Lázár Jánosnak: Aki szenved, az nem gyönge. Az ön szavai viszont egyértelműen károsak

–

Csütörtök este Sopronban tartott lakossági fórumot Lázár János építési és közlekedési miniszter, számolt be erről a 444. Az esemény után a politikus több újságírói kérdésre is válaszolt, köztük azokra is, amelyek a Hódmezővásárhelyen történt tragédiával voltak kapcsolatosak.

Ahogy arról több hazai lap – köztük a Telex – is beszámolt: Szabó Zsolt, Hódmezővásárhely rendőrkapitánya szeptember 19-én önkezével vetett véget életének néhány nappal azután, hogy a helyi hírportál, a Promenád24 lejárató cikket közölt róla. A névtelen szerző írásában azt fejtegette, hogy a városban elharapódzó erőszak mögött az áll, hogy Szabó Zsolt nem végzi rendesen a munkáját. Emellett a cikkben a rendőrkapitány magánélete is terítékre került. 

A kapitány halála után a lejárató cikkre a rendőrség is reagált. Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője egy videóban méltatta elhunyt kollégáját, valamint azt mondta: „Lehet kritizálni minket, de a kollégáinkat ért alaptalan vádaskodást, célozgatást, a magánéletükben való vájkálást visszautasítjuk.”

Az öngyilkosság nem gyengeség, hanem egy fájdalmas belső harc vége

Térjünk vissza azonban Lázár Jánoshoz, egy miniszterhez, akinek szavai többet nyomnak a latban, mint egy átlagos állampolgáré. Akinek az országunkat irányító kormány tagjaként kötelessége lenne – nyilván nem közlekedési miniszterként, de a politikustársaival egyetemben – olyan ellátórendszereket létrehozni, amelyek megtartják azokat, akiknek erre a legnagyobb szüksége van. Akinek a döntései és a mondatai messzemenő következményekkel bírnak – ezért is kell figyelnie arra, hogyan nyilvánul meg, különösen egy ember halála kapcsán. Hiszen ilyen helyzetben nemcsak ízléstelen, hanem veszélyes is lehet felelőtlen kijelentéseket tenni. 

„Elképzelhetetlennek tartom, hogy egy újságcikk miatt ma egy rendőri vezető Magyarországon öngyilkos legyen. Nagyon remélem, hogy a magyar rendőrség nem olyan gyönge, hogy egy rendőri vezető egy újságcikk miatt öngyilkos lesz. Ez kizárt dolog. Ezt elfelejtheti”

– nyilatkozta a miniszter a 444 riporterének.

Később Lázár János többször is hangsúlyozta, hogy szerinte a cikknek „semmi köze” nem volt Szabó Zsolt halálához, majd így fogalmazott: „Magyarországon úgy nem neveznek ki egy rendőri vezetőt, hogy egy újságcikk miatt öngyilkos legyen”. Végül hozzátette, hogy ő olyan hivatalos információkról tud, amelyek szerint Szabó Zsolt halála magánéleti okokra vezethető vissza.

Erős szavak hangzottak el egy olyan érzékeny témáról, amely még mindig elképesztően tabusított Magyarországon. Lázár János kijelentései viszont nemhogy nem segítenek a megértésben, inkább visszarántanak minket egy olyan gondolkodásmódba, amelyből már bőven ideje lenne kilépnünk. Ezek a mondatok nem segítenek abban, hogy akárcsak megpróbáljuk felfogni a felfoghatatlant. 

Hogy akár csak egy lépéssel is közelebb kerüljünk annak a megértéséhez, miért fordul valaki önmaga ellen. Hogy utána nyúljunk azoknak, akik a padlón vannak. 

Nem adnak kapaszkodót, csak megerősítik azt a káros beidegződést, hogy az öngyilkosság gyengeség. 

Mondhatja azt bárki – Lázár János  is –, hogy egy újságcikk miatt senki nem vethet véget az életének. Azonban ez nem ilyen egyszerű. Fontos tisztában lenni mindannyiunknak azzal, hogy nem egyik pillanatról a másikra szánja magát rá valaki egy ilyen döntésre. Az öngyilkosság egy összetett, sokszor hosszú időn át tartó, belső harc vége. Számtalan ok, sérelem és trauma rakódhat egymásra, és sosem tudhatjuk, kinek mi az a bizonyos utolsó csepp a pohárban. Akár egy cikk is lehet.

Egy ilyen tragédia nemcsak a családnak, barátoknak, gyerekeknek örök veszteség, hanem a társadalomnak és az államnak is – mégis, mintha erről megfeledkeznének. Márpedig amíg el nem kezdünk tényleg törődni egymással (a kormány például az ellátórendszerekkel), addig sajnos nem véletlen, hogy újra meg újra dobogósak vagyunk az európai öngyilkossági statisztikákban.

Támogatás helyett ítélkezés és stigmatizálás

Amikor valaki egy ilyen súlyos dolgot, mint az öngyilkosság, félvállról vesz vagy elintéz egy odavetett mondattal,

az nemcsak érzéketlen, hanem teljesen elbagatellizálja a mögötte húzódó fájdalmat és problémákat. Ráadásul ezzel megbélyegzi azokat, akik épp a legnagyobb bajban vannak, és segítségre szorulnak.

Pedig az lenne a dolgunk, hogy empatikusabbak, emberségesebbek legyünk. Hogy ne forduljunk el azoktól, akik mélypontra kerültek, és nem látnak kiutat. Pláne egy olyan országban, ahol az emberek régóta szenvednek olyan problémáktól, amelyekről nem beszélünk eleget: a depresszió szinte népbetegség, a mentális nehézségeket sokan még mindig szégyellik, titkolják, és az öngyilkosság gondolata sajnos túl sok ember fejében fordul meg.

Az Alapítvány az Öngyilkosság Ellen becslése szerint

évente nagyjából 40 ezer nem halálos öngyilkossági kísérlet történik hazánkban. Az első kísérlet pedig közel ötvenszeresére növeli a végzetes öngyilkosság esélyét.

Az öngyilkosság megelőzésének világnapjára írt cikkünkben így fogalmaztunk: az öngyilkosság szoros kapcsolatban áll a mentális betegségekkel – legyen az depresszió, szorongás vagy egyéb pszichiátriai zavarok. Vagyis nem gyengeségről van szó, hanem súlyos, gyakran kezeletlen betegségekről, amelyek itt élnek bennünk és köztünk: a családokban, iskolákban, munkahelyeken, baráti társaságokban. És ha erről nem tudunk méltósággal, együttérzéssel és elég komolyan beszélni, akkor jobb lenne inkább csendben maradni.

A legjobb pedig az lenne, ha az állam, a kormány tagjai – köztük Lázár János is – az odavetett mondatok helyett valóban tennének is azért, hogy az emberek ne sodródjanak a szakadék szélére, amikor már nem látnak más kiutat, csak az ugrást. Vegyék észre és végre tegyenek az ellen, hogy a segítő rendszerek forráshiánnyal küzdenek, túlterheltek, miközben sokan vannak rossz mentális állapotban, amelyen cseppet sem segít a cinizmus, a nemtörődömség és a közöny.

Nemcsak itt lenne, itt van az ideje annak, hogy ítélkezés és semmittevés helyett segítő kezet nyújtsunk azoknak, akik bajban vannak.

Amikor valaki önkezével vet véget az életének, a környezete – legyen az közeli vagy távoli ismerős – gyakran akaratlanul is hibáztatni kezd másokat. Sőt, ha a helyzet úgy hozza, az internet népe is gyorsan keresi a felelősöket: „Miért nem vették észre?”, „Miért nem tettek semmit?”. Fiala Borcsa „Ne hibáztasd a környezetet! – A depresszió ugyanúgy pusztíthat, mint a rák című cikkében pontosan arról ír, miért téves ez a hozzáállás, és miért nem szabad a környezetet felelőssé tenni.

Ha te is úgy érzed, segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőket segítő, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! 24 éves korig a Kék Vonal telefonszáma is hívható: 116-111. Amennyiben másért aggódsz, ajánljuk az Alapítvány az Öngyilkosság ellen honlapját, amelyet ITT ér el. További tájékoztató, illetve – szakember segítségével igénybe vehető – önsegítő eszközt pedig ITT találsz. 

Kaiser Orsolya