–

Nemrég a YouTube-on botlottam bele egy (néma) kisfilmbe, amely az 50-es évek amerikai testnevelés-oktatásáról szólt (az algoritmusomat inkább ne is feszegessük). A film nyomán olvasgatni kezdtem az abban említett La Sierra-módszerről (amelyet kidolgozója után LeProtti-módszernek is neveznek), és egy igen izgalmas történet bontakozott ki előttem, amely, mint az anyaggyűjtés közben felsejlett előttem, az utóbbi években eléggé megmozgatta a testépítők és fitneszedzők fantáziáját. 

Tesitagozat – kicsit másként 

A módszer atyja Stan LeProtti futballedző, akinek az volt az alapgondolata, mi volna, ha az átlagos diákok is a sportolókéhoz hasonló terhelést kapnának – aztán alaposan továbbgondolta a metódust.

edzés sport Amerika LeProtti
Stan LeProtti – Forrás: YouTube / British Pathé

A diákok minden egyes tornaórát ugyanazzal a pokoli nehéz, 12 perces bemelegítéssel kezdtek, amelyben a négyütemű fekvőtámasztól a felülésekig sok különféle elem volt – a lényeg pedig, hogy pihenés nélkül kellett elvégezniük.

És a feladatok csak ezután jöttek: az edző a futásra helyezte a fő hangsúlyt, emellett viszont a súlyemelésnek is fontos szerepe volt a diákok erősítésében. Sokat számított a gyakorlatok sorrendje és folyamatossága, illetve az is, hogy az egyes csoportok mindent egyszerre végeztek: itt garantáltan nem volt lazsálás, mint egy átlagos tesiórán.

Színre színt

Ahogyan a karatéban az övszínek, LeProtti módszerében a különféle színű rövidnadrágok mutatták meg, ki melyik szintjén áll a képzésnek. A kezdők fehérben edzettek, aztán megszerezhették a piros, a kék, végül pedig a tengerészkék (navy blue) rövidnadrágot.

Mivel a sima kék már önmagában is topkategóriának számított, ezen belül megkülönböztették a lila és az arany fokozatot. 

A tengerészkék azonban szinte elérhetetlennek tetszett: megszerzéséhez olyasmiket kellett teljesíteni, mint például 34 húzódzkodás szünet nélkül, kétórányi lebegés az óceánban minimális kéz- és lábhasználattal, vagy épp a hátukon cipelni valakit öt mérföldön át. Nem csoda, hogy ezt a fokozatot a módszer történetében összesen 19 ember volt képes elérni.

Az egyes fokozatokhoz szükséges teljesítmény skálán mozgott: a piros fokozat csúcsa egyben a kék belépője volt, s a szintidők, eredmények javításával lehetett feljebb menetelni. Az arany erőnléti szintje megegyezett a haditengerészet követelményeivel, ami egyben azt is jelentette, hogy a tengerészkék még annál is nehezebb volt.

A statisztikák azt mutatták, hogy a kőkemény munka látványos eredményeket hozott:

  •  az első év végére a diákok 90 százaléka megszerezte a piros fokozatot;
  • a 60 százalékuk elérte a kék fokozatot;
  • a negyedik évre pedig 100 diákból mindössze 1-2 akadt, aki még fehér rövidnadrágot viselt.

Ehhez egy érdekes adalék:

az ötvenes–hatvanas években rengeteg kritika érte a programot amiatt, hogy a kezdők fehérben jártak, ez ugyanis alsóneműre emlékeztetett sokakat. LeProtti azonban hangsúlyozta: ez nem megszégyenítés, hanem motiváció, a diákok ugyanis emiatt még jobban vágynak arra, hogy szintet lépjenek.

A rendszer pedig nagyon erősen épít a csapatmunkára: egymás megalázása helyett a tanulók segítettek a többieknek, és bátorították őket a még jobb eredmények elérésére – nem is beszélve arról, hogy a módszer része a sportelmélet is. Így nemcsak a testüket pallérozták, hanem az elméjüket is.

Aggódó elnökök 

Nem csak Eisenhower elnök aggodalmaskodott az ifjúság fizikai-egészségi állapota iránt:

1960-ban John Fitzgerald Kennedy a Sports Illustrated magazinban megjelentette a The Soft American, azaz a Puhány amerikai című jegyzetét, kifejtve, micsoda veszélyeket rejt magában a háború után elkényelmesedő, eltespedő nemzet.

Az elnök elhatározta: tesz valamit, hogy a tendencia javuljon. Nem csoda, hogy őt nyűgözte le a leginkább a LeProtti-módszer: feltett szándéka volt, hogy Amerika összes középiskolájában bevezetteti. Aztán, mint tudjuk, a történelem közbeszólt. 

A figyelem vált a legértékesebb valutánkká, csak nem biztos, hogy tudjuk, hogyan kell használni

WMN Life – 2023. december 3. – KC

LeProtti öröksége

Noha a korabeli videókon és fotókon szinte csak fiúkat látni, a módszert lányok is gyakorolták a La Sierra középiskolában. A LeProtti-metódushoz kézikönyv is tartozott, s látván a diákok lenyűgöző erőnlétét és fizikai állapotát, egyre több amerikai iskola kezdte átvenni a módszert.

A csúcsidőszakban mindegy 4000 amerikai iskolában alkalmazták LeProtti elveit, ám a szakember halála után a metódus népszerűsége hanyatlani kezdett, aztán végül a La Sierra iskolát is bezárták 1983-ban.

Azóta újra meg újra felmerül, nem kellene-e (legalább részben) feleleveníteni a LeProtti-módszert, ez azonban egyelőre nem történt meg. Annál jobban izgatja viszont a fitneszedzőket és a sportolókat, valóban annyira jó-e, amit LeProtti kitalált. Doug Orchard, a La Sierra egykori diákja sokat tett azért, hogy ne merüljön feledésbe a kézikönyv, és – így bukkantam én is a történetre – a LeProtti-örökösök nyilvánossá tették Stan LeProtti archívumának egy részét. Hogy lesz-e valaha valami a törekvésekből? Jó kérdés. Annyi viszont bizonyos, hogy a felvételek nagyban emlékeztetnek a szocialista országok hasonló felvételeire – ha nem is az edzés keménységében, de a csoportos közös mozgás tekintetében biztosan.

Kiemelt kép: YouTube / British Pathé 

Csepelyi Adrienn