Forradalom a protézisműtétekben: robotok segítik a precizitást és a gyorsabb gyógyulást

–

Kurucz Adrienn/WMN: Miért van az, hogy olyan sok ember küzd ízületi problémákkal? Szükségszerű, hogy tönkremenjenek idővel az ízületeink, vagy civilizációs ártalomról beszélhetünk?

Dr. Gáspár Szabolcs: Többfajta ok miatt mehet tönkre egy ízület. Nézzük például a térdízületet! Magát az ízületi porcot, tehát a csontot borító porcfelszínt úgy képzelje el, mint egy biliárdgolyót: a felszíne sima, fénylő, fehér, csak épp nem kemény, hanem rugalmas, mert a nagy része víz. Ha csökken a víztartalma, akkor feltöredezik. Először olyan lesz a felszíne, mintha egy vasreszelővel megreszelné, „szőrössé” válik, aztán szépen elvékonyodik, berepedezik és aztán eltűnik a porc. Ez egy hosszú folyamat, sokszor nem tudjuk megmondani, miért alakul ki a kopás, máskor viszont igen. Lehet például egy sérülés következménye. Mondjuk, eltörik a csont, a törés érinti az ízületi felszínt, hosszú távon az ízfelszínek egyenetlensége miatt hamarabb tönkre megy az ízület. Egy másik lehetséges ok, hogy egyre hosszabban élünk, tehát több ideig koptatjuk az ízületeket. Ráadásul Magyarországot is érintő probléma az elhízás. Az ízületeket nem 150 kilóra tervezték. 

Ezek a jelenségek vezetnek oda, hogy egyre több protézisműtétet végzünk. És milyen jó, hogy megtehetjük!

Az 50-es években, ha valakinek fájt a térde, csípője, akkor azt mondták, hogy tessék fájdalomcsillapítót szedni, és kevesebbet mozogni. Manapság viszont tudunk segíteni a betegeken, tehát meg tudjuk szüntetni a fájdalmat, és aktív életet lehet biztosítani számukra.

Ma már egy protézissel lehet síelni, lehet teniszezni fájdalom nélkül, ez óriási változás. Ma már, ha valakinek a csípőjét megoperáljuk, az 95-97%-ban teljes panaszmentességhez vezet. A térdprotézis-beültetés is egy nagyon sikeres műtét, de itt a sikerráta egy kicsit kisebb, ám a robotika segítségével növelhető.

K. A./WMN: Azon gondolkodtam idefelé jövet, hogy ha én sebész lennék, hogyan tekintenék az operáció során mind gyakrabban használt robotokra? Konkurenciát látnék bennük, vagy örülnék, hogy átveszik tőlem a munkám egy részét?

G. Sz.: Fontos tudni, hogy nem a robot operál valójában, hanem a sebész. A robot, inkább így fogalmaznék, hozzátesz a mi munkánkhoz. Több szempontból is. Egyrészt a robottal nagyon precízen lehet dolgozni. Segít nekünk abban, hogy meghatározza akár fél milliméternyi, vagy fél foknyi pontossággal azt, hogy mi, sebészek hogyan tudunk, mondjuk, egy térdprotézist beültetni a betegbe. Aztán ott van az az újfajta látásmód is, amit a robotika hozott az életünkbe. Amikor a sebész hagyományos, nem robotos műtétet csinál, már akkor is megpróbál a robot fejével gondolkodni.

Amikor az ember elkezd egy térdprotézisműtétet robot nélkül, akkor úgy tárja fel a térdízületet, hogy minél kevesebb szövetet roncsoljon, mert ezen múlik többek közt a beteg sikeres rehabilitációja. Ha a műtétet robottal végezzük, akkor ugyanúgy megcsináljuk a feltárást, mint egy robot nélküli műtétnél, csak mielőtt bármit csinálnánk a csonttal, tudunk tervezni robot segítségével: le tudjuk tapogatni a csontfelszíneket. Megjelenik nekünk egy háromdimenziós rekonstrukció egy számítógép képernyőjén, és azt a képet tudjuk forgatni a térben, bele tudunk illeszteni rendelkezésre álló térdprotézis-mintákat, meg tudjuk határozni, hogyan akarjuk elhelyezni a protézist.

És ami a legfontosabb, hogy bár ez egy csontműtét, hiszen a csontot operáljuk, mi mégis azt mondjuk ortopéd sebészként, hogy ez egy lágyrészműtét, mégpedig azért, mert akkor lesz nagyon sikeres ez a beavatkozás, hogyha a térd körüli szalagrendszert pontosan be tudjuk állítani.

A robot a mesterséges intelligencia révén a műtét közben valós idejű adatokat elemez és visszajelzést ad a sebésznek. Ez lehetővé teszi, hogy a sebész folyamatosan figyelemmel kísérje az implantátum helyzetét és a szalagok feszességét, így az eredmény a lehető legpontosabb lesz.

Az AI-támogatás ezen felül segít optimalizálni az implantátum elhelyezését az adott páciens ízületének legjobb illeszkedése érdekében, ami hosszú távon növelheti a térdprotézis stabilitását és a természetes mozgásérzetet.

K. A./WMN: Melyik ízületet lehet még cserélni a térden és a csípőn kívül?

G. SZ.: A vállízületet, a bokaízületet, sőt, a kisízületeket is a kezeken. Mi jelenleg térdeket műtünk robotikával, de januártól csípőműtéteket is vállalunk, a jövő pedig a vállaké.

K. A./WMN: Tudom, hogy a csapatuk oktat is orvostanhallgatókat, szakorvosokat a technikára. Önök hol tanulták?

G. SZ.: Mi a Smith + Nephew által gyártott CORI robotot használjuk. A müncheni képzőközpontban tanultuk a technikát, és elértük, hogy ma már a Budapesti Mozgásszervi Magánklinika (BMM) is európai oktatóközpont. Egyébként sokfajta robot létezik. A Da Vinci például egy eléggé ismert sebészeti robot, többek között urológiai műtéteknél tudják ezeket alkalmazni. A Da Vinci robot használatakor a sebész be sincs mosakodva, egy gépnél ül, és onnan mozgat egy hatalmas robotkart.

A mi robotjaink másfélék, mozgásszervi robotok. Egészen kicsik, a robot maga kb. 40 kiló, a kar, amivel dolgozunk, nincs egy kiló sem.

K. A./WMN: Hogyan zajlik egy térdprotézisműtét robottal, illetve anélkül?

G. SZ.: Kinyitjuk a térdízületet, és ha nem robottal operálunk, akkor megmérjük a csontfelszíneket. Ez alapján egy fűrész segítségével levágjuk a csontot egy bizonyos formára. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egy sima kerek csontvéget szögletessé alakítunk, így rá tudjuk ragasztani a protézist. A sípcsontot általában egyenesre vágjuk, és abba beleültetünk egy fém komponenst, amibe bepattintunk egy műanyag betétet.

Ha robotot használunk, akkor nem fűrésszel alakítjuk ki a felszínt. Van egy kar, ami úgy néz ki, mint egy pisztoly, vagy mint egy nagy fogászati fúró, amely tulajdonképpen elmar a csontból, pontosan annyit, amennyit mi beállítottunk az elején. Így ki lehet küszöbölni azt a beültetéskor jelentkező minimális eltérést, amit a fűrészpenge hajlékonysága okozhatna. Ez az a precizitás, amire robot nélkül még a legjobb sebész sem képes.

K. A./WMN: És mi a helyzet a technika ördögével?

G. SZ.: Azt szoktam mondani, hogy csak az nem hibázik, aki nem dolgozik.

A technika is meghibásodhat, de ez egy olyan rendszer, amely ellenőrzi magát állandóan.

A műtét elején úgy tudjuk meghatározni, hogyan néz ki pontosan az adott térdízület, hogy különböző jeladókat fúrunk be a csontba, így a számítógép készít egy mátrixot, és ebben a mátrixban dolgozik. De hogy a technikai hiba lehetősége minél kisebb legyen, sokszor ellenőrzést kér a rendszer, ezért újra megmutatunk neki bizonyos pontokat, és ő megnézi, hogy az előző pontfelvételhez képest van-e változás, és csak akkor folytatja az egész tevékenységet, ha nincsen. A rendszer ráadásul össze van kötve a mesterséges intelligenciával, tehát a gép tanulni is tud, és nemcsak a mi műtéteinkből, hanem a világon bárhol ilyen robottal elvégzett műtétekből is.

K. A./WMN: Mi a helyzet azokkal a betegekkel, akiknek olyan betegsége van, amely az ízületet támadja, mérhetetlen fájdalmat okozva? Ott is opció, hogy kicseréljék az ízületet?

G. SZ.: Bizonyos krónikus, általában autoimmun betegségeknél, mint például a reumatoid artritisz esetében, tönkremegy az ízület sajnos, sokkal hamarabb, mint egy egészséges embernél. Ezeknél a betegeknél is el lehet végezni a beültetést, tehát ki lehet cserélni az ízületet egy művi ízületre, amit aztán már nem fog érinteni ez a betegség.

K. A./WMN: Az állami kórházakban hosszú várólisták vannak a protézisműtétekre, és az egészségügy állapota miatt is a magánellátást választják, akik megtehetik. A protézisműtétek nem olcsók, 3-4 millió forintba kerülnek, ehhez képest mennyivel drágább a műtét robotikával megtámogatva?

G. SZ.: Húsz százalékkal magasabb a költség körülbelül. 

K. A./WMN: Mi a helyzet a műtét utáni regenerációval? Egy protézisműtét után önöknél mennyi ideig kell bent feküdni a betegnek a kórházban, és milyen hosszú a lábadozás?

G. SZ.: Ezen a téren is óriási a fejlődés. Régen az volt, hogy valakit megoperáltunk, beletettünk egy-két vagy három csövet, azok lógtak ki a betegből. Egy-két napig feküdt az ágyában, meg sem engedtük mozdulni, utána kihúztuk a csöveket, szép lassan lábra állítottuk. Először járókerettel járt pár napig, aztán könyökmankóval. Ma már nem kellenek csövek, hanem nagyon gondos vérzéscsillapítást alkalmazunk, és eleve egész más feltárásokból operálunk, mint például 20 évvel ezelőtt. Ez felgyorsítja a rehabilitációt.

A beteg már a műtét napján felállhat, másnap pedig már járhat teljes terheléssel. Értelemszerűen valamilyen segédeszközt adunk a kezébe azért, hogy növeljük a stabilitását az első pár hétben, de utána ez elhagyható nagyon hamar.

K. A./WMN: Van műtéti korhatár?

G. SZ.: Nincsen, a legidősebb betegünk 90 év feletti volt. Jó kondícióban volt, és nem szeretett volna fájdalommal élni, inkább azt kérte, operáljuk meg. De van azért természetesen olyan is, hogy nem tudunk valakit megoperálni. Ha például szívbeteg, és nem bírná az altatást, vagy van egy olyan súlyos bőrbetegség a térde körül, hogy az extrém kockázatot jelentene. 

K. A./WMN: Egy beteg, akinek azt mondják, hogy robottechnikával műtik, megnyugszik, vagy jobban izgul?

G. SZ.: Én úgy tapasztalom, egyre érdeklődőbbek a betegek a robotika iránt. Mi elmondjuk az érveinket, de természetesen a döntést a beteg fogja meghozni. Igaz, vannak esetek, amikor nem lehetséges a hagyományos technikát alkalmazni, csak a robotasszisztáltat. Például ha valakinek egy olyan térdkörüli törése volt, hogy nem egyenes már a combcsontja, és nem tudjuk meghatározni a combcsont tengelyét. Erre csak a robottechnika képes. 

Kurucz Adrienn