„Te vagy az én bajnokom! Te vagy a legerősebb!” – Jules Bianchi tragédiája

–

Bianchi – akinek a nagyapja is versenypilóta volt – már kisgyerekkorában megismerkedett az autóversenyzéssel: hároméves korában már gokartozott, tizenöt évesen az olasz Maranello Karting Team elnevezésű csapat pilótája lett. De nem sokáig maradt a gokartnál: 2007-ben a formaautós versenyzésre váltott, a francia és az európai Forma Renault 2.0-s szériában indult. Főleg az előbbiben mutatta meg kivételes képességeit, ugyanis újoncként öt futamgyőzelmet aratott – és végül bajnok is lett.

Két év alatt két súlyos baleset

A következő év már a Forma–3-as sorozatban találta Bianchit, amelyben szintén bajnoki címet szerzett. Ezután az autóversenyzés királykategóriája, a Forma–1 előszobájának tekinthető Forma Renault 3.5-ös széria, valamint GP2 elnevezésű sorozat következett, az utóbbi Hungaroringen megrendezett futamán Bianchi megpördült, egy másik versenyző pedig szemből belehajtott az autójába. A karambolban a francia pilóta egyik csigolyája eltört, de a következő versenyen már képes volt elindulni.

Bianchi egy évvel korábban még szerencsésebb volt: ekkor egy angliai futamon az autója összeakadt egy másik pilóta autójával, ennek következtében mindketten a pálya melletti falba csúsztak, de a csodával határos módon ő és a brazil versenyző is sértetlenül szállt ki a kocsijából. 2011-ben már elkerülték a balesetek a francia pilótát, akinek a karrierje abban az évben fordulóponthoz érkezett: a legendás Forma–1-es csapat, a Ferrari teszt- és tartalékpilótája lett, tehát közel került ahhoz, hogy miután több szériában is letette névjegyét, a királykategóriában is kipróbálja magát. Az olaszoknál viszont nem kapott szerepet a Forma–1-ben, de miután a Sahara Force India csapatához szerződött harmadik számú versenyzőnek, kilenc péntek délelőtti szabadedzésen is lehetőséget kapott a „száguldó cirkuszban”.

2013-ban eljött az ő ideje: új csapata, az orosz Marussia már versenypilótaként számolt vele – az év első futamán, Ausztráliában debütált az autósport legnépszerűbb versenysorozatában.

Az első idénye alatt a szakemberek megállapították, hogy a Forma–1 világába egy olyan pilóta lépett be, aki előtt szép jövő állhat, viszont Bianchi tudta, sok tapasztalatra van szüksége a legjobbak között ahhoz, hogy példaképe, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher nyomdokaiba lépjen.

„Igyekeztem a legjobbat kihozni magamból, keményen küzdöttem az első versenyeim alatt, de van még min dolgozni, tudom, hogy javulnom kell – mondta a pilóta a harmadik futama után. – Az első szezonomban megpróbálom a lehető legkisebb nyomást helyezni magamra, nem szeretném túl magasra helyezni azt a bizonyos lécet. Meglátjuk, mi lesz a következő évben” – tette hozzá bizakodón.

A legjobbak elismerését is kivívta

A terve, hogy szintet lépjen a Forma–1-ben, már 2014-ben valóra vált: a Monacói Nagydíjon két pontot szerzett, miután a kilencedik helyen ért célba – sőt, ha nem kap korábban egy öt másodperces büntetést váltócsere miatt, négy pontot szerezve nyolcadikként zárta volna a versenyt. A futam után csapata szinte világbajnokként ünnepelte Bianchit, a fiatal pilóta ugyanis (sport)történelmet írt: a Marussia korábban egyetlen pontot sem szerzett a Forma–1-ben. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

C² (@charlos.tr) által megosztott bejegyzés

Bianchi a „száguldó cirkusz” nagyágyúinak elismerését is kivívta. „Jules Bianchi, boooommmmbaaa!!!” – írta a közösségi oldalára a Forma–1 egyik ikonikus alakja, Fernando Alonso. A spanyol pilóta egy későbbi interjúban részletesen is hangot adott az elragadtatásának. „Ez egyszerűen fantasztikus, nagyon örülök a Marussia és Jules Bianchi sikerének, aki egyébként a barátom. […] Sokszor focizunk és kosárlabdázunk, gyakran utazunk együtt. Kétségem sincs afelől, hogy szép karrier előtt áll.”

Az ígéretes jövő azonban nem teljesedhetett be, Bianchi utolsó versenye a 2014. október 5-én megrendezett Japán Nagydíj volt. Mivel Szuzukában viszontagságos időjárási körülmények között versenyeztek a pilóták – a térségben tájfun tombolt –, többen javasolták, hogy szakítsák meg a futamot, de erre végül nem került sor, bizonyos vélemények szerint fontosabb volt az üzlet, mint a pilóták biztonsága.

„Nagyon veszélyes volt a verseny. […] Üvöltöttem a csapatrádióba, hogy intsék le a futamot. Iszonyú sok víz volt a pályán, és vezethetetlen volt az autó” – mesélte az egyik versenyző, Felipe Massa. Szuzukában, ahogy az várható volt, több versenyautó is kicsúszott a pályáról – egy német-uruguayi pilóta, Adrian Sutil versenye is idő előtt fejeződött be. Sutil kocsijának mentésére egy daruskocsit küldtek, amelybe egy körrel később a versenyautója feletti uralmát egy kanyarnál elvesztő Bianchi hatalmas sebességgel rohant bele.

A becsapódás ereje akkora volt, hogy a többtonnás daru egy pillanatra a levegőbe emelkedett – a tévéközvetítést nyomon követők a megrázó képsorokat látva azonnal sejtették, hogy nagy a baj. Bianchit eszméletlen állapotban szállították kórházba, ahol a súlyos fejsérülései miatt azonnali műtétek vártak rá.

Az eső áztatta, szomorú emlékű szuzukai futamot Lewis Hamilton nyerte, aki a történtek miatt hallani sem akart az ünneplésről. „A gondolataink most Jules körül forognak, mindent beárnyékol az, hogy egy társunk súlyos balesetet szenvedett, imádkozunk érte. A verseny eredménye most senkit sem érdekel” – nyilatkozta megrendülve a Forma–1 történetének egyik legnagyobb alakja. 

Az orvosok közben Bianchi életéért küzdöttek: a pilótának bevérzések keletkeztek az agyában, ezért lélegeztetőgépre kellett tenni. A hozzátartozók, a barátok és az egész sportvilág szurkolt a felépüléséért: „Te vagy az én bajnokom! Te vagy a legerősebb” – írta közösségi oldalára egy szívet és egy imára zárt kezet ábrázoló hangulatjel kíséretében a versenyző barátnője. 

„A küzdelem véget ért”

Bianchit a baleset után egy hónappal Japánból Franciaországba szállították egy, a szülei otthonához közel lévő kórházba. Ahogy teltek a hónapok, a hozzátartozók egyre reményvesztettebbek lettek, mert a pilóta nem tért magához a kómából. „2014. október 5-én egy világ omlott össze bennünk […] Az, hogy a fiam így járt, engem jobban megvisel, mintha meghalt volna. A fájdalmunk végtelen, gyötrelmesen telik minden napunk” – mesélte érzéseiről az édesapa fél évvel a baleset után. A férfi azt is elmondta, időnként úgy tűnik, mintha a fia érzékelne valamit abból, ami körülötte történik – de ez nem jelenti azt, hogy valódi esély lenne a felépülésére. „Minden szerve támogatás nélkül működik, de továbbra is eszméletlen. […] Az orvosok azt mondták, egy újabb beavatkozás nem segítene, így különböző ingerekkel stimulálják a fiamat, hátha az hozzásegít az állapotának javulásához. Mi, a családtagjai is sokat vagyunk az ágya mellett. Időnként mozog, megszorítja a kezünket – de hogy ezt tudatosan teszi, vagy csak reflexmozdulatról van szó, azt nem tudjuk.” 

Három hónappal később az utolsó reménysugár is szertefoszlott: Bianchi 2015. július 17-én elhunyt. „Az utolsó leheletéig harcolt, mint mindig, de a küzdelem most véget ért” – állt a család közleményében. Sokak szerint korszakos bajnok, igazi sztár válhatott volna a jóképű, szerény és tehetséges pilótából – de végül nem egy hangos sikereket megörökítő fejezet, hanem egy szívbe markoló nekrológ íródott róla az autósport históriáskönyvébe.

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT, valamint ATV Híradó – 2014. október 7.

Kiemelt képünk forrása: Getty Images / Mark Thompson / Staff

Nádudvari Péter