-

Egyszer volt, hol nem volt, egy királylány és egy királyfi. Szomszédos királyságba születtek, együtt cseperedtek fel, néha huzakodtak ugyan, de szerették és megértették egymást. Felnőttként szétváltak az útjaik, a királyfi más királylányok után kezdett kajtatni, a királylányt is körüldongták a hercegek. Sok évvel később újra találkoztak; nagyon megörültek egymásnak, ám az órákig tartó beszélgetés után a királyfi egyszer csak felállt, és azt mondta a királylánynak: „bocs, nekem egy kicsit túl sok herceged volt” – és elhúzott, mint a vadliba.

A királylány ezután elkeseredésében a sajtóhoz fordult, és így született meg ez a cikk.

Na jó, nem. Hanem igazából úgy, hogy az elmúlt hónapokban több vitám is volt intelligens, felvilágosult, a nőket egyenrangú partnernek tekintő pasikkal arról, vajon mi határozza meg egy nő értékét. Félretéve, hogy már a fogalmak ilyetén párosításától felforr az agyvizem, belementem a vitákba, és meglehetősen érdekes információkkal lettem gazdagabb.

Tudtátok például, hogy létezik olyan, hogy egy nő „exkluzív”? Bizony, a királyfi fenti tromfja elhangzott a valóságban is, az illető ezzel a szóval kívánta lefesteni a számára ideális hölgyet. Amivel alapjáraton semmi gond, hiszen a maga módján minden nő exkluzív, már ha ezt úgy értelmezzük, hogy valamiben kiemelkedő, egyéni, más, mint a többiek. Az úr azonban nem erre célzott, hanem arra, hogy keveseknek volt meg.

Úgy ám, lányok, nem csalás, nem ámítás, a fejünkön egy koppanás: attól leszünk exkluzívak, ha egy kezünkön meg tudjuk számolni a szeretőinket. De lehetőleg azért mind az öt ujjunk ne legyen szükséges hozzá.

Egy másik beszélgetésben a partnerem kifejtette, hogy számára zavaró, ha egy nőnek „múltja van”, hiszen hogy is volna ő, az egyszeri hímember képes arra, hogy versenyre keljen ezzel a tengernyi tapasztalattal? Ugyan már, folyton azt érezné, hogy ő sose lesz elég, és a nő bármikor kiléphet a kapcsolatból egy újabb pasi kedvéért. És itt ki is lyukadtunk a dolog lényegéhez, ami nem merül ki annyiban, hogy a férfiak egyszerűen hülyék, mert nem azok. Csak félnek.

Egy Nő mellett Férfiként (naaagy kezdőbetűkkel) létezni ugyanis nem könnyű dolog, de fogalmazhatok úgy is, hogy magabiztos, tündöklő királylány mellé tökös királyfi kerestetik. Mert ez tökösség kérdése, semmi másé. Abba most nem megyek bele, hogy a pasik esetében fel sem merül, hogy az elfogyasztott nők számával arányosan csökkenne az értékük - ez az írás nem férfigyalázó céllal készült. Csupán elgondolkodtam rajta, miért ekkora stresszor ez, és miért nem igyekszünk a problémákat több szempontból körbejárni?

Belecsapva a közepébe: ribanc lesz egy nő, ha sok pasija volt? Ez tesz valakit ribanccá?

Könnyű erre rábólintani, ahelyett, hogy belegondolnánk, mik lehetnek a valódi okok. Talán végig a szerelmet kereste, de nem volt szerencséje. Talán önbizalom-hiányos, és megerősítésre vágyott. Talán kíváncsi volt, és ki akarta élvezni a szingli éveit. Talán szimplán csak szereti a szexet, és nem kér bocsánatot érte.

A kérdés akkor válik igazán súlyossá, ha mögé pillantunk:

Európa közepén, 2016-ban, egy nőt tényleg a teste alapján ítélünk meg? Eszerint az „elhasznált” test nem értékes, ergo a nő egyetlen kincse, amit tűzön-vízen át őriznie kell, az ártatlansága.

Oké, nem kell, hogy szűz legyen, de túl sokan azért ne fogdossák meg. Az, hogy a testen kívül szó van ott még szívről, agyról és lélekről is, úgy tűnik, nem mérvadó.

És hogy mi lett a mese vége? Nos, ha ez az én mesém, akkor a királylány orbitális botrányt csap, az újságok címlapjára kerül, kiáll más királylányok jogaiért, és ha sok idő múlva is, de végül talál egy igazán tökös, bátor és mély érzésű királyfit, aki érzi magát annyira férfinak, hogy szorongások helyett büszke legyen a csajára. Igen, ez is egy szempont: aki sokaknak kellett, az sokat tud. Hangsúlyozottan nem csak az ágyban.

Szilveszter után szuper verslavina indult el a Facebookon férfi-nő témában. Röpködtek a költemények csajokról és pasikról, köztük pedig feltűnt egy – Szabó T. Anna tollából –, ami a ribancok témakörét járja körül. Részletet akartam kiemelni, de álljon itt az egész, mert tanulságos:

A ribanc nem az, aki a szerelmet

jobban, esetleg másképp szereti,

s nem is az, aki minden elvet elvet

és saját testét prédául veti,

hogy a kilátástalan szenvedésből

kilásson végre, s egyen a család,

nem az, aki többet akar a létből

és követi vad becsvágya szavát,

nem az, kit folyton lenyomnak a sárba,

de kiemeli mégis a fejét,

kit ide-oda löknek, de hiába,

mert sosem vehetik el mindenét -

nem. Ribanc az, ki elfelejti énjét,

és önként veszíti el a csatát,

ki eldobja a szabadságát végképp,

és mindhalálig eladja magát,

aki csak múló örömökre gondol,

csak azt hallja meg, ha a pénz beszél,

ki messze már a mindennapi gondtól,

de mást nem néz, csakis magának él,

nagy célja nincs már, s nincs benne alázat

belátni, hogy az énje elveszett,

kísértés ellen soha fel nem lázad,

és minden tette betanult szerep,

ki nemcsak csókol vagy bókol a pénzért,

de kizárólag pénzért simogat,

és jó szót tőle hiába remélnél,

mert csak eszköznek tekint másokat,

akinek csak az érdek a barátja,

akinek a test csak üres totem -

a ribanc az, akinek lelke parázna,

és igaz arcát nem látod sosem.

(Szabó T. Anna)

Megítélni könnyű, megérteni nehéz – köszönöm, csak ezt akartam mondani.

Kalapos Éva Veronika