Jókai és a parazol: 7 forradalmi pletyka 1848-ból

–

1.

Miért nevezték „parazolos forradalomnak” a korban március 15-ét?

Aznap nemcsak eső, hanem havas eső is esett, így aki csak tehette, „parazolt”, azaz esernyőt nyitott. Ám Landerer nyomdája előtt Jókai besokallt. Ugyanis szólni akart a néphez, ahogyan ezt korábban is tette, de amikor a kapu sarokkövére felkapaszkodott, nem látta az embereket, csak az esernyőket. Maga így emlékezett vissza erre a pillanatra:

„Ej, uraim – kiálték a közönségre –, lehet, hogy egy óra múlva a golyók hullanak ránk eső helyett. Akkor elfutunk-e? S arra minden esernyő eltűnt a fejek fölül. De eltűntek még a kalapok is abban a pillanatban, a midőn Irinyi az első példányát a nemzeti követelésnek felmutatá e szóval: Ime a szabad sajtó legelső nyomtatványa!”

2.

Kiről pletykáltak a Nemzeti Múzeum előtt?

Vasvári Pálról és Teleki Blankáról. Vasvári ugyanis egy olyan kalapban jelent meg a Nemzeti Múzeum előtt, amit állítólag Teleki Blankától kapott. A forradalmi asszonyszíveket egyébként is megdobogtatta Vasvári megjelenése, mert igencsak szép férfinak tartották. Kissné Csapó Ida, aki fiatal lányként ott volt a Nemzeti Múzeum előtt, így írt a fiatal politikusról, aki Teleki Blanka intézetében okította a lányokat történelemre:

„Vasvári strucctollas, veres kalapban állt ott, fekete köpenye a széltől lengetve. Átokra emelt jobbjával ő volt a legmegragadóbb.”

Vasvári Teleki Blanka leánynevelő intézetében tanított, és a rossz nyelvek szerint nemcsak a lányok, hanem az intézetvezető asszony szívét is megdobogtatta, ami nem csupán amiatt volt problémás, mert főnök-beosztott viszonyról volt szó, hanem mert Vasvári húsz évvel fiatalabb volt Teleki Blankánál, és társadalmi rangban sem ért fel a grófnőhöz. 

Egy ilyen viszony akkoriban nagy skandalumnak számított, és mindenki szerette volna tudni az igazat. Hogy a pletykának mennyire volt alapja, ma sem tudjuk pontosan. Az azonban bizonyos, hogy amikor a szabadságharc alatt Vasvári őrnagyként szolgált, Teleki támogatta Vasvári szabadcsapatait, és „zászlóanyaként” egy lobogót ajándékozott az ifjú őrnagynak. Vasvári eltűnése után pedig saját maga kereste és kerestette egykori tanára vagy szerelme holttestét. (1851-ben a grófnőt elfogták, és a szabadságharcban való részvételéért Kufstein várába zárták.) 

Visszaérve a Nemzeti Múzeumhoz: miért nem a szónoklatokra figyeltek az emberek?

Egyszerűen azért, mert nem hallották, mit mondanak. Közel tízezer ember gyűlt össze, és a korban nem volt hangosítás, így csak az első sorokban állók hallottak valamit a beszédekből. Ettől függetlenül nagy volt az össznépi lelkesedés, és a lényeget mindenki tudta, hiszen akkor már a kezükben volt a kinyomtatott Nemzeti dal és 12 pont is. 

3.

Milyen volt a forradalmi divat?

Már a forradalmat megelőzően is egyfajta politikai kiállást jelentett magyaros ruhát hordani. Pesten valóságos harc dúlt a párizsi, londoni, és bécsi divatot követő szabók és a nemzeti viseletet támogató mesterek között. Az egyik nemzeti viseletet készítő szabó, Tóth Gáspár amellett, hogy Petőfi első kötetének megjelenését támogatta, a ruháit is ő varrta. Ez utóbbi egyébként kiadójának és szerkesztőjének, Vahot Imrének az ötlete volt, és igen jó marketingfogásnak bizonyult, mert ha Petőfi végigment az utcán, mindenki felkapta a fejét.

„Képzelhető, mennyire feltűnt, ama köcsögkalapos, frakkos és bőnadrágos világban, övön alul érő, körül prémes, kizsinórzott sötétzöld színű mentéjében, hasonló mellénnyel, szűk szabású nadrágban és csizmában, selyemzsinóros fekete nyakkendővel, pörge kalapja mellett lengő kócsagtollával. Bő felöltőjét panyókán vállára terítve”

– emlékezett vissza Petőfi pesti megjelenésére Sass István, a költő egykori barátja.”

A költő népszerűsége a nemzeti divatnak is nagy lökést adott, és a forradalom napjaiban beteljesült diadalútja. Petőfitől tudjuk, hogy Szendrey Júlia nemzeti színű szalagokból készített magának főkötőt. Vachott Sándorné (aki egyébként nem igazán kedvelte Júliát), túlzásnak tartotta ezt a viseletet, mint ahogyan azt is, hogy Júlia nemegyszer széles, nemzeti színű szalaggal kötötte körbe a derekát. Akár tetszett ez a módi Vachottnénak, akár nem, sokan követték Szendrey Júlia példáját. A vörös mint a forradalom színe, rendre megjelent a a kiegészítőkben. Hódított még a széles, vörös selyemöv is, illetve a forradalmi, szintén vörös fríg sapka, amit szintén Szendrey Júlia hordott először. Mindkét viselet a nagy francia forradalomra emlékeztetett.

Vachottné egyébként így emlékezett meg a Nemzeti Múzeum előtti tömeg ruházatáról: „A kis magyar kalapok mellett egyik-másik lengő vörös tollat, vagy árvalányhaj bokrétát viselt, s bal felökön férfiak és hölgyek, háromszínű kokárdát…”

A férfiak militárisabbra vették a figurát, legalább is Jókai visszaemlékezése szerint:

„Karddal járt minden ember az utczán, a diákok az iskolába, a színészek a próbára. Vendéglőbe, kávéházba, mindenüvé magunkkal vittük a kardot. Petőfinek volt egy olyan széles pallosa, a mivel sétálni szokott, hogy azt már guillotinnak csúfolták. S hogy a kardnak megfelelő jelvényünk is legyen, óriási veres tollakat tűztünk kalapjaink mellé; toll nélkül nem járt senki az utczán; nemzeti szín csillagnak pedig mindenki keblén kellett lenni, a kinek gyöngéd összeköttetései voltak, annak a nemzeti czimer hímezve a kokárda közepére. Nekem volt egy ötszín is, veres, zöld, fehér, kék és aranyszín, az utóbbiak az erdélyi uniót jelképezvén.”

4.

Melyik volt március 15-e legveszélyesebb pillanata? 

Az, amikor a közel tízezres tömeg átkelt a Dunán, hogy kiszabadítsa Táncsicsot. A Lánchíd ugyanis még nem készült el, egy pontonhíd kötötte össze a két várost, amely nem volt túl strapabíró. Az 1840-es években többször is leszakadt a híd, magával sodorva az átkelőket. Ez a híd ugyanis egy labilis szerkezet volt: fából ácsolt, erősen lehorgonyzott uszályok alkották a híd pilléreit, amikre fagerendákat fektettek áthidalóul.  

5.

Mi történt március 15-én, ami miatt Jókai és Petőfi halálosan összeveszett?

Jókai a forradalom estéjén, a Nemzeti Színházban ismerte meg későbbi felségét, Laborfalvi Rózát, aki saját kokárdáját tűzte a fiatal író zubbonyára. Azonnal szerelem lobbant fel köztük, ám tudták, hogy ezt nemcsak a pesti társaság, hanem Jókai anyja sem fogja jó szemmel nézni, ezért titokban akartak összeházasodni. Laborfalvit ugyanis a közvélemény kétes erkölcsűnek tartotta, mint minden színésznőt, és jóval idősebb is volt Jókainál. Ráadásul egy előző kapcsolatából már született egy kislánya is. (Bővebben ITT és ITT.)

Petőfi is ellenezte ezt a házasságot, olyannyira, hogy tájékoztatta a titokról Jókai anyját, aki próbálta megakadályozni a frigyet. Sikertelenül. 

Petőfinek ez a húzása mélyen megsértette Jókait, a költő pedig annyira megharagudott „Laborfalvi Móricra”, hogy azután többé látni sem akarta. Egyes visszaemlékezések szerint a szabadságharc ideje alatt kibékültek, ám ezzel a kutatók egy része vitatkozik. 

6.

Mit szégyelltek később a márciusi ifjak a forradalommal kapcsolatban?

Azt, hogy vértelen volt a forradalom. Az 1848 tavaszán Európán végigcsapó forradalmi hullám ugyanis igen véres volt, és – mint Jókai beszédéből is tudjuk – a márciusi ifjak is arra számítottak, hogy puskagolyókkal kell szembenézniük. Ám semmi ilyesmi nem történt, ahogyan Petőfi írta forradalmi naplójában, a helytartótanács egy szó nélkül aláírta a követeléseiket, és kiadta a fegyvertilalmi rendeletet a katonaságnak.  

Vajda János költő még diák volt a forradalom idején, de minden fontosabb eseményben részt vett. Többek között ő írt arról, hogy némi szégyenérzettel töltötte el a márciusi ifjakat a vértelen forradalom:

„Nem folyt vér, az igaz. Pár nap múlva magunk is élcelődtünk efölött és röstelltük. De lehetetlen volt nagyon röstellni, mikor megvolt az oly roppant nagy és rengeteg eredmény. A sajtószabadság, a nemzetőrség, Táncsics kiszabadítása.” 

7.

Hogyan ünnepelte a város a forradalmat?

Díszkivilágítással. Akkor még nem volt központi világítási rendszer, így a díszkivilágítást minden család saját költségén állta. Az utcákat ellepték az emberek, eltűntek a különbségek, a rangok, polgártársnak szólított mindenki mindenkit, az egész város eggyé vált a forradalmi hevületben. 

Leövey Klára kivitte a növendékeit a városba, hogy részesei legyenek ennek az örömünnepnek.

„Estve önkéntesen ki volt világítva a város és óriási nemzeti lobogók lengtek a házakon. Olyan nagyok voltak és olyan sűrűén kitűzvén, hogy midőn estve az esőbe kikocsizánk a kivilágított várost megtekinteni, valóságos lobogóerdőn kellett áthaladnunk."

Források: Hatvany Lajos: Így élt Petőfi, IV. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1956.

mek.oszk.hu, mek.oszk.hu, adt.arcanum.com, library.hungaricana.hu, adt.arcanum.com

Kiemelt képünk forrása: Wikipedia/ Csanády

Miklya Luzsányi Mónika