Dicsőséges nagyurak, hát hogy vagytok? Ismét Alaptörvényt módosítotok?

–

Dicsőséges nagyurak, hát hogy vagytok?

Serceg a papír, Alaptörvényt módosítotok? Pedig 2011-ben Orbán Viktor „gránitszilárdságú” alkotmányt ígért az országnak, mégis, alig telt el tizenhárom év a hatályba lépés óta, máris a tizenötödik kört futjuk vele.

Úgy tűnik, nem voltak elég tiszták az eddigiek: a hajléktalanság kriminalizálása, a család fogalmának meghatározása, a vallásszabadság korlátozása – amikor kimondták, hogy csak az Országgyűlés ismerhet el egyházként szervezeteket –, majd amikor visszavonták ezt. Amikor 2020-ban alkotmányba foglalták, hogy mi a család, hogy „az anya nő, az apa férfi”, és még ugyanebben az évben azt is, hogy „Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést”.

Majd jött a járványügyi, meg a háborús vészhelyzet, a rendkívüli jogrend, hogy veszélyhelyzetben a kormány olyan rendeleteket alkothat, amelyekkel egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, de rendkívüli intézkedéseket is hozhat. Meg persze a vármegyék.

Hogy problémás alkotmányos szintre emelni a jobboldali, keresztény-konzervatív értékeket, és másodrangú polgárként tekinteni mindenkire, aki kilóg ebből a sorból, nem újdonság. Sokan és sokszor jelezték már, ahogyan azt is, hogy büntetni a hajléktalan embereket nem oké, és különösen kegyetlen, ha a szociális jogok sem járnak mindenkinek. Érkezett visszajelzés arról, hogy az Alaptörvény nem biztosítja a bíróságok függetlenségét, a kormánypártok azonban érdemi indoklás nélkül utasították vissza a felvetéseket. És mondtuk, mondjuk azt is eleget, hogy a törvénybe foglaltaknál a család jóval sokszínűbb – akárcsak a gránit.

Tudjátok-e, mennyit kértünk Titeket, hogy irántunk emberiek legyetek?

De hiába, a kritika nem ér célt, és szilárdság alatt sem mind értjük ugyanazt. Jövőre ugyanis minden bizonnyal újabb módosítás lép életbe, ahelyett azonban, hogy a hiányosságokat pótolnák, tovább fogy a levegő, szűkül majd a tér. „Magyarország védi a házasság intézményét mint egy férfi és egy nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját. A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony. Az ember férfi vagy nő. Az apa férfi, az anya nő” – szól a friss verzió.

És nem sokban különbözik ez a régitől: az alkotmány évek óta vasmarokkal szorít, ha családról van szó – a jövő évtől azonban az sem lesz már kérdés, hogy kit tekintünk embernek.

Férfit vagy nőt. „A teremtés sorrendjével egyezően”, fogalmaz immár a kormánypárt, mondván, a születési nem biológiai adottság, az államnak pedig feladata a születési nem megváltoztatásának lehetőségét sugalló törekvések megakadályozása. „A nyugati világ egyre erőteljesebben támadja a korábban magától értetődő normákat, különösen a család intézményét és a nemzeti identitást. A módosítás ezekre a kihívásokra reagál” – írják, de ha van, akit ez nem győz meg, ha esetleg még ez is kevésnek bizonyulna, hozzáteszik gyorsan, hogy „a módosítás nem támadás azok ellen, akiknek önazonossága nem egyezik meg a születési nemével: ezt az alkotmányozó az érintett magánügyének tekinti”, csak így épp védelmet, szolgáltatásokat nem kap.

Vitatkozhatnánk arról, hogy mi számít magánügynek és milyen az, amikor a kormány tekint annak valamit, kitérhetnénk arra, hogy „a teremtés sorrendjével egyezően” megcserélték a sorrendet, hogy az apa, a férfi legyen elől.

De nincs új a nap alatt, hallottuk elégszer, megtanultuk már, hogy hol a helyünk, mi a dolgunk, hogy szánalommal tekintenek azokra, akiknek a személyi száma kettessel kezdődik.

Vitán felül áll viszont, hogy léteznek emberek a férfiakon és nőkön kívül is. Hogy becslések szerint az emberiség nagyjából 0,5-1,7 százaléka interszex, ez pedig saccra olyan gyakoriságot jelent, mint a vörös haj. De már csak barna és szőke fejeket látunk, és tudjuk ugyan, hogy van más árnyalat, róluk nem veszünk tudomást, nincs mit tenni, a törvény is ezt írja. Világszerte 40-140 millió, Magyarországon nagyjából 48-160 ezer ember létezését kérdőjelezi most meg a kormány egyetlen tollvonással – azért, mert olyan biológiai nemi jegyekkel születtek, amelyek nem illenek a tipikusnak tartott férfi és női testek bináris jellemzői közé. És hiába érzi úgy bárki, a módosítás nem támadás, tudjátok, beleírták ezt is. 

Vegyetek be az emberek sorába… Rimánkodott a szegény nép, s hiába.

„Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Ez a jog – az élethez való jog kivételével – minden más alapvető jogot megelőz” – folytatják. Hogy a Pride betiltásához elegendő lesz-e erre hivatkozniuk, még közel sem biztos – van azonban, amire következtethetünk az új tervezetből.

Mondjuk, arra, hogy a gyerekek jogai mindenek felett állnak. Hogy nem kifogás többé, hogy nincs pénz, nevelőszülő, szakember, eszköz vagy épület, hiszen törvénybe van foglalva: a legfontosabb a gyerek.

A csecsemő, aki család helyett kórházban él. Az, aki felett ázik az iskola mennyezete, akinek nem jut óvónő, gyógypedagógus, és háziorvos is alig. Akit bántanak, akinek csak hétköznap jár meleg étel, meg aki az átlagtól eltérően fejlődik. A gyerek, akivel lehet takarózni, ha embertelen törvényeket hozunk, de aki – ha kérne is – segítséget nem kap.

Pedig lehetne másképp is. Olyan társadalmat építve, amely vezetői nem kirekesztenek és megosztanak, épp ellenkezőleg: az elfogadásban, sokszínűségben, egymás segítésében hisznek – szilárdan, akár a gránit.

Dicsőséges nagyurak, hát hogy vagytok?

Mózes Zsófi