153 éve született a nemek közti egyenlőségért vívott harc egyik legnagyobb influenszere: Marie Curie

–

Pontosan százötvenhárom éve született Varsóban egy tündöklően okos és tiszta szívű kislány, akinek a neve huszonhét éven át Maria Skłodowska volt. Szinte mellékes szálnak tűnik az életét és munkásságát figyelve, hogy 1903-ban Henri Becquerel-lel és férjével, Pierre Curie-vel megosztva a fizikai Nobel-díjat kapta meg, majd az 1911-es kémiai Nobel-díj egyedüli díjazottja lett.  Mármint számára lehetett egyfajta mellékszál, hiszen neki a munkája, az élete, a családja állt az első helyen, az elismerések pedig legfeljebb megerősíthették abban, hogy amit őszinte hittel és lelkesedéssel tesz, az valóban kivételes fontossággal bír.

Hogy miért mondta róla még Albert Einstein is, hogy

„Madame Curie az egyetlen a híres emberek között, akit a hírnév nem rontott el”,

azt nem lesz nehéz bemutatni.

Már egészen fiatalon kiviláglott zsenialitása, hiszen tizenhat évesen kiemelkedő eredménnyel be is fejezte a középiskolai tanulmányait, de egyetemre akkor még Lengyelországban nem járhattak nők. Matematika-fizika szakos apja elvesztette minden félretett pénzüket, így Maria nevelőnői állást vállalt, és a keresetéből segítette Bronia nevű nővérét párizsi orvosi tanulmányaiban, aki később viszonozta ezt a segítséget Maria párizsi egyetemi évei alatt.  Amíg arra várt, hogy tanulhasson végre, azért titokban a „szabadegyetemi” mozgalomnak is tagja lett, és felolvasásokat tartott munkásnőknek.

Végül huszonnégy éves korában megkezdhette vágyott egyetemi tanulmányait a Sorbonne-on. A rettentő sok nélkülözés mellett évfolyamelsőként szerzett matematika, majd fizikatanári oklevelet, és ebben az évben ismerte meg Pierre Curie kémikust is, aki állandó kutatótársa, majd nem sokkal később férje is lett.

A lengyel lány nem sokat hozott magával hazája vallásosságából, egyházi szertartásuk nem volt, olyan sötétkék ruhát varratott az alkalomra, amiben később a laborban is lehetett dolgozni anélkül, hogy látszanának rajta a foltok. Drága gyűrűkre sem költöttek, vettek viszont helyette két biciklit, hogy azzal menjenek nászútra.

Az ő összetartozásuknak nem volt szüksége semmilyen mutogatható tárgyi bizonyítékra. Egyek voltak, egyenlők, mégis saját gondolatokkal, individuummal, érdeklődéssel bírtak, nem forrtak össze egészen.

Aztán lettek hárman, majd négyen… A lányaik, Irène és Ève szintén egészen különleges emberekké váltak, az ő életútjuk is minimum külön cikket érdemelne, és terveim szerint erre majd sor is kerül.

A gyereknevelés mellett Marie tudományos munkája szinte egyetlen pillanatra sem állt meg: a hihetetlen elme elképesztő teherbírással párosult.

Marie férje laboratóriumában elkezdte tanulmányozni a röntgen- és uránsugárzást, ez utóbbit ő nevezte el radioaktivitásnak, melynek a mérésére is kidolgozott egy módszert. Mellékesen még arra is rájött, hogy a tórium szintén sugárzóanyag, majd arra is rádöbbent, hogy az uránnál is erősebben sugárzik az uránszurokérc, így férjével együtt elkezdték annak az eredetét kutatni, felélve ezzel utolsó megtakarításaikat is.

Elhivatottságukat és elszántságukat mi sem mutatja jobban, minthogy négy éven át egy fűtés nélküli fakunyhóban nyolc tonnányi bányameddőből (bányászati melléktermék) 0,1 g(!) rádiumkloridot állítottak elő.

Eme óriás mennyiséggel még nincs vége a mesének, mert ebből még kénsavval kivonták a fémet, aminek olyan erős volt a sugárzása, hogy szabad szemmel, sötétben is lehetett látni. Akkoriban még nem volt bizonyított a sugárzás károssága, így Marie kifejezetten szerette nézegetni üres óráiban ezeket az anyagokat és a fiókjában tárolta őket.

Jellemző Marie-ra és a férjére is, hogy a fent említett forradalmi eljárást szabadalmaztathatták, eladhatták volna rengeteg pénzért, de ők egész egyszerűen csak a tudomány rendelkezésre bocsájtották a kutatásuk eredményeit.

A munkájukat egyfajta szolgálatnak tartották, amivel az emberiség segítségére lehetnek.

1898-ban jelentették be a Marie hazájáról polóniumnak elnevezett új radioaktív elem felfedezését, és még ebben az évben szakítottak időt a rádium megtalálására is. Első Nobel-díjuk kiosztóján nem voltak ott, mert sok tennivalójuk akadt, így Pierre Curie csak két évvel később, 1905-ben tartotta meg felesége nevében is az ehhez kapcsolódó előadást.

Egy évre rá Pierre Curie-t egy lovaskocsi halálra gázolta. Férje tanszékvezetői állását a Sorbonne-on Marie vette át, így ő lett a Sorbonne első női egyetemi tanára. Ha eddig keményen dolgozott, akkor innentől már nem nagyon lehet szavakat találni arra, amit tett. Irányított diákokat és tanszéket, nevelt és eltartott két kicsi gyereket, és folytatta a kutatásaikat. Mindezt teljesen egyedül… 

Talán élete végéig gyászolt (bár alkalmi partnerei voltak), de nem omlott össze, csinálta, amit a belső motorja diktált, és a férje halála után öt évvel jelölték a Francia Akadémia tagjának. Ám a világ akkori legnagyobb tudósa nem kerülhetett be végül, mivel egy férfi vetélytárssal szemben nem voltak esélyei. De dolgozott tovább! Ha az akadémiai tagságot nem is, megkapta a kémiai Nobel-díjat a rádium és a polónium felfedezéséért, illetve azok fém állapotú előállításáért és vizsgálatáért.

A díjátadóra magával vitte lányát, Irène-t, aki ugyanott, csak huszonnégy évvel később szintén átvette a Nobel-díjat későbbi férjével, Frédéric Joliot-val együtt, mégpedig új radioaktív elemek előállításáért.

Marie az itt megtartott beszédében hangsúlyozta, hogy a díj a férjét is megilleti, azt „közös munkánk elismerésének veszem, és így adom meg a tiszteletet Pierre Curie emlékének”.

Annak ellenére, hogy az őt ért sugárzás mennyisége miatt az egész felnőtt életét végigbetegeskedte, egy pillanatra sem pihent meg. Sőt, mindig újabb és újabb kihívásokat talált – vagy az élet, a történelem talált helyette. Az első világháborúban például a francia katonai egészségügy röntgenhálózatát szervezte meg, megtanult autót vezetni, és egy röntgenkocsival járta a hadikórházakat. Lányával, Irène-nel már ezt megelőzően a röntgenográfia alkalmazásainak fejlesztésén dolgozott, és megalapították a Sorbonne Rádium Intézetét, amely a világháború után a magfizikai és magkémiai kutatások központjává vált.

Marie élete végéig dolgozott, publikált, előadásokat tartott a világ megannyi országában, mígnem 1934-ben végzett vele legnagyobb szerelme, a hivatása. A sugárzások hatására „fehérvérűsége” lett, belehalt. Hamvait a párizsi Pantheonban helyezték el speciális módon: a sugárzás miatt a koporsóját egy három centiméter vastag ólomborítás fedi.

Testét, jegyzeteit, tárgyait olyan mértékű sugárzás érte az élete folyamán, hogy még a mai számítások szerint is ezerötszáz évnek kell ahhoz eltelnie, hogy a felére(!) csökkenjen ez a mennyiség.

Így minden munkáját csakis másolatokon, filmen lehet megtekinteni, az eredetiket és az eszközeit pedig szintén ólomdobozokban tárolják. Csak pár ezer év, és egy földi halandó talán a kezébe foghatja újra azokat…

De szellemi öröksége eleven, elméje örökké sugárzik majd a múltból.

Marossy Kriszta

Kiemelt kép: Getty Images/Hulton Archive