-

Elegancia, intelligencia, kultúra, jó modor, pénz

Az intelligencia és a kultúra elválaszthatatlan édestestvérek, vagy inkább olyanok, mint a sziámi ikrek. És ha ez a két dolog van, minden van, ha nincs, semmi sincs. Kiveszőben az elegancia, a mértéktartás és a visszafogottság, nyugdíjba ment a jó modor és az udvariasság, és velük tartott a kedvesség, no meg a szép beszéd is. Ez világjelenség sajnos, nem a mi specialitásunk. Bár, ha valamiben ellen akarunk szegülni a nemzetközi tendenciáknak, ez lehetne az a terület, ami felbecsülhetetlen haszonnal járna.

Nem is olyan rég még úgy tartották, hogy kulturált ember nyilvánosan vagy plénum előtt nem beszél sem a saját, sem mások származásáról, vallásáról, politikai hovatartozásáról, családi státuszáról és családtagjairól, beleértve a saját és a többiek házaséletét, és kifejezetten kerüli mások különleges szokásainak taglalását vagy az azzal való trágár, közönséges élcelődést, végül pedig minden körülmények között hallgat a pénzről.

Ha manapság megnézzük, hogy mi is a téma a közbeszédben és a bulvárban, de még a híradásokban is, csak ezek közül szemezgethetünk.

Nincs tisztelete a magánszférának, sokszor a szerepelni vágyó hétköznapi ember és a híresség is maga üvölti tele a közösségi médiát és a sajtót olyan részletekkel, amelyek kizárólag saját magukra tartoznának.

A hangnem, amivel megszólítják a konkurenciát vagy az ellenfelet, illetve azt, aki egyszerűen valami miatt nem rokonszenves, évről-évre durvább. Az egyre sikamlósabb történekre kerül a hangsúly, szégyenérzet és szemérem nélkül tálalja fel magát vagy a másikat, aki győzni akar. Pedig mással és más módszerekkel is dobogóra lehetne kerülni. Megy a kurkászás egymás mindennapjaiban, hálószobájában, asztalán, de legfőképp a pénztárcájában.

Mind jobban nyílik a társadalmi olló, mára bizonyossá vált, hogy a kapitalizmus nem olyan lesz, mint a szocializmus volt, annyi a különbség, hogy most valaki pénzt is oszt hozzá ajándékba. Széles tömegek süllyednek el, miközben egy szűk réteg számára felső határ a csillagos ég, sőt még azon is túl... ha az univerzum eladó lenne.

A pénz persze elengedhetetlenül fontos, bár nincs mindenre kiterjedő hatásköre. Amikor apukám életében egyszer vett egy lottószelvényt, és nem nyerte meg azonnal az ötöst, nagyon csalódott volt. Mondtuk, hogy nem mindig találja el az ember egy dobásból a kör közepét, de nem lett vidámabb. Végül a barátja azzal az elcsépelt mondattal vigasztalta, hogy: ne keseregjen, mert a sok pénz sem tesz boldoggá. Édesapám azt válaszolta: ő ezt készséggel elhiszi, de azért most szívesen kipróbálta volna.

Kaparj kurta, neked is jut!

A föníciaiak találmánya ha boldoggá tenni nem is tud, de azért sok minden másra képes:

elveszi az érzékelést és a reális világlátást. Megszépíti a csúnyát, élvezhetővé teszi a gusztustalant, jó illatot kölcsönöz a büdösnek, megfiatalítja az öreget és megerősíti a gyomrot.

Jelenléte gőgössé, mindentudóvá és óriássá tesz, hamar hozzászoktat, hogyan kell szöges bakancsban a hajbókolók hátán táncot járni. A teljhatalom csalóka érzetét kelti, ami pedig mákonyként hat a gyenge jellemre, meg azokra, akik nem tudnak egyebet felmutatni, hiszen semmi másban nem jeleskedtek.

A pénz és a vagyon lettek az elfogadottság fokmérői, különlegesnek érezheti magát, aki hozzájutott. A többiek pedig szégyenkezhetnek, mert rájuk azt mondják, hogy ők nem vitték semmire. Mert ők csak dolgozni tudtak. Ők csak ennyit tanultak a szülői háznál. Nekik az egyre dühítőbb és elkeserítőbb vágyakozás maradt, egyre hangosabban hirdetve, hogy mindenkinek joga van egy jobb élethez.

Az igazság viszont az, hogy a jobb élethez való jog nem létezik. Mert a jogot emberek találták ki, és egymásnak adják vagy biztosítják. A jobb életet pedig mindenkinek magának kell megteremtenie, úgyhogy legfőbb ideje lesz hozzászokni ehhez a gondolathoz.

Mert azt senki nem fogja aranytálcán átnyújtani, és senki nem fog, meg nem is akar majd a jóban osztozni. Még akkor sem, ha az az általános nézet, hogy igazán adhatna, hiszen neki lenne miből. Nem fog. Vagy csak nagyon ritkán, mert az adakozás nem egyszerűen erkölcsi kérdés, hanem neveltetéstől, beállítottságtól és érzékenységtől is függ, meg attól, hogy képes-e valaki átérezni mások helyzetét. Mert ha az illető nem megérdemelten, nem szívós, hosszú évtizedeken át tartó, kemény munkával rakta fillérről-fillérre össze, hanem csak ügyeskedés vagy kapcsolatok révén pottyant az ölébe a vagyon, netán törvénytelen eszközökkel, ugyanúgy azt fogja érezni, hogy ő bizony megdolgozott érte, neki ez járt, és büszke lesz a teljesítményére... meg arra, amit másnak, vagy a puszta véletlennek köszönhet, és azt fogja gondolni, tegyen le más is az asztalra ugyanannyit, hogy majd neki is jusson.

Szegény gazdagok...

Igaz mondás, hogy a pénz a társaságot kedveli, nem megy oda, ahol nincs elég, mert nem érzi magát jól egyedül. Meg az is igaz, hogy sok pénzt sok pénzzel lehet csinálni, és sokan vannak, akik szerint megéri bármi áron, mert a pénznek, ahogy Vespasianus császár óta tudjuk, nincsen szaga. Nem vagyunk egyformák, és nem tudhatjuk ugyanazt jól. Egyenlőek sem vagyunk, hiába is ringatjuk magunkat ebbe az illúzióba. Sokféle szegény van, és sokféle gazdag. Sok szegény van, aki gazdag, és soha nem cserélne senkivel. És sok gazdag van, aki talán nem is tud róla, de szegény, mint a templom egere, mert neki csak pénze van, semmi mása. Papírokat, fémdarabokat lát csupán, rajta jelekkel és számokkal. Ezért azt gondolja, hogy minden eladó, és mindenki megvehető, csupán a felajánlott összegen múlik. Valószínűleg – kielégítendő a sokakban állandó tűzzel lobogó anyagi javak utáni vágyakozást – számos esetben igaza is lehet.

De tudjuk, hogy nem lehet mindent megvásárolni. Bármennyi a pénze, nem tud egyetlen másodpercet sem visszavásárolni az idejéből. Nem lehetséges semmilyen árért megváltoztatni a múltját, letörölni a szégyenét... vagy akár egyetlen nappal is visszaforgatni a kereket, bármilyen gazdagság álljon a rendelkezésére.

Ápolást vehet, egészséget nem. Szeretőt tarthat, amennyit csak akar, de igazi szerelmet boltban, szerződéssel nem árulnak. Ahogy bizalmat és odaadást sem.

Így viselkedik a pénz

A pénz, ha kulturált ember kezébe kerül, összeszedi magát, és rendesen viselkedik. Nem hivalkodik, nem magamutogat, nem fennhéjáz. Pontos, megadja a tiszteletet, és szerény, mert társ és eszköz.

Ha rajta kívül nincsen más, akkor az élet számtalan területén – a gazdaságban, a sportban és a művészeti mecenatúrában – lekezelővé válik. Felfuvalkodottságában meg akar venni kilóra. Megszabja, hogy mi az irány. A pénz ebben az esetben polihisztorokat nevel, akik elhiszik magukról, hogy ők mindenhez értenek, egyedül a tudománnyal és a műveltséggel nem tudnak mit kezdeni, mert ahhoz a nagyképűsködésen meg a hőzöngésen kívül más is kell (ezért gyűlölik annyira a szellemi fölényt).

A gőgös pénz autokratákat nevel, akik azt gondolják, hogy ők bármit megtehetnek a másikkal. Elvehetik bármijét, ha megkívánják, előírhatják neki, hogy mit tegyen és hogyan éljen, de még azt is: mit gondoljon.

Mindeközben a fillérekért hozsannázók álomvilágot vetítenek a pénzosztó köré, aki teljesen elveszíti a valóságot, és mint egy önmagába visszatérő spirálból, nincs többé kiszállás. Egyre több kell. A mindennél is több: még nagyobb föld, még hatalmasabb székház, még magasabb autó.

A pénz úgy hiszi, megteheti, hogy lenéz, hogy vállon vereget, miközben saját fényét akarja megemelni mindazzal, ami pénzért nem kapható: jellem, tudás, elhivatottság, szépség és elegancia.

Van védőoltás

A vakcina neve: tudás és műveltség. Évente beadott emlékeztető szurival. Antitestek az ostoba, szűk látókörű és érdekvezérelt egyedek ellen, felélesztve a lassanként feledésbe merülő igényt a könyvek szeretetére, az olvasásra, a széles látókör kialakítására és a higgadt tájékozódó képesség megszerzésére. Cseppek a tengerben. De ismerjük a víz erejét, ahogyan költők, filozófusok és gondolkodók is éltek ilyen hasonlatokkal műveikben és példabeszédeikben. Tibetben azt mondják, hogy „a szikla hiába milliószor keményebb a víznél, mégis elmállik alatta, ha útját állja”. Én szeretném hinni, hogy nincs meg mindennek és mindenkinek az ára.

Náray Tamás

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/AbElena