Óriási ajándék, ha megtanítod főzni a gyereket!

–

Tanítsd meg főzni, nagyobb ajándékot adsz neki, mint gondolnád!

Gyerekkel főzni fontos és jó dolog. Egyes kutatások szerint a Covid-világjárvány kevés pozitív következménye közé tartozik, hogy megnőtt azoknak a családoknak a száma, ahol bevonják a gyerekeket is a főzésbe. 

A közös főzés nemcsak a sokat emlegetett minőségi időtöltés egyik formája a szülő és a gyerek között – amire elképesztően nagy szükség van ebben a túlfeszített világban, amikor is kevés idő jut egymásra –, hanem fontos készségeket is fejleszt.

Az együtt töltött idő örömén túl, a sütés-főzés fejleszti a gyerek matematikai képességeit, az együttműködésre és folyamatszemléletre vonatkozó készségeit, meg persze a kreativitást is. 

Nyilván nemcsak sütés közben lehet megtanulni a grammokat és dekákat, meg a hozzávalók felezését, duplázását a tepsi méretéhez igazodva, de tudjuk, hogy a gyakorlatban elsajátított, élményekhez köthető tudás sokkal mélyebbre megy, mint amit elméletben, az iskolapadban próbálnak belénk tuszkolni. 

A főzés közben előforduló bakik nyomán jól fejlődik a kritikai gondolkodás, és az a tudás, hogy a dolgok ritkán tökéletesek, néha hibázunk, de mindig újra próbálhatjuk, és legközelebb talán sikerül. Vannak olyan lelkes szerzők, akik egyenesen odáig mennek, hogy

a huszonegyedik században alapvetően szükséges projektszemlélet elsajátításának egyik legjobb helyszíne a konyha, legjobb időpontja pedig a gyerekkor.

A gyerek részvétele, bevonása valódi gyerekjog, és ez a sok hasznos tudás erre még rátesz egy lapáttal – arról nem is beszélve, hogy pénzügyi szempontból sem elhanyagolható, mennyit tud spórolni az, aki ügyesen és jól főz. Erre felkészíteni egy gyereket pedig igazi szülői feladat.

A szülőhotel vége – nálunk is

Fiatal felnőttként sokat profitál majd a gyerek abból, hogy a barátait áthíva közös főzőcskézéseket szervezhet – minőségi időtöltés, immáron a családon kívül. Szóval, bárhonnan nézzük, fantasztikus dolog, amikor a gyereket bevonjuk a főzésbe is a kisebb-nagyobb háztartási feladatokban való közreműködés mellé. 

Miközben ezeket írom, muszáj előállnom a farbával, hogy ebben a kérdésben kizárólag elméleti ismereteim vannak.

Olyan családból jövök, amelyben egy vasárnap délelőtt arra mentem be a konyhába, hogy anyám egy tepsi piskótára mered és nem érti, miért folyik és ehetetlen (később kiderült, hogy kihagyta belőle a lisztet). Jómagam úgy költöztem el otthonról, hogy soha (értsd soha, de soha) nem szeltem magamnak kenyeret. Igaz, néhányszor próbáltam, és vagy az ujjamat vágtam el, vagy absztrakt formákat alkottam a kenyérből, mivel képtelen voltam egyenesen tartani a kést.

Szóval, innen (mondjuk ki: a nulláról) indultam, és az, hogy mára eljutottam a bundáskenyér–pesztós tészta–szendvics háromszög által határolt univerzumba, kész csoda. Köszönöm szépen, hölgyeim és uraim. 

Ezek után talán senki nem csodálkozik, amikor azt is bevallom, hogy én bizony nem igazán főztem együtt a lányommal. Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor próbálkoztam. Egy palacsintasütésre, aminek a vége az lett, hogy egyikünk rátenyerelt a forró főzőlapra, kifejezetten élesen emlékszem. Majd egy ponton elengedtem az egészet, és egyrészt rábíztam magunkat a világmindenség örök bölcsességére, másrészt a gyerek apjának főzési tudományára. 

A lányom ma már csodásan főz (kire ütött ez a gyerek?), és hatalmas öröm, amikor meghív magához vacsorára. Jó lett volna, ha olyan szülő tudok lenni, aki átadja neki a világ legjobb vasárnapi húslevesének receptjét, meg néhány briliáns sütemény elkészítésének titkait, de én nem vagyok ilyen szülő. Sosem tudtam előtte titkolni, hogy nem szeretek a konyhában lenni, és amikor azt írom, hogy szerintem kihoztam magamból a maximumot, az egyrészt igaz, másrészt egy egészen új (negatív) dimenziót ad a maximum kifejezésnek. 

Ma már mindezzel kapcsolatban béke van bennem. Senki nem halt éhen, a gyerek is ügyesen főz, én is meg tudtam maradni abban az érzésben, hogy elég jó szülő voltam, még ha nyilvánvalóan nem is tökéletes. 

Közös sütés-főzés: hogyan kezdj bele?

Nagyon tisztelem azokat a szülőket, akik a konyhában is jól együtt tudnak működni a gyerekeikkel, akik vállalják a macerát, a kupit, a háromszorosára nyúló főzési, sütési időt, de cserébe kapnak egy boldog (és maszatos) gyereket, aki fiatal felnőttként otthonosan és jól mozog a konyhában. 

Aki pedig (velem ellentétben) otthonosan és jól mozog a konyhában, vagy legalább szeretné kipróbálni a közös főzés-sütés örömeit, és azt keresi, hogyan tudná bevonni a gyerekét is e tevékenységbe, azoknak csodálatos, életkor szerinti javaslatokat tudok adni. Természetesen nem saját kútfőből, hanem nemzetközi ajánlások alapján.

Már 3–5 éves kortól részt tudnak venni a gyerekek a zöldségek, gyümölcsök megmosásában, egyszerűbb összetevők nem törékeny edényekben való elkeverésében, vagy abban, hogy a szükséges dolgokat odavigyék a konyhapulthoz.

6–12 éveseknél már a rántotta, palacsinta önálló elkészítése is felmerülhet, mert ők már éles vagy forró konyhai eszközök kezelésében is ügyesek tudnak lenni (persze fontos, hogy ott legyünk velük, mellettük).

A 13–18 éves korosztálynál levesek és tésztaételek elkészítése is feladatul adható, és közreműködhetnek bonyolultabb ételek főzésénél, sütésénél.

A nemzetközi ajánlások azt javasolják, hogy a bevásárlásoknál is figyeljünk arra, hogy a gyerekeket bevonjuk, az idősebb korosztályt már akár úgy is, hogy a konyhai kiadásokba is jobban bevezetjük őket. 

Szóval, együtt főzni, sütni a gyerekkel csodálatos. 

Ha ti jól érzitek magatokat a konyhában, osszátok meg ezt az örömöt a gyerekeitekkel, és vonjátok be őket kisebb-nagyobb feladatokba. Ez minden módon jót fog tenni nekik is. 

Akik meg olyanok, mint én, azoknak is van remény. Egyrészt mindig lehet röhögni azon, ha valami nem megy, másrészt az univerzum kegyes, és a gyerekek a végén valahogy mégis megtanulják megkülönböztetni a serpenyőt a lábastól, a cukkinit az uborkától. Látjátok, még az enyém is főz!

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / OR Images

Gyurkó Szilvia