„Meg kéne tán tanulni magyarul, nem?!” – kellemetlen útitársak, akikkel összehozott a balsors

–

A Facebookon feltett kérdésem (kit milyen irtózatos útitárssal hozott össze a balsors) apropóját az adta, hogy nemrégiben nekem is volt balszerencsém belefutni pár olyan illetőbe, akit csak a jólneveltségem okán nem hajítottam be azonnal a szelektív gyűjtőbe, de a bicska persze kinyílt tőlük a zsebemben. 

A legutóbbi vakációm során történt: épp egy gyönyörű kék tengeren úszott a hajónk, csönd volt, béke és nyugalom, csak a kabócákat lehetett hallani a környező zöld sziklákról, amelyek úgy meredeztek ki a vízből, mint gigászi cukorsüvegek. A hajón happy hour volt hattól, úgyhogy a fürdőzésben, evezésben kifáradt utasok felvonultak a fedélzetre, hogy onnan élvezzék egy hűs koktél mellett a naplementét… amikor megjelent egy szőke fiatalember, elővette a drónját, amivel először a fedélzeten pompázó egyik növényt nyírta tarra. Majd, miután a lehulló leveleket egy laza mozdulattal berugdosta a kaspó alá, mintha mi sem történt volna, felreptette a drónt, amivel aztán kíméletlenül zümmögött egy fél órán keresztül. 

Pár nappal később egy nemzeti parkba látogattam el. Ebben a dzsungelben él egy fájdalmasan ritka, a kihalás szélén billegő majom is, sok más állattal együtt – ha halkan járok, talán megpillanthatom őket, ígérte a bejáratnál a jegyszedő. Épp a sűrű fák között vezető úton kaptattam felfelé a kilátóba, amikor szembejön egy párocska, de mint egy utazócirkusz: a fickó hátizsákján lévő hangszóróból valami popénekesnő üvöltötte épp világgá a szerelmi bánatát.

Nem igazán értem: miért van az, hogy vannak, akik az egész életüket zenei aláfestéssel akarják leélni?! És úgy gondolják, teljesen rendben van, ha ehhez egy erdő közepén kell elnyomni a természet hangjait.

Az erdő zenei műfaja nem heavy metal

Ám nem csak nekem gyűlt meg a bajom azokkal, akik hangszóróval járnak kirándulni, a kommentek között elég sűrűn felbukkant ez a panasz. „Igen ez a stílus úton-útfélen szembejön. Legyen Dolomitok vagy folyóparti túra. Rohadt zavaró” – bólogat Liliána is.

És van, akinek nincs szüksége hangszóróra sem a hangzavarhoz: „Általánosan jellemzők az erdőben, túra közben ordító emberek – nőkre, férfiakra ugyanúgy érvényes. Hab a tortán, mikor az ordítás mellett úgy röhög, mint egy habzó szájú hiéna és egy bőgőmajom genetikailag sérült, balkézről való utóda…” – panaszolja Andrea.

Vica viszont azon borult ki, hogy a bakonyi Gyilkos-tó kiindulópontjánál, Gerencepusztán található parkolóban motorostalálkozót szerveztek, ami azt jelentette, hogy egyszerre 200 motoros bőgette a vasparipáját. 

Miért nem marad otthon az ilyen?!

Vannak olyan turisták, akik érezhetően nem mozognak komfortosan egy idegen országban. Hiszen ott a helyiek nem beszélnek magyarul, netán szokatlan ételeket esznek vagy furcsa szokásaik vannak, ám ahelyett, hogy kinyitnák az elméjüket és befogadnák az újat, inkább azt a számukra idegen kultúrát próbálják a maguk szokásaihoz igazítani – többnyire sikertelenül, de zajosan. Eszter meséli: „London, 1994, buszos társas út. Az általunk Hunternek becézett útitárs (mert fényképező helyett távcső lógott a nyakában) óriási hisztit rendezett, amikor az idegenvezetőnk bejelentette, hogy egy igazi londoni pubba látogatunk, ő ugyanis nem alkoholista kocsmatöltelék, mi bezzeg mind azok vagyunk…” (Ha te is úgy hiszed, az angol pubok mind talponálló becsületsüllyesztők, akkor sok szeretettel ajánlom az oxfordi kocsmákról készült írásomat, amit ezen a linken olvashatsz el.)

Péter egy japán turistáról számolt be, aki egy völgy legaljában kérdezte, merre van a kijárat.

Julit azonban egy honfitársa akasztotta ki: „Kuba, Varaderos, a világörökség része, ahol szerény vacsoránkat költöttük el épp egy gyönyörű teraszon, körülöttünk a falu apró házai és ananászültetvény, amikor megjelent egy magyar fickó, előkapta a laptopját, és magyar mulatóst kezdett el bömböltetni. Ha más meséli, el sem hiszem. Akkor is alig hittem el…”

Éva története pedig olyan, mintha csak egy kabaré egyik jelenete lenne: „Kréta, nagyon kedves recepciós üdvözli az érkező magyar csoportot hosszan görögül, angolul. Akkor az all inclusive útitárs belekiabált a hölgy arcába: »Meg kéne tán tanulni magyarul! Nem?!«”

Kata hiába utazott egzotikus országba, hogy ott kipróbálhasson új dolgokat, ha mások ragaszkodtak a megszokott ízekhez: „Thaiföldön, összesen 8 fős társasutazás keretében az egyik pár addig cirkuszolt napokon keresztül, hogy ők rántott húst akarnak enni, hogy kerestünk nekik.”

Összeszorulva egy járművön

A legnagyobb nehézséget talán az okozhatja a horror útitársak esetében, ha esélyed sincs tőlük arrébb menekülni, mert egy járműre kényszerültetek össze. Ilyenkor az ember nem nagyon tehet mást, mint összeszorítja a fogát, és igyekszik nem felrobbanni mérgében.

„Kis piros almásláda vonaton utaztunk, amikor egy velünk utazó lány kijelentette, hogy szerinte nagyon büdös van, majd elővette az extraédes, ultrapacsuli, Gucci utánzat parfümjét, és jól befújta az egész utasteret” – panaszolja Emese.

„A kilencvenes években utaztam busszal Londonba Budapestről. Rettenetes volt, 28 óra zötykölődés.

A komfortérzetemen nem javított a mellettem ülő kamasz fiú, aki az út teljes ideje alatt az arcáról szedegette le a pörsenéseket és az elhalt bőrcafatokat, amiket tüzetesen meggusztált, mielőtt a földre pöckölte volna. Esküszöm, mire megérkeztünk, egy komplett halom bőr gyűlt össze a széke alatt”

– meséli Borka, akit állítása szerint még mindig hányinger kerülget az emléktől.

Mások testnedvei a bőrömön

Amikor befizeted a wellnessnyaralásodat, valószínűleg a kényeztető kezelések között nem szerepel, hogy mások testnedveivel kell kapcsolatba kerülnöd. „Ötcsillagos, török tengerparti szálloda, gyerekmedence. Egy két év körüli kislány kigázol a vízből, valamit magyaráz az anyukájának, aki erre hátranyúl, előkap egy bilit, a kislány pisil, majd anyuka egy laza mozdulattal bele is borítja a tartalmát a medencét szegélyező rácsos részbe. Amúgy nincsenek illúzióim az efféle pancsolók pisitartalmával kapcsolatban, de igazándiból az egész mozdulatsor laza fesztelensége képesztett el. Semmi kapkodás, semmi zavart téblábolás, ezt simán, fél kézzel elintézte, ki se szállt a vízből” – borzong Judit.

Csilla talán még rosszabbul járt: „Buszos társas utazás, mögöttem egy házaspár. A férj, idős bácsika, persze előveszi a szokásos rántott húsos szendvicsét, majd evés közben akkorát tüsszentett, hogy teljesen beterített vele. Nyár volt, ujjatlanban voltam, de még a hajam is tele lett apró húscafatokkal. Később egy templom ajtajában álltunk, ahol ugyanez a bácsi mellettem kamerával a kezében videózott, miközben egy hatalmas galambot szélnek eresztett. Szerintem a felvételen is tisztán hallatszik a durrogtatás.”

Akik tényleg nincsenek senki másra tekintettel

„Turistavezető: Akkor nézzük meg, milyen a teljes sötétség ebben a barlangban! – majd lekapcsolta a világítást. 15 fő izgatottan várta… a tizenhatodik viszont felkapcsolta az okostelefonján a lámpát, és azzal kezdett el világítgatni”

– panaszolja Orsolya.

„Balin gyúrós Pista fürdőgatyában kiszedte a reggelihez feltálalt tojásrántotta 90 százalékát, átsétált vele a medencéhez, lefeküdt a napozóágyra, és bekapcsolta a »zenéjét«. Reggel fél kilenckor a medence mellett ment a tojásos techno fecskében, mi meg a medence másik oldaláról leesett állal próbáltuk megérteni a jelenetet. Szerencsére a balinézek megmentették a napot egy újabb adag tojással, illetve egy kicsit hangosabbra vették a tradicionális balinéz muzsikát, ami rendszerint szólt” – meséli Valéria.

„Kedvenceim azok a nyaralók, akik hajnali 6-kor törülközővel lefoglalják a medence körül és a tengerpart első soraiban a napágyakat (a rutinosabbak az úszómesterrel végeztetik el ezt a feladatot), majd dél körül meg is érkeznek, hogy ott 1-2 órát eltöltsenek” – mondja Orsolya. 

Ha még sosem találkoztál idegesítő útitársakkal… akkor lehet, hogy te vagy az

És természetesen vannak olyanok is, akik utólag belátják: ők viselkedtek rettentő útitársként. Például Réka: „Én voltam egyszer (többször is biztosan) nagyon hülye. Mentségemre szóljon, hogy fiatal voltam, és nem ismertem a francia sajtokat. Párizs–Budapest buszos járatra a hosszú útra sajtos szendvicset csomagoltam. A cœur de lion viszont megadta magát a melegben, és intenzív lábszagot árasztott. Mivel kapcsoltam, hogy a bűz, ami a buszon árad, valószínű az én szendvicsem lesz, egész úton lapítottam, semmit nem ettem, mert a táskát se mertem kinyitni. Persze okosabb lett volna az első benzinkúton kidobni, de ez akkor eszembe se jutott.”

Eszter is vallomást tesz: „Ó, ez velem is megtörtént a magyar metrón. Annyira jó fej voltam, hogy friss kiflit sütöttem a reggeli meetingre, majd tettem bele camembert-t, salátát, paradicsomot. Mivel a kifli langyos volt, egyszer csak érzem a metrón, hogy valaki okádék büdös. Forgatom a fejem, mint mindenki más, de sehol egy büdösnek kinéző figura. Majd amikor leszálltam, és megemeltem a kosárban, rájöttem, hogy én vagyok a bűz forrása.”

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Westend61

Fiala Borcsa