Macskatetem, krokodil és halálos poén: a legbizarrabb futballtörténetek

–

Hét holt macska legendája

Gyakran mondják, hogy a futball varázslat, és persze minden szurkolónak, de a legtöbb játékosnak is megvannak a maga babonái. Van azonban egy eset, amely kicsit más szintre emeli a labdarúgás és a természetfeletti kapcsolatát. A dél-amerikai szurkolók ugyanis nem ismernek tréfát, ha kedvenc csapatukról van szó.

A Racing Club és az Independiente viszálykodása sok évtizedre tekint vissza, és minden idők leghajmeresztőbb tettét „köszönhetjük” neki. 

Miután a Racing Club 1967-ben megnyerte a Libertadores-kupát (ez nagyjából a dél-amerikai Bajnokok Ligájának felel meg), a korábbi években két nemzetközi kupadöntőt is elveszítő Independiente drukkerei nem voltak boldogok. 

A Racing Club éjjeliőre sem – aki titokban a nagy riválisnak szurkolt. Így történhetett, hogy az Independiente-drukkerek az éj leple alatt betörtek a Presidente Perón Stadionba, és hét döglött macskát ástak el, hogy balszerencsét hozzanak az ősi riválisra.

Mivel az éjjeliőr tippeket adott arra vonatkozóan, hová érdemes ásniuk, hogy észrevétlen maradjon a tetthely, sokáig csak városi legendának hitték a sztorit. 

Igen ám, de az Independiente még abban a bajnoki kiírásban 4–0-ra verte a Racing csapatát – amely 1980-ig (!) nem nyert semmit. Akkor aztán Juan Carlos Lorenzo vezetőedző tűvé tetette a stadiont – meg is találtak hatot a csontvázak közül. A biztonság kedvéért elástak néhány békatetemet, hogy ellensúlyozzák a maradék macska átkát, ez azonban nem segített, ugyanis 1983-ban, története során először a Racing Club kiesett az élvonalból, 1999-ben pedig csődbe ment.

2000-ben aztán a klub szerződtette Reinaldo „Mostaza” Merlo edzőt, aki igen babonás ember lévén kikötötte, hogy csak akkor vállalja a munkát, ha kiássák a hetedik macskát is. Az újabb kutatás végül sikerrel járt: a tetemet – betonba öntve – az egyik kapu mögött találták meg végül. Egy évvel később, 2001-ben a Racing 35 év sikertelenség után argentin bajnok lett.

Halálos poén

Luciano Re Cecconi híres volt humoráról. A hetvenes évek olasz válogatott labdarúgójának egy poén lett a veszte: 1977. január 18-án csapattársa, Pietro Ghedin társaságában belépett egy római ékszerboltba, és – nyilván készpénznek véve, hogy felismerik őket, mint mindenhol az országban – elkiáltotta magát, hogy „állj, ez itt egy rablás!”. A tulajdonos azonban vélhetően nem kedvelte a futballt, ugyanis lelőtte a 28 esztendős Re Cecconit, aki a kórházban életét vesztette.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

passion à l'italienne (@italiennepassion) által megosztott bejegyzés

Ne játssz az étellel!

Na, ha van sztori, aminek az értelmét képtelenség elmagyarázni a kívülállóknak, akkor az biztosan a Chelsea és a zeller története. De azért megpróbálom. Igaz, kicsit olyan ez, mint a kolis viccek: annyira belsős poénok, hogy mások számára teljesen értelmetlenek. De ez például pont ezért vicces. 

2007-ben, a Chelsea–Arsenal Ligakupa-döntőn az Ágyúsok játékosa, Cesc Fàbregas épp egy szögletet próbált elvégezni, amikor megdobták – egy szárzellerrel. A futballista zokon vette, hogy a zöldség megzavarta őt a koncentrációban, az eset nyomán pedig a klub szabályzatába foglalták, hogy tilos zellert hajigálni a pályára.

Oké, de mégis mit keresett a zeller a szurkolóknál, merül fel teljes joggal a kérdés. Nos, egy teljességgel érthetetlen nyolcvanas évekbeli karácsonyi lemez az oka mindennek. Az A Cockney Christmas című album egyik dalának ugyanis a következő a szövege: „Ask old Brown for tea and all the family. If he don’t come, we’ll tickle his bum with a lump of celery.” Hevenyészett fordításban: meghívtam az öreg Brownt és az egész családját teára, ha nem jön el, megcsiklandozom a seggét egy csokor zellerrel. 

A dal – gondolom, pont azért, mert semmi értelme – rendkívül népszerű lett a Chelsea-szurkolók körében, akik persze hamar át is költötték a szöveget, kihasználva, hogy angolul a come (eljönni) és cum (elélvezni) szinte ugyanúgy hangzik, így aztán a jó öreg Brownból a szövegben barátnő lett, és kész is volt minden idők egyik legszürreálisabb futballindulója. 

Hogy a hatás még extrább legyen, a drukkerek szárzellerrel felfegyverkezve indultak meccsre hosszú, hosszú időn át – míg a megdobott Fàbregas esete nyomán közleményt nem adott ki a klub, mondván: ezentúl megtagadhatják a belépést attól, aki zellerrel menne meccsre, aki pedig még hajigálja is az addig jól rejtegetett zöldséget, azt ki is tiltják.

Négylábú futballhős

1987-ben a Torquay United a kiesés ellen küzdött az angol ötödosztályban. Az utolsó, sorsdöntő bajnoki mérkőzésen a Crewe Alexandra ellen nem várt segítséget kapott az együttes:

egy, a partvonalnál szolgálatot teljesítő rendőrkutya, Bryn, megharapta a Torquay játékosát, Jim McNicholst. Az ápolás négy percet vett igénybe, s emiatt a játékvezető négy percet hosszabbított (ez a korábbi szabályok szerint nem volt alapvető, mint ma), a Torquay pedig Paul Dobson góljával a 94. percben kiegyenlített, s így elkerülte a kiesést.

Bryn valóságos hőssé vált a városban, olyannyira, hogy halála után preparálták: a tisztelet meglehetősen bizarr jeleként a kitömött kutya máig a Torquay elnöki szobájában áll.

Egy perc majdnem néma csönd

1993-ban az angol sokadosztályban futballozó Congleton Town FC pályáján kísérteties dolog történt. 

A kezdő sípszó előtt a szpíker megkérte a szurkolókat, hogy egyperces néma csönddel adózzanak a klub nemrég elhunyt legidősebb drukkerének emléke előtt. A megható gesztust az szakította félbe, hogy a szóban forgó férfi besétált a pályára, jelezve, hogy itt valami tévedés történt, ő nagyon is él.

 Hoppá!

Írország legjobb gazdija

Bernie Slaven, a korábbi ír válogatott labdarúgó legendásan nagy kutyabarát: volt rá precedens, hogy miután lecserélték, engedélyt kért a vezetőedzőtől, hogy hazaugorhasson megsétáltatni a kutyáját. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

سكوريزو أرشيف كرة القدم (@scoreezo) által megosztott bejegyzés

Válogatottbeli szobatársa, David O’Leary memoárjából azt is tudjuk, hogy

az 1990-es világbajnokságon egyetlen ember volt a válogatottban, aki nem örült annak, hogy Írország legyőzte Romániát: Slaven. Ugyanis szeretett volna minél előbb hazautazni a kutyájához. Akivel egyébként többet beszélt telefonon, mint a családtagjaival, és ezt szó szerint tessék érteni: O’Leary elmondta, hogy Slaven vakkantott, ugatott és vonyított is a kagylóba, ha kedvencével társalgott. 

A végére pedig néhány hüllő

Az idei Eb-n is többször előfordult már, hogy egy-egy szurkoló berohant a pályára – többek között a spanyol–francia elődöntőn is, ahol elég közelről láttam, hogy a biztonsági őrök elképesztő reakcióidővel és vehemenciával igyekeznek legyűrni a behatoló férfit.

Nem új probléma ez, van is, aki „karriert” épített arra, hogy rendszeresen berohangászik a pályára (Jimmy Jump volt a beceneve), de akadt már szelfizni vágyó kisgyerek is, aki bemászott. A FIFA és az UEFA régóta igyekszik megoldást találni, jó ideje nem mutatják például a beszaladókat, hogy ne kapják meg a vágyott figyelmet.

2003-ban a román negyedosztályban vitézkedő Steaua Nicolae Balcescu pályáján olyannyira rendszeresnek számított a berohanás, hogy a ligából való kizárást is kilátásba helyezték a csapat számára. 

Ekkor állt elő az elnök azzal a frappáns ötlettel, hogy a pálya köré árkot ásat, amelybe krokodilokat rendel, hogy azok akadályozzák meg a drukkereket a szabályszegésben. A dolgot olyannyira komolyan gondolta, hogy megterveztette a fűtött csatornarendszert (nehogy a hüllők megfagyjanak a román télben). A hatóságok azonban nem adtak engedélyt a megépítésére. 

Igaz, könnyen belátható, micsoda távlatokat nyitott volna ez a futballban: elég lett volna az idegesítő ellenfelet beletaszajtani a vízbe, a többit elvégzik a krokodilok.

Kiemelt montázs eredetije: Getty Images / Alex Livesey; Pixabay / jean52Photosstock; Getty Images / Nils Jacobi

Csepelyi Adrienn