Gratulálok, hogy ma is felkeltél! – A hétköznapi elismerések fontosságáról

–

Felkelni és letusolni

A major depresszióm egyik legsúlyosabb mélypontján nemhogy a tusolás, hajmosás, sminkelés jelentett nehézséget, de már maga a felkelés is. Akkor kerestem fel szakembert, amikor egy reggelen órákon át nem bírtam megmozdulni a pánik miatt: noha látszólag semmi bajom nem volt, mégsem tudtam megmoccanni. Leblokkolt az agyam és a testem, pedig nem fájt semmim a szó klasszikus értelmében – csak épp a betegség megevett belülről, kiszívott belőlem minden erőt és motivációt. 

Amikor 2021-ben megjelentem Ágota barátnőmnél az edzőteremben sápadtan, puffadtan, leépült izomzattal, durva mozgáskoordinációs zavarokkal, láztól kihullott hajjal, szerintem nem is a nulláról indultunk, hanem a mínusz kettőről. Még azt is fel kellett mérnünk, melyek azok a gyakorlatok, amik közben annyira szédülök, hogy nagyobb a kockázatuk, mint a hasznuk. Volt, hogy Ágó utasítására kisebb súlyra kellett váltanom, amikor azt hittem, már a nagyobb való nekem – és bevallom, szétfeszített belülről a gyengeség, az ügyetlenség és az elesettségem miatti szégyen.

Utálom, amikor azzal jön valaki, hogy „a betegségem jobb emberré tett”. Nem a betegséged tett jobb emberré, hanem te magadat, mert a helyzetből fejlődést kovácsoltál. Tudom, hogy némi megnyugvással kecsegtet, ha a rosszhoz utólag valami jót kapcsolunk, ugyanakkor ezzel a saját érdemeinket kisebbítjük. 

Hiszen a jó nem magától született meg, hanem a saját erőfeszítéseink és önmunkánk nyomán. Apró lépésenként – amelyekért külön-külön is lehetnénk hálásak önmagunknak. Bár a lélek töréseit nem gipszelik be, azokkal ugyanúgy meg kell tanulnunk mankó nélkül járni. 

Pokoljárásom óta tehát képes vagyok észrevenni apró dolgokat, amelyeket nem lehet pénzben, szakmai előmenetelben értelmezni. És amióta a saját életemben észreveszem, megpróbálom másokéban is. 

Alapvetéseink – de tényleg ez az alap?

A világ úgy van berendezve, hogy van egy közmegegyezés szerinti „normális”, s ha te attól eltérsz, akkor „rosszabb” vagy másoknál. Problémás, deviáns, nehéz eset.

Ha felfelé lógsz ki, az szerencsés eset, de tulajdonképpen ugyanúgy eltérsz a sztenderdtől, csak az eltérésed miatt dicsérnek, ünnepelnek. Ez persze ugyanúgy lehet iszonyatos teher, hiszen éppenséggel mindkét esetben az eltéréseddel azonosítanak, csak a megítélésed lesz más. A lényeg ugyanaz viszont: azt sugallja a világ, hogy emberi értékünk attól függ, mennyire felelünk meg a „normális” keretrendszerének, és azon belül mennyi mérhető, kézzel fogható sikert tudunk elérni.

Csakhogy az „normális” valójában illúzió. Csapda. Mert nem ugyanonnan indulunk. Nem ugyanazt hozzuk. Nem ugyanakkora távokat, mélységeket, magasságokat jártunk be eddigi életünkben – és emiatt nem is mérhető egységesen az, hogy kinek miért jár a gratuláció. 

Mit tehetünk hát? Elismerjük magunkat. Próbálunk nem úgy tekinteni az apróságokra, amelyek hatalmas lépést jelentenek a számunkra, hogy nevetséges, hogy nekünk ez ekkora dolog. Hanem vállon veregetjük magunkat, ha megléptünk egyet is. És hátba veregetjük a hozzánk közel állókat, ha ők is megléptek egyet. 

Büszke vagyok rád, amiért… – Avagy magadnak is elmondható dicséretek

Hát akkor lássunk néhány példát, tényleg piszlicsárénak tűnhetnek, de van, hogy egyáltalán nem azok. És attól, mert másoknak esetleg evidencia, számodra rohadtul nem az. 

Büszke vagyok rád, amiért

• már fél éve életben tartasz egy szobanövényt, pedig korábban ez lehetetlennek tűnt
• a mai vitában kiálltál magadért: tudom, hogy régebben akkor sem mertél volna, ha tudod, hogy igazad van, és ez óriási lépés
• terápiába jársz és dolgozol magadon
• képes voltál nem válaszolni az exednek
• világosan meghúztad a határaidat a családodban, még akkor is, ha emiatt néhányan megsértődtek és önzőnek tartanak
• elkezdtél edzeni, pedig tudom, hogy rengeteg a félelem ezzel kapcsolatban benned
• felmondtál a toxikus munkahelyeden
• felmondtál a munkahelyeden, ahol igazából nem volt semmi gond, csak épp már mást akarsz csinálni
• elmentél kivizsgálásra, noha rettegsz a kórházi környezettől
• az egészséged érdekében változtattál az étkezéseden
• az egészséged érdekében változtattál a baráti körödön
• tudtál bocsánatot kérni
• ki tudtad mondani, hogy valaki igenis lóg neked egy bocsánatkéréssel
• meg tudtad fogalmazni, mi a problémád
• tudtál indulatos lenni, pedig korábban mindig „alámentél” másoknak
• tudtál nem indulatos lenni, noha úgy érzed, nem veszik komolyan a problémádat
• tanulod ügyesen beosztani a pénzed, pedig gyerekkorodból nem hozol erre jó mintát
• végre iszol elég folyadékot
• megengedted magadnak, hogy megjutalmazd magad egy különleges tárggyal vagy élménnyel
• elmentél randizni, akkor is, ha félsz a társkeresés újabb kudarcaitól
• nem mentél el este sehova, mert ma másra volt szükséged, és ezt fel merted vállalni a haveri köröd előtt
• elmentél egyedül valahová, ahová vágytál, de ahová senki nem akart/tudott most veled menni
• lomtalanítottad a lakásodat, megválva olyan dolgoktól, amiktől évek óta nem tudtál
• beleálltál a családi konfliktusba és megvédted az álláspontod
• ma felvettél egy ruhát, amit eddig nem mertél viselni, pedig szeretted volna
• kimentél a strandra, és nem a külsőd miatt aggódtál
• szóltál valakinek valamiről, ami mindig is bántott, de eddig nem mertél
• képes voltál nemet mondani a külső nyomás ellenére
• felhívtad az ügyfélszolgálatot, tudom, mennyire frusztrál az ügyintézés, és ez nehéz neked

Vagy: mert ma is felkeltél, és elmentél a boltba.

Sőt: csak mert felkeltél. Mert sokszor ehhez is erő kell.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ GeorgePeters

Csepelyi Adrienn