–

Szeptemberben Mózes Zsófi írt arról, hogy az elmúlt évtizedben világszerte több mint kétszeresére emelkedett a nők körében végzett intimplasztikai beavatkozások száma. Bár a Semmelweis Egyetem kutatása alapján a szövődmények aránya elenyésző, a páciensek elégedettsége ugyanakkor kimagasló, bennem felvetődik ezt olvasva, hogy mi van azokkal, akiket nem kérdeztek, vagy akik még maguknak sem merik bevallani, hogy nem erre számítottak. Bár a kutatók maguk is elismerik, a beavatkozás iránti kereslet megnövekedése miatt célszerű volna pszichológust is bevonni a folyamatba, az ajánlás, amíg nem kötelező jellegű, könnyen elcsúszhat a különféle érdekek mentén.

Bár a jelenség okát gyakran tulajdonítjuk a pornófogyasztásnak, illetve a pornóhoz szokott partner pressziójának, a helyzet ennél valószínűleg sokkal összetettebb. Először azon a kifejezésen keresztül találkozunk a nemi szervünkkel, amit a családunk tagjai használnak; ha ez például a „csúnyád” vagy az „ott lent”, esetleg a szülők eleve tabusítják önmagunk megérintését, az egészen biztosan nem segíti egy egészséges testkép kialakulását.

Arról sincs képünk, hogy a női vulva kinézete, akárcsak a női mell, mennyire sokféle lehet a nemi érés után, és nem kizárólag kismalacrózsaszín, icuri-picuri és teljesen szőrtelen kis- és nagyajkakkal rendelkezhetünk, ahogy azt a pornóban látjuk.

És arról sincs nagyon tudomásunk, mit okozhat, ha a test egészséges homeosztázisába beleszólunk egy orvosi szempontból nem indokolt beavatkozással – miközben Ausztráliában már állami ellátásban elérhető a műtét, de azt egy hosszas beszélgetés előzi meg, aminek részeként az orvos a testi sokféleségről beszél a páciensnek.  

„Valahol csonkítás történt: levették az egyik legérzékenyebb szervemet”

Abban a hitben élünk, hogy a legfrissebb kutatási eredmények ismeretében van választási lehetőségünk a testünkre vonatkozó beavatkozásokat illetően, de sajnos ez nem mindig így történik a valóságban. Ugyanis sokszor nem teljesül a betegellátás leglényegesebb mozzanata, az informált döntés, más néven tájékozott beleegyezés elve, vagyis nem jön létre olyan párbeszéd orvos és páciense között, melyben a szakember elegendő információval látja el betegét ahhoz, hogy az felelősen dönthessen saját kezeléséről. Hiba lenne azt gondolni, hogy a gyakorlat csak az állami ellátás futószalagszerű rendszerében maradozik el; előfordul, hogy hiába fizetünk, akkor sem kapunk megfelelő tájékoztatást, és fogalmunk sincs, mibe is egyezünk bele valójában. Ez történt Sárával, aki intimplasztikai műtétre jelentkezett, de nem az lett az eredmény, amire számított.

Sárát először a punciján lévő szőr kezdte el zavarni kamaszkorában. Mikor egy fájdalmas szőrtelenítés után meglátta a nagyajkait csupaszon, nem tetszett neki a látvány, mert túlságosan megereszkedettnek tűntek, a kisajkai pedig kilógtak. Bár soha egyetlen fiú sem kritizálta a nemi szervét, egy-egy elkapott pillantásból Sára azt a következtetést vonta le, hogy valami baj van vele „odalent”. Végül egy fodrásznál hallotta, hogy létezik kisajakplasztika, ami a puncinak „barackszerű” kinézetet ad.

„Az első alkalommal, amikor elmentem a sebészhez, kiderült, ez rutinműtét és nem is szokatlan igény a nők körében.

Bár az orvos azt mondta, érti, mi a problémám, sőt az a szó is elhangzott tőle, hogy a vulvám »kicsit öregasszonyos«, utólag úgy látom, ez egyáltalán nem az a szint volt még, ami valóban műtétet igényelt volna”

– kezdi Sára a történetét. – Ott kellett volna észbe kapnom, amikor elmondta, nem tud nekem olyat csinálni, ami a nagykönyvben meg van írva, mert a nagyajkakhoz nem tud nyúlni (pedig létezik egyébként nagyajakplasztika is), de a kisajkak konstrukciójától a nagyajkak is összezárnak majd, amit úgy értettem, hogy szebben fognak állni. A kisajkak konstrukciója alatt pedig azt értettem, hogy azt távolítja el, ami kilóg, hiszen a honlapján sem láttam teljes kisajak-eltávolítást.”

Bár felmerült Sárában, vajon mit fog a helyzetén változtatni a műtét, amikor neki igazából a nagyajakaival van gondja, mégis belesodródott a helyzetbe. „Nem volt elég énerőm, és kemény önbüntető spirálban is voltam épp az életemben, ezért bár éreztem, hogy az egész nem világos nekem, úgy voltam vele, ártani biztos nem árt a műtét, legfeljebb kisebbek lesznek a kisajkak. Azóta rengeteget hibáztatom magam, amiért nem mondtam nemet.”

Sára eleinte nem engedte meg magának, hogy zavarja az eredmény, később azonban rájött, hogy egyáltalán nem tetszik neki, amit lát: a kisajkak helyén egy lyuk keletkezett.

„Ami zavart, nem oldódott meg, ami szép volt, azt teljes egészében kivette”

– mondja. Mert a kisajkait, melyeknek nagy szerepük van az érzékelésben, így a szexualitásban is, a csiklót körülölelő részt leszámítva teljesen kivágta a plasztikai sebész. Sára csiklói orgazmusa már nem annyira kielégítő, mint régen, és sokszor fájdalommal is vegyül. Noha egy patológus ismerősétől azt hallotta évekkel korábban, valójában soha nem lehet tudni a műtéteknél, hogy egyénileg hol futnak pontosan az idegek, és ha ezekbe belevágnak, meg tudnak-e gyógyulni, amikor a műtétet végző orvostól megkérdezte, az érzékelése helyreáll-e, a válasz annyi volt: „elvileg igen”.

Sára rengeteget vacillált azon, vajon rosszul kezelte-e a heget, elég vitamint szedett-e a sebgyógyulás megsegítésére, és ezek a kérdések a mai napig nem hagyják nyugodni, másrészről azonban egyre inkább látja az orvos felelősségét is.

„Nem akarom azt sugallni, hogy a plasztikai műtétnek sosincs létjogosultsága. De a tájékoztatásnak sokkal alaposabbnak kell ennél lennie. Ma már látom, egyrészt óriási hiba volt, hogy nem rajzolta le, mire készül, másrészt egy sima Wikipédia-cikkben is benne van, hogy már rég meghaladta az orvostudomány a teljes kisajak-eltávolítást, mert rájöttek, hogy fontos szerepe van a gyönyörben, ráadásul leírták, hogy rengeteg nő megbánta, és utólag visszavarratta.

Utóbbit én ma már el sem tudnám képzelni, de még mindig nem mertem beleengedni magam abba az érzelmi fájdalomba, hogy valahol csonkítás történt: levették az egyik legérzékenyebb szervemet.”

Kis és nagy helyett belső és külső

Tutsek Annamária perinatális szaktanácsadó, a Budai Perinatális Központ egyik alapítója, TestSzobrász szüléskísérőként nagyon sok gátmetszést látott – ez vezette arra, hogy beleássa magát a medencefenék anatómiájába, és vizsgálni kezdje a csikló fasciáját, illetve azt, hogy egy műtéti beavatkozás – legyen szó orvosilag nem indokolt gátmetszésről vagy intimplasztikáról – milyen diszfunkciókat okozhat nemcsak a vágás helyén, hanem akár a test távoli pontjain is.

„A fascia egy hártyás kollagén-mátrix a testben, amit úgy lehet elképzelni, mint egy háromdimenziós belső gumit, ami összetartja és szervezi az egész testtartást, a szerveket, a csontokat. A fasciarendszer folytonos, ha ebbe bárhol beleszólunk például egy vágással, akkor számolhatunk azzal, hogy ez a beavatkozás a test bármilyen más részére kihatással lesz.

Ha például feleslegesen történik egy gátmetszés, akkor előfordulhat, hogy a medencefenék kötőszöveti egyensúlya, melynek kétharmada fascia, egyharmada gátizom, másképp fog alakulni a műtétet követően.

A fasciahálózattal magyarázható az is, hogy egy császármetszéses vágás sokszor a hüvelykujjban okoz tüneteket, egy bokasérülés a medencében vagy az ellenoldali vállban, vagy hogy az Achilles-ín mobilitása vagy feszessége befolyásolhatja a derék feszességét vagy mobilitását” – magyarázza a szakember. 

A csiklóval kapcsolatos viszonylag új tudás (melyet többek között a műhibában érintett Jessica Pin, és dr. Helen O’Connell ausztrál urológus alapozott meg – róluk korábban Szabó Anna Eszter írt) valamiért nagyon nehezen kerül át az anatómiakönyvekbe. Tutsek Annamária szerint még jelenleg is sokan úgy műtenek, hogy vaktérképük sincsen a csiklóról, nem ismerik a progresszív kutatásokat arról a területről, amit vágnak, a folytonos fasciarendszer miatt pedig a kisajkak eltávolítása érzékkiesést is okozhat ezen a területen. Annamáriát többen is megkeresték már ezzel a problémával, egyikük nagyon rosszul jött ki a műtétből, mert Sárához hasonlóan nem tájékoztatták a rizikókról (valóban nem lehet sokat olvasni a kockázatokról a neten, a plasztikai sebészetek honlapján sem), és vele sem egyeztettek, mennyit vágnak ki pontosan a kisajkakból. A szakembert felkereső nő végül szintén a sokatmondó „Barbie-eljárás” áldozata lett: eltávolították az egész kisajkát. Az eredmény: gyulladt, majd elhalt szövetek, több rehabilitációs műtét és felmérhetetlen lelki károk.

„Gil Hedley anatómus épp a női nemi szervvel kapcsolatos szorongások miatt és a félreértések elkerüléséért javasolja a terminológia megváltoztatását, hogy normalizálja a kisajkak eltérő méreteit – utal Tutsek Annamária testképünk alakulásának kulturális eredetére. –

„A nemi érés után sok vulva esetében jellemző, hogy a kisajkak hosszabbak a nagyajkaknál, de a hagyományos elnevezés azt érezteti azokkal nőkkel, akiknek ez fordítva van, hogy velük valami nem stimmel.

Gil Hedley ezért azt szorgalmazza, hogy anatómiai helyzetüknek megfelelően nevezzük át őket belső- és külső ajkakra (a belső a nyálkahártyás, a külső a szőrös rész), és akkor talán megszűnik az ezzel kapcsolatos szorongás is” – mondja a perinatális szaktanácsadó, aki szerint jellemzően közös motivációja a plasztikai sebészt felkereső nőknek, hogy félnek mások megítélésétől. „Úgy látom, ez a kérdés sokkal inkább kulturális, mintsem egészségügyi. Mintha csak a szimmetria lenne a jó. Én azt vallom, hogy minden vulva úgy szép, ahogy van, inkább arra kellene helyezni a hangsúlyt, hogy

a vulva, mint egy nyíló virág, formájában, színében és méretében is változik a nemi érésünk során, és ez nagyon is rendben van.”  

Az alap anatómiai tudás hiánya nagyon kedvez a nőgyűlölő tévhiteknek

Milyen hiedelmekkel találkoztál a női vaginát illetően? – kérdezem Jámbor Esztert, a Testsuli ötletgazdáját és készítőjét, tabu-kommunikációs szakértőt, aki művészetterápiás csoportjain (P.N.C! csoportja kifejezetten a vaginánkkal kapcsolatos szorongásaink, érzéseink elfogadását támogatja) sok olyan nőt ismer meg, akik valamilyen módon elégedetlenek az intim testrészükkel.

„Azt látom a legnagyobb tévhitnek, ami nők millióinak életét keseríti meg, hogy nem jó az orgazmuskészségük, mert nincs hüvelyi orgazmusuk. Holott ma már tudjuk, hogy a vaginában nincsenek érzőidegek, az idegvégződések koncentrációja a női hüvely bejáratához közel (az alsó harmad) helyezkedik el, melyek stimulációja kellemes érzéseket okozhat a szexuális aktivitás során. A hüvely egésze azonban nem rendelkezik elegendő idegvégződéssel a szexuális ingerléshez és az orgazmushoz; az idegvégződések e hiánya miatt a szülés lényegesen kevésbé fájdalmas” – mondja Eszter.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Jámbor Eszter (@testsuli) által megosztott bejegyzés

Hozzáteszi: a másik, nők számára igen megalázó tévhit a „minél több pasival voltál, annál tágabb vagy”.

„Ez olyan, mintha azt mondanánk egy férfinak, minél többet van együtt egy nővel, annál vékonyabb lesz a pénisze, mert elkopik” – mutat rá a dolog abszurditására. Jámbor Eszter szerint az alap anatómiai tudás hiánya nagyon kedvez az ilyen nőgyűlölő kijelentéseknek, de csoportjaira olyan nők is jönnek, akiknek valamilyen egészségi probléma vagy a szülés miatt lett negatív a vaginájukhoz való viszonyuk. Emellett sokan áldozatai a (kényszeres) szőrtelenítésnek, vagy szoronganak azon, milyen szaga van a puncijuknak, tetszenek-e a partnerüknek.

„Azt tapasztalom, akinek a puncijával már van valamilyen problémája, annak az egész testével van. Sokszor ez belülről jön a nőknek, sokan akkor is eljönnek, ha a kedvesük gyönyörűnek látja őket odalent.

Mert nem olyan, mint a pornóban, nem olyan, mint régen, vagy egyszerűen csak nem tudják, hogy a puncinak mennyiféle formája és kinézete lehet.”

Jámbor Eszter szerint a szexpozitív, életkornak megfelelő, átfogó iskolai edukáció (ami jelenleg nem létezik), az etikus pornó fogyasztása, amely valódi alakjában mutatja be az emberi testet, formálni tudná a női és férfi nemiszervekhez való hozzáállást. Ha a szexedukációnak része lenne a női vaginák különféle kinézetének normalizálása, valószínűleg kevesebben éreznék úgy, hogy valami nem stimmel velük.

„Én sem a felvilágosító-órán, hanem a fiúk viccelődéséből tudtam meg, mennyiféle punci létezik” – mondja Eszter, aki úgy látja, a nők nagyobb számban fordulnak orvoshoz önbizalomhiányból, mint valós egészségi problémából kifolyólag. Ezt támasztja alá az International Society of Sexual Medicine 2011-es felmérése, mely arról számolt be, hogy az ilyen beavatkozáson átesett betegek 87 százaléka pusztán esztétikai okokból vetette alá magát az eljárásnak.

A plasztikai sebészeknek pedig, még ha orvosilag indokoltnak is látják a kisajakplasztikát, fontos lenne együtt dolgozni pszichológusokkal.

„Egy cikk sem jött velem szembe az angol nyelvű sajtóban sem, hogy miket gondolj át, mielőtt belevágsz egy ilyen beavatkozásba, csak feldobott a kereső 15 darab plasztikai sebészetet.

Az egyén szabadságát nem vehetjük el, de segíthetjük, hogy képessé váljon önálló és felelős döntéseket hozni önmagáról.

Jó lenne ezt is etikusan csinálni, úgy, hogy a plasztikai sebészek társszakmákkal dolgoznak együtt ezekben a kérdésekben, hogy aki belevág egy ilyen műtétbe, megfelelő önismerettel tegye, és hatására tényleg nagyobb önbizalomra és mentális egészségre tehessen szert.”

Bánosi Eszter