„Mindig a halandóság gondolatával kell élni” – 64 éves a csodálatos Julianne Moore
Gyakori fordulat a fiktív vagy meseszerű történetekben, hogy az a tulajdonság, amely elsőre látszólag hátrány vagy gúny tárgya, végül a siker egyik fő tényezője lesz. Bár Julianne Moore-t a tehetsége miatt tartjuk számon az A-listás hollywoodi sztárok között, a vörös hajzuhatag és a szeplők sokasága biztosan segített abban, hogy karakteres és gyorsan megjegyezhető arc legyen. Pedig fiatalon azt a megjegyzést kapta, hogy emiatt nem várhat rá álomkarrier, akármilyen kompetens, szorgalmas is. Szerencsénkre nem foglalkozott a rosszindulatú megjegyzéssel: a 64. születésnapját pedig ma úgy ünnepelheti, mint egy önazonos, természetes, az élettel elégedett és kiemelkedő pályát befutó színművész, akinek legújabb filmje épp most került a mozikba. Széles-Horváth Anna írása.
–
Az amerikai színésznő nem mindennapi családba született: édesapja a hadsereg tagja volt, ahol ejtőernyősként, majd katonai bíróként dolgozott. Felesége, fia és lánya pedig mindenhova vele tartott, ezért a kis Julie (hiszen a színésznő a Julie Anne Smith néven látta meg a napvilágot), nem sok időt töltött egy helyen. Arról, hogy ezzel együtt mennyire biztonságos és szeretetteljes közegben nőhetett fel, az Oscar-beszédében megfogalmazott köszönet is tanúskodik: itt ugyanis az állandó utazások kapcsán háláját fejezte ki édesapjának, hogy megmutatta neki a világot. A folyamatos útonlevésről tehát nem a talajvesztettség vagy a bizonytalanság érzését őrizte meg.
A színésznő számára valószínűleg éppen ez a harmonikus keret tette lehetővé, hogy bár évtizedek óta rivaldafényben él, a magánéletét később is hasonló nyugalom jellemezze: Julianne Moore kapcsán botrányokról sohasem lehetett hallani. Második házasságában él, ebből született két gyermeke is: férje, Bart Freundlich filmrendező, akivel 28 éve alkotnak egy párt. A házasok látszólag békében és szerelemben élnek együtt, miközben megkímélik a közösségi médiát a romantikus részletektől vagy az egymáshoz közönség előtt intézett nagy szavaktól.
Közös szerepléseikből pedig érezhető: kapcsolatukban minden bizonnyal fontos szerepet játszik a humor. Ahogy Julianne fogalmazott szintén az említett díjátadón mondott beszédében:
„Olvastam egy cikket arról, hogy az Oscar-díj öt évvel meghosszabbítja a várható élettartamot. Nagyon köszönöm az Akadémiának, hiszen a férjem fiatalabb, mint én” – mondta megkapó öniróniával a Los Angeles-i Dolby Theatre színpadán állva 2015-ben.
A sok újrakezdéssel különös képességre tett szert
Julianne Moore édesapja munkája miatt Németországban érettségizett, azonban mivel felvették Bostonba drámaszakra, az egyetemet már Amerikában kezdte el. Végigjárta a klasszikus ranglétrát: kisebb szerepei mellett pincérnőként dolgozott New Yorkban, majd egyre nagyobb feladatokat kapott. A ’80-as években sorozatokban játszott, a mozikarrierje pedig a ’90-es években kezdődött el: első ismert szerepe a Boogie Nights-ban volt, amiért Golden Globe-díjjal jutalmazták. Talán éppen azért, mert nem hirtelen lett övé a hírnév, megőrizte az alázatot és a szerénységet: az alakításai legmélyén pedig azt az igazságot érezzük meg újra és újra, hogy sosem felejtette el, miért is kezdett játszani.
Első emlékei a gyerekkorából, amelyekről úgy véli, hogy a színészethez vezettek, az újrakezdésekkel függenek össze az újabb és újabb városokban, államokban, országokban. Bevallása szerint ugyanis sokáig csendben figyelte, mit csinálnak, hogyan beszélnek, mivel foglalkoznak a többiek,
és csak ezután kezdett beilleszkedni az adott közösségbe. Ennek köszönhetően pedig az alkalmazkodásnak egy különösen mély képességére tett szert – idézi fel a The Guardian cikkében.
Itt arról is beszél, miért vonzódik inkább az egyszerű emberekről szóló történetekhez. „Annak ellenére, hogy hihetetlen kiváltságban részesültem, és olyan emberekkel találkoztam, akik csodálatos dolgokat vittek véghez, tapasztalataim és kapcsolataim többsége olyanokhoz köt, akik normális életet élnek. Senki sem varázsló, senki sem jár a világűrben. Az igazi emberek élete gazdag, rendkívüli és csodálatos, és én szeretem megfigyelni őket” – foglalta össze az interjúban.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Vörös hajjal is a csúcsra ért – miért ne tette volna?
Jellegzetes – és egyébként gyönyörű – vörös haja és szeplői kapcsán többször mesélt arról, hogy gyakran érezte magát kívülállónak. „A vörös hajúak a világ népességének két százalékát teszik ki. Senki sem akarja úgy érezni, hogy kisebbségben van, különösen kisgyerekként” – emlékezett vissza kislánykori érzéseire, miközben felnőve természetesen másként látja a kérdést.
Ahogy meséli: mára nemcsak elfogadta külső jegyeit, de azonosult is velük, azonban mindig él majd egy rész a lelkében, ami szívesebben lenne egy napbarnított, szőke nő – ahogy azt gyerekkorában kívánta.
A filmszakmán belül is kapott megjegyzéseket, amelyek megkérdőjelezték, érhet-e el sikereket vörös hajjal Hollywoodban. „Valaki azt mondta nekem: meg kell próbálnod szebbnek lenni. Én viszont nem tudtam, képes vagyok-e rá” – osztotta meg a történetet.
Azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen, aki Julianne Moore bármilyen életkorában készült képeit és filmjeit nézve nemcsak elszomorítónak, de megdöbbentőnek is tartja az idézett kijelentést.
A filmszerető közönségben szerencsére soha fel sem merült hasonló gondolat a színésznő kapcsán, aki számos drámai és vígjátéki szerep után végül 2015-ben kapta meg a legnagyobb szakmai elismerést a Still Alice (Megmaradt Alice-nek) című moziért. Érdemes megnézni a filmet, amelyben igazi kifinomultsággal és érzékenységgel mutatja meg az elismert nyelvészprofesszorként dolgozó, háromgyerekes anya, Alice tragédiáját, akit 50 évesen korai Alzheimerrel diagnosztizálnak.
A történetről elmondta, őt magát is számvetésre késztette a forgatókönyv azzal kapcsolatban, mennyi ideje van hátra, és azt mivel akarja tölteni.
Emellett Oscar-beszédében kiemelte, hogy nemcsak a hozzátartozóknak, de az Alzheimerrel élőknek is készült a film, akik – ha a mozivásznon is – de Alice történetével átélhetik a sorsközösséget. Arra pedig, hogy Julianne Moore-t mennyire elismeri és szereti egész szakmája, megható bizonyíték volt, amikor Oscar-díját álló ovációval ünnepelte az egész színházterem.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Sosem lehetünk ott a saját történetünk végén
Ezekben a hetekben új filmet is láthatunk tőle: Pedro Almodóvar spanyol rendező első angol nyelvű filmjének, A szomszéd szoba című mozinak az egyik főszereplője Tilda Swinton mellett. Ebben egy utolsó stádiumban lévő rákos beteg barátját alakítja: kérésére elutazik vele egy vidéki házba, hogy mellette legyen az önként vállalt eutanázia pillanataiban. Ahogy a rendező felidézte, a kezdetektől Moore-t akarta a szerepre, hiszen tudta, egyszerre kell „rémültnek, barátságosnak, együttérzőnek, dühösnek, megértőnek, szikárnak, kissé különcnek, gyengédnek és empatikusnak is lenni, miközben a nézőnek azt kell éreznie, bár a karakter nem megy túl messzire, mégis félelmetesnek és merésznek is tűnhet.”
Az azóta Velencében Arany Oroszlánt nyert film kapcsán azt is megtudhattuk, Almodóvar feltette a kérdést Moore-nak, ki játssza a másik szerepet, majd a hideg is kirázta őket, amikor egyszerre küldték egymásnak az e-mailt Tilda Swinton nevével.
A szomszéd szoba kapcsán Julianne Moore úgy fogalmazott, az ember megtanulja belőle, hogy ébren kell lennie, és mindig a halandóság gondolatával kell élnie. „Szeretjük a kezdetet, a közepet és a véget. De ez a teljesség nincs meg az életben, amíg meg nem halunk. És akkor még azt sem tudjuk, mi a történet, mert nem vagyunk ott, hogy lássuk a végét” – foglalta össze bölcs érzékenységgel. Ahogy ő mondja, a színészet számára tényleg azért lehet hivatás és szenvedély, mert minden egyes szereppel önmagához jut közelebb. „Ezért csinálom! Teret ad az érzéseim megvizsgálására. Fájdalmas, amikor az emberek arról beszélnek, hogy távolra sodródtak önmaguktól” – osztotta meg, mi tartja életben a motivációját évtizedek után is.
Bármivé válhatsz: csak tanulás kell és akarat
Julianne Moore-t persze nem csak komoly szerepei miatt szeretjük: igazán emlékezeteset alakított például Hugh Grant oldalán az Áldatlan állapot című 1995-ös vígjátékban is. Ennek kapcsán egyébként még egy szülést is végignézett, hogy hitelesen tudja alakítani a vajúdást (akkor ő még nem volt anya). Az egyik kedvenc vicces és egyben romantikus filmem tőle az Őrült, dilis szerelem, ahol Steve Carell karakterével való házassága jut válságba és kap új esélyt igazán egyedi és poénos történetbe csomagolva. Itt, ahogy a riporter egy interjúban meg is jegyzi, Julianne alakítja a nőt, aki elhagyja a férjét, mégis szimpatizálunk vele, mert megtalálja az egyensúlyt a vívódó, változásra vágyó, de közben küzdeni akaró nő karakterében.
A színésznő ma 64 éves, de bevallása szerint a 28. születésnapja óta folyamatosan az életkoráról kérdezgetik.
37 éves volt, amikor megszületett az első gyermeke, Caleb, a lányát pedig öt évvel később hozta világra. Az anyaságot az első perctől nagyon szerette, és bár sok időt töltött a gyerekeivel, elmondása szerint jól érezte magát attól, hogy más dolga is van. A fia hároméves volt, amikor Moore Az órákat forgatta Nicole Kidmannel és Meryl Streppel, és Caleb végig vele volt.
„Emlékszem, mindig időben haza kellett jussak, mert nem aludt el nélkülem. A karakterem nagyon depressziós volt, és az egész nagyon bonyolultan zajlott. Nem tetszett neki, hogy a szerepemben terhes vagyok, ezért kopogtatott a hasamon, és megpróbálta leszedni a protézist” – idézi fel nevetve. A gyerekei ma már felnőttek, ő pedig – édesanyja nyomdokain haladva – azt tartotta legfőbb feladatának, hogy megtanítsa nekik: bármivé válhatnak, amit csak elképzelnek, ha belefektetik az energiát és a szükséges tanulást. Neki sikerült megvalósítania a jótanácsot: Isten éltesse 64. születésnapján!
Kiemelt képünk forrása: Getty Images/ Christopher Polk / Contributor