„Kapsz csokit a végén, ha szépen eszel!” – Így lesz a jutalomból, dicséretből manipulálás

–

Egy Facebook-csoportban kértek tanácsot egymástól a szülők azzal kapcsolatban, hogyan is lehetne a gyerekeket „jobb” evésre motiválni. Az anyukák, akik nem voltak megelégedve a gyerekeik evési szokásaival, a tapasztalt sorstársaiktól vártak már bevált tippeket és trükköket a gyerekek ösztönzésére. Természetesen gyorsan jöttek is olyan válaszok, amik ugyan első hallásra hatásosnak tűnhettek, de pedagógiai oldalról több szempontból is igen kérdésesek:

„Nálunk a legjobban az vált be, hogy amikor megették a kiszedett adagot, akkor kaptak desszertet. Ha maradt a tányéron, akkor elfelejthették a gumicukrot is.”

„Gyűjtsetek matricákat minden egyes szép evés után. Ha összegyűlik öt matrica, jár érte valami apróság. Az óvodában is ez a szokás és a gyerekek nagyon szeretik.”

„Ha nem eszik meg az ebédet, mindig elmondom nekik, hogy mennyire csalódott vagyok, amiért nem ettek meg mindent. Ha látják, hogy szomorú vagyok, többnyire lemegy az utolsó pár kanál leves is. Ilyenkor nagyon megdicsérem őket, és velük együtt örülök a tiszta tányérnak.”

Pillanatnyilag a fenti trükkök hatásosak lehetnek és ösztönözhetik a gyerekeket az evésre, de pedagógiai szaktanácsadóként és óvónőként ezeket a motivációs technikákat hosszú távon károsnak látom. El is mondom, hogy miért.

Amikor megtapasztaljuk, hogy valaki megdicsér bennünket vagy jutalmat kapunk, akkor két hormon (dopamin és oxitocin) szabadul fel az agyunk jutalomközpontjában. Ez örömérzetet és ellazulást eredményez, és szeretnénk, ha ez a kellemes érzés minél tovább tartana. Mind a felnőttek, mind a gyerekek rengeteg dolgot megtesznek annak érdekében, hogy ez az euforikus és örömteli pillanat, a dicséret és jutalom által újra és újra eljöjjön.

Egyértelmű jele a dicséret és a jutalom utáni sóvárgásnak, amikor a gyerekek megerősítést várnak a legkisebb tetteikért is. A játszótéren sokszor megfigyelhető, amikor a kisgyerek elvárja, hogy hangosan dicsérjék a felnőttek, ha lecsúszik a csúszdán. Amikor a felnőtt ezt nem teszi ezt meg, akkor a gyerek megtapsolja saját magát – ezzel akarja megmutatni, hogy elfelejtették őt megtapsolni, és szüksége van az elismerésre.

Pedig a gyerekeknek valójában azért kellene csúszdázniuk, mert élvezik a csúszdázást, és nem azért, hogy megtapsolják őket.

Mi is a gond a jutalmazással és a dicsérettel?

Az agyban lezajló folyamatok szempontjából és a felnőtt célját tekintve nagyon hasonlít a jutalmazás és dicséret a büntetéshez, illetve a szidáshoz. Olyasmire szeretné rávenni a gyereket, amit ő nem igazán akar megtenni, és ennek eléréséhez különböző pozitív vagy negatív technikákat alkalmaz.

„Ha megeszed a karfiollevest, kapsz gumicukrot ebéd után” – Jutalom.
„Nem kapsz gumicukrot ebéd után, ha nem eszed meg a karfiollevest” – Büntetés.

A dicséretet és jutalmat mindig megelőzi valamilyen cselekedet a gyerek részéről, amit a felnőtt elvár tőle. Tudat alatt az a benyomás alakul ki bennük, hogy mindig „teljesíteni” kell a figyelemért. 

A gyerek tudatalattijában létrejön a kapcsolat: ha úgy viselkedem, ahogy anya/apa szeretné, akkor figyelmet, szeretetet, elismerést kapok. Ezzel pedig azt tanulja meg az évek alatt, hogy a saját igényei nem olyan fontosak, mint másoké, és ahhoz, hogy jól érezze magát, szüksége van a környezet elismerésére. 

Minden dicséret és jutalom rossz?

A dicséretnek és jutalmazásnak különböző módjai vannak: az őszinte és a manipulatív dicséret. A kettő között a felnőtt szándéka tesz különbséget.

A manipulatív dicséret az, amikor a szülők a dicséretet és jutalmat célzottan a gyerekeik nevelésére használják. Szeretnének valamit a gyereknél elérni, amit maga a gyerek nem. A felnőtt a saját akaratát ráerőlteti a gyerekre egy kellemes köntösbe bújtatva. 

Pár manipuláláskor alkalmazott mondat:

• „Apa nagyon fog örülni, amikor elmesélem neki, hogy megetted a levest.”
• „Kapsz két szelet csokit, ha a kedvemért megkóstolod a brokkolit.”
• „Igazán büszke leszek rád, ha egyedül felveszed a cipődet.”

A gyerek külső motivációja erősödik ezen mondatok által, ami ahhoz járul hozzá, hogy másokért tegyen meg dolgokat, és ne önmagáért.

Így tehát a felnőtt által kívánt viselkedés szinte azonnal megszűnik, amikor a manipulátor, illetve manipulálást szolgáló tényezők megszűnnek. Például a gyerek addig lesz „jó evő”, amíg matricát kap evés után, és csak addig fogja a zöldségeket megkóstolni, amíg rá nem jön, hogy a szülő akkor is szereti, ha nem eszi meg azt.

A manipulálással ellentétben, az őszinte dicséret és valódi jutalom nem változtatja meg a gyerek viselkedését, hanem megerősíti valamiben, amit önmagától elért (külső nyomás nélkül). Ilyenkor tudja ő is, hogy valami rendkívüli dolgot tett, az erőfeszítései valódiak voltak, és ő is büszke önmagára. 

Az őszinte dicséretnek nincs nevelési célzata

A felnőtt nem szeretné vele a gyereket megváltoztatni. Ehelyett a szülő szeretne a gyerek örömében osztozni, és biztosítani őt a figyelméről.

Amikor a gyereket őszintén elismerik és megdicsérik, akkor a belső motivációja erősödik.

Ez azért nagyon fontos különbség, mert a belső motiváció az, ami a gyereket egy életen át hajtja, és ez a tudni, tenni akarás a környezet reakcióitól teljesen független. 

Belső motivációra van szükség a házi feladat önálló megírásához, a futóversenyen a kitartáshoz, a fára mászáshoz vagy akár egy kutatási munka megkezdéséhez. Ha Karikó Katalint megkérdeznék, hogy mi motiválta a kutatásaiban, a válasza biztos nem az lenne, hogy a Nobel-díj és a vele járó jutalom megszerzése állt a középpontban, és nem is az, hogy valaki büszke legyen rá. 

Ha tehát őszintén dicsér a felnőtt, azzal két legyet üt egy csapásra. Biztosítja a gyereket a figyelméről és elismeréséről, valamint közvetett módon segíti a belső motivációjának a fejlődését.

Pár példa a valódi dicséretre:

• „Nahát, Zsolti! Milyen kitartóan próbálkoztál, és sikerült felvenned a cipődet!”
• „Milyen színes rajzot készítettél! Figyeltelek, legalább tíz percig színezted a szoknyáját a királylánynak.”
• „Igazán beleadtál mindent a mai úszásba. Biztosan el vagy fáradva, és jólesne egy fagyi. Van kedved egy gombóchoz?”

A túl sok dicséret viszont a kreativitás és önirányítás rovására is mehet

Ha mindig megdicsérjük a gyereket, amikor rajzol valamit, akkor egy idő után a képei már nem önmagukért készülnek. A felnőtt által kiemelt pontok szerint fog rajzolni – például ha azt emeljük ki, hogy milyen szép autókat rajzol, akkor nagy valószínűséggel nem fog emberekkel vagy állatokkal próbálkozni.

Sportolásban pedig talán csak azért lesz kitartó, mert különben a szüleinek csalódást okozna, és nem azért, mert valójában örömét leli benne. Talán azért úszik éveken keresztül, mert csak akkor kap erős figyelmet a szüleitől, amikor úszóedzésről mennek hazafelé.

Tipp: Ha a gyerek sűrűn kérdezi meg tőlünk, hogy szépet rajzolt-e, igyekezzünk a „nagyon szép, ügyes vagy!” semmitmondó válasz helyett valamit kiemelni, amit megfigyelünk a rajzon, vagy kérdezzük meg arról, hogy neki mi tetszik a munkájában.

Létesítsünk a gyerekekkel valós dialógust, beszélgessünk velük, és ne csak reagáljunk valamit gyorsan. Segítsük ki őket a dicséret-elismerés spirálból azáltal, hogy valódi szükségleteit elégítjük ki: ő a velünk való kapcsolatra vágyik elsősorban, nem a dicséretre.

• „Micsoda kék házat rajzoltál, alig látni ilyet! Te mit gondolsz a rajzodról?”
• „Nahát, ez a karika nagyon szabályos lett. Mire figyeltél rajzolás közben?”

Nagyobb gyerekeknek tehetünk fel kritikus kérdéseket is, és lehetünk velük bátran őszinték anélkül, hogy megbántanánk.

• „Mit is akartál rajzolni? Kutyát? Ha jól látom, nincsen lába. Szerintem inkább egy kígyóra hasonlít láb nélkül. Miért így rajzoltad le?”

Manipuláció és étkezés

Az anyuka számára, aki a gyermekét „jobb evésre” szeretné motiválni, sajnos van egy rossz hírem: azzal, ha a gyerek önirányító folyamataiba belenyúlunk, és helyette szeretnénk eldönteni, hogy mennyi étel az elég, csak rosszat teszünk neki.

Abba szólunk bele ugyanis, amit a gyerek érez, és olyasvalamibe, amit mi nem tudunk igazán felmérni – hiszen nem mi érezzük azt.  

Az étkezésnek önirányító folyamatnak kell(ene) lennie, amihez hozzátartozik az a tanulási időszak is, amikor a gyerek a teste jelzéseit figyelembe véve megtanulja megállapítani, hogy mennyire éhes.

Ha ezt nem tudja megtanulni, mert a felnőtt étkezéskor manipulálja, akkor az hosszú távon akár étkezési problémákhoz és testképzavarhoz is vezethet. 

Arról nem beszélve, hogy a gyerek olyan közegben nő fel, ahol az étellel és itallal való manipuláció mindennapos, ezért felnőve is ez lesz számára a minta. Nem azt szokja meg, hogy azért egyen vagy igyon, mert a szervezete jelzéseket ad, hanem azért, mert azt mondták neki, vagy úgy szokás. Így szépen lassan hozzászokhat ahhoz, hogy az érzelmeit valaminek az elfogyasztásához társítsa. 

• „A mai napom szörnyű volt, megérdemlek egy pohár bort.”
• „A mai nap igazán jól sikerült, megünneplem egy pohár borral.”

Ismerős?

Mindaddig tehát, amíg egészségesen fejlődő gyerekről beszélünk – azaz nem alultáplált vagy beteg – nincs szükség külső motivációra és befolyásolásra az evéshez. Akkor sem, ha a felnőtt esetleg úgy gondolja, hogy a gyerek nem evett eleget. Bízzunk a gyerekben és abban, hogy ő pontosan tudja, mennyi az elég.

A szülő felelőssége, hogy megfelelő étel kerüljön az asztalra, és a szülő döntése az, hogy van-e a gyereknek választási lehetősége, vagy van-e nasi az étkezések között. Az viszont, hogy a gyerek a számára elérhető élelmiszerekből mennyit és mit eszik meg, a saját döntése. Ha túl sokat nassolhat, és emiatt nem éhes vacsoraidőre, az nem az ő hibája.

Ha az anyuka tényleg amiatt aggódik, hogy a gyereke nem eszik elegendő meleg ételt, akkor a manipuláció helyett vizsgálja meg a család szokásait: mennyit és mit lehet főétkezések között nassolni, segíthetnek-e a gyerekek az ételek készítésekor, van-e lehetőségük eldönteni, mit főzzenek aznap, milyen példát mutatnak a szülők evés terén, valóban van-e idejük a gyerekeknek megéhezni, vagy összefolynak az étkezések, stb. 

Valamint ha a felnőtt amiatt aggódik, hogy a gyereke valamilyen zöldségből vagy gyümölcsből keveset eszik, és nem visz elég vitamint be a szervezetébe, olvasson utána, milyen más alternatíva tartalmazza ugyanazokat a vitaminokat. Szinte mindig van más lehetőség, amit a gyerek szívesen megeszik.

Természetesen új ételek kipróbálásához lehet kedves praktikákat és játékos motivációt használni mindaddig, amíg a felnőtt elfogadja a gyermek esetleges nemleges döntését is, és ez a próbálkozás nem megy át manipulálásba.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ miodrag ignjatovic

WMN szerkesztőség