Mégsem hiába tépjük a szánkat a gyerekeinknek: ezeket a tanácsokat valószínűleg megfogadják

–

Először nem veszik figyelembe a szülői tanácsot, de…

„A szülők általában szívesen adnak tanácsot tizenéves gyerekeiknek iskolai problémákkal kapcsolatban, de előfordulhat, hogy a fiatalok nem igazán fogadják meg bölcs szavaikat. A kutatás szerint viszont azok a gyerekek, akik úgy tűnik, nem hallgatnak a szüleikre, még így is profitálhatnak a tanácsokból” – foglalja össze a szerző a nagyon megnyugtató tanulmányt. Úgy jutottak erre a következtetésre, hogy hét hónappal a vizsgált tanácsadás után végigkövették a gyerekek hasonló helyzetben használt döntési mechanizmusát, és ebből kiderült: több dolog beépült a kapott, és első körben általában ignorált tanácsból. 

A kutatás során 100 anya-fiatal beszélgetést követtek végig, ahol a fiatalok átlagosan 11,5 évesek voltak, ötödik osztályba jártak, és 53 százalékuk volt fiú. 

A fiatalok valós tanulmányi probléma kapcsán kaptak tanácsot az anyjuktól, a legnagyobb arányban úgynevezett kognitív újraértékelési tanácsokat (hogy hogyan változtassák meg a perspektívájuk az adott helyzetben), ezt követte a stratégiaalkotást és a segítségkérést ajánló tanács.

Egyre több szakirodalom vizsgálja a 8 és 12 éves kor közötti fiatalok számára a szülők által javasolt megoldásokat különféle kihívásokkal teli helyzetekben, amelyek közül eddig a kortárs problémákat és az ezekből fakadó stresszes helyzeteket vizsgálták a legtöbben. Ott a szülői tanácsok legtöbbször a stresszes helyzet elkerülését ajánlották, de a tanulmányi helyzetek pont ebben specifikusak, hogy itt általában ezek nem alkalmazhatók (a tanórára járást, a dolgozatírást stb. többnyire nem lehet „megúszni”). Egy korábbi kutatás is azt találta: a szülők nagyobb valószínűséggel ösztönözték a fiatalokat arra, hogy aktívan foglalkozzanak a tanulmányi kihívásokkal ahelyett, hogy elkerüljék vagy figyelmen kívül hagyják azokat, mint a kortárs konfliktusok esetén.

Magukat a beszélgetéseket is vizsgálták:

„Szerettük volna megérteni, mi történik a szülők és a gyerekek közötti tényleges beszélgetésekben.

Olyan tanulmányi kihívásokra összpontosítottunk, mint például az iskolai feladatok megértésének nehézsége, az órákon való unatkozás vagy az időbeosztással kapcsolatos problémák, mivel ebben a korban a tanulmányi elvárások és a hozzájuk kapcsolódó nyomás növekedni kezd. Arra voltunk kíváncsiak, mit mondanak a szülők a gyerekeiknek arról, hogyan kezeljék ezeket a stresszorokat (stresszt kiváltó ingereket)” – mondta Kelly Tu, a kutatás vezetője.

A szülő-gyerek párokat arra kérték, hogy töltsenek öt percet egy olyan tanulmányi probléma megbeszélésével, amelyet a gyerek nemrég tapasztalt.

A fiatalok és tanáraik kitöltöttek egy kérdőívet, amely a fiatalok megküzdésével foglalkozott. Majd hét hónappal később visszatértek a vizsgált családokhoz, az USA rendszerében a gyerekek ekkor már középiskolások voltak, és újra megvizsgálták a megküzdési stratégiájukat. 

Mégsem feltétlenül hiábavaló a szülői „okoskodás”

A gyerekek első reakciója az egyetértéstől és elfogadástól az anyák javaslatainak teljes elutasításáig terjedt, de a legtöbben valahol középen voltak, és olyan kétértelmű kijelentésekkel reagáltak az anyai tanácsokra, mint a „talán” vagy a „nem tudom”.

Összességében a kutatók azt az eredményt kapták, hogy azok a fiatalok, akiknek édesanyja kognitív újraértékelési megoldásokat kínált – vagyis azt javasolta, hogy a gyerek tekintsen másik nézőpontból a problémára –, hatékonyabban küzdöttek meg a nehézségekkel, míg azok, akiknek több stratégiaalkotásra és segítségkérésre irányuló megoldást ajánlottak, kevésbé. A hosszú távú követés során viszont nem várt összefüggésekre is fény derült: azok a gyerekek, akik elutasították vagy kétértelműen reagáltak anyjuk kognitív újraértékelési tanácsaira, valójában több adaptív megküzdésről számoltak be hét hónappal később, mint azok, akik elfogadták azt.

„A gyerekek olyan korban vannak, amikor már maguk akarnak döntéseket hozni. Azonnali válaszuk lehet az ellenállás vagy a vonakodás, de ha tanácsot kapnak a probléma átfogalmazására, más magyarázatok megfontolására, az hatással van rájuk.

A tapasztalatok alapján időre van szükségük, hogy feldolgozzák és értékeljék az elhangzottakat, de amikor egy új helyzetben megküzdési stratégiát kell találniuk, akkor jó eséllyel nyúlnak oda az eszköztárukban, ahova a korábbi szülői tanácsok vezették őket” – foglalta össze Tu.

Ráadásul azok a fiatalok, akik először is elfogadták anyjuk segítségkérésre irányuló tanácsát (hogy támogatást kérjenek egy tanártól vagy egy másik diáktól), kevésbé hatékony megküzdésről számoltak be a középiskolában, mint azok, akik ezt elutasították – vagyis szülőként nem igazán érdemes azt javasolni a gyerekünknek, hogy kérjen segítséget egy számára nehéz tanulmányi helyzetben. Ez a tanács a kutatást végző szakember szerint ráadásul nagyon egyértelmű volt, míg a más típusú javaslatokat összetettebben és árnyaltabban fogalmazták meg az anyák, így nagyobb az esély rá, hogy beépítik a gyerekek.  

„A gyerekeknek sokféle javaslatot érdemes adni, amelyeket különböző helyzetekben alkalmazhatnak, különösen akkor, ha tanulmányi kihívásokról van szó. Lehet, hogy pillanatnyilag nem tűnnek fogékonynak, de a kutatás során azt tapasztaltuk, hogy az egyes tanácsok hosszabb távon viszont előnyökkel járnak” – zárta a kutatás vezetője, Kelly Tu.

Tehát: komplex tanácsok kellenek, nem olyan 1.0-ások, hogy kérj segítséget valakitől, és

nem kell megijedni, ha azon melegében ignorálják az okosságot, mert úgy igazából még jobban beépül, mintha rögtön megfogadnák.

Kicsit olyan ez, mint amikor az volt a hír, hogy nyolcszázszor kell elmondani valamit egy (kisebb) gyereknek, hogy az „meg is érkezzen” hozzá. Meg, mint úgy általában a szülőség: az eredmény a kanyarban sincs, de azért bízva a legjobbakban és az ilyen kutatásokban, tolni kell bele az energiát.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ Mariana Alija

Tóth Flóra