Játszani a nehezen megszerezhetőt: kérdés, hogy működik-e

–

Egy pár, két forgatókönyv

Mondok két történetet. Gizi és Géza összetalálkoznak, hogy a valós életben vagy az online térben, az most talán mindegy is. Gézának azonnal megtetszik Gizi, úgyhogy vadul teszi neki a szépet, udvarol, bókol, a csillagokat is leígéri az égboltról. Hogy Gizi miként viszonyul Gézához, az viszont nem derül ki, egyáltalán nem mutatja ki az érzéseit, bár nem is elutasító. A férfi üzeneteire csak ímmel-ámmal válaszol, amit részben az elfoglaltságaival, a sok munkájával és egyéb programjaival indokol, de azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy nem Géza az egyetlen hal az ő tavában. Persze valójában Gizinek is tetszik Géza, de úgy gondolja, ha nehezen megszerezhetőnek mutatja magát, azzal felkorbácsolja a másik vadászszenvedélyét, és az kitartóbban fog érdeklődni iránta. (Természetesen Gizi és Géza nevei ebben a történetben is tetszőlegesen felcserélhetők.)

Vagy:

Géza és Gizi összeismerkednek, és szinte azonnal megtetszenek egymásnak. Mindketten kimutatják érdeklődésüket a másiknak, és nyíltan közlik a szándékaikat. Géza elmondja, mennyire örül, hogy megismerte Gizit, és Gizi sem rejti véka alá a lelkesedését. Nem várja meg, hogy mindig a másik kezdeményezzen, ő is gyakran javasol közös programot, vagy tesz vallomást a pozitív érzéseit illetően.

Biztosan ismerős valamennyire e két forgatókönyv, és talán azt is el tudod mondani, hogy te melyik típusba tartozol, illetve vannak élményeid olyanokról, akik egyik vagy másik kategóriába sorolhatók, azaz a nyíltan lelkesbe vagy a nehezen megkaphatóba. 

De vajon melyik a jó taktika?

Érdemes úgy csinálni, mintha nehezen lennél megkapható annak érdekében, hogy felkeltsd minél több szóba jöhető érdeklődő figyelmét?

Van, aki úgy gondolja, mindenképp el kell fedni a valódi érzelmeinket az ismerkedés elején, lásson csak a másik kihívást a megszerzésünkben!

És olyan is akad, aki nem merné ezt a módszert alkalmazni attól való félelmében, hogy az majd visszafelé sül el, és ha túlságosan elérhetetlennek mutatja magát, az elijeszti a potenciális jelölteket. Ami engem illet: sohasem voltam tehetséges pókerjátékos, így a jégkirálynő alakítására is képtelen vagyok. Ha megtetszik valaki, olyan leszek, mint egy kutya vacsoraidőben: lelkesen csóválom a képzeletbeli farkamat, kész lehetetlenség az izgalmamat palástolnom, talán még a nyálam is kicsordul!

A nehezen megszerezhetőség növeli az értéket

Azonban egyáltalán nem biztos, hogy bölcsen járok el, amiért nem játszmázom, és könnyen elérhetőnek mutatom magam egyes embereknek – legalábbis a kutatók szerint. (A „nehezen megszerezhető” a tudományos definíció szerint a következőt jelentette: „romantikus érdektelenség színlelése a válaszkészség hiányával vagy korlátozott elérhetőséggel”). Egy 2020-as, fiatal egyetemisták körében végzett vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy igenis érdemes nehezen megközelíthetőnek mutatni magunkat, vagy legalábbis válogatósnak, ez ugyanis vonzóbbá tehet bennünket mások szemében. Hogy miért? 

Rapunzel tudhatott valamit

Először is, ha valaki végül sikeresen révbe ér egy magát szigorú válogatónak mutató partner mellett, úgy érezheti, hogy ő a Kiválasztott; az, hogy ő lett a sok jelölt közül a befutó, mindenképp növeli az értékét (saját maga szemében legalábbis).

Hiszen – ellenkező esetben – honnan tudhatja Józsi, hogy ő milyen különleges, ha a párja, Juci, fűvel-fával szóba áll? 

Amellett, aki nehezen megszerezhetőnek mutatja magát, azt sugallja, hogy megengedheti magának, mivel sok lehetőség közül válogathat, így nem szorul rá egy udvarló félgőzzel tett próbálkozásaira.

Arról nem is beszélve, hogy biztosan sokaknak ismerős az érzés (ha máshonnan nem, a gyerekek viselkedéséből mindenképp): minél nehezebben kaphat meg valaki valamit, annál jobban vágyik rá.

Szeszélyesség mint szerelmi bájital?

A kiszámíthatatlanság is olaj lehet a tűzre, ami érdekes módon az anyagiakban is megjelenik. Egy 2013-as vizsgálatból a témában az derül ki, hogy egy „nehezen elérhető” személyre az udvarló fél 50 dollár körül költ, és több időt hajlandó rááldozni, míg egy „könnyen kaphatóra” csupán 39 dollárt, és a belefeccölt idő is rövidebb.

Azonban az sem biztos, hogy jó taktika, ha sokáig csuklóztatjuk a másikat. Egy másik felmérésből ugyanis úgy tűnik, aki beleteszi az időt, energiát az online csevegésbe, az hasonlóan jót várhat a másik féltől is.

Ez teljesen érthető szerintem, annak idején én sem értékeltem túlságosan, ha egyedül kellett elvinnem a hátamon egy beszélgetést, mert az illető képtelen volt megerőltetni magát annyira, hogy feltegyen legalább pár értelmes, érdeklődőnek tűnő kérdést.

Mikor érdemes abbahagyni a hűvös viselkedést?

Azt fontos megjegyeznünk, hogy az elsőként említett kutatás csak a párkapcsolat kezdeti szakaszára koncentrált, azaz azt nem vette górcső alá, hogyan alakulnak a viszonyok egy hosszú távú kapcsolatban, ahol az egyik (vagy mindkét fél) azért játssza el a nehezen elérhetőt vagy az elfoglaltat, hogy ezzel is a partnere értésére adja: ne vegye őt feltétlenül magától értetődőnek. Ez esetben azonban nem biztos, hogy kifizetődő a válogatósság mint taktika, amit a másik úgy is értelmezhet, hogy nem kap elég figyelmet, illetve a párjának egyáltalán nem szerepel a prioritásai között. A legtöbb ember szeret szeretve lenni, örömét leli abban, ha figyelmet és törődést kap másoktól.

Amellett annak, ha valaki rendszeresen játssza el az elérhetetlent, az is lehet a hátterében, hogy valójában nem is igazán szeretne elérhető lenni, esetleg azért, mert tart az elköteleződéstől vagy fél a túlzott intimitástól. 

Tudd az értékedet

A tudományos megközelítések után lássuk, mit mond minderről a gyakorlat – pontosabban a Reddit-felhasználók széles tömege! 

„Ha valaki ilyen játékokat játszik, az számomra végtelenül kiábrándító, úgyhogy végül ghostingolom őket. Még akkor is, ha eredetileg én kezdeményeztem, ha nem válaszolnak, akkor hagyom a francba az egészet. Még ha nagy nehezen válaszolnak is egy hét elteltével az üzeneteimre, akkor sem lépek velük kapcsolatba.” 

„29 éve játszom a nehezen elérhetőt, és ennek eredményeként soha nem vesztegettem az időmet rossz kapcsolatra. Igaz… valójában soha nem voltam semmilyen kapcsolatban sem… *fojtott zokogás* (igen, a nehezen kaphatót játszani hülyeség).”

„Nem foglalkozom senkivel, aki nem mutat kölcsönös vonzalmat. Voltam már olyan kapcsolatban, ahol állandóan kezdeményeznem kellett – soha többé.”

„A »nehezen megszerezhető« csak egy bizonyos határig mehet. Mértékletesség és időzítés; ha valaki nem hagyja, hogy megismerd a szándékait, és egy hétnél hosszabb ideig játszmázik, akkor a legjobb, ha távol tartod magadat tőle.”

„A #MeToo mozgalom után úgy gondolom (vagy legalábbis remélem), hogy a férfiak jobban tisztában vannak a beleegyezés jelentőségével. Tehát ha egy nő nem reagál, akkor azt úgy értelmezik, hogy »nem érdeklem őt«, és nem pedig úgy, hogy »keményebben kellene folytatnom«.”

„Szerintem ez a »hülye játékokat játszani, hogy hülye díjakat nyerjünk« esete.” 

„Van különbség aközött, hogy az ember eljátssza az elérhetetlent és hogy tisztában van az értékével. Sokszor láttam, hogy egy nőt játszmázással vádoltak, holott csak tisztában volt vele, mennyit ér.”

És te mit gondolsz: érdemes játszani az elérhetetlent? És ha igen, meddig és hogyan?

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / martin-dm

Fiala Borcsa