákba járathatta, ami megalapozta Gandhi széles körű világlátását. A sok tekintetben haladó gondolkodású család viszont igen szigorúan tartott egyes – nyugati szemmel nézve talán – visszatetsző hagyományt is, ezért Gandhi mindössze tizenhárom éves volt, amikor meg kellett nősülnie, így mire egyetemista lett, már két gyermeke volt. Később Londonban hallgatott jogot három éven át – itt ismerkedett meg a nyugati filozófusok műveivel, amelyek aztán egész szemléletét és minden tettét befolyásolták.

A fiatal Mahátma Gandhi - Forrás: Getty Images/Hulton Archive

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Dél-Afrika – a kezdet

A diploma után Dél-Afrikába ment, ahol jogtanácsosként dolgozott, ott a saját bőrén is megtapasztalhatta mindazt a kiszolgáltatottságot és megaláztatást, amit az ottani hindu kisebbségnek nap mint nap el kellett szenvednie. Ekkor állt ki először a maga korántsem szokványos módján az övéi mellett, így például figyelmen kívül hagyta a hindukra nézve diszkriminatív törvényeket, és nem volt hajlandó befizetni az őket sújtó különadókat. Sem fenyegetés, sem büntetés nem tarthatta vissza – de soha nem ártott senkinek.

„Elveszni mások szolgálatában”

„Önmagunk megtalálásának a legjobb módja, ha elveszünk mások szolgálatában” – vallotta. Indiába visszatérve politikai pályára lépett, hogy még többet tehessen a népéért. Egyre aktívabban vette ki a részét az ország függetlenségéért küzdő Indiai Nemzeti Kongresszus (INC) tevékenységéből, majd a szervezet vezetője lett. Ez idő tájt kapta meg a Mahátma, azaz „a nagy lélek” jelzőt is, ahogy aztán az egész világ megismerte.

Továbbra is a polgári engedetlenség eszközeivel küzdött a brit fennhatóság ellen, úgymint a katonai szolgálat megtagadása vagy a brit egyetemek által kibocsátott diplomák visszautasítása. Bojkottot hirdetett a brit árukkal szemben, arra bátorította híveit, hogy amit lehet, maguk termeljenek meg.

Egyik leghíresebb akciója a sómenet volt: erre a termékre a gyarmati adminisztráció aránytalanul magas adót vetett ki, mire Gandhi és társai a tengerpartra vonultak, és maguk gyűjtötték a sót. A gyarmattartók pedig lényegében tehetetlennek bizonyultak.

Ugyan a kongresszust sikerült illegalitásba kényszeríteniük, de a forrongást többé nem lehetett elfojtani.

A spirituális ember

A spiritualitás legalább akkora szerepet játszott Gandhi életében, mint a politika. Úgy vélte, az ember csak akkor értheti meg, ki is ő valójában, ha az életét három szabály szerint alakítja: ragaszkodni az igazsághoz, senkit sem bántani, és úrrá lenni a szenvedélyen. Ugyanakkor nem tett különbséget az egyes vallások között, mondván, hogy mind ugyanoda vezet. „Mit számít, hogy külön úton járunk, ha a célunk közös?” – tette fel rendre a költői kérdést.

Minél többeknek akart megfelelni, annál inkább elutasították

Népszerűsége a második világháború idején kezdett alábbhagyni: mivel teljes mértékben elítélte Németország politikáját, arra utasította követőit, hogy – kvázi kizárásos alapon – álljanak a britek mellé, utóbbiaktól viszont követelte India mint szövetséges állam szuverenitásának elismerését. A háború után a mind erősebbé váló Muszlim Ligával is konszenzusra törekedett, ám így – minden jó szándéka ellenére – csak még több ellenséget szerzett magának mind a hinduk, mind a muszlimok körében.

Forrás: Getty Images/Central Press

„Ha egy őrült golyó miatt halok meg, mosolyogva kell tennem”

Az egymást érő megpróbáltatások – többször megjárta a börtönt – és előrehaladott kora miatt testileg-lelkileg egyre inkább meggyengült. A. C. Bhaktivedanta Swami, a Krisna-tudat Nemzetközi Szervezetének megalapítója, akire fiatalon nagy hatást gyakorolt Gandhi tevékenysége, a következő sorokat írta egykori példaképének:

„Mint őszinte barátja, azt tanácsolom, azonnal vonuljon vissza az aktív politikai élettől, ha nem akar dicstelen halált halni.”

Levele, úgy tűnik, egyfajta prófécia volt: egy hónappal később, 1948. január 30-án Gandhi merénylet áldozata lett. Nem a britek, nem is a muszlimok, hanem saját honfitársai oltották ki az életét.

Ám mintha Gandhi maga is érezte volna a közelgő véget. Mindössze két nappal a merénylet előtt idézte kedvenc költője, Narsinh Mehta sorait:

„Ha egy őrült golyó miatt halok meg, mosolyogva kell tennem. Istennek a szívemben és az ajkamon kell lennie. Bármi is történik, egy csepp könnyet se ejtsetek.”

Patandzsali első szabálya: a nem-ártás

A pacifista tiszteletére 2007 óta október másodika az erőszakmentesség és a vegetarianizmus világnapja. A nem-ártásnak, szanszkritul ahimszának azonban jóval mélyebb gyökerei vannak általában az indiai kultúrában, különösen pedig a jógában, ami elsősorban nem mozgásforma, hanem inkább ősi filozófiai rendszer.

Egy Krisztus előtt élt jógi, Patandzsali szerint a lelki felemelkedéshez vezető folyamat első két lépése az öt tiltás, azaz jama, illetve az öt előírás, azaz nijama – a sor legelején pedig az ahimszá áll, ami szerteágazóbb fogalom, mint elsőre talán gondolnánk. Ettől függetlenül a modern nyugati ember is alkalmazhatja – még ha ez az itteni körülmények miatt nem is feltétlenül egyszerű.

Nem csak fizikailag nem bántunk másokat

Az ahimszá nem csupán annyit jelent, hogy nem ártasz másoknak fizikailag, ugyanígy része a verbális sértéstől való tartózkodás is. Természetesen nem arról van szó, hogy ne közölhetnéd a véleményedet vagy ne állhatnál ki magadért.

Fontos azonban, hogy – szavaidat jól megválogatva –, építő szándékkal kommunikálj az ilyesféle érzékeny helyzetekben is, olyan megoldásra törekedve, ami minden érintett számára kielégítő vagy legalábbis elfogadható.

Amikor felesleges konfrontálódni

Az olyan vitáktól, amiknek nincs valódi tétjük, jobb, ha eleve távol tartod magad. Rengeteg ilyenre van példa a hétköznapokban, akár vásárlás közben vagy a járműveken. Ha azonban jobban belegondolsz, van annak bármiféle érdemi hatása a sorsod alakulására, hogy ki állt be előbb a sorba, vagy ki ér elsőként egy felszabaduló ülőhelyhez? Lehet persze, hogy te kerülsz ki győztesen a „csatából”, de végső soron saját magadnak ártasz a konfrontáció révén, hiszen annak szinte törvényszerű velejárója a stressz, amiből a legtöbben amúgy is bőven többet kapunk az optimálisnál. Ha azonban az „okos enged” kezdetű népi bölcsességet tartod szem előtt, pár perc, esetleg óra múlva már jóformán nem is emlékszel majd az egészre.

Magadnak se árts!

Igen, az ahimszának szerves része, hogy nemcsak másoknak, hanem önmagadnak sem ártasz, és jól bánsz a testeddel-lelkeddel egyaránt. Vagyis érdemes meggondolnod például, milyen ételt és italt veszel magadhoz, fordítasz-e gondot a mozgásra (itt meg kell jegyeznünk, hogy a túledzés ugyanolyan káros, mint a teljes passzivitás), pihensz-e eleget, kikkel érintkezel, és persze milyen tartalmakat „engedsz át” magadon – legyen szó a média bármely válfajáról.

Kegyesség az állatok iránt

Az ahimszát nemcsak embertársainkkal, hanem az állatokkal szemben is gyakorolhatod. A hinduizmusnak rengeteg ága létezik – jó néhány közülük azon az állásponton van, hogy emberek és állatok között nincs különbség, hiszen mindannyian Isten teremtményei (illetve Isten úgynevezett „Felsőlélekként” mindenkiben jelen van, de ez egy külön cikk témája lehetne). Az európai szemlélet viszont az állatok életét és jóllétét az embereké mögé helyezi.

Nem tisztünk igazságot tenni, tény viszont, hogy az állatok – szőrösek, tollasak, pikkelyesek egyaránt –, ha nem is állnak értelmileg egy szinten velünk, fejlett idegrendszerrel bírnak, vagyis nagyjából úgy éreznek, ahogy mi is. Épp ezért kizsákmányolni, elpusztítani őket nehezen nevezhető másnak, mint kegyetlenségnek – ami azonban sajnos korántsem ritka jelenség, hiszen az ipari állattartás másképp nem maradhatna rentábilis.

Az ipari állattartás és a környezetszennyezés

A szakértők folyamatosan kongatják a vészharangot: a huszonnegyedik órában járunk, de az sem kizárt, hogy máris visszafordíthatatlan károkat okoztunk bolygónknak, amiből pedig csak ez az egy van.

Az aggasztó jelenség egyik fő oka pedig éppen az ipari állattartás. Például újabb és újabb erdőket irtanak ki, hogy a helyükön élelmet termeljenek a jószágoknak. Fák híján azonban mind több szén-dioxid szabadul fel, igencsak erősítve a globális felmelegedést.

Eleve korlátozott vízforrásaink jelentős részét szintén a mezőgazdaságra és az állattenyésztésre fordítjuk. Mindeközben a Föld számos pontján már most vízhiánnyal küzdenek, és ha nem változik semmi, akár már mi is megtapasztalhatjuk, hogy mit jelent mindez – az utódaink vízellátása pedig végképp bizonytalan.

A milliárdos nagyságrendű állatállomány folyamatosan eregeti a metángázt a levegőbe – főként a kérődzőkhöz tartozó szarvasmarhák –, ami az üvegházhatás szempontjából lényegesen károsabb még a szén-dioxidnál is. És a sort sajnos még hosszan lehetne folytatni…

Civilizációs betegségek és antibiotikum-rezisztencia

Sokan ragaszkodnak a napi húsadagjukhoz, pedig őseink – csupán pár generációval ezelőtt – nem fogyasztottak túl sokat belőle, mégis képesek voltak akár pirkadattól napnyugtáig dolgozni a földeken. Ráadásul ma már a szakértők között is nagyjából egyetértés van abba, hogy a túlzott mértékű húsbevitel számos civilizációs betegség melegágya lehet. Mivel az állatokat helyenként még mindig antibiotikummal kezelik a zsúfoltságból adódó fertőzések kiküszöbölésére, az antibiotikum-rezisztencia is állandó fenyegetést jelent. Voltaképpen arról van szó, hogy

a szervezet a húsfogyasztás révén egyszerűen hozzászokik az ilyesféle hatóanyagokhoz, ha pedig beüt valami nagyobb baj, a rendelkezésre álló antibiotikus készítmények már nem használnak.

A megoldás: kevesebb hús

„A világ erőforrásai elegendők ahhoz, hogy kielégítsék mindenki szükségleteit, de ahhoz nem, hogy mindenki mohóságát kielégítsék” – a mondás ugyancsak Gandhitól származik, és nagyobb aktualitása van, mint valaha.

A megoldás egyik alappillérét a húsfogyasztás csökkentése, vagy akár a hús teljes elhagyása jelenti.

Én magam tizenhat éve nem eszem húst, és a délelőtti és délutáni pilatesóráim között, amiken végig együtt tornázom a vendégekkel, simán leúszom legalább két kilométert. Ez persze nem reprezentatív kutatás eredménye, csupán a saját példám, de jócskán van bizonyíték arra, hogy a vegetarianizmusnak a legkevésbé sem kell együtt járnia a fehérjehiánnyal. Szeretettel ajánlom például a Pécsi Tudományegyetem közleményét, amely több mint negyven forrást felhasználva mutatja be nem is csak a vegetáriánus, hanem a tisztán a növényi alapú, vagyis a tojást és a tejet is kizáró étrend pozitívumait – sőt, ezt a fajta táplálkozást egyféle prevencióként határozza meg számos betegség esetén. 

Végtelenül felszabadító

Persze nyilván nem könnyű átállni egyik pillanatról a másikra, de már heti egy húsmentes nappal is tehetsz valamit önmagadért, az állatokért és a bolygóért. Bónuszként erősebb, energikusabb, egészségesebb lehetsz, és a belső békéd is nőhet – mindez pedig végtelenül felszabadító érzés.

Mezei M. Katalin

Források: ITT, ITT, ITT

Swami Kriyananda (J: Donald Walters): A rádzsa-jóga, Bioenergetic Kiadó, Budapest, 2005

Satsvarupa Dasa Goswami: Prabhupáda – Egy bölcs ember élete és öröksége, The Bhaktivedanta Book Trust, 2003

Kiemelt kép: Getty Images/Bettmann