Idegbajt kapok egy kifordított kapucni látványától, ha egy marék aprót szorongatok a kezemben, azokat biztos, hogy méret szerint rendezem el a markomban, és relatíve sokszor szoktam úgy sétálni, hogy igyekszem nem rálépni a térköveket elválasztó vonalakra.

Itt jöhetne most az a szöveg, hogy „Helló, Dóri vagyok, huszonhárom éves és OCD-s”. Azonban az a helyzet, hogy bár ezeket az apró hülyeségeket könnyű lenne kényszerességgel magyarázni, nincs OCD-m. Rigolyáim vannak, és ha le kéne mondanom róluk, nem jelentene különösebb problémát, főleg nem szoronganék miattuk.

Ki az OCD-s?

Az obszesszív-kompulzív zavar egy mentális betegség, ami jócskán megnehezíti az abban szenvedők életét. Az OCD-s emberek olyan állandóan visszatérő, nyugtalanító, sőt egyenesen félelmeket keltő gondolatokkal küszködnek nap mint nap, amikről tudják, hogy nem reálisak, az ezekhez a gondolatokhoz kötött kényszeres cselekvés pedig felesleges. Mégsem bírnak szabadulni tőlük, így újra meg újra futják ugyanazokat a köröket.

Az OCD egyik leggyakoribb megnyilvánulási formája az állandó kézmosási kényszer, amikor a beteg attól tart, hogy amint megérint valamit, koszos lesz, ezáltal pedig beteg. De idetartozik az is, amikor valaki negyvenedjére is visszaszalad a lakásba ellenőrizni, hogy kihúzta-e a vasalót – hiába tudatosult benne az előző harminckilenc alkalommal, hogy nincs veszély, mert a vasaló hideg.

Az OCD esetében ez a kényszeres viselkedés nagy hatással van a beteg mindennapjaira, gyakran egyes feladatokat nem vagy csak nagyon későn tud elvégezni. A rituáléitól önként nem tud szabadulni, az egész mögött pedig óriási szorongás lapul.

Hol a határ?

Nagyjából a szabad akarat az, ami meghúzza a vonalat kényszerbetegség és bogarasság között.

Ha neked is vannak apró rituáléid, amiktől, ha úgy hozza a helyzet, meg tudsz szabadulni, nincs OCD-d. Ha viszont rá kell szánnod az elindulásra plusz fél órát, mert tudod, hogy jó párszor vissza fogsz fordulni, például, hogy ellenőrizd, bezártad-e az ajtót, vagy Sheldon Cooperhez hasonlóan évek óta egy fogpiszkálót nem dobtál ki, akkor érdemes kivizsgáltatnod magad szakemberrel.  

Kinek és miért?

Három feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy egy terapeuta megállapítsa: OCD-ben szenved a páciense.

Az első, hogy rögeszmés gondolatai vannak. A második, hogy ezek a megszállott gondolatok kényszeres viselkedéssel párosulnak, amit a beteg nem tud kontrollálni, önként nem tud megszabadulni tőlük. A harmadik pedig, hogy mindez erős hatással van az életére, a kapcsolataira és a munkájára/iskolai teljesítményére.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy az obszesszív-kompulzív zavar az óvodáskortól a felnőttkorig bármikor kialakulhat, azonban leggyakrabban nyolc- és tizenkét éves kor között, valamint a fiatal felnőttek esetében jelenik meg.

A Nemzetközi OCD Alapítvány honlapja szerint a mai napig nem tudni pontosan, hogy mi okozza ezt a mentális betegséget. Az oldal szerint a kutatók egyelőre addig jutottak, hogy a gének nagy szerepet játszanak a kialakulásában, és emiatt fennáll a hajlam az örökletességre. Más tudósok egérkísérletek során megállapították, hogy egy bizonyos kémiai receptor folyamatosan aktiválódott az OCD-s egerek agyában, és amikor ezeket a jószágokat olyan anyaggal oltották be, ami ezt a receptort deaktiválja, az egerek perceken belül felhagytak kényszeres viselkedésükkel.

Van segítség!

Az obszesszív-kompulzív zavar többféleképpen kezelhető betegség. Egyrészt terápiával, amikor a pácienst kiteszik legrosszabb rémálmának: azaz nem végezheti el a rögeszmés tevékenységeit. Leegyszerűsítve például egy kényszeres kézmosónak koszos dolgokat kell fogdosnia.

Ezen felül a OCD gyógyszerrel is kordában tartható, ám nagyon fontos, hogy ez mindig szakember pontos utasítása és felügyelete alatt történjen.

Nem mindegy, hogy a személyiség vagy a gondolat rögeszmés

Bár elsőre talán nem tűnik úgy, de nagy a különbség az rögeszmés-kényszeres személyiségzavar (OCPD) és az obszesszív-kompulzív zavar között. Utóbbi ugye a megszállott gondolatok és az abból következő folyamatosan ismétlődő cselekedetek foglya. Előbbire pedig a legjobb példa Monica Geller.

Aki esetleg nem ismerné a Jóbarátok című legendás sorozat séfjét, annak elmesélem, hogy Monica a végletekig tisztaság- és rendmániás. Mindennek megvan a maga helye, a rendetlenségre szélsőségesen reagál, a cuccait felcímkézi és a dolgait különböző szempontok alapján állítja sorrendbe. Ebből a jól megtervezett rendszerből pedig egy hangyányit sem enged, kompromisszumnak helye nincs.

Az OCPD-s betegek tehát nem a rituálék rabjai, sokkal inkább az irányítási mánia, a maximalizmus és a totális szervezettség jellemzi őket.

Dián Dóri

Forrás: ITT, ITT, ITT és ITT.