1.

Kölcsönadta a hangját egy animációs filmhez

Méghozzá a Magyarországon is nagy sikert arató Verdák-trilógia második részéhez (eredeti címe: Cars 2), amelyben az egyik autót róla formálták meg. Érdekes, hogy az alkotás néhány szinkronizált változatában is szerepet kaptak az adott ország híres autóversenyzői, akik korábban szintén Forma–1-es pilóták is voltak. Így például a spanyol kiadásban Fernando Alonso, az oroszban Vitalij Alexandrovics Petrov, a németben pedig Sebastian Vettel hangján szólal meg az egyik jármű. 

2.

Közreműködött egy popdalban

Christina Aguilera 2018-as Pipe című slágerében egy XNDA nevű előadó is énekelt. Sokan már a megjelenést követően sejtették, hogy Hamilton szerepel a dalban, de a pilóta csak 2020-ban erősítette meg a közösségi oldalán, hogy valóban ő hallható a felvételen. „Nos, szeretném elmondani, hogy XNDA én vagyok. Megtisztelve érzem magam, és hálás vagyok Xtinának (Christina Aguilera), aki lehetővé tette, hogy használjam a hangomat” – írta a pilóta.

3.

Lovaggá ütötték

Hamilton már 2008-ban tagja lett a Brit Birodalom Rendjének, vagyis már akkor megkapta a Sir Lewis Hamilton megnevezést, de végül 2021 decemberében avatták teljes jogú lovaggá. Jackie Stewart, Stirling Moss és Jack Brabham után ő lett a negyedik autóversenyző, aki részesült a megtisztelő címben.

sir lewis hamilton forma 1
Sir Lewis Hamilton és édesanyja a ceremónia után 2021-ben - Forrás: Getty Images/Andrew Matthews - WPA Pool

4.

A cápáktól fél a legjobban

A pilóta imád szörfözni, de soha nem hódol a szenvedélyének olyan helyen, amely nincs elzárva a cápák elől. Így volt ez néhány éve is, amikor Melbourne-ben vakációzott. Hiába biztatták a helyiek, nem vetette rá magát a hullámokra. „Nem találtam hálóval védett területet. Egyszerűen nem tudok odamenni, ahol cápák vannak” – mondta.

5.

Gyermekkorában focizott

Ha nem szeret bele az autósportba, valószínűleg futballista lett volna belőle – 17 éves koráig több csapatban is rúgta a bőrt. Kedvenc klubja az Arsenal lett, egyszer az is megadatott neki, hogy egy barátságos mérkőzésen a saját maga által összeállított csapatban egy pályán futballozhasson a londoni együttes egykori klasszisaival – például Thierry Henryvel és Sol Campbellel is.

6.

Küzdősportra járt, hogy megvédje magát

Karatézni tanult, mert megunta, hogy folyamatosan zaklatják. Az edzések során megszerzett tudását és kitartását később autóversenyzőként is kamatoztatni tudta. „Gyerekkoromban állandóan piszkáltak, ezért harcművészeteket tanultam. Fontos, hogy ki tudjak állni magamért, a Forma–1-es autóban is erre a harcos mentalitásra van szükség, ha fel akarsz érni a csúcsra. Senki sem adja ingyen a pozíciókat, meg kell küzdenünk a sikerért” – nyilatkozta egyszer.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

7.

Sokmilliós adománnyal támogatott rászoruló magyar gyerekeket

Hamilton életében fontos szerepet tölt be a társadalmi felelősségvállalás. 2015-ben például egy budapesti jótékonysági aukción vett részt, amely bevételét Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat javára ajánlották fel. Beszállt a licitbe, végül 28 millió forintot fizetett egy autóért – adományával a magyar szervezet munkáját segítette.

8.

A játékautókkal is zseniálisan versenyzett

Amikor hatéves volt, az édesapja megajándékozta egy távirányítású autóval, amellyel egy évvel később második lett az országos bajnokságon – ahol felnőttekkel versenyzett. Sőt, kategóriájában, a benzinmotorosok között elnyerte a legjobb újoncnak járó díjat is. Hamilton a mai napig is szívesen emlékszik vissza ezekre a versenyekre, büszkeséggel töltik el a gyermekkori sikerei.

9.

Nem csak az eredményei miatt írta bele magát a sporttörténelembe

Ugyanis ő lett az első színes bőrű pilóta a Forma–1-ben. Eleinte nem tulajdonított nagy jelentőséget ennek a ténynek, később viszont átértékelte párját ritkító pályafutása addigi szakaszát, és már úgy érezte, eredményeivel segített „ledönteni egy korlátot”. Bebizonyította, hogy a sport világában mindenkinek helye van – származástól és bőrszíntől függetlenül. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

10.

Viaszszobor készült róla

Hamilton 2008-ban minden idők legfiatalabb Forma–1-es világbajnoka lett, ezért a világhírű londoni Madame Tussaud Panoptikum vezetői úgy döntöttek, a pilóta méltó arra, hogy az ő viaszból készült mása is helyet kapjon a múzeumban. Rengetegen megerősítették már, hogy a szobor a megszólalásig hasonlít Hamiltonra, ami nem meglepő, ugyanis az alkotók minden részletre figyeltek: a versenyzőről méretet vettek, több irányból lefotózták, és a valós szemszínéhez illő műszemeket választottak, mielőtt hozzáláttak a róla készült szobor elkészítéséhez. 

11.

A kutyái luxusban élnek

Túlzás nélkül állítható, hogy Hamilton kutyabolond: kedvenceinek állítólag saját lakrésze van az autóversenyző hatalmas otthonában, és a világhírű gazda gyakran magával viszi az állatokat a magánrepülőgépén, ha el kell utaznia valahova. Az egyik buldogjának elvesztése különösen megviselte a legendát, aki fájdalmának a közösségi oldalán is hangot adott.

„Tegnap este kilenc óra körül otthon, a családja körében meghalt az én szeretett Cocóm. A kicsi szíve feladta – úgy gondoljuk, szívinfarktusa volt. […] Próbáltam újraéleszteni, de hasztalanok volt az erőfeszítéseim. Rendkívül különleges kutya volt. […] Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy örökbe fogadhattam.”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

12.

Fontos szerepet játszik életében a vallás

A Forma–1 emblematikus alakja minden versenyén keresztet visel. Római katolikus családban nevelkedett, és többször elmondta, hite sokat jelent és biztonságot ad számára – már csak azért is, mert rendkívül veszélyes sportot űz. „Bármi megtörténhet bármikor, de úgy érzem, Isten keze felettem van” – nyilatkozta egyszer.

13.

Kétszer is gyorshajtáson érték

A pilótát először 2007-ben, Franciaországban fülelték le a rendőrök, amikor a Calais és Reims közötti autópályán 196 km/h-s sebességgel száguldott. Hamiltonra – aki az intézkedés alatt végig együttműködő és kedves volt – 600 eurós büntetést szabtak ki, és a jogosítványát is bevonták egy hónapra.

„Beismerte a szabályszegést, és igazán udvariasan viselkedett. Az autópálya olyan szakaszán történt ez, ahol a gyorshajtásra hajlamos külföldiek gyakran elcsábulnak” – emlékezett vissza a rendőrség képviselője.

Három évvel később pedig az Ausztrál Nagydíj idején Melbourne-ben száguldozott, amiért a helyi bíróság 500 ausztrál dolláros pénzbüntetésre ítélte. „Buta és meggondolatlan voltam” – mondta Hamilton az esetet követően. 

 

14.

Miután elváltak a szülei, az édesanyjánál és az édesapjánál is élt

Hamilton kétéves volt, amikor a szülei úgy gondolták, külön folytatják tovább az életüket. A kis Lewis az anyukájánál maradt, ám miután kiderült, hogy óriási tehetsége van az autóversenyzéshez, az apukájához költözött, aki minden lehetséges módon támogatta fia szárnypróbálgatásait.

„Hálás vagyok édesanyámnak, hogy meghozta ezt a hatalmas áldozatot. Tudom, mennyire fájt neki, hogy el kellett engednie” – emlékezett vissza gyermekkorára a pilóta.

Édesapjának később új párja lett, Linda, akit hamar megkedvelt Hamilton – a szülei mellett neki is sokat köszönhet. „Hihetetlenül figyelmes, gondoskodó és nagylelkű” – jellemezte egyszer.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

15.

Vicces történet: „Mit képzelsz, te vagy Lewis Hamilton?”

A klasszis versenyző a Forma–1-es karrierjének elején járt, amikor egyszer félreállították, mert nagyon hangos volt a Mercedese. A felháborodott autósok nem tudták, kibe készülnek belekötni.

 „A srác odalépett az ablakomhoz és megkérdezte: »Mit képzelsz, te vagy Lewis… ó, hé… jó estét, Lewis!«” – elevenítette fel Hamilton a mókás jelenetet egy beszélgetős műsorban.

Források: Firstsportz.comRacingline.hu24.huThe SunGoal.comAlapjárat24.huMotorsporttickets.comBusiness Standard News24.huVezessKutyabarát Magazinformula.huSuperfittvezess.hublikk.hublikk.hum4sport.hu

Kiemelt kép: Getty Images/ Peter Fox

Nádudvari Péter