Ascher Tamás: A rendező, aki tükröt tart elénk – Ma ünnepli 75. születésnapját

–

Szubjektív prológus

Gyerekkoromban színjátszó voltam, tizenévesen több olyan színházi táborba is eljutottam, ahol Ascher Tamás vezetett kurzusokat a fiatalok számára, az egyikről ÍRTAM is Börcsök Enikő kapcsán.

Tizennyolc éves koromban, amikor Budapestre költöztem, mindenképp a Katona József Színházban szerettem volna dolgozni, ahol ő volt az egyik vezetőrendező. Csak takarítói állás volt akkor, de boldogan elvállaltam. Éjjelente az általa rendezett, elképesztő nemzetközi sikereket hozó Három nővér-előadások után órákon át mostam föl a padlóra kent sarat. (Erről is ÍRTAM már korábban.)

Beslisszantam a próbákra is. Soha nem küldtek ki. Sok helyzetben láttam őt nagyon közelről. A tekintete mindig mindent elmondott arról, amit épp átélt.

Az, hogy Ascher Tamás korunk egyik legfontosabb alkotója, csak üres szólam vele kapcsolatban.

Az, hogy a színház számára összművészet, nem újdonság. Az, hogy a kíváncsisága és a tudása lenyűgöző, szinte közhely. Az pedig, hogy a sokszor dühös igazságkeresése mindig érvényes, szintén megkérdőjelezhetetlen. 

A színház világába született

Ascher Oszkár pódiumművész, versmondó, színházigazgató, tanár és előadóművészeti szakkönyvek szerzője az 1940-es évek vége felé beleszeretett egyik tanítványába, Balázs Gabriella Máriába, aki színészi ambícióit feladva, az anyaságot választotta. Két fiuk született, Ascher Tamás 1949. március 3-án, öccse, Ascher Zoltán négy évvel később – ő neves keramikus.

A háború utáni fellélegzést követően rögtön jött „az ötvenes évek szűk levegője”, amelyben nehéz volt lavírozni.

„Az apám naiv ember volt, idealista, lelkes, […] egy lúzer volt tulajdonképpen, egy csodálatos és elbűvölő lúzer, semmi nem volt benne abból a fajta dörzsöltségből, ami az előrejutáshoz kellett” – mesélte apjáról Ascher Tamás a Revizor Kritikai portál R-beszélgetés című online videósorozatában László Ferencnek. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Fidelio Magazin (@fidelio.hu) által megosztott bejegyzés

Érdemes rászánni egy bő órát, mert ritkán látni, hogy ennyire felszabadultan mesélne Ascher Tamás. Gyakorlatilag hetvenéves színházi emlékeket elevenít fel rendkívül plasztikusan. (Nagyszerű volna ezt a beszélgetést folytatni a két lenyűgöző tudású színházi szakembernek, és akár életútinterjúvá bővíteni, igazi színháztörténeti kuriózummá válhatna.)

Anyja egy rövid ideig rendezőasszisztensként dolgozott, és a színfalak mögé is magával vitte a még karonülő Tamást. Otthon is nagyon sok szó esett a színházról, apjával is sokszor járt vidékre, a Vígszínház igazgatói páholyából nézte például kamaszként a Rómeó és Júlia premierjét Latinovits Zoltánnal és Ruttkai Évával, tehát minden arra predesztinálta, hogy ő maga is színházi emberré váljon.

Már a klasszikus regényeket is úgy olvasta, például Dickenst vagy Thackerayt, hogy a kötetek végén, az idegen nevek kiejtését fonetikusan felsoroló listák mellé odaírta, kit képzelt el ebben a szerepben az akkori színészek közül.

Klasszikus keretek és forradalmi nézetek

Závada Péter készített interjút pár éve Ascher Tamással a Szentendrei Teátrummal kapcsolatos emlékeiről, így mesélt arról, hogyan lett belőle színházi rendező: 

„Mielőtt jelentkeztem a Színműre, egy évet jártam bölcsészkarra Debrecenben. Félévkor még levizsgáztam, aztán eldöntöttem, hogy év végén otthagyom a bölcsészkart, felkészülök és felvételizem a Színműre. Azt viszont nemigen tudtam eldönteni, hogy színház- vagy filmrendezőnek jelentkezzem-e. Akkoriban a színházat amolyan gyanús ügyletnek láttam. A művészet nálam Bergmannal kezdődött és Fellinivel, szóval a filmrendezést sokkal elegánsabb és eredményesebb dolognak tartottam, aktuálisabb pályának tűnt minden szempontból. Azt viszont éreztem, hogy filmrendezőnek sokkal nehezebb bekerülni, meg hát tudtam, hogy még fiatal is vagyok – tizenkilenc éves voltam akkor –, ezért jelentkeztem végül színházrendezőnek. És felvettek tizedmagammal, négy tizennyolc-tizenkilenc évest, négy húsz éven felülit, valamint két erdélyi magyart. 

68 őszén kezdtük, vagyis az, hogy amit mondanak nekünk, minden hazugság, teljesen evidens volt”

– nehéz lehetett így, ezzel a tudással elkezdeni a pályát, de őt épp ez mozgatta, ebből dolgozott, mindig az igazságot kereste az összes munkájában.

A Színművészetin leginkább Nádasdy Kálmán volt rá nagy hatással, ám ezzel párhuzamosan a Dohány utcába is járt Halász Péterék szobaszínházába, akik teljesen más színházi utat törtek, mint amit az addig megszokott statikus kőszínházi keretek adtak.

Peter Brook Szentivánéji álom-előadása és Erdély Miklós volt még rá óriási hatással, ebben az interjúban is mesél róluk: 

„Tulajdonképpen az az előadás, amelyik meggyőzött arról, hogy érdemes színházzal foglalkoznom, Peter Brook Szentivánéji álom-rendezése volt, amelyet nagyjából a rendezői diplomám kézhezvételével egy időben láthattunk itt Magyarországon.

De legfontosabb mestereim nem a színházból érkeztek, hanem a társművészetek és az irodalom világából. Egy kivétellel: Nádasdy Kálmán színházi ember volt, nem is akármilyen. Tőle a főiskolán nem színházrendezést tanultunk, hanem egy különös címet viselő tantárgy, a magyar zene és irodalom kapcsolatai ürügyén bátor gondolkodást, és azt, hogy mindenre fogékonyak legyünk. […]

Egyébként nem csak operákról beszélt: az ősköltészettől a modern fizika eredményeiig mindenről szó esett, egy aznapi újságcikk részletes megtárgyalásától művészettörténeti eszmefuttatásig bármi előfordulhatott.

[…] Meglepő módon a másik ember, aki az életemben fontos szerepet játszott, Erdély Miklós, a nagy magyar avantgarde művész és gondolkodó. Első hallásra Nádasdy Kálmán poláris ellentétének tűnhet.

Nádasdy a színakadémia rektora volt, többszörösen díjakkal koszorúzott nagyság, ezzel szemben Erdély minden adott kereten kívül álló, mindenhonnan kicenzúrázott, minden megnyilvánulásával provokáló művész. Ám ez a két ember egyvalamiben nagyon hasonlított egymásra: egyikük sem azon szerep szerint élt és működött, amelyet kiosztott rájuk az élet és a köztudat. Erdély Miklós is nagy klasszikus műveltséggel rendelkező széles látókörű mester volt (mellesleg hivatásos építész – ő, a nagy romboló).

Mindketten rendkívüli érzékenységgel és lankadatlan élvezettel választották szét egy művészeti alkotásban a jót a rossztól, az értékeset a hamistól.

Számukra mindig a minőség volt az egyetlen szempont, értékítéleteik ezért gyakran meglepőek és mindig inspirálóak voltak” – ezt a meglepő és inspiráló légkört hozta magával aztán Ascher Tamás azokba a táborokba is, ahova eljutottam kamaszként, erről így mesélt a fent jelzett interjúban:

[…] Már hosszú évek óta nyaranta több kollégámmal karöltve színházi kurzust vezetek Zalaszentgróton, és sok éven át zsűriztem és tanítottam amatőr és alternatív színházi körökben, ahonnan sokan be is kerültek a Színművészeti Főiskolára (azóta többükkel együtt is dolgozom különböző darabokban). Más tanítványaim pedig alternatív színházi körökben dolgoznak, az ő munkájukat is igyekszem folyamatosan figyelemmel kísérni. A fiatalokkal való foglalkozás, a tanítás igénye erős bennem, és igen szórakoztatónak találom ezt a munkát. Úgy érzem, az élet elején, ahol még semmi sem dőlt el, olyan varázslatos erők működnek, amelyeket figyelni, működtetni, inspirálni fontos és tanulságos.”

Kaposvár, Katona, Színmű

Diploma után tehát egyértelmű volt, hogy olyan helyet kell keresnie, ahol szabadon alkothat, 1973-ban került Kaposvárra, öt évig volt ott szerződésben, és egy kis kitérő után, amit a Nemzeti Színházban töltött, 1981-ben visszaszerződött, végül 2003-ig maradt, már főrendezőként jött el. A Katonában rendezett sokáig, és később a Színművészeti Főiskolán tanított, ahol 2006-ban választották rektorrá.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Papageno.hu (@papageno.hu) által megosztott bejegyzés

„Annak idején színházat csináló fiatalemberként bizonytalan voltam, mibe kapaszkodjam, de fiatal értelmiségiként pontosan tudtam, hol a helyem, egyértelmű volt, hogy mitől undorodjam, és mit fogadjak el. A cenzúrát utáltam, az állami keretek közt elérhető siker, pozíció kétesnek tűnt a szememben. Ez a politikai természetű viszolygás valamiféle biztos alap volt: összekötött más emberekkel, elvezetett a kaposvári színházba, ahol a színházcsinálás egyik kiindulópontjává vált – mondta a már sokat idézett interjúban.

Sikeres rendezéseit, hazai és nemzetközi díjait, valamint elképesztően fontos színházpedagógiai munkáit lehetetlen felsorolni, annyi bizonyos, hogy megszállottként dolgozik, gondolkodik, alkot, és soha nem tesz semmilyen engedményt egyetlen hatalom kedvéért sem.

Kifejezetten forradalmi gondolkodás jellemzi, nem fél konfrontálódni, kultúrpolitikai ügyekben határozottan harcos álláspontot képvisel, mélyen hisz a tudás és a szellem erejében, és ugyanilyen mélyen megveti azokat, akik szerényebb képességeiket a hatalom szolgálatába állítva igyekeznek felnagyítani. 

Küzdelem és hit

A végletes megosztottság, amit naponta tapasztalunk minden területen, sajnos a színházi életet sem kímélte. Miután a jó színház mindig az igazságot mutatja az életünkről, ezért az áll a hatalom érdekében, hogy eltiporja azokat, akik képesek arra, hogy ezt elénk tárják a színpadon, és a nyilvánosság erejét használják a közös gondolkodásra. Ascher Tamást sajnos az SZFE egykori rektoraként is ellehetetlenítették, akárcsak az egész intézményt.

„Nagyon szomorú vagyok sok éve. Miközben új, kiváló tehetségek hoznak létre új dolgokat az első energiából, rengeteg nagyszerű kezdeményezés meg összeomlott a katasztrofális viszonyok miatt” – nyilatkozta 2020 júniusában, amikor még nem tudhatta, hogy annál is sokkal-sokkal rosszabb lesz a helyzet, mint akkor volt. 

Szerencsére nem adja föl. Ha szomorú is, de dolgozik. A várományos című előadását érdemes megnézni az Örkényben, amit legközelebb március 21-én játszanak.  

„Ascher Tamás komisz éleslátással teszi színpadra korunk emberét” – írta róla az előadás kapcsán Kállai Katalin.

Hát akkor menjünk színházba, és éltessük tovább a műfajt. Ascher Tamásnak pedig szívből kívánjuk, hogy erőben, egészségben és még jó sokáig szembesítsen bennünket önmagunkkal.

Források: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk forrása: YouTube/ Partizán

Both Gabi