A titkokat a verseiben mondta el – Ágai Ágnesre emlékezünk

–

Óriási terheket cipelt

A zsidó származású szegedi kislány életének első évtizedében végig ott lebegett a holokauszt réme: 1932. április 9-én született Ágai Dezső és Hasznos Etel gyerekeként. A gyerekkoráról kevés tényszerű adatot tudunk, de a verseiben rengeteget mesél ellentmondásos érzelmeiről:

„Nevetve jöttem a világra,

tréfának véltem az egészet.

Aztán gondosan, szépen, türelemmel

megtanítottak sírni.

Most már megy folyékonyan.”

A budapesti Pedagógiai Főiskola orosz szakára járt 1951–1953-ig, majd 1953 és 1955 között az ELTE Idegennyelvi Lektorátusának lektora volt. 1953–1956-ig az ELTE-BTK orosz–magyar szakán tanult.

1966-ban férjez ment Kis Tamás újságíróhoz, és három évvel később megszületett egyetlen fiuk, Ágai Kis András, aki ma már ismert sportriporter.

1970-ig tanárként oktatott különböző intézményekben, ezután kezdte meg szerkesztői munkáját a Móra Ferenc Könyvkiadóban, és egészen 1989-ig ott is maradt, műfordítóként és szerkesztőként is igen elismert munkát végzett, Békásmegyeren élt és alkotott.

1983-ban jelent meg A titkokat az ujjaimnak mondom el című, azóta is sokat emlegetett kötete, amire meg is kapta a Móra Kiadó nívódíját. A gyerekhangon írt prózaversek inkább a felnőtteket szólítják meg, erős üzenetet hordoznak, és többnyire elmennek az érzelgősség határáig, de ott megállnak: Ágai Ágnes költői arányérzéke páratlan volt.

Íme, egy jellemző versrészlet ebből a kötetből:

„Sose veszekedjetek előttem,

az rosszabb, mintha megvernétek.

Akkor már jobb,

ha rám haragusztok együtt,

mert megjavulok és kibékülünk,

de ha ti veszekedtek,

sose tudom, melyikőtök a rossz.”

A másik, sokat idézett verse szintén ebből a kötetből: 

„Mondd, mi sosem lehetünk egyidősek?

Akkor se, ha nagyon akarjuk?

Akkor se, ha én mindennap

növök egy picit,

és te már nem nősz tovább?

Akkor se, ha holnap én ülök melléd,

én mesélek,

én fogom a kezed?

Nem hiszem!

Egyszer, egyetlenegy percig

biztosan egyidősek lehetünk.”

1985-ben jelent meg a Kamaszságok című kötete, ebből is mutatok egy fontos és pontos versrészletet:

„Ugye beengedsz, hogyha kopogok?

Ugye meghallgatsz, hogyha suttogok?

Ugye elhiszed, amit gondolok?

Ugye megtartasz, hogyha maradok?

Ugye elengedsz, hogyha indulok?”

Ennek egyfajta folytatásaként 1987-ben jelent meg a NEMzedék című, kamaszhangon írt kötete, amely IBBY-díjat kapott, a belőle készült tévéfeldolgozás forgatókönyve pedig az ifjúsági tévéfilmek szemléjén a művészeti kategória I. díját érdemelte ki 1989-ben.

Az egyik versrészlet ebből a kötetből:

„Amikor a szavak hallgatnak

figyelj rám, amikor hallgatok,

amikor a szavak hallgatnak,

mint anyaméhben a magzat. […]

A valóság szóvá keményített csontozata,

a kimondás gyötrelme és beteljesülése.

Amikor a szavak hallgatnak,

amikor a mondható mondhatatlan,

amikor ajkam zárt, feszes vonal,

akkor figyelj rám – baj van.”

A rendszerváltással a könyvpiac is átrendeződött, így Ágai Ágnes nyugdíjba vonult a Mórából, de az alkotást soha nem hagyta abba. Még élete utolsó éveiben is posztolt a Facebook-oldalára egy-kétsoros olykor mély, máskor humoros, abszolút költői gondolatokat, és megjelent még további hét könyve, az utolsó 2010-ben. 

Néhány idézet késői Facebook-posztjaiból, betűhíven:

„HA JÓ A HALLÁSOD: HALLGASS MAGADRA!”

„női tanács: csak azzzal járj, akivel édemes lefeküdni,, csak azzal feküdj le, akivell érdemes járni!”

„Ne légy indulatos.legyél érkezéses!”

„Holnap másnapra ébredsz.”

„Szép holNAPot!”

„A házasságot nem kell kötni, mert akkor csomós lesz.”

„A katonák frontérzékenyek.”

„Kint sötét van,, áramszünet az égen.”

„A JÖVŐ NYITVA ÁLL ELŐTTED, TE FOGOD BECSUKNI, HA MŰKÖDIK A ZÁR.”

„Légy hű önmagadhoz,, kövesd, ha változik.”

Az irodalom nehéz terep

Bedecs László írta ezt róla az Élet és Irodalomba a 90. születésnapja alkalmából:

„Költőként olyan hátrányból indult, amelyet szinte lehetetlen volt leküzdeni: mesék és gyerekversek népszerű szerzőjeként, ötven fölött jelentette meg első kötetét. A gyerekirodalomból akkoriban nem nagyon volt átjárás a »komoly« folyóiratok és könyvkiadók világába, a példátlanul kései pályakezdés pedig mindig gyanút kelt a szakmai körökben. Ennek ellenére Ágai Ágnes a nyolcvanas évek közepétől rendszeres és megbecsült szerzője lett sok más lap között az ÉS-nek is, de mostanáig napvilágot látott hét verseskötetéről kritikákat mindenhol csak elvétve találhatunk.”

Sajnos én sem igazán találtam méltatásokat a köteteiről, pedig kitartóan kerestem.

Érdekes párhuzam, hogy Fodor Ákossal is ugyanez történt: költői pályájának recepciója erősen hiányos, ezzel szemben rövid versei igazi popkulturális ikonná tették őt a közösségi média megjelenése óta.

Te tudtad például, hogy Ágai Ágnestől származik ez a sokszor hallott idézet? 

„Ha állat lennék, soha nem tartanék embert a lakásban, mert lármázik, piszkot csinál és egészségtelen.”

Fergetes humora mellett a traumatizált túlélőknek is hangot adott például ebben a megrendítő versében:

Ágai Ágnes: Ennyi

„Az életed, ha úgy tetszik, leélted,

nem öltek meg sem bombák, sem keretlegények.

Nem vetettek soha börtönpince mélybe,

Bátran tudtál nézni mindenki szemébe.

Nem kényszeríthettek hamis vallomásra,

Bűnöd nem volt, így nem is kenhetted másra.

Választottál eszmét, csillagot magadnak,

Nem olyat, mit mások melledre varratnak,

Hanem szívből jövőt és igaznak látszót,

Hű mardtál hozzá, nem váltottál zászlót.

A viharos század végigzúgott rajtad,

Sorsod ritkán fordult úgy, ahogy akartad,

De mindig futotta hitre, emberségre,

Szép, okos szavakra, végső menedékre.

Az életedet, ha úgy tetszik, leélted,

Kevesebb év jutott, mint ahogy remélted,

De ha van öröklét, örökké szeretlek,

Nem a puszta földbe, magamba temetlek.”

Bedecs László írta a már említett ÉS-ben megjelent köszöntőben:

„A késői megszólalást is magyarázza az első megjelent versek érzelmes, vallomásos, felháborodott hangja, ami a holokauszt óta cipelt óriási terhek, a családi tragédiák, az azóta is visszatérő félelmek, az enyhülni nem tudó gyász és a minden percet átjáró szorongás alól végre felerősödhetett, hallhatóvá vált. Az Élősirató című 1987-es kötet szándékoltan dísztelen, rímek nélküli, kevés jelzővel dolgozó, prózába hajló szövegei ezzel együtt is csak arról tesznek tanúságot, hogy a traumatizált túlélők minden egyes napja fájdalmas, mert a világ örökre megszűnt otthonnak lenni: „a halottnak nincs egyebe / csak a végtelen halála, / mi bomlunk fel őhelyette / […] / mi lettünk csak a szegények, / aki meghalt, annak mindegy.” 

Ágai Ágnes: Az elterelt idő

„Süket fülekben zúg a dal,

szemek homályát fény veri,

árnyékból holtak intenek,

jelt vár az élő, s nem leli.

A múlt holtága dúlt vidék,

kövek közt piszkolt víz csobog,

jelenünk partján dudva, gaz,

iszapba süllyedt lábnyomok.

Jövőt kiált, ki hallgatag

zsebébe gyűri ökleit,

a szél borzolja tétován

próféták lucskos ingeit.”

Tabuk nélkül

Minél idősebb lett Ágai Ágnes, annál szókimondóbbá vált a verseiben, az Elterelt idő című kötetében is megtalálta azt a naturális, mégis költői hangot, ami szépen mesél a testi szerelemről.

Az Érosz partja felől című verséből íme, egy plasztikus részlet:

„Álltak az eresz alatt

figyelték az ágak reccsenését,

a felhők koccanását,

a dörgedelmes égbolt

felvillanó cikkanásait.

Nem tudtak semmit egymásról,

csak azt, hogy

egymáséi lesznek.

Néhány percre.”

Akár az ars poeticája is lehetne e következő verse Ágai Ágnesnek, legyen ez a végszó, emlékezzünk rá! 

Szó, ami szó

„Nagyon egyszerűen kellene szólni

ebben az agyonbonyolított világban.

Veretes, tiszta, igaz beszéddel

lehántva a sallangokat,

az utánzatok idegen koloncát,

a cifra cikornyák vadhajtásait.

Fehér szavak kellenének,

újra felfénylő, megtalált szavak,

lesikált, erős tölgyfa szavak,

masszívak, faraghatóak,

kemények, érthetők.

Vissza kell adni hitelét,

becsét, szépségét a szónak,

a szóra érdemes szavaknak,

melyekkel szót válthatunk,

és szót érthetünk egymással

jó szóban szűkölködő korunkban.”

És a legeslegvégére még egy négysoros Ágai Ágnestől: 

Kilátások

„Ha meghalok, el fogom felejteni, hogy voltam.

Nem ismerek magamra holtan.

Saját magam nem a sajátom,

nem élhetem túl a halálom.”

Források: ITT, ITT, ITT és ITT 

Kiemelt képünk forrása: Wikipedia/ Élősirató, első borítón

Both Gabi