Az igazán lényeges dolgok a szemünk elől rejtve maradnak – A kis herceg új változatáért Dubajig mentünk

–

Valamit nagyon elkapott Antoine de Saint-Exupéry 1943-ban, amikor A kis herceget megalkotta, ha aztán ki is csúszott a kezéből az irányítás. Ha ma közénk csöppenne, és bögréken, noteszeken meg kulacsokon látná viszont a figurája glamurizált változatát, valószínűleg nagyon elcsodálkozna. A kis herceg karaktere világhírű lett, amire tanítani akart, az viszont mintha teljesen elfelejtődött volna. Legalábbis ez derül ki abból, hogy a regény többi alakja – a bolygólakó királytól az iszákos emberen és az üzletemberen át a kígyóig meg a rókáig – mennyire jelen van a mai életünkben, milyen könnyű behelyettesíteni őket a saját környezetünk szereplőivel.

Erre ébredt rá Anne Tournié kortárs tánckoreográfus, aki vissza akarta vezetni a könyv rajongóit vagy akár csak a vele ismerkedőket a történet eredeti szellemiségéhez. Mert ugyan a regénynek számos feldolgozása készült az utóbbi években – mindig akad valaki a világban, aki a saját vízióját látta meg benne –, Tournié úgy érezte, épp a lényeg veszett el közben. Amikor pedig találkozott egy olyan előadással Kínában, ahol egy egész repülőgép foglalta el a színpad közepét, elhatározta, hogy megcsinálja a maga verzióját, ami vissza fog térni a gyökerekhez. Nem a látványon és a mesén van a hangsúly, hanem a történet lelkén – mesélte a művész Dubajban, ahol találkoztunk, és ahonnan az előadás február 14-én az Erkel Színházba érkezik.

Érdemes elolvasni az előadás előtt a kisregényt

Tournié verziója 2019-ben, nem sokkal a Covid kitörése előtt készült el, Párizsban mutatták be. Tournié az állandó munkatársaival dolgozott: Terry Truck brit származású, Berlinben élő színházi zeneszerzővel, valamint Chris Mouron társrendezővel és dramaturggal, akikkel már három közös kortárs táncelőadást készítettek együtt. Új zene született tehát a műhöz, amit a zeneszerző számítógépen komponált, és a zenei sample-eken (digitálisan felvett hangmintákon) túl csak a saját zongorajátékát rögzítette hozzá.

Szenvedélyes, nosztalgikus, éteri és játékos hanganyag, ami magával ragadja az embert, szívesen hallgatná akár az előadás után is… csakhogy ezt nem teheti meg. Truck szándékosan nem publikálja a művet a Spotify-on vagy albumban (pedig még saját zeneműkiadója is van), mert azt szeretné, ha ez a színházi közönség kiváltsága maradna.

Chris Mouron – aki a nevével ellentétben nő – pedig nemcsak az eredeti szöveget alkalmazta színpadra, hanem maga is része az előadásnak: ő a narrátora. De nem egyszerűen a hangjával, hanem a teljes lényével. Mintha a kis herceg őrangyala és kísérője volna, nem tágít mellőle, és ha táncolni nem is tud vele, együtt rezdülnek. És mivel az anyanyelve – és a regény nyelve – francia, az előadást a különböző országokban feliratozzák, de időnként az ember legszívesebben elhagyná a szöveg követését, és csak hallgatná Mouron dikciójának dallamát, olyan erőteljes és kifejező az is. (A legjobb tehát jól ismerni a könyvet, mielőtt valaki beül az előadásra.)

Az Erkel színpadára kívánkozik

Persze Anne Tournié változata sem nélkülözi a látványelemeket, csak itt ezt javarészt egy új videótechnika, a videó mapping biztosítja, ami azt jelenti, hogy nemcsak a háttérre, hanem a színpadra is folyamatosan vetítenek, emiatt az erkélyen ülők talán még teljesebb vizuális élményt is kapnak, mint a földszinti nézők. Ám hogy Tournié kérésére történt-e, vagy a videódizájn tervezője, Marie Jumelin miatt van, nem tudom, mindenesetre úgy éreztem, a táncosok fizikai teljesítménye így is sokkal inkább érvényesült, mint a hátterek atmoszférateremtő ereje. Ez az előadás a tánccal (annak különböző válfajaival) és az akrobatikus elemekkel mesélt elsősorban, nem a vetített univerzumával.

Ezért kívánkozik épp az Erkel színpadára: hogy megmutassa, a tánc és az újcirkusz eszközei hogyan tudnak életre kelteni egy olyan klasszikus történetet, mint A kis herceg, miközben ötvözik a klasszikus balettet a kortárs tánccal, a breaktánccal és az újcirkusszal, aminek lényege tulajdonképpen nem más, mint hogy

a fizikai attrakció nem önmagában létezik, nem pusztán az emberi test határainak feszegetésére jött létre, hanem egy történet, egy mondanivaló szolgálatába áll. A kis herceg társulata ezt képes a legmagasabb színvonalon megvalósítani.

Bár a szereplők mindannyian táncosok és nem cirkuszművészek, egy hathónapos képzés elég volt nekik arra, hogy olyan (életveszélyesnek látszó) trükköket mutassanak be, amelyeket csak szájtátva tudunk bámulni, miközben karaktereket alakítanak, érzéseket és gondolatokat közvetítenek. Öt éve ez az életük: mióta megvolt a párizsi premier, a Dubaj Operában léptek fel, majd a Covid kitörésekor Ausztráliába tették át a székhelyüket (ott akkor nem volt lezárás), aztán következett egy évad a New York-i Broadway-n, végül vissza Dubajba (én itt csíptem el őket), és most Budapest a legújabb célállomás.

Ha pedig kívánhatnék nekik valamit, akkor épp egy európai közönséget. Olyat, amely nem turistáskodni jár színházba, nem azért, hogy felvegye a legszebb ruháját és szelfiket készítsen a szünetben, hanem hogy átadja magát egy történetnek, ami hozzátesz valamit az életéhez.

Mert megérdemlik a teljes figyelmünket, mi pedig megérdemeljük, hogy visszarepítsenek minket abba a tiszta, ártatlan, gyermeki állapotba, amiben két vulkán és egy rózsa gondozása a világ minden kincsénél többet ér, amiben komolyan kell venni azt a felelősséget, ami egy másik érző lény megszelídítésével jár együtt, és amiben az igazán lényeges dolgok a szemünk elől rejtve maradnak.   

Képek: Broadway Entertainment Group

Gyárfás Dorka