„Kérdezni kell. És akkor megszülethetnek a válaszok is” – Az ART-RAVALÓ programról

–

„Ami biztos, nem olyan biztos.
Semmi nem marad így, ahogy van.
Ha az uralkodók már beszéltek,
meg fognak szólalni azok is, akiken uralkodnak.”

Ez az előadás mottója. Elég beszédes. Bertold Brecht: A dialektika dicsérete című könyvében olvasható Halasi Zoltán fordításában.

Ez pedig számomra az előadás legerősebb mondata, azóta is visszhangzik bennem:

„Ebben az országban a gyerekvédelem nem gyerekvédelem.”

Különösen annak fényében erős ez a mondat, hogy olyan fiatalok szájából hangzik el, akik a gyerekvédelmi rendszerben nőttek föl, és most ennek a kivételes programnak a szimbolikus, kilenc hónapnyi segítségével mégis megkapják egy új élet lehetőségét.

E pillanatban azonban a program folytatása, fenntartása nehézségeket jelent. A következő évre új támogatókat is kell találni.

„Az ART-RAVALÓ egy jól működő gépezet, kipróbáltuk, és bizonyított, hatszor egymás után” – kezdi a beszélgetést Schermann Márta, aki az egész programot kitalálta, életre hívta és megvalósította.

„Itt van egy felépített rendszer, ahol gazdasági ismereteket tanulnak, pályaorientációs képzésen vesznek részt, élménypedagógus és szociális munkás segíti őket, és művészek dolgoznak velük. És működik. Az egész nem kerül annyiba, mint egyetlen embernek a börtönben való ellátása pár éven keresztül.”

A gondozási rendszer minden területéről érkeznek fiatalok: zárt intézetből, javítóintézetből, nevelőszülőktől és gyerekotthonból is.

Hatvan-hetven életkezdő jelentkezik a programra, körülbelül negyvenen jutnak el a három hónapos ismerkedési folyamat végére, akik aztán egy háromnapos workshopon vesznek részt, ennek végén tizenöten kerülnek be a kilenc hónapig tartó mentorálásba. Mindig van lemorzsolódás is persze, idén ketten szálltak ki a vége előtt. Aki viszont maradt, azok közül mindenki kőkeményen dolgozott, és még most is dolgozik a májusban végződő projekt minden elemében.

Egyikük, Filep Mercédesz, aki „Nagyon jól tud álmodni, és mostanra azt is jól tudja már, hogyan lehet elérni az álmait apró lépésekkel” – mondja róla Schermann Márta.

Mercédesz még nem volt tízéves, amikor kiemelték a családjából a rendezetlen viszonyok miatt. Először az édesanyja húga nevelte, később pedig a nagymamájához került, ám tizenhárom évesen onnan is mennie kellett: Baktalórántházára vitték egy állami fenntartású gyerekotthonba.

„Amikor betöltöttem a 18-at, nem akarták elfogadni az utógondozási kérelmemet, ezért Nyíregyháza fogadott be, egy egyházi fenntartású intézménybe költöztem, ott fejeztem be a gimnáziumot ” – meséli Mercédesz.

A válogatóra már úgy érkezett, hogy kilépett a gyerekvédelmi rendszerből, mert „besokallt”. Azt mondja, nem volt nagy áldozat hajnali kettőkor kelni, hogy Kisvárdáról Budapestre utazzon a három napig tartó válogatásra. 

Így mesél arról, hogy számára mit hozott az eddigi hét hónap:

„Rengeteg új barátot és rengeteg új lehetőséget kaptam.

Olyan utak nyíltak meg számomra, amiknek eddig még a létezéséről sem tudtam. Sikerült munkát találnom, elkezdtem tanulni.

Korábban nem jutottam be az egyetemre, azt akkor fel is adtam, de most annyi támogatást és biztatást kaptam, hogy újra neki merek vágni. A MOME fotográfia szakára jelentkezem, és az ELTE BTK könyvtáros-informatikus szakára. Most is tanulok. Megpróbálok újra nekifutni az emelt szintű érettséginek biológiából. Épp a pandémia időszakában érettségiztem, akkor két ponttal lecsúsztam a felvételiről, és nem lehetett szóbelizni. Most újra próbálkozom. Épp a biosz felkészítőről jöttem ide, amit szintén az ART-RAVALÓ biztosít.”

Ebből is kiderül, hogy mindegyik fiatal személyre szabott segítséget kap, így pedig a társadalmi beilleszkedés is sokkal könnyebben megy majd nekik a későbbiekben.

Miután Schermann Márta már évek óta minden fronton próbál helytállni, hiszen az eddigi előadásokat is ő rendezte amellett, hogy irányította az egész csoportot, a körülöttük dolgozó segítőket, és a támogatás újbóli elnyerésén is munkálkodott, így idén kisebb szerepet vállalt, és átadta a rendezés lehetőségét két fiatal művésznek. Borsos Luca és Szenteczki Zita dolgozott napi szinten a csoporttal.

Azt keresték közösen, miről szól MÉG a Kaukázusi krétakör. 

„Nem az igazságtétel volt számukra a legfontosabb, az, hogy ki a jó anya, hanem elsősorban az összefogást keresték a fiatalok minden helyzetben” – osztotta meg Borsos Luca a csoportmunka egyik legfontosabb tapasztalatát.

„Nem terapeutákkal és színházi nevelési szakemberekkel dolgoztunk, hanem művészekkel. A résztvevők a saját élményanyagukat adták bele. Itt nem volt két oldal, mint a darabban” – mondja Márta. 

Szenteczki Zita azt is elárulta, hogy a hat hónapig tartó próbafolyamatban a szereposztás például csak január elején született meg. „Sőt, még a bemutató előtt pár nappal is változott, és sok saját szöveg került be a darabba”.

Mercédesz hozzátette: „Nekem az is jó volt, amikor megmutattuk egymásnak a jeleneteket, és ettől sokszor jobbak lettek, mert volt olyan, hogy én valamit belülről nem vettem észre, amit a többiek korrigáltak, vagy rámutattak, hogy másképp is lehet”.

Márta is úgy gondolja, hogy ez az egyik kulcsa a közös munkának: „A folyamatos reflexió önmagamra és a másikra, a kölcsönös kíváncsiság, az odafordulás, ez elvben alap volna egy fejlődő gyerek számára, ám az olyan nevelési háttérből érkező fiataloknak, akik nem a saját családjukban nőttek fel, talán ez az egyik leginkább zsigeri hiányuk. Kérdezni kell. És akkor megszülethetnek a válaszok is.”

Mártát a tervekről kérdezem, mert tudom, erős kihívást jelent a program finanszírozása. 

„Próbálunk támogatót találni, most ez a legfontosabb. Óriási, megkérdőjelezhetetlen eredményeink vannak. Tavaly Közép-Kelet-Európa legjobb bűnmegelőzési projektje lettünk, a negyedik Európa-szinten. Ezt egy nemzetközi zsűri bírálta el. Az elmúlt hat évünk átláthatóan és profin dokumentált. Akár országszerte jelen tudnánk lenni, mert megvannak a szakembereink, a módszerünk. Vannak olyan fiatalok, akik már várnak ránk a nevelőszülői hálózatokban, a gyermekotthonokban, a javítóintézetekben. Fogadni kell őket, megteremteni számukra a lehetőséget.”

És hogy milyen lehetőségeket kaptak az idei csoport tagjai?

Hárman felvételiznek egyetemre – egyvalaki passziváltatta az évét a foglalkozások miatt, tehát ő már egyetemre jár. Sokan szakmát tanulnak, van, aki fodrász lesz, más mixer, de cukrásznak is készül valaki közülük, többen is járnak intenzív nyelvkurzusokra, és jogosítványt is szerezhetnek a program segítségével.

Mercédesz áprilisban a szabó-varró tanfolyamot kezdi el szintén az ART-RAVALÓ támogatásával, és hogy miért?

„Szabolcs megyében, Kisvárdán lakom, ez egy kisváros Záhony és Nyíregyháza között, ahol nagy szükség lenne egy mosodára: rengeteg iskola, óvoda, gimnázium, kollégium van, de sajnos csak Nyíregyházán található a legközelebbi mosoda, oda pedig nem mindenki jut el. Azért szeretném megtanulni a szabás-varrást, hogy megismerhessem a különböző anyagokat, hogy mit, hogyan kell mosni, így megalapozott tudással nyithatnék később egy mosodát a városban. És egy kis ruhajavító-műhelyt is szeretnék mellé persze” – meséli ragyogó tekintettel, Márta pedig hozzáteszi, hogy Merci most is folyamatosan dolgozik a postán, van egy egyéves szerződése, korábban pedig egy könyvesboltban kapott munkát. Remek kapcsolat alakult ki az ART-RAVALÓ és a Magyar Posta között, folyamatos munkalehetőséget biztosítanak a fiataloknak.

Márta búcsúzóul még elmondja, hogy az idei csoportban a tizenháromból négyen az egész képzés alatt gimnáziumba jártak/járnak.  

„Minden héten háromszor elmentek iskolába a délelőtti ötórás ART-RAVALÓ foglalkozás után, és mellette még alkalmi munkákat is vállaltak. Nem sok középiskolás diák csinálja ezt utánuk Magyarországon!”

Én pedig azt kérdezem tőletek, hogy szerintetek mennyire számítanak ebben az országban a gyerekvédelemben felnőtt fiatalok, ha ennek a fantasztikus eredményeket felmutató, évek óta létező programnak a fenntartása is nehézségekbe ütközik a jövőben… 

Kiemelt képünket készítette: R.Tóth Sándor (KÖR előadás)

Interjúfotók: Chripkó Lili/ WMN

Both Gabi