–

Egyik fordítója, Csordás Gábor írta Szymborskáról: „Krakkóban lakik, egy csöndesebb mellékutcában álló bérház sokadik emeletén.” Tetszik ez a mondat, szymborskás. És nagyjából el is mondja mindazt, amit a költő magánéletéről tudni lehet. Na jó, ez azért túlzás, de az tény, nem szerette és nem kereste a rivaldafényt. A Nobel-díját állítólag a ruhásszekrény aljában tartotta.

Érdemes megnézni a felvételt, amelyben a Nobel-díjat veszi át 1996-ban: látszik, hogy nehezen tud mit kezdeni a rá irányuló tekintetekkel. Királynő az elveszettsége dacára is. Talán magában pont azzal az erős iróniával és humorérzékkel narrálta az ünnepséget, azt, hogy a laudációban a „költészet Mozartjának” nevezték, mint amellyel a verseit is építette. Így képzelem legalábbis.

Bárhogy is történt, végig megmaradt Szymborskának, a visszavonultan élő, szerény és a sok gőgös, hencegő és önmagáról bármikor szívesen anekdotázó sztárirodalmárral ellentétben, végtelenül visszafogott költőnek (és műfordítónak) azután is, hogy világhírű lett, és egy rakás nyelvre lefordították a verseit.

Nincs neki nagyon sok egyébként, csak körülbelül 250 darab, pedig négyéves korától írt. Vékony kis füzetekben jelentek meg a művei. Amikor megkérdezték tőle, miért publikál ilyen keveset, azt válaszolta: „van otthon szemétkosaram”.

Meghitt viszony az élettel

Ezek után biztos nem lep meg, ha azt mondom, a Szymborska-versek pátoszmentesek, a szó jó értelmében hétköznapiak és üdítően játékosak. Fabó Kinga írta róluk az Új írásban:

„Ebben a költészetben minden rejtett. Nincs benne semmi harsány, semmi feltűnő. Szinte eszköztelennek, első olvasásra jellegtelennek, néha versbe szedett prózának tűnik. Pedig milyen természetesen és felszabadultan, sokszor szertelenül járkálnak a szereplők ki-be a versekből az életbe és vissza, az életből a halálba és vissza. Milyen közvetlen és meghitt viszonyban van Szymborska a füvekkel, fákkal, kövekkel, hegyekkel, folyókkal, hangyákkal, majmokkal, bolondokkal, bohócokkal, széllel, kisfecskével, napocskával, továbbá ernyőkkel, kesztyűkkel, bőröndökkel, kabátokkal, pályaudvarokkal, órákkal, és ki tudja még, mi mindennel. Verseiben csak úgy úszkálnak és röpködnek a legkülönbözőbb lelkes lények. Úgy érezzük, hogy leginkább ő maga is úszni, repülni, átlényegülni szeretne. (De nem szárnyalni! – Az már póz. Merev és túl veretes. Nem is illene hozzá.)”

Szymborska a filozófiai témák mellett gyakorta írt politikáról, háborúról, terrorizmusról. Ehhez adalék, hogy a háború után tizennégy éven át ő maga is párttag volt, de sok – kezdetben kommunista – értelmiségihez hasonlóan ő is fokozatosan kiábrándult a szocializmusból, és bár korábban születtek rendszerhű versei is, ezeket később megtagadta, majd a hatvanas években az elsők közt lépett ki a Lengyel Egyesült Munkáspártból. Már előtte kapcsolatba lépett a lengyel disszidensekkel, a Kultura című párizsi emigráns lapban is publikált, és a szamizdatként megjelenő Arkában is. Egyébként több mint harminc éven át a Życie Literackie (Irodalmi Élet) nevű kritikai folyóiratnál dolgozott, amelyben önálló publicisztikai rovata volt A kötelező olvasmányokon felül címmel. Szymborska nyíltan kiállt a szólásszabadság ügye mellett.

Kiáltás Yetihez című versében Sztálin a főszereplő.

Yeti, más is van nálunk,

nemcsak gonoszság.

Yeti, nem minden szó

ítél halálra.

Örökségünk a remény,

a feledés kegyelme.

Gyermekeket szülünk

a romokon, meglásd.

(Kiáltás Yetihez, részlet, Kilátás porszemmel kötet, Jelenkor, 1997., Kerényi Grácia fordítása)

Gyakran választott különleges nézőpontot, például a macskáét, aki halott gazdája kiürült lakásában elmélkedik.

„Nem halhat meg a macskának csak úgy.

Mert mit kezdjen a macska

egy üres lakásban.

Ugráljon a falra.

Dörgölőzzön a bútorokhoz.

Mintha semmi se változott volna,

mégis kicserélődött minden.

Minden a helyén, mégis szanaszét.

És esténként már nem ég a lámpa.

Léptek a lépcsőházban,

de ezek nem azok.

Egy kéz halat tesz a tálba,

de ez a kéz nem ugyanaz.

[…]

Csak jöjjön vissza,

csak kerüljön elő.

Akkor majd meglátja,

hogy a macskával nem lehet így.

Majd úgy megyünk elé,

mint akinek cseppet sem sietős,

óvatosan,

vérig sértett tappancsokon.

És semmi nyávogás, ugrálás eleinte.

(Macska az üres lakásban, fordította Csordás Gábor, A növények hallgatása című kötetből, Kalligram kiadó 2021.) 

Az igazán lényeges dolgok a szemünk elől rejtve maradnak – A kis herceg új változatáért Dubajig mentünk

Kult – 2024. január 31. – GyD

Érezni tanítanak a versei 

Kellermann Viktória, Szymborska egyik kiváló magyar fordítója is „A macskával” találkozott először, de a lengyel költő verseiben akkor mélyedt el igazán, amikor a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház 2017-ban felkérte, hogy fordítson le néhány szöveget Selma Spahić Hajnali 4 című darabjába, ami Szymborska-versekre épült. Azt mondja, ő is tapasztalja, hogy bár kevesen olvasnak manapság verseket, és Szymborska a magyarországi tankönyvekben sem szerepel, a köteteihez szinte lehetetlen hozzájutni.

„A versolvasó kisebbség nagy része szerintem ismeri Szymborskát, és a közösségi médiában is felbukkannak a versei időnként. Sajnálom, hogy nem jut el többekhez, mert akinek a kezébe nyomom a kötetét, ha nem szereti is a verseket, általában talál benne valamit, ami megfogja, már csak azért is, mert nem követel titkos kulcsot és előtanulmányokat a megértése.

lengyel költő Nobel díj Wisława Szymborska
Kellermann Viktória - Fotó: Zsiga Pál

Egyszerű, megszólít, fontos dolgokat mozgat meg az olvasóban, és leveszi róla a nyomást, amit az okoz, hogy az iskolában érteni tanuljuk a verseket, nem élvezni. Aztán – ha egyáltalán kézbe merünk venni egy kötetet (vagy meglátjuk egy posztban), zavarba hoz, ha valamit érteni és élvezni vélünk – pedig vers.”

Arról, hogy nagy kihívást jelentett-e Szymborskát magyarra fordítani, azt mondja Kellermann Viktória:

„Nagyon sokat játszottam a versekkel 2017-ben, a legegyszerűbbnek tűnő szövegekkel kell mindig a legjobban figyelni arra, hogy ne írjuk/fordítsuk túl őket, végtelen sok verziója készült például a Vermeer-nek már akkor is, éppen azért, mert egyetlen versmondat. Nem állítom, hogy készen vannak, de azt gondolom, hogy Csordás Gáborral és Lesi Zoltánnal együtt jó megoldásokat találtunk (akkor is, ha nem tudok úgy rájuk nézni, hogy ne akarjak tovább tetriszezni, hogyan lehetne még egyszerűbb, még dísztelenebb, még gördülékenyebb, még őszintébb). Maga a játék is öröm, de még inkább az, hogy olvassák és szeretik.”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Teresa Radek (@teresa_radek) által megosztott bejegyzés

 Wisława Szymborska 88 évesen, 2012. február 12-én halt meg: csendesen átaludta magát a túlvilágra a titkára szerint.

 „A vég

 álmodban ér.

És álmodod,

hogy nem kell többé lélegezni,

fülelsz a testi csöndbe,

nem is rossz muzsika,

apró vagy, mint a szikra,

és kihunysz ütemre.”

A vég csak ennyi. Jobban sajgott

egy csokor rózsától a markod,

és szíved jobban összetörte,

ha egy szirom pergett a földre.”

(Töröm a fejem a világon, fordította Csordás Gábor, A növények hallgatása című kötetből)   

 

Források: adt.arcanum.com, hu.wikipedia.org, en.wikipedia.org, web.archive.org, youtube.com, arcanum.com

Fabó Kinga: Észrevétlenül, mégis: Új írás, 1989. július-december

Kiemelt képünk forrása: Getty Images/ Wojtek Laski / Contributor

Kurucz Adrienn