9 könyv, aminek rég a kötelező olvasmányok között lenne a helye

–

Régóta vita övezi a kötelező olvasmányok kérdését. Míg a társadalom egyik fele úgy gondolja, rég ki kellett volna szórni a listáról a vontatott és archaikus szövegezésű, a mai kamaszok számára megfoghatatlan sztorikat, ott a másik tábor is, amelynek hangadói szerint Az arany ember nélkül nem nőhet fel magyar. Mindkettőben van igazság – a témáról Tóth Flóra kollégám írt egy remek cikket –, a probléma csak az, hogy az utóbbi nem életszerű. Hiszen hiába van a tantervben a Jókai-örökzöld, a diákok úgy söprik le az asztalról, mint a menzás szendvics morzsáját, és még a leglelkiismeretesebbek is maximum a rövidítettig jutnak el.

Ha viszont a cél az olvasás megszerettetése, ne adj’ isten, a kritikus és perspektivikus gondolkodásra, a társadalmi érzékenységre, a nyitottságra való nevelés lenne, itt az idő, hogy tovább lássunk Jókainál és társainál

– rengeteg olyan könyv van ugyanis, ami olvasmányosságát, témafelvetéseit tekintve azonnal beszippanthat egy kamaszt.

Ugyanitt megjegyzem: elkeserítő, hogy a 2020-as Nemzeti alaptanterv által meghatározott iskolai olvasmányok listáján egyetlen női szerző műve kötelező, és az ajánlottak között is csak három szerepel, azt viszont örömmel láttam, hogy a Harry Potter és A Gyűrűk Ura, valamint Orwell és Agatha Christie egy-egy műve legalább az ajánlottak közé bekerült. Ki tudja, lehet, hogy a hatásukra javul a statisztika, ami két éve még azt mutatta:

a felnőtt lakosság 13 százaléka olvas csak rendszeresen.

A most következő felsorolásban olyan köteteket gyűjtöttem össze a teljesség igénye nélkül, amikről azt gondolom, teljesítik a fenti kritériumokat, és amellett, hogy megszerettetik az olvasást és fontos témákat dolgoznak fel, kapaszkodót nyújthatnak a kamaszkor legnehezebb időszakaiban.

Szerb Antal: Utas és holdvilág

Hihetetlen, de ez a kultkönyv még mindig nincs rajta a kötelezők listáján, sőt még csak az ajánlottakén sem. Az Utas és holdvilágot nem ismerni lassan ezerszer cikibb, mint megúszni A kőszívű ember fiait, arról nem is beszélve, hogy rengeteg fiatal számára kapudrog az olvasáshoz vezető ösvényen. A közel 80 éves kötet ráadásul reneszánszát éli, valóságos divatkönyv: a TÁP Színház öt óra hosszú feldolgozása öt éve töretlen népszerűségnek örvend, készült belőle hangjáték, fotóalbum, rovásírásos fordítás, úton van egy film is, és lassan több fiatalnak van Szerb Antal-os vászontáskája, mint zarás farmerja. És hogy minek köszönhető ez a népszerűség, és miért lenne különösen ideális a kötet kamaszoknak? A főszereplő Mihály karakterében összpontosul minden, ami miatt élete egy szakaszán mindenki könnyen azonosul vele:

szabadságkeresés, döntések sorozata mind a karrierben, mind a magánéletben, a jó öreg „mi lett volna ha” hajszolása, az elköteleződéstől való félelem és közben a biztonság iránti vágy.

És mindehhez adott egy sztori, ami egyszerre szépirodalmi és könnyed, és nem kell archaikus kifejezéseket szótárazni belőle annak ellenére, hogy nem az elmúlt tíz évben íródott.

Janne Teller: Semmi

Először óriási botrányt okozott és több helyen betiltották, utána pedig több dán iskola is beemelte a kötelezők közé – mindössze ennyit tudtam Janne Teller regényéről, amikor leemeltem a könyvesbolt polcáról, és ez bőven elég is volt ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődésemet. És most, évekkel azután, hogy először olvastam, még mindig úgy gondolom: a kamaszkori identitáskeresés és egzisztenciális válság időszakában nagyobb szükségem lett volna erre a kötetre, mint a Balassi-összesre.

A kötet főhőse egy gimis srác, aki egy napon arra jut, hogy az életben semminek nincs értelme, kortársai pedig – akiket megrémít ez a gondolat – mindent elkövetnek, hogy bizonyítsák az állítás ellenkezőjét. Építeni kezdik a Fontos Dolgok Halmát, azonban az ártalmatlannak induló játék rövid idő alatt brutálissá fajul: így kerül rá többek között egy kiásott koporsó és egy levágott ujj is. Keménynek kemény – mondjuk, számomra közel sem volt olyan megrázó, mint Kafka sok helyen kötelező Átváltozása – viszont

amellett, hogy nagyszerű olvasmányélmény és lehetetlen letenni, olyan egzisztenciális kérdéseket feszeget (és ad rájuk választ), amiket a legtöbb kamasz szomjaz.

Teszi ezt egy roppant egyszerű sztorin keresztül, szájbarágós vagy túlintellektualizált eszmefuttatások nélkül, olyan karakterekkel, akikhez könnyen kapcsolódhat bármelyik fiatal. 

Alice Walker: Bíborszín

Ha alapvetésnek vesszük, hogy az iskolában eltöltött idő az alapműveltség megszerzésén túl az életre nevelésről, a társadalmi érzékenyítésről, a kritikus gondolkodásra sarkallásról és a nyitottság átadásáról is szól, megkérdőjelezhetetlen helye van a listán Alice Walker 1982-es Pulitzer-díjas regényének, amit a feminista irodalom egyik legfontosabb alapműveként emlegetnek. A levélregényben Celie, egy szegény közegben élő fiatal afroamerikai lány személyiségfejlődését követhetjük végig, aki két inspiráló nő hatására kitör az őt nevelő patriarchális rendszerből, és rájön, hogy nagyon is tehet azért, hogy a dolgok máshogy menjenek körülötte.

A könyvet kifejezetten olvasmányossá teszik Celie személyes bejegyzései, emellett sokszor sokkoló módon mutat rá arra, milyen világ van a buborékunkon túl, és hogy „a nyelv ereje mágikus, formál és teremt”.

És ennél nem is kell jobb motiváció arra, hogy minél magasabb szinten műveljük.

Aldous Huxley: Szép új világ

Eredetileg Orwell 1984-ét szerettem volna a listára tenni, de miután konstatáltam, hogy az legalább az ajánlottak között szerepel, felmerült a hasonló gondolatkísérleten alapuló, mégis újat adó Huxley-regény. A disztópikus történet rengeteg olyan témát feszeget, ami munícióul szolgálhat a kritikus gondolkodás kifejlesztésében és a bennünket körbevevő világ megkérdőjelezésében:

remek beszélgetéseket indíthat a modern kapitalizmus és a fogyasztói társadalom prójáról és kontrájáról, az egyéniség szerepéről az előrehaladásban és a boldogulásban, a kapcsolatainkat formáló dinamikákról.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem kamaszkoromban sajnos még hidegen hagyott a politika, sőt, egyenesen ellenálltam neki. Talán, ha akkor jön szembe ez a kötet, előbb megértem, hogy a politika nem az én világomtól hermetikusan elzárt, magaslatokon papoló, idegen szavakkal dobálozó fickókat jelenti, hanem azokat a döntéseket, amik a legalapvetőbb emberi igényeimet is meghatározzák a mindennapok szintjén. Ezek értelmezéséhez jó kapaszkodót nyújthat ez a kötet, pláne, ha egy párbeszédre nyitott pedagógus áll mögötte.

Grecsó Krisztián: 30 év napsütés

Egy sor meglehetősen megrázó könyv után most jöjjön egy, amit elsősorban kifejezetten az olvasás megszerettetése végett ajánlanék. Amellett, hogy egy novelláskötet talán már csak a szerkezete miatt is komfortosabb, a Grecsó-novellák úgy sarkallnak gondolkodásra és önreflexióra, hogy közben könnyedek, szerethetők, nem rombolják porig a lelkivilágunkat, és könnyen tudunk hozzájuk kapcsolódni is.

A kötet egyik központi témája, az otthon pedig különösen fontos lehet a gimnáziumi években – ez az az időszak, amikor az önállósodás útjára lépve nehezebben találunk kommunikációs csatornát a felmenőkkel, amikor először kiütköznek a generációs különbségek, amikor felmerül a szabadon választott és a természetes család fogalma, valamint a kirepülés kérdése.

Jót tesz egy ilyen olvasmányélmény, pláne, amikor a „kamasz gyerek tükörjég, feltörhetetlen, csúszós és rideg” – mint amilyen maga Grecsó volt elmondása szerint. 

Totth Benedek: Holtverseny

Épp a gimiválasztás előtt álltam, amikor brutális iskolai gyilkosság híre lepte el a sajtót. Egy elit gimi tanulói, két srác, az erdőbe csaltak és kínzások közepette megölték egy harmadik társukat, majd napokkal később, amikor már az egész város a keresésére indult, ők „találták meg”. Tizenöt évvel ezelőtt már jelen van a közbeszédben a bullying és az iskolai erőszak fogalma – nem sokkal később jött a pécsi lövöldözés egy egyetemen – de még megfoghatatlanabbnak tűnt az egész, velünk is csak egy osztályfőnöki óra keretében beszéltek az esetről pár szót. Akkoriban még jobb volt neki a szőnyeg alatt.

Pedig bármennyire szeretnénk, nem ott a helye – ezt erőszakos iskolai cselekedetek sorozata igazolja –, és emiatt kéne a prevenciónak és a pszichoedukációnak elkezdődnie az osztályfőnöki óra vagy akár az irodalomóra keretein belül.

Hálás vagyok Totth Benedeknek, aki a szóban forgó esetből könyvet írt, és a kamaszok nyelvén, húsba vágó durvasággal állított emléket a kaposvári esetnek. Megrázó, hiszen a karakterek között felismerjük az egykori nagymenő osztálytársainkat, akár saját magunkat is. Megrázó, mert végig érezzük a nyomasztó kivagyiság fenyegető jelenlétét. Megrázó, hiszen a tény, hogy ez nem csupán fikció, teljes erővel nehezedik a vállunkra. De mindeközben szükséges is, hiszen amíg szőnyeg alatt a téma, addig bármikor megismétlődhet az eset. 

Gurubi Ágnes: Szív utca

Lehetséges, hogy ez egyéni ízlés kérdése is, de a tanórán mindig azokat az írókat és költőket értékeltem leginkább, akiket mind generációs szempontból, mind társadalmi osztályban, mind az őket körülvevő világot tekintve közel érezhettem magamhoz. Óriási szerencsém volt az irodalomtanárommal, aki – sokszor a Nemzeti alaptantervet megkerülve – Parti Nagyot és Tóth Krisztinát csepegtetett, és ügyesen lavírozva, izzadságmentesen terelgetett bennünket a kortársak irányába.

Ott, akkor azt éreztem, végre megérkeztem: értek és értve vagyok, szavakat kapok ahhoz, amihez még nincsenek sajátjaim, hozzám szól a humor, a kérdés és a felszólítás, végre az „enyéimmel” beszélgethetek.

Éppen ezért találtam üdvözítőnek, amikor Szendrői Csaba kiírta, hogy az egyik iskola érettségi tételnek választotta a kötetét, amikor Nyáry Krisztián körbeturnézta az ország középiskoláit, vagy amikor Vecsei H. Csoóri-esteket indított. A kötelező olvasmányok listáján is nagyon jól mutatnának mindezek a nevek, közülük most Gurubi Ágnest ajánlom: a Szív utcában egy olvasmányos családregénnyel vezet rá arra, hogy miért fontos megismernünk felmenőink élettörténetét a sajátunk megértéséhez. Erre egyébként szintén remek példa a Gurubit bőven megelőző Vámos Miklós-féle Apák könyve, ami férfi szempontból mutatja be a témát. (A Szív utca születésének igaz történetéről a szerző Filákovity Radojka kollégámnak beszélt ebben a nagyszerű interjúban.)

J. D. Salinger: Zabhegyező

„Engem az ken a falhoz, mikor olyan a könyv, hogy az ember a végén azt szeretné, ha az író iszonyú jó haverja lenne, akit akkor hív fel, amikor akar” – ezt mondja Holden Caulfield a Zabhegyezőben, és pontosan ezt éreztem én is Salinger iránt, amikor kamaszként rátaláltam a könyvre, ami aztán megnyitotta előttem a Salingerhez, majd közvetetten a beatgenerációhoz vezető utat. Beatet nem ajánlanék, és Salingert is óvatosan, hiszen sokak számára vontatott lehet ez a kötet, de muszáj megszólítanom azokat is, akiknek nem kell minden oldalon új impulzus, cserébe viszont szívesen választanának képzeletbeli legjobb barátnak egy nonkonformista, meg nem értett, sokszorosan kicsapott, lézengő srácot, aki validálhatja a kamaszkori érzéseiket.

Caulfield nem hős, nem példakép, még csak nem is túl különleges, de remek terepet ad arra, hogy a történetén keresztül egy kamasz megélhesse a „bassza meg a világ” típusú dühét, és adott esetben még az olvasáshoz is kedvet kapjon. Én kedvet kaptam.

William Golding: A Legyek Ura

A Legyek Urának akkor is helye lehetne a listán, ha szimplán egy izgalmas thrillerbe forduló kalandregény lenne, ám a valóságban sokkal több annál: tanmese a civilizált énünk alatt szunnyadó ösztönökről, dominanciáról és hatalomvágyról, anarchiáról és kontrollról, emberi kegyetlenségről. Golding gyerekcsoportja egy lakatlan szigeten ragad, ahol a túlélés érdekében civilizációt kell építeniük. Bár a folyamat ígéretesen indul, gyorsan kiderül, hogy az életben maradás tétje és a hatalom íze a legrosszabbat hozza ki belőlük – az észérvek helyét uralkodási vágy és gonoszság veszi át, az amúgy kulturált közegből érkező gyerekek pedig a végletekig elvadulnak. Fontos történet, rengeteg vitaindító kérdéssel, aminek helye lehetne egy tanórán:

A Legyek Ura hatására izgalmas beszélgetés születhet jellemfejlődésről és jellemcsorbulásról, szabályokról, demokráciáról, csoportdinamikáról, és leginkább arról, hogy honnan vehetjük észre, ha egy rendszer veszélyessé kezd válni az egyének számára.

És ti milyen könyveket ajánlanátok egy kamasznak?

Kiemelt képek: Libri, Moly.hu

Takács Dalma