A genderszerepek és a hozzájuk kapcsolódó öltözködés elnyomják a nőket és stresszben tartják a férfiakat

–

Az elmúlt években egyre több férfi híresség bújik női ruhákba, míg a magukat nembinárisnak valló sztároknak – hűen identitásukhoz – eszükbe sem jut összeegyeztetni a nemi szervükkel azt, hogy a rajtuk lévő szövetet hogyan szabták. Így leírva mindez butaságnak is tűnik, nem? Pedig egy átlagember ezt teszi mindennap, egy életen át.

A genderkérdés ma korántsem csak olyan témákról szól, minthogy ki végzi otthon a házimunkát, és hogy ki milyen fajta szakmát vállalhat, hanem beszivárog olyan társadalmilag komplex témák közé is, mint a divat.

Az uniszex kiegészítőket lassan felváltja a gendersemleges divat, amit a világ egy része lelkesen üdvözöl, míg a másik megijed tőle, és igazából nem is érti.

Pedig a változás elkerülhetetlen

Bár a gazdaság döcög, méghozzá egyre több országban, ettől függetlenül a társadalom egy része folyamatosan tart a Maslow-piramis csúcsa felé, ahol már annyi terünk van önismerettel és a társadalom helyzetével foglalkozni, hogy elkerülhetetlenül szembesülünk azzal a gondolattal, miszerint a ránk szabott nemi szerepek miatt valójában nem is vagyunk olyan szabadok. És a Maslow-piramis csúcsán a civilizációnk tagjai szabadok akarnak lenni.

Lakatos Márk stylist éppen ebben a szabadságban hisz, és ezt is terjeszti minden extravagáns megjelenéssel, ami sokszor csupán a társadalom szabályai miatt számít extravagánsnak. Emiatt kap hideget és meleget is – de leginkább az előbbit. Holott nem elkövetője egy lázadásnak, hanem csupán megélője és tanúja egy divatkorszaknak, ami az egész társadalmat megváltoztathatja.

Márk nem most kezdte

Saját bevallás szerint háromévesen, amikor anyukája menyasszonyi ruháját próbálgatta, elkezdett tudattalanul a genderrel is játszani. Ez az élmény kísérte végig a kreatív és személyes karrierjét.

De a nagy fordulópont inkább a '90-es évek közepén jött, amikor különös élményekkel feltöltve Ibizából visszatért Magyarországra, és magával hozott egy újfajta drag-kultúrát.

„Egy merész húzással bejelentkeztem a pesti Hyperspace-partira, hogy itt vagyok a nagy platformos cipőimmel, szeretnétek-e, hogy fellépjek.” A meleg célközönséget magához ölelő Angyal bár mellett a szigetszentmiklósi Speedben és a budapesti E-Play-ben is fellépett, ám mindez számára nem csak egy művészi aktról szólt.

„Nagyon izgalmas időszak volt abból a szempontból, hogy mennyit változott a saját genderemhez és nememhez fűződő viszonyom: fejlődött, kikristályosodott. Ugyanez elmondható a divathoz fűződő kapcsolatomról is: sokkal tisztábbá vált, hiszen gyakorlatilag a saját testemen és külsőmön kísérleteztem.”

Majd a drag-korszaka véget ért, és csak idén, 25 évvel később tért vissza hozzá a Szegedi Szabadtéri Színpadon a Chicago című darabban, illetve a Trojka SX_MCHN előadásában is nő bőrébe bújik.

Egyvalami viszont sosem tűnt el: a tanulságok a ruhákról és a genderről. „Az őrült cuccaimmal mindig ezt a vonalat vittem tovább, és az egész stylistmunkásságomat inspirálta ez a gendersemleges, kicsit kísérletező, kicsit különféle sztereotípiákat felbontó jelrendszerem.

Aktuális kérdés, hogy kinek milyen autonómiája van a saját teste fölött, milyen sztereotípiákkal kell együtt élnie, miket léphet át, miket hagyhat maga mögött. Számomra ez a fajta szabadság nagyon izgalmas: a ruha, divat és stílusjelekkel való szabad játék.”

De nem Márk az első ilyen ember, aki így gondolkodik.

A drag végigkísérte a történelmet

Az embereket mindig is nagyon érdekelte, hogy mi járhat mások fejében és lelkében. Az pedig egy extrán izgalmas dolog, ha egy másik ember nemébe lépsz be.

„A cross dressing mindig is a szórakoztatás egy nagyon izgalmas műfaja volt: Shakespeare-nél vagy barokk operában is bevett művészi nyelv volt, már csak azért is, mert a nők olyan szinten voltak elnyomva a társadalomban, hogy nem is lehettek színpadon.”

A gender tehát nem politikai kérdés, bármennyire is annak tűnik, hanem művészeti. Vagy kulturális. Vagy társadalomtudományi. Vagy… filozófiai? Márk szerint érdemes eljátszani a nézettel, miszerint mindannyiunk lelkében megvan a másik nemnek egy bizonyos másik része.

Ez a gondolat megmutatkozott már kétezer évvel ezelőtt is Platón Androgün elméletében, de Jung is leírta az Animus és Animával. „Ha elhisszük, hogy mindannyiunkban van a másik nemből is valamennyi, az igenis empatikus dolog, hogy a saját magunkban lévő nőt férfiként, a férfit pedig nőként valamennyire szabadon engedjük. Ahelyett, hogy elnyomnánk és megpróbálnánk elfojtani, inkább megéljük.”

Ám egyes liberális elmélkedések szerint már ez a nézet sem állja meg százszázalékosan a helyét a világban, hiszen pont a genderszerepekről kellene levenni a gendert: vagyis semmi se legyen se női, se férfi, akár viselkedési formáról, akár ruháról beszélünk.

Egy ruha legyen csupán egy egyszerű szövetdarab, amit viselhet bárki, a smink legyen egyszerű festékpor, ami minden bőrt befed, egy ékszer pedig legyen egy egyszerű fémdarab, ami minden testen ugyanúgy viselkedik.

Erre viszont még nincs felkészülve az emberiség – és talán soha nem is lesz

„Beleringathatnánk magunkat egy spirituális utópiába, hogy a gyakorlatilag közös emberi lélek a fontos, de alapvetően több százezer éve van biológiailag és ideológiailag is kondicionálva arra az ember, hogy férfiak és nők vannak a világon. Ezt nem lehet kitörölni magunkból egy egyszerű döntéssel.”

Ráadásul az egyik nem ezt a diskurzust is uralja – így pedig nehéz nembinárisan gondolkozni az egész helyzetről. A genderszerepek úgy lettek kiosztva, hogy a férfiaknak kedvezzenek, alájuk játsszanak. Így a forradalom is valahol ellenük szól.

„Az egész játéknak lehet az a lényege, hogy picit éket verjen a férfiak által irányított társadalomba. A »genderőrületben« persze nagyon fontos minden egyéni eset, hiszen emberéletekről és diszkomfortról beszélünk. De ha társadalmi szinten nézzük, alapvetően mégiscsak arról szól, hogy még mindig a férfiszerep az uralkodó a világunkban” – magyarázza a stylist.

„Amikor attól félünk, hogy beengedjük a női mosdókba a transznemű nőket, akkor valójában attól félünk, hogy férfiakat engedünk be a mosdókba. Még mindig arról beszélgetünk, hogy a nőknek félniük kell a férfiaktól. Az egész szerencsétlen transz társadalmat azonosítják azzal, hogy a férfiak betolulnak a női terekbe. A nők is azért védik a sportot, a női börtönöket vagy akár az iskola vécéket, mert félnek a férfiaktól és a transz nőktől is. Holott egy igazi transz nőtől egyáltalán nem kell félnie egy nőnek.”

Közben pedig a férfiak is félnek

Az internetet böngészve a mémeken azt láthatjuk, hogy egyre több idős és középkorú férfi siratja el azt a férfierőt, ami szerintük megvédte a családokat, a társadalmat, az országot.

Mintha egy körömlakk viselése olyan szinten döntené romba a férfierőt, ami a társadalom elgyengüléséhez vezetne. És persze ne menjünk el amellett sem, hogy eszerint a nézet szerint a védelmet csak a férfiak tudják biztosítani, a nők nem.

Márk szerint ilyenkor alapvetően más oldalról kell megközelíteni a kérdést.

„Köszönöm szépen, de miért kell, hogy egy társadalom a harcias, gyilkos férfiak által táplált háborús energiákra épüljön? Az a szemlélet, hogy a társadalom a keménytökű férfiak miatt létezik, mert ők tudnak minket megvédeni, holott ők azok, akik egymás ellen háborúznak.”

Vagyis az erőre és háborúra épülő kőkemény férfienergiák és férfi genderszerepek pont egy olyan társadalmat építenek, aminek nincs más lehetősége az életben maradásra, mint a folyamatos harc és védelem.

„Én inkább a béke társadalmát várom, amiben a konszenzus és az empátia a fő erények, nem pedig az, hogy most ki kit ural le, ki kit dominál le. Ez a fajta hozzáállás jól mutatja, hogy mennyire nem képesek még mindig ennek a fajta patriarchális társadalomnak nemet mondani.”

Márk kiemeli: arról valóban nincsenek hírek, hogy attól félnének a férfiak, hogy a transznemű férfiak bemennek a férfi mosódba, a férfi öltözőbe vagy hogy sportolnak-e a férfiakkal. „Hiszen a kérdés még mindig az, hogy a férfiak uralják-e a nőket, nem pedig az, hogy a nők mennyire jutnak be a férfiak helyeire és a férfiak mellé.”

Ha kicsit mélyebben vizsgáljuk a férfiszerepeket, láthatjuk azt is, hogy amúgy a férfiak sem járnak vele jól minden esetben. Óriási súlyként nehezedik rájuk egészen kisfiú koruk óta: a jó fiú nem sír, a jó fiú mindig bátor, a jó fiú mindig kiáll magáért. Emiatt aztán megannyi férfi nyomja el az érzéseit, majd kezd el rettegni nemcsak attól, hogy kimutassa azokat, de attól is, hogy egyáltalán legyenek. 

És persze ott az állandó gondolat: biztosan elég (heteró) férfi-e a társadalom és a többi férfi számára. Állandóan, mindennel bizonyítani kell a férfiasságot, nem szabad meginni azt a színes koktélt, nem szabad manikűrösnek menni és persze nem szabad alapozót vagy rózsaszínt viselni.

És ez most nem arról szól, hogy „szegény férfiak”. Sokkal inkább arról, hogy a genderszerepek és a hozzájuk kapcsolódó öltözködés elnyomja a nőket, és stresszben tartja a férfiakat

Vagyis mindent tesz a társadalomban, csak jót nem.

„Az egész nembináris koncepciónak az a legfontosabb célja, hogy kiderítse: mi az, ami kötelezően női és kötelezően férfi. Nem arról van szó, hogy klinikailag kasztrálni kell a pubertáskorú gyerekeket. Inkább arról, hogy a férfi és női társadalom akar-e azonosulni azzal a fekete-fehér sztereotípiával, hogy ki a férfi és ki a nő.

Nekem soha meg sem fordult a fejemben, hogy levágassam a farkam, hogy biológiailag női testem legyen, vagy hormonokat szedjek. De az eszembe jutott, hogy mit tudok kezdeni a férfi identitásommal, és az nekem mennyire komfortos. Mi az, amit elvár tőlem az apám, mit vártak el az iskolában, mit várnak el a barátaim? Mi az, aminek meg tudok vagy meg akarok felelni, és mi az, aminek nem?

Ha több ember végiggondolhatná az életében, hogy ő miben és hogyan tudja a saját férfiasságát vagy nőiességét megélni, és szabadon megfogalmazni, akkor beszélnénk nonbináris gondolkodásról.”

De mi történne a világgal, ha eltűnne a gender vagy a bináris gondolkodás?

Ha a férfiak megengednék magunknak, hogy háttérbe szoruljanak, a nők pedig könnyebben lépnének előre? Vagy ha a férfiaknak direkt kellene hátrébb lépniük, hiszen nem lenne olyan könnyű elnyomni a nőket? Láthatjuk, hogy egyre több női vezető van, ám nem mindenképpen bennük rejlik a válasz. Hiszen ők csak egy rendszer keményen dolgozó szereplői, és nem maga a rendszer.

„Ha egy nő veszi át a patriarchális társadalmi berendezkedésben az irányítást, az attól még patriarchális rendszer marad. Azt lenne érdekes megfigyelni, hogy milyen, amikor nemtől teljesen független a társadalmi berendezkedés. Ezt még nem ismerjük, mert ha körbenézünk a bolygón, a legváltozatosabb kultúrákban is úgy alakult, hogy a férfiak vették magukhoz a hatalmat.”

A patriarchális rendszer női hatalommal Magyarországon is kicsúcsosodik, ám a csúcs után gyors és meredek lejtő jön. Tombol a férfidominancia, a férfi haverság, a férfi öltözői humor és a „helló, főnök!” attitűd. Vannak ugyan női politikusaink, sőt, az ország legfontosabb embere is nő, de még nála is kínosan ügyelnek arra, hogy mindig egyensúlyba hozzák a genderszerepeket egy kis sütisütéssel vagy ablakpucolással. A hatalomnak a férfiak szempontjából ez így kényelmes, de még rengeteg nő szempontjából is, hiszen sokaknak ér többet egy biztos rendszer, mint egy jobb. De ez a régi rendszer, még ha lassan is, de határozottan töredezik. Ezért félnek tőle. 

Sokat elmond a társadalmi fejlődéstől rettegő politikai légkörről, hogy a '90-es években ezt a fajta játékot még senki nem tartotta veszélyesnek. „Amikor megjöttem a '90-es évek közepén, a maffiakorszak, olajszőkítés korát éltük, a diszkók pedig bűnözők gyűjtőhelyei voltak, ahova az ember néha tényleg nem mert lemenni. Úgy néztek rám, mint egy ufóra. Mégis sokkal elfogadóbbak voltak.” Majd jött a politika, és kisajátította magának a gender fogalmát. „Ebből alakult ki az utóbbi években ez az elképesztően politikai nézete a gendernek.”

Nem szabad csodálkozni azon, hogy ha valami ennyire zavaró tényezővé vált, akkor ennyire tesznek ellene. 

A gender a XXI. században már szitokszóvá vált…

sőt, valami bűnössé, tiltottá, félelem tárgyává.

„Több ezer évnyi patriarchális berendezkedés után billen ki minden. A polgári jogunk a római jogra épül, ami a legpatriarchálisabb dolog. Jöhetett francia forradalom és egyetemes nyilatkozat az emberi jogokról, ettől függetlenül még mindig patriarchális rendszerben élük, ami eljutott egy olyan szintre spirituálisan és szellemileg, hogy rések támadtak a pajzson.”

De nem mindenképpen bánik jól vele a másik oldal sem, hiszen sokszor segíti, hogy a fogalomból politikai fogalom legyen. A stylist szerint pont ezt kellene elkerülni.

„Az a baj, hogy az internet korának megfelelően a legnagyobb szélsőségek irányába megy el a dolog, ahelyett, hogy ennek az egésznek a spirituális lehetőségén gondolkodnánk: hogy tényleg fontosabb, hogy valaki hogyan és miként létezik az életben, mint az, hogy férfi-e vagy nő.”

De vajon mi lehet a megfelelő út, hogy ezen a gondolatiságon valóban elinduljunk, és megfelelő módon próbáljuk megváltani a világot?

Márk legújabb fotósorozataira leginkább azt mondhatja rengeteg ember, hogy feltűnősködők, ahogy minden bizonnyal az életéről éppen írt könyvét is – spoiler: aminek Mimi lesz a címe – inkább fogják majd cirkuszi mutatványként kezelni, minthogy új látásmódokat fogadjanak be egy olyan stylisttól, aki bátran tér el nemcsak a megszokott formáktól, de a nemi szerepektől is.

Ha valamit tabunak kezelünk, az ellen bármit teszünk, lázadásnak fog tűnni. Az divattal pedig nemcsak elnyomni lehet embereket, de lázadni is érdemes vele.

„Az öltözködés nagyon kemény társadalmi jellegű rendszer. Az emberi kultúra születésétől kezdve arról szól, hogy a társadalom hatalmi csoportjai hogyan írják az alattvalók és a hatalmukban lévő emberek testére a szerepeiket, nemüket, pozícióikat vagy státuszaikat. Így természetes, hogy aki kilép ebből a társadalmi szabályból, az rögtön triggereli az összes embert, aki megpróbál teljesen normálisan megfelelni az elvárásoknak.

Húsz éve járnak a szalonomba a vendégeim, és azt kérdezik, mit illik és mit nem. Mindenki meg akarja találni a saját stílusát. Divatbakikról beszélgetünk és divatbakiktól félünk.”

Márk szerint érthető, ha valaki számára ezeknek a szabályoknak a felrúgása feltűnősködésnek látszik, de közben fenntartja: az öltözködésnek mégiscsak az lenne a legmegfelelőbb feladata, ha önkifejezési eszköz lenne. 

„Aki hivalkodó, annak hivalkodó az önkifejezése, aki megosztó, annak megosztó, aki visszahúzódó, annak pedig visszahúzódó az énreprezentációja. Ugyanúgy, mint a beszéd: aki halkan beszél, az halkan mondja, aki hangosan beszél, az érzelemmel átitatva, szenvedélyesen. Ez mind így van jól, mert ahányan vagyunk, annyifélék vagyunk, és az öltözködésünk, a beszédünk, a cselekedeteink, a magatartásunk is ennek megfelelően nyilvánul meg. Ha ezt elfogadnánk, ahelyett, hogy állandóan azt keresnénk, mi a dresszkód, és mi a kötelező megjelenési forma, akkor egy sokkal szabadabb és egy sokkal teljesebb világban élhetnénk.”

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ Maskot

Kanicsár Ádám András