A figyelem vált a legértékesebb valutánkká, csak nem biztos, hogy tudjuk, hogyan kell használni

–

Peak Mind című könyvében Amishi Jha idegtudós ír arról, hogy egyetemes minták figyelhetők meg azzal kapcsolatban, hogyan működik az agyunk. Egyrészt elképesztő mértékű fókuszáltságra képes, ugyanakkor végtelenül érzékeny a figyelemelterelésre.

Szerinte ezzel nem vagyunk egyedül:

a legtöbb ember munkahelyén nem telik el 3 (!) perc anélkül, hogy ne zavarná meg a figyelmét akár egy csevegős hangulatban lévő kolléga, a social media, vagy egyéb környezeti tényezők.

Ahogy arról a Big Think cikke is beszámol, Amishi Jha úgy véli, ha az elménk kimerült, az mentális ködöt hoz létre, az eltérített figyelem pedig szorongást, aggodalmat kelt bennünk, miközben képtelenek vagyunk összpontosítani. (Azt hiszem, megnyugodhatok, hogy az a zombiállapot, amibe a legtöbbünk megérkezik mentálisan decemberre, tudományosan is igazolt.)

A figyelem a legértékesebb pénznemünk 

Amishi Jha a figyelmet egy valutához hasonlítja, amely oda-vissza körforgásban működik az emberek között – jó esetben –, és a szülők tudják csak igazán, hogy milyen könnyű mindezt ellopni, ha például a gyerek egyszer csak meghallja a fagyis autó hangját. A hasonlat nemcsak metaforikus, hiszen ha belegondolunk, valóban arról van szó, hogy bármire figyelünk éppen – egy beszélgetéskor a másikra, egy posztra, podcastra, tévéműsorra, előadásra –,

az adott pillanatot annak a helyzetnek szenteljük, és azt az időt soha nem kapjuk vissza.

Így érdemes alaposan megfontolni, mi is érdemel valóban figyelmet az életünkben.

„Tekintettel arra, hogy mennyire erős tud lenni a figyelem, érdemes átgondolni, hol használjuk fel ezt az értékes mentális erőforrást” – mondta Amishi Jha egy interjúban. És tegyük a szívünkre a kezünket, hányszor kaptuk magunkat azon, hogy az elmúlt fél órában semmi mást nem csináltunk, csak vég nélkül pörgettük a feedünket, vagy kényszerítettük magunkat egy olyan beszélgetésbe, amelyben csak látszólag vettünk részt: a testünk jelen volt, de a gondolataink egészen máshol kalandoztak. Ugyanakkor azt is fontos kiemelni, hogy

a figyelem egyben csereeszköz is, amelyért új ismereteket, törődést, odafigyelést, gondoskodást, értékes gondolatokat, szórakozást és sok egyéb mást is kaphatunk, ha okosan válogatjuk meg, mire szánjunk az agyi kapacitásunkat.

Ha tovább akarunk menni a pénzügyi analógia vonalán, a figyelemmel mint egyfajta kognitív valutával történő kereskedés az agy figyelmi rendszerén keresztül zajlik. A rendszer kiszűri a környezetünkben lévő szükségtelen zajokat, látnivalókat és hangokat, az ezernyi gondolat és érzelem mellett, ami egyszerre dolgozik bennünk. Ha ez a rendszer nem működne megfelelően, egyáltalán nem lennénk képesek koncentrálni, az elménk egyszerűen belerokkanna az őt érő feldolgozhatatlan mennyiségű információba.

Olyan lenne, mint egy számítógép, végletekig túlterhelt RAM-mal. Ugyanakkor itt jön a bibi, hiszen a rendszer nagyon könnyen megzavarható, ha új, izgalmas, fenyegető vagy önmagához kapcsolódó információkkal találkozik. Ez azonban nem hibás működésre utal, hanem evolúciós berendezkedésre: ha az ősember figyelmét hirtelen megzavarta valami, mérlegelnie kellett, hogy az számára valóban hasznos jelzés-e, valamilyen veszélyre utal-e, vagy érdektelen, és nyugodtan folytathatja a halászatot, vadászatot, vagy a pihenést a barlangjában.

Milliónyi inger ér minket minden egyes pillanatban

Amishi Jha szerint napjainkban

legtöbbször az okozza a figyelmünk elkalandozását, hogy a törékeny koncentrálóképességet könnyen megzavarhatja a stressz, a rossz hangulat, bármilyen negatív esemény,

az év végi hajrában pedig különösen hajlamosak vagyunk túlhajtani, nyomás alá helyezni magunkat, hogy az életünk minden frontján egyszerre teljesítsük a követelményeket – legyenek azok a környezetünk vagy saját magunk által állítottak.

De nem érdemes pánikba esni, ugyanis bármennyire furcsán hangzik, létezik az úgynevezett jó stressz, más néven az eustressz, amit pozitív élményként érzékelünk, amikor például valami izgatottsággal, lelkesedéssel tölt el minket. Ilyenkor a stressz alacsony-közepes szinten dolgozik bennünk, ami arra sarkall minket, hogy valamit véghez vigyünk, és kellőképpen motiválttá tesz ahhoz, hogy elvégezzük a feladatainkat. Enélkül nem lenne meg a szükséges hajtóerőnk, és kedvetlen nihilben tengetnénk a mindennapjainkat. Sok esetben még a negatív hangulat, a rosszkedv is késztethet minket arra, hogy változtassunk a helyzetünkön, egy teendőt kipipáljuk a listánkról, hogy aztán megnyugodhassunk.

Ugyanakkor a modern világ jellemzői következtében a készleteink kimerülőben vannak, állandó túlterheltségben élünk, a stressz egyre inkább szorongássá, a rosszkedv melankóliává alakul, ráadásul állandó fenyegetésnek vagyunk kitéve, még ha ezek csak hírek formájában érkeznek is hozzánk. Ma már a techvállalatok, a híroldalak és a politikusok is a figyelmünket követelik, sőt bizonyos szempontból értékesebbnek is tartják, mint a pénzünket.

„A pénz követi a figyelmet, míg fordítva nem feltétlenül igaz. Ahogy gazdaságunk egyre jobban függ a figyelemtől, a csereeszköz a régi birtokosaitól az új birtokosai felé áramlik”

– írja a Berkeley Economic Review. A sajtótermékek igyekeznek minél rémisztőbb, hátborzongatóbb, vagy megbotránkoztatóbb címeket adni, így ugyanis sokkal nagyobb eséllyel érik el az olvasót, aki ösztönösen fenyegetve érzi magát. A fenyegetésnek nem kell azonban fizikai veszélyt jelentenie, a pénzügyi helyzetünk, de akár a hírnevünk, igazságérzetünk számára kockázatos üzenetek is bekapcsolhatják bennünk a vészjelzőt. Mérlegelnünk kell tehát – az információrobbanás korszakában gyakorlatilag éjjel-nappal –, hogy mire is összpontosítunk, valóban fenyegetésről, vagy pusztán figyelemelterelésről van szó.

Amishi Jha szerint nem az a megoldás, ha mostantól a külvilágtól elzárva, egy bunkerben éljünk, és kizárjunk minden információt.

„Sok stresszt kiváltó tényező elkerülhetetlen, és több közülük a kiteljesedés és a siker felé vezető utunk része. Ha kiiktatnánk őket, önmagunkat korlátoznánk”

– mondja. A szakember szerint érdemes edzeni a figyelmünket, erősíteni a metatudatosságot, azaz azt a képességet, hogy tisztában vagyunk azzal, hová összpontosítjuk a figyelmünket. 

A szakember szerint ezzel az egyszerű(nek tűnő) gyakorlattal is fejleszthető a tudatosságunk:

• Helyezkedj el kényelmesen, lazítsd el a tested!
• Tudatosítsd magadban, hogy ülsz és lélegzel!
• Ha kényelembe helyezted magad, hunyd le a szemed!
• Figyeld magad. Hogyan veszed a levegőt. Hogyan áramlik be, majd ki a lélegzeted. Hogyan mozog a tested a levegővétel hatására.
• Irányítsd minden figyelmed az érzékelésre, csak és kizárólag a jelenre koncentrálj!
• Ha elkalandozik a figyelmed, irányítsd vissza a figyelmed a légzésre.

Leírva ez végtelenül egyszerűnek, talán még unalmasnak is hangzik, de tapasztalatból mondom, sokkal bonyolultabb feladat kizárólag a légzésre fókuszálni, mint az elsőre tűnik, az elménk ugyanis ezres fordulatszámon cikázik oda-vissza. Nem könnyű lecsendesíteni, újra és újra visszaterelni a jelenbe. 

Ha elsőre – vagy sokadjára – sem sikerül, ne veszítsd el a lelkesedésed, az már önmagában jó jel, ha észleled, hogy elkalandozott a figyelmed, és megpróbálsz tudatosan jelen lenni. Hidd el, ez is olyan, mint a testedzés: gyakorlás kérdése, és egyre jobban fog menni! Hosszú távon pedig úgy gondoskodhatunk a legértékesebb valutánkról, a figyelmünkről, ha újra megtanulunk éber tudatossággal a jelenben lenni. 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / PeopleImages

Krajnyik Cintia