Király Judit – végzett autószerelőként – 2020 nyarán háromszorosan nehezített helyzetben próbálja éppen megtalálni első munkahelyét. Egyrészt a vírushelyzet miatt, másrészt, mert pályakezdő, harmadrészt… hát, igen.

„Csak olyan helyen szeretnék elhelyezkedni, ahol túl tudunk jutni azon, hogy lány vagyok”

– meséli.

„Szerencsére egyre többen nem foglalkoznak ezzel, de sajnos akármennyire is nyit a szakma, még mindig szép számmal néznek rám ufóként emiatt. Nem születtem 1992-ben villáskulccsal a kezemben, valóban pályakezdő vagyok, ám tisztelettudó és roppant tanulékony is – így, ha valaki engedi, hogy tanuljak mellette, szerintem egy-két éven belül igazán hasznos munkaerő lehetnék. Összegezve: nagyon szeretném autószerelőként megkeresni a napi betevőt”– zárta Judit a posztját a legnagyobb közösségi oldalon.

Király Judit - Forrás: Király Judit

„Nem racsni való a te kezedbe, angyalom, hanem fakanál!”

Király Judit nem sokkal a vége előtt otthagyta az egyetemet, és irodában kezdett dolgozni, ám az ülőmunkát és az alkotástól mentes légkört nem neki találták ki. Bár sosem volt műszaki beállítottságú, miután a családi járgánnyal alaposan ráfáztak egy szerelőnél, fogta magát, és munka mellett beiratkozott esti tagozaton autószerelést tanulni. Először a családja és az ismerősei is ufóként néztek rá, mondván, egy nő „nem elég erős” ehhez.

„Kétéves képzés volt, az első évben alapozó tárgyakat tanultunk – fémipari alapismeretet, műszaki rajzot, gépelemekről stb –, akkor még közösen az elektronikásokkal. Másodikban kettévált a csoport, jöttek a szakmai tárgyak és egy külső gyakorlat. Nem volt egyszerű, mert az iskola mellett, heti hat napban, napi tizenkét órában, két munkahelyen is dolgoztam, ám a tanárok és a csoporttársaim is támogattak, mindig számíthattam rájuk. Érdekes módon egyedül az intézmény igazgatója volt más, még a bizonyítványosztáskor is megkérdezte, hogy »de azért szakmában maradsz… vagy mégsem?«”

Judit később is többször találkozott olyanokkal, aki visszaküldték volna a konyhába – s nem csak a férfiak.

Forrás: Király Judit

A poszt megjelenésekor viszont nagyon sokan biztatták, bátorították, köztük sok férfi is. Bőven voltak olyanok, akik gond nélkül rá is bíznák az autójukat – mindkét nemből és az idősebb korosztály képviselő is.

„Megható volt, egy hatvan feletti idős úr is írt nekem, hogy sok sikert kíván és őszintén gratulál a bátorságomhoz” – mesélte.

Hogy mi a helyzet most, 2020 júliusában?

„Még nem tudtam elhelyezkedni, viszont ennek okát inkább a vírushelyzet által okozott gazdasági visszaesésben látom, nem pedig abban, hogy nő vagyok. Két komoly ajánlatom volt, de egyik sem valósult meg, így most pizzafutárként dolgozom, mert fenn kell tartanom magamat. Szerencsére van egy jó barátom, akivel tudok szerelgetni, így a szombatjaim mindig azzal telnek, hogy vele vagyok a garázsban. Ezzel gyakorolhatom a szakmát és nem esem ki belőle.”

„Ő pedig Nikolett Szántó, az egyetlen női versenyző!”

Míg Judit lassan, de biztosan megveti majd a lábát az eddig hagyományosan férfiak uralta autószerelő műhelyekben, addig egy másik fiatal nőnek mára sajnálatosan leáldozott a csillaga a versenyautók izgalommal és gyorsasággal teli világában.

Kezdetben festő-restaurátornak tanult és ott is helyezkedett el, ám a művészpálya szűkös érvényesülési lehetősége miatt élete nagy fordulatot vett, és a driftpályákon kezdett bizonyítani. Ezzel viszont a bonyolultat a „bazinehézre” cserélte. Szántó Nikolett (akiről Csepelyi Adri  kolléganőnk évekkel korábban egy másik sajtóorgánumban írt nagyon jó riportot) 2016-ban javában azon dolgozott, hogy az addig elért eredményei alapján végre valaki komolyan bizalmat szavazzon neki, és szponzorként is támogassa. Hiába volt ő az első nő a világon, aki profi, koedukált driftbajnokságot nyert; ma, 2020-ban úgy áll a helyzet, hogy Nikolett nem versenyez. De az eddig eltelt időt is úgy küzdötte végig, hogy folyamatosan a sor végére akarták küldeni.

„Szerintem úgy 150 éven belül biztosan nem változik a helyzet – ahogy a közéletben, úgy továbbra sem  fogadják el a nőket az autósportban. Én legalábbis 15 évig versenyeztem, s ezalatt nem vettem észre pozitív változást – legfeljebb kevésbé éreztették velem, szebben csomagolták a negatív véleményüket”

– meséli Nikolett.

Az, hogy a hivatalos versenyélete jelenleg szünetel (még nem akarja kimondani, hogy véglegesen vége), már csak a folyamat betetőzése. Hozzáteszi, hogy Magyarországon egyébként a férfiaknak is nagyon kevés lehetőség adatik meg az autóversenyzésben. Viszont annyi előnyt kapnak ebben a saját nemük által teremtett és vezérelt világban, hogy legalább a nemi sztereotípiákkal nem kell szembesülniük.

Szántó Nikolett - Forrás: Szántó Nikolett

„2017-ben egy meghívásos dél-afrikai versenyen vehettem részt a korábbi eredményeiknek köszönhetően. De lehettek bármilyen eredményeim – a Dél-Afrikában favoritnak számító, veretlen angol versenyzőt például korábban egyedül én tudtam megverni egy versenyen, még Spanyolországban –, akkor is éreztették velem, hogy nem kifejezetten versenyzőként, hanem nőként tekintenek rám. Ez egy elég nagy esemény volt, még film is készült rólunk, nagy stáb forgatott a versenyzőkkel, aztán a versenyen is, és persze volt sajtótájékoztató.

Nos, ezen kint, az asztaloknál ülve valamennyi férfi versenyzőt hosszasan mutatták be, végigsorolták az eredményeiket, bajnoki címeiket, cégeiket, stb., majd következtem én: »Nikolett Szántó, az egyetlen női versenyzőnk«. És ennyi. Rólam az volt az egyetlen eredményszámba menő momentum, hogy nő vagyok, és ott ülök – semmi más.”

Niki úgy kalkulál, a derekánál ért véget autóversenyzői karrierje, az addigi eredményei alapján éppen tovább léphetett volna az új, elérendő eredmények felé, ha nem vágja ketté az egészet a pénz és a támogatás hiánya. Egyébként nyilván megoldhatta volna, mert kapott ajánlatokat a támogatásra. De nem azért, mert technikásan vezet, hanem mert kettessel kezdődik a személyi száma, ez nyilvánvaló volt.

Előfordult olyan is, mikor egy európai bajnoki futamon az eredménye alapján a második helyezés járt volna neki, mégis ötödik lett, a következő szöveg kíséretében: „ahhoz képest, hogy nő, teljesen jó ez az ötödik hely, mi a probléma?”

Egy másik esetben egy férfi bíró azt közölte vele egy hazai verseny előtt, hogy ha az előző és nagyon kemény, éjszakai versenyén ő bíráskodott volna, igazán kellemetlen érzés lett volna egy nőt a dobogó tetején látni. Nikolett nem szólt semmit, beült a kocsijába, és ezt a versenyt is megnyerte.

Mivel ebben a sportban a döntések nem nők kezében vannak, a női szolidaritásra egyáltalán nem lehet számítani. Nehéz így bármit is javasolni annak, aki kislányként vagy kamaszként vonzódik ehhez a sporthoz – de csupa olyan hazai példát tudnánk neki mutatni, akik már lefejelték az üvegplafont.

„Sokkal több nőt érdekelne szerintem az autóversenyzés, ha kicsi korunktól nem vagyunk tudatosan más irányba terelve”

„Én is felnőttként kezdtem el, mert akkor jutottam egyáltalán az első lehetőséghez, hogy megmutathassam, megvan bennem a tehetség. De mire oda egyáltalán elérsz…” – mesél Nikolett a kezdetekről. 

„Még egy jellemző példa: már egy éve csináltam, saját autóval gyakoroltam, viszont szükségem volt egy saját építésű kocsira, ahhoz meg egy úgynevezett donorautóra. Ez az, amit a szerelők szétszednek, kiürítenek és a célnak megfelelő alkatrészekkel építik fel ismét versenyautóvá. Az első lépés, kvázi a nulladik pont az lett volna, hogy szerezzek egy bukócsövet – már ezen is kis híján elvéreztem, el sem vállalták a kocsimat, mindenféle kifogással. Másnap megkértem egy férfi versenyzőtársamat, hogy jelentse be a maga nevében az autómat – lett is kapásból időpontja a következő hétre…”

Forrás: Szántó Nikolett

„Pedig miért lenne az autósport férfi vagy női?”

Teszi fel a teljesen jogos kérdést a világ első, ráadásul magyar női (koedukált) driftbajnoka, akinek egyéb jelentős eredményeire is büszke lehetne a hazai sporttársadalom. Nikolett többször is állt dobogón az európai versenyeken, a Formula Driftben egyetlen magyarként kapott licenszet.

A sport értékelése sem mentes a diszkriminációtól, pedig pontozásos rendszere van, ezen kívül többféle módon mérik is – azaz jól látható, ki mit teljesít a pályán. Ám Nikolett tapasztalata az volt, hogy ha egy nő meg is oldja az adott feladatot, akkor is számíthat az esetleges lepontozásra.

Hiába ért el a végeredményig a maga, egyébként a versenyben legális vezetési stílusával, pontlevonást kapott, mert „a férfiak ezt nem így csinálnák”.

Itthon autósportból nem lehet megélni, így Nikolett továbbra is festő-restaurátorként dolgozik

Legutóbb például a pannonhalmi apátság festményeit restaurálta. Hallatlanul izgalmasan mesél róla – igen, ugyanolyan érdekes világ ez is, mint az autópályáké. Ám ha a szavak szintjén úgy tartja a társadalom, hogy az esélyek itt is, ott is, nőként és férfiként is egyenlők, akkor miért nem dolgozik már Király Judit szerelőként, és miért is nem versenyez Szántó Nikolett?

Kocsis Noémi