–

A Facebook a napokban feldobott valami hülye, körbeküldözgetős játékot, aminek nagyjából az a lényege, hogy rakd ki a faladra, hogy a leghamarabb reagáló tizenkét ismerőseidet meghívod egy kávéra, és őszintén leülsz beszélgetni velük. Viszketek az ehhez hasonló marhaságoktól, és nem azért, mert nem szeretek beszélgetni azokkal, akiket tényleg szeretek (mert amúgy tényleg csak azokkal, a többiekre nincs időm), hanem mert ez nem így működik.

Ekkor eszembe jutott Kimi, hogy ő vajon mit mondana erre. Bár Facebook-oldala nincs. De valami ilyesmi arcot vágna, hiszen tudvalevő, hogy utálja a bullshitet:

Ő volt az a F1-es pilóta, aki a legtovább őrizte a közösségimédia-szüzességét, aztán 2017. december 28-án megtört a Jégember, és regisztrált az Instára ezzel a dumával:

This time I don't know what I'm doing. #Kimi7

„Helló Mindenki! Fogalmam sincs mit csinálok most éppen! De nézzük meg, mi sül ki ebből. Ez az Instagramom, szóval ha akartok, nézzetek és kövessetek! Csáó!”

Mi, a húgommal meg a családom többi részével, (akikkel megveszekedett Ferrari- és F1-rajongók vagyunk évtizedek óta) majdnem kiugrottunk a bőrünkből, és el kellett telnie egy kis időnek, mire felfogtuk, hogy ez tényleg Kimi oldala. Feltételezem, ezzel pont így voltak a világ többi részén élő Kimi-rajongók is. Azóta 1,2 millió követője van, és hétről hétre irtó király, hamisítatlan jégemberes tartalmakkal örvendezteti meg a rajongóit. (Például egyszer megmutatta, ahogy a kisfia háromkerekű cangáját tankolja a rögtönzött otthoni boxutcában. Beszarás, mennyire édesek azon a videón.)

A legendásan tartózkodó, antiszociális pilótáról novemberben könyv jelent meg Az ismeretlen Kimi Räikkönen címmel. Kari Hotakainen finn prózaíró fél éven keresztül készítette róla és vele a könyv anyagát, kísérve őt számos versenyre, és Kimi még az otthonába, a privát szférájába is beeresztette.

Ha valaki nekem egy évvel ezelőtt azt mondja, hogy Kimi ilyesmit megenged bárkinek is, akkor beleröhögök a képébe. De Hotakainennek sikerült szóra bírnia az embert, aki gyerekkora óta utál beszélni, hiszen hároméves is elmúlt már, mire kimondta az első szavakat.

A Forma–1-ről, és általában az autósport világáról mindenki tudja, hogy nagyon költséges „szórakozás”, mindamellett, hogy életveszélyes is. Bár manapság ritkábban halnak meg versenyzők az autók nagyobb biztonsága miatt, azért még így is akad halállal végződő futam (nem is olyan régen, 2015-ben a fiatal francia, Jules Bianchi vesztette életét egy futamon.) 

A Räikkönen családnak azonban átlagos élete volt, a szülőknek nem volt kimagasló fizetésük. Kimi alapélménye sokáig az, hogy a szüleinek és a testvérének miatta kellett nélkülöznie. Az egész család autósport-rajongó volt, és az is korán kiderült, hogy a fiúnak kimagasló tehetsége van ehhez a szakmához, ezért minden pénzüket rááldozták arra, hogy Kimi versenyezhessen. A pénztelenség meghatározta Kimi gyermekéveit és fiatal felnőttkorát. Pénzről azóta sem beszél, nem kérkedik, nem szórja látványosan.

Nem érdemes itt felidéznem, hogyan zajlott Kimi karrierje, milyen szakaszok követték egymást az életében – a tényekre ott van a Wikipédia. Amikor kezembe vettem a könyvet, sokkal inkább az érdekelt, hogy ki ez a – számomra ellenállhatatlan – figura, akitől szinte rettegnek az újságírók, és akinek legendássá váltak az interjúi a – szarkasztikus humornak titulált, őszinte nyilatkozatai miatt.

Lehet, hogy ti is emlékeztek arra az esetre, amikor Nicole Kidman az Ausztrál Nagydíjon ellátogatott a boxutcába, és bemasírozott a Ferrari istállójába is. Kimi reakciója egész egyszerűen fantasztikus volt, amikor bemutatkozott neki a színésznő. Minden gondolata az arcára volt írva, és később, amikor egy újságíró megkérdezte, miért nem beszélgetett a színésznővel, ezt felelte:

„Nem ismerem őt. Miért beszélgessek valakivel, akit nem is ismerek, csak azért, mert híres?”

Nem akarom minden sorban leírni, hogy mennyire imádom, mert még azt fogjátok gondolni, hogy egy őrült, rajongó tinicsaj vagyok. (Amúgy az vagyok, vállalom.) Nem fogom minden aranyköpését sem kimásolni a könyvből, de ideteszem a két kedvencemet, bár nehéz volt választani:

Riporter: Mi a közös a raliban és a Forma–1-ben?
Kimi: Mindkettőben kormánnyal irányítják az autót.

Riporter: Sok pilótának van valami szertartása, ami a sisakjához kapcsolódik. Neked van?
Kimi: Van. Letörlöm, hogy jobban lássak.

Nem csoda, hogy a média (valójában Ron Dennis, a McLaren-istálló tulajdonosa nyomán) Jégemberként emlegeti. Pedig Kimi sokkal több, mint egy goromba alak, akinek nincs kedve interjúkat adni.

Az embereknek meg kellene tanulni a felszín alá látni, és akkor sokkal többen értenék, mit miért cselekszik. Mint említettem, Kiminek gyerekkorától gondja volt a beszéddel, diszlexiás is volt, és angolul is nagyon nehezen tanult meg – meg úgy általában nehézségei voltak a tanulással. Egész életében csak vezetni és versenyezni akart, mert a sebesség megszállottjává vált már egész fiatalon. 

A tavalyi Spanyol Nagydíjon egy síró kisfiú képe járta körbe a világsajtót. A kis rajongó keservesen zokogott a versenyen, amikor legnagyobb kedvence, Kimi Räikkönen kiesett a futamon. A verseny után bekísérték a boxutcába, és találkozhatott Kimivel, aki még egy dedikált sapkát is adott neki ajándékba. Nézzétek meg a felvételt erről, én akárhányszor látom, bőgök rajta.

Szóval lehet rá mondani, hogy Jégember, hogy bunkó és rideg, de szerintem hatalmas arc, és rendkívül tehetséges, elszánt és vicces figura. Nem mellékesen pedig – ahogy a könyvben is nyilatkozta – a legeslegjobban otthon szeret lenni a családjával, imádja a feleségét, és imád a gyerekeivel játszani.

A száguldó cirkuszról, és a versenyzéssel járó hajcihőről pedig ezt gondolja: 

„Nem esik majd nehezemre abbahagyni. Meg leszek könnyebbülve, hogy a műfajjal járó utazgatásoknak és riszálásnak vége. A versenyzés jó dolog, minden más, ami vele jár, nem az.”

Nekem és annak a több millió Kimi-rajongónak persze hiányozni fog nagyon. Örökké a szívünkben maradsz, bárhová is mész, Kimi Räikkönen!

Szentesi Éva

Forrás: Kari Hotakainen: Az ismeretlen Kimi Räikkönen (Helikon, 2018)