Ha sokáig akarsz élni, szavazz a változásra! – Ezekre a szabályokra tanít a történelem (könyvismertető)

–

Kicsit sem lineáris szerkezet

A történelmi könyvek többnyire egyetlen témakört ölelnek fel, ami persze igen szerteágazó lehet, a fókusz mégis könnyen behatárolható. Ennél a könyvnél azonban, miután a címben szereplő kérdés is arra irányul, hogy vajon mennyire ismétli önmagát a történelem, nem egyetlen korszakot mutat meg a Telecsán János írói álnéven publikáló szerző, hanem a tendenciákat vizsgálva vonta le következtetéseit az ősközösségek felbomlásától kezdve egészen napjainkig.

Az orosz–ukrán és az izraeli–gázai konfliktus miatt mostanság mindenkit élénken foglalkoztat a háború kérdése, és mivel naponta szembesülünk minden felületen a harcok kegyetlen képeivel, híreivel, ezért eléggé nyugtalanít bennünket, hogy közel vagyunk-e a harmadik világháborúhoz. Ami talán már el is kezdődött, csak még nem veszünk róla tudomást.

Telecsán János válasza erre kérdésre egészen pontos:

úgy gondolja, épp az atomfegyverkezés az oka annak, hogy nem tört még ki a harmadik világháború, és egyhamar nem is fog. Ő maga le sem írja könyvében ezt a szókapcsolatot.

„ATOMBIZTOS BÉKE – Az 1945 utáni világ a Föld történetének legbékésebb időszaka, aminek az egyik fő letéteményese az atombomba. Az 1945 utáni 75 év soha nem látott békés jellege paradox módon az atomháború árnyékának köszönhető. Az emberiség történelmében nem volt ilyen hosszú időszak, ilyen alacsony lakosságszám-arányos háborús halálesettel. Azonban ez törékeny, az atombéke egy kényes egyensúlyi pont a félelem libikókáján, ami egyben oroszrulett is” – tehát ebből az idézetből is kiderül, hogy a szerző szerint a történelmi tendenciák szerint a béke záloga épp az atomfegyverkezés.

Persze ha belegondolunk az idézet utolsó szavába, amit ő használt, nevezetesen az oroszrulettbe, és abba is, mi zajlik a szomszédunkban immár két éve, akkor én kevésbé érzem megnyugtatónak ezt a magyarázatot.

Időnként az volt az érzésem, hogy önmagának is ellentmond a szerző egy-egy sarkosabb állításával vagy merészebb gondolatmenetével. Ennek egyik oka az lehet, hogy a kötetben szereplő 25 történelmi szabály tulajdonképpen 25 különböző időszakban született esszé, amelyek most egymás mellett olvasva azt is megmutatják, milyen sokat változik az idővel a kutatók történelemszemlélete.

Amúgy pedig valóban nem úgy ír a szerző, mintha bármit is kinyilatkoztatna. Sok nyitott kérdésre születhet ezerféle válasz minden értő olvasóban.

Vannak tények, amelyeket számokkal, táblázatokkal támaszt alá, jóslásokba azonban ő sem bocsátkozik.

Izgalmas kijelentésekkel viszont szolgál: a globalizációs folyamatokat például kedvezőnek gondolja a békefenntartás érdekében:

„A világbéke megőrzésének legfontosabb kritériuma, hogy a globalizáció minél erősebb legyen és a világkereskedelem hálójáról atombombát birtokló állam ne tudjon leválni.”

Az evolúciós és biokémiai folyamatok szerepéről is igen meghökkentő következtetéseket von le:

„A pajzsmirigy működése, az idegrendszer sajátosságai, a vérnyomás, az intelligenciahányados, a szellemi és fizikai teljesítőképesség, az alkat mind-mind olyan alapvető élettani jellemzők, amik genetikailag kódoltak és meghatározzák a jellemet és ezáltal a döntésekre is nagy hatással vannak.

A történelmet befolyásoló emberi döntések nem szabad akarat, vagy eufemisztikusan intuíciónak nevezett folyamatok eredményei. Sokkal inkább másodperc tört része alatt elvégzett valószínűségszámítások korábbi minták felismerése alapján.

Nincs tényleges szabad akarat, csak biokémiai mechanizmusok, melyeket a túlélés és szaporodás valószínűségszámításai és megfigyelt mintázatai működtetnek.

Ha idealisták vagyunk akkor nevezhetjük ezt a mechanizmust szabad akaratnak, de ez egy nem 100%-ig helytálló megnevezés. A döntésekre hatással lévő tényezők, a genetikai örökség és biokémiai folyamatok mellett: a személyes tapasztalatok és a társadalmi előítéletek. De ezek kevésbé komplex, kevésbé távoli driverek. Ez utóbbi kettő az első kettőnek a függvénye.”

És akkor egy pillanatra most megint térjünk vissza az atomhelyzethez… Ott is a másodperc törtrésze alatt dönthet valaki, akinek hatalmában áll kiadni egy végzetes parancsot, nem?

Ha több országban lennének női vezetők, sokkal kevesebb háború volna

A WMN-en elég sokszor írtunk már arról, mennyire fájó, hogy a nők jóval kevesebbszer kerülhetnek döntési helyzetbe egy-egy ország jövőjét illetően, hiszen még a középvezetők között is sokkal több férfi van, mint nő, a csúcsvezetőkről nem is beszélve. Nemrégiben a kegyelmi botrány kapcsán még egy Mindent bele! podcastunk is volt arról, hogy a kormány milyen könnyű szívvel beáldozta a két erős(nek hitt) női tagját.

Telecsán János pontos statisztikákkal is megtámogatja azt az állítását, hogy mennyivel kevesebb háború dúl azokban az országokban, ahol nők vannak a kormányon.

„Több női vezetővel békésebb lenne a világ és kevesebb háború volna. A miniszterelnök vagy köztársasági elnök neme erős összefüggésben van a háború esélyével és gyenge összefüggésben a nemzeti össztermékkel.

Jelen pillanatban, 2022.09.17-én, 32 női államfő vagy kormányfő van a világon, Barbadosnak és Moldovának a miniszterelnöke és az elnöke is nő. Így a 195 országból, azaz a világ országai közül ha véletlenszerűen kiválasztunk egy országot, akkor 15,5% lesz az esélye, hogy női vezetője lesz. (A pusztán csak formai hatalommal bíró királynőket nem számolom).

Ez jóval alacsonyabb, mint a statisztikailag várható 50%-os arány. Ez még nem lenne baj, ha a férfiak bizonyítottan magasabb hatékonysággal vezetnék a »rájuk bízott« országokat.

A piaci logika azt diktálja, hogy nemtől függetlenül az vezessen egy országot, aki a legrátermettebb és a legmagasabb szintű fejlődést és közjót képes elérni.

A közjó egy elvont és szubjektív fogalom, vizsgáljunk két sokkal egzaktabb és számszerűsíthető mutatót. Az egyik, hogy az adott országot a vezetője békében képes-e tartani, illetve a másik a nemzeti össztermék. Ez a kettő mutató alacsony elemszámnál mutathat anomáliákat, hiszen a háború és béke kérdése függ a szomszédoktól, míg a GDP-növekedésre is számos, a vezetőn kívüli tényezőre van hatással. A világ nemzeteit alkotó, 195 országos minta azonban már kellőképpen számos ahhoz, hogy statisztikai összefüggéseket vonhassunk le.

A 30 ország közül egyedül Etiópiában van háború, egész pontosan polgárháború. Az esélye, hogy egy nő által vezetett ország hadban álljon 3,3%. Ha megnézzük 2021-ben a top 20 országot a fegyveres konfliktus által okozott halálesetek számát tekintve, akkor azt kapjuk, hogy ebből a 20 országból mindössze Etiópiát vezeti egy nő” – ez csupán egy rövid részlet abból a hosszú értekezésből, amelyben pontosan levezeti a női vezetők hiánya és a háborúzásra való hajlam közötti párhuzamot.

Hozzátesz még egy fun factet is, ami rólunk, magyarokról elég beszédes látlelet:

„Ha a Google-keresőbe be akarjuk írni, hogy »magyar királynők«, akkor azt az autocorrect kijavítja »magyar királyokra vagy királynékra«. A magyar történelemben is csak egy ténylegesen uralkodó nő volt, Mária Terézia, ha nem számoljuk I. (Anjou) Lajos lányát, Máriát, aki kevesebb, mint 1 évig volt királynő, egészen pontosan addig, míg férjét Luxemburgi Zsigmondot meg nem koronázták.” 

A kötet a választási kedvünket is meghozza

A politikából kiábrándultak többsége egyáltalán nem adja le a voksát, mondván, az ő szavazata mit sem számít, és „egyébként is elcsalják a választásokat”. Ezekről is olvasható egy jókora bekezdés a kötetben, valamint arról is, hogy a mostani autokráciákban milyen fontos szerepet tölt be a propaganda. 

„HA SOKÁIG AKARSZ ÉLNI, SZAVAZZ A VÁLTOZÁSRA! Azokban az országokban, ahol 10 éven túl ugyanaz a hatalom birtokosa, alacsonyabb az életszínvonal és a születéskor várható élettartam. Miért feltételezhető egy ilyen összefüggés? Az alapgondolat 2 észrevételből gyökerezik. Ha valahol több évtizedig ugyanaz a rezsim van hatalmon, az feltételezi, hogy a döntéshozó eltávolodik a valóságtól (elefántcsonttorony-szindróma), torz visszajelzéseket kap a tanácsadóitól, akiket a neki való megfelelés motivál, nem kerülnek be az ország irányításába friss gondolatok. […]

Idővel a régóta hatalomban lévő vezetők legfőbb célja a saját hatalmuk konzerválása lesz, aminek legfőbb eszköze az információáramlás kontrollálása, azaz a propaganda.”

Telecsán János könyve beható vizsgálódás: sokszor irodalmi párhuzamokkal, szociológiai, gazdasági és filozófiai összefüggésekkel, pontos adatokkal, friss és merész gondolattársításokkal, valamint humorral. Ajánlom elolvasásra például a mesterséges intelligenciával kapcsolatos gondolatait – ő ugyanis ezt érzi az egyik legnagyobb fenyegetésnek a civilizációnkra nézve. 

Nem állítom, hogy könnyű olvasmány, de azt igen, hogy érdemes válaszokat keresni benne a nyitva hagyott kérdésekre, és minél többen vagyunk tisztában azokkal a tényekkel, amelyeket feltár a kötet, annál nagyobb lesz az esélyünk arra, hogy érdemben is elkezdhessük a társadalmi vitát a közügyekről, és felhagyjunk végre a sárdobálással.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / erhui1979

Both Gabi