-

Mindig is fenntartásokkal kezeltem a szépségversenyeket, és ezen a szkepticizmuson Sandra Bullock Beépített szépség-beli karakterének jellemfejlődése sem változtatott. Nagyszerű dolog, ha valaki gyönyörű, persze, miért is ne mérhetné össze fizikális tökéletességét más, hasonló kaliberű csodalényekével? De ez a csilli-villi, rózsaszín, műanyag világ inkább tűnt számomra ijesztőnek, mint vonzónak.

Aztán jött a TLC csatorna, az Apró szépségek című Amerikai Horror Storyjával, amely összes eddigi előítéletemet megduplázta olyannyira, hogy erősen kételkedni kezdtem még Isten létezésében is.

Csak hogy képben legyél: nyilvánvaló – a produkció elnevezése már sejteti – miről szól a fáma.

Gyermekszépségverseny... Nos, ezzel még nem lenne problémám. Láttam én is édi kisbaba képeket, amikre szavazni lehet, hogy kinek a legbájosabb a mosolya, vagy ki fúj szebb nyálbuborékot, aztán végül döntetlen lesz az eredmény, mert az ember legszívesebben mindet megzabálná málnaszörppel, tejszínhabbal és szivárvánnyal leöntve.

Sajnos, be kellett látnom, hogy ez a műsor homlokegyenest más.

Részenként két-három családot vesznek górcső alá, bemutatva: miként készülnek az éppen aktuális Miss Pink Púderes Pudli, vagy más hasonlóan hangzatos névvel ellátott versenyre. Bepillantást nyerhetsz magába a viadalba is – igen, a viadal szót használtam –, és az azt követő letargiába, esetleg átszellemült boldogságba.

Hidd el, nem olyan borzalmas, mint ahogy most – a lelki szemeid előtt lepörgő képkockák alapján – gondolnád!

Mert annál sokkal rosszabb.

Láthatsz többek között önbizalomhiányos, megannyi elfojtott keserűséggel, dühvel kooperáló, „a tökéletes anya" szerepében tetszelgő szülőt. Tudod, ők azok, akik sose lehettek pompon lányok vagy bálkirálynők, csupán megalázott kabalaállatként figyelték a kispadról, ahogy népszerű, szép kortársaik sikereket érnek el. Később felnőttek, valami furcsa véletlen folytán családot alapítottak, és egy elvetemült vallási fanatikus elszántságával felvértezve úgy határoztak, gyermekeiken keresztül bosszút állnak az egész elcseszett világon.

Bájos, nem igaz..?

Na, inkább beszéljünk a gyerekekről..

A részek elején még átlagos, ám roppant elkényeztetett, és érezhetően az anyjuk által hamis énképekkel beoltott kislányokat ismerhetsz meg, akik tulajdonképpen akár szépnek is mondhatók. Majd a versenyek előtt kezdetét veszi az átalakulás. Frizura, csillám, egy kis cukor, két csipet só, keverjük össze, és kész is van az instant minibarbie!

Elrettentő méretű, agyontupírozott póthajak kerülnek a selymes fürtökre, a játszóruhát túldíszített, harsány tüllhegyek váltják fel, kapnak műkörmöt, függönyrojtszerű műszempillát, és az a legundorítóbb, amikor a szerető édesanyák barnítókrémmel, plusz vödörnyi sminkkel gyilkolják szét a makulátlan babaarcokat.

Elengedhetetlen, hogy ne csak kinézetre hajazzanak kicsinyített Playboy-nyuszikra, de minden kis jelöltnek kötelező elsajátítania egyfajta furcsa, robot Pollypocket-mozgást, valamint a non-stop mosolygást-vicsorgást, amiről nekem állandóan Chucky, a halálosztó játékszer arckifejezése jutott eszembe. Ezeket a finomságokat a szülők gyakorlatilag spártai szigorral belekényszerítik a gyerekbe. Órák hosszat sétáltatják őket a kifutón fel-alá, és amíg nem érzik, hogy tökéletes manökenné vált szemük fénye, addig aztán nincs uzsi, nincs alvás, nincs pisi, nincs semmi.

Nevetséges műfarsang az egész, amiről különböző korú gyerekek, eltérően vélekednek. Úgy vettem észre, a kisebbek még lázadoznak. Szerencsétlenek érzik, hogy nem igazán jó buli kényelmetlen ruhákban, idomított majomként produkálni magukat vadidegenek előtt csak azért, hogy elnyerjék azt a tetves műanyag koronát anyunak. Naná, hogy neki!

Az idősebb korosztály viszont  már veszélyesebb. Abszolút mértékben megfertőződtek az anyjuk által: „a szépség a túlélés egyetlen záloga világunkban”- szemlélettel, ezért képesek vérremenő harcokat vívni, hogy megkaparinthassák az ocsmány szalagokat és bóvli tiarákat. Tizenhat éves korukra valószínűleg beteljesítik szüleik beteg vágyálmát, ott fognak pózolni a Sweet Sixteen plakátjain, rosszabb esetben a Tinimamikban tűnnek fel. Ők végre tényleg pompon lányok lesznek, meg PET-palack üres, belső értékektől mentes, dekoratív bábuk.

Pontosan annyit érnek majd, mint a plasztik fejdísz, amit elnyertek egykor.

Nehogy azt hidd, hogy valamiféle emberjogi aktivistaként vagy feminista mozgalom keresztes lovagjaként hadat üzenek az egész szépségiparnak. Ha az ember felnőttként úgy dönt, nincs nemesebb küldetése, mint hogy ő legyen a következő Miss Universe, oké, legyen. De ez minden esetben az ő saját döntése. Ellenben engedd meg, hogy ne is pálcát, hanem konkrét petrencerudat törhessek az olyan önző, felszínes, aberrált ősök fölött, akik már gyermekkorban tönkreteszik utódaik ártatlanságát, identitását, értékrendjét, torzítják a kialakulófélben lévő személyiségüket. Manipulatív diktátorként próbálják saját nemi ideáljukat megkreálni lányaikból.

Molnár Zsófia

Képek: TLC