Ahogy azt a Jóllét mindenáron-kritikámban is írtam (kivételesen engedjétek meg, hogy magamtól idézzek) az én ízlésem meglehetősen diverz, de a teljesség igénye nélkül ezek a legnagyobb kedvenceim:

„Remekül szórakozom A hivatal (Office) agyament szürrealitásán, de ha épp nem arra vágyom, hogy az elmémet robotpilóta-üzemmódba helyezzem, akkor újabban az Utódlás (Succession) epizódjain is, ami lenyűgöz és elképesztő módon szórakoztat a cinizmusával, szatirikus helyzeteivel és párbeszédeivel.

A szarkasztikus fekete humor a gyengém, előszeretettel élek is vele,

de jó arányérzékkel igyekszem alkalmazni, és bár ilyen messzire nem megyek a saját életemben, de a Doktor House nagy ikonom volt a gátlástalan beszólásaival, ugyanakkor a Született feleségeken is mindig jóízűeket nevettem.

Ha filmeket kell említenem, meglehetősen diverz a paletta, nálam belefér az is, ami bizonyos körökben már biztosan trashnek számítana, és hatalmasakat tudok röhögni a Diszkópatkányokon, a Bajos csajokon, Az ördög Pradát viselen, a Másnaposokon, de A Wall Street farkasán is. Az Utódlást is jegyző Adam McKaytől
szeretem A nagy dobást és az Alelnököt is, de ott van a Gran Torinó, Tarantino is kedves a szívemnek, a skandináv humor pedig mindig lefegyverez. 

Ha színházi előadásról van szó, az utóbbi években az Örkényben a Kertész utcai Shaxpeare-mosón, a Katonában az Ascher Tamás Háromszéken, és a Radnótiban az Ádám almái című előadásokon nevettem a legtöbbet.”

Én ebben a gyűjtésből ugyan kihagytam a könyveket, de ezt máris pótolja Fiala Borcsa és Both Gabi, akik a gyerekkönyveket ajánlják

Fiala Borcsa: 

„René Goscinny A kis Nicolas történeteit imádom, ott van az éjjeliszekrényemen, és ha fáradt vagyok valami hosszabbhoz, mélyebbhez, akkor elolvasok belőle egyet.

Nagyon szeretem benne a rossz gyerekeket (a rossz itt a szó legnemesebb értelmében értendő!), a különféle karaktereket, és a görbe tükröt, amit elénk, felnőttek elé állít.

Például amikor Nicolas kap egy új bringát a szülinapjára, amit persze az apja is ki akar próbálni, aki azt állítja, fiatalkorában mekkora bringabajnok volt, ki tudja, mi lett volna belőle, ha nem házasodik meg. Aztán előkerül a szomszéd, a két férfi kakaskodni, rivalizálni kezd, aminek persze az a vége, hogy szépen hazaváják a cangát. A másik örök vidámságforrás a Kázmér és Huba képregénysorozat – szeretem a kisfiúkat, na. Annyira zseniálisak már maguk a rajzok is, ahogy pár vonallal iszonyú sok érzelmet tud átadni az alkotó, Bill Watterson. Kázmérka igazi rosszcsont, nagy szabadsághős, a tigrise pedig vagy méltó párja ebben, vagy próbálja időnként visszakormányozni a valóság talajára… nem sok sikerrel.”

 Both Gabi: 

„Czigány Zoltán, a fájdalmasan korán elhunyt Csoda és Kósza című, ma már szinte klasszikusnak számító gyerekkönyv-sorozata rengeteg derűs pillanatot adott nekünk, amikor a gyerekeim kicsik voltak. A két őrült ló vad kalandjai garantáltan feloldották az aznapi feszültséget lefekvés előtt. Nektek is ajánlom, mert nem csupán a gyerekek élvezik majd, hanem ti is. Az Örkény Színház azonos címen futó élő hangjátékát is érdemes megnézni, sajnos ritkán játsszák, de már évek óta repertoáron van, a színészek pedig gátlástalanul kiélhetik közben gyermeki énjüket. Remek szórakozás, igazi játék az egész családnak.”

Vannak, akik viszont az agyzsibbasztásra esküsznek

Csepelyi Adrienn:

„Nekem az IT Crowd az egyik örök kedvencem, vinnyogva tudok röhögni rajta (eredeti nyelven nézzétek!). A Csengetett, Mylord? bármikor felvidít (magyarul!), de ha csak lazítani akarok két cikk között, akkor Jóbarátok, Agymenők, Modern Family is jöhet – meg a guilty pleasure-öm, a Két pasi meg egy kicsi

Szeretem a sötét, durva, obszcén humort, szóval élek-halok Ali Wongért, egyik legfrissebb kedvencem Atsuko Okatsuka, ha pedig klasszik tévéshow, akkor a Graham Norton Show-t nehéz überelni.

Ellent és Jimmy Fallont is szívesen nézem, de Norton valahogy mást hoz ki a vendégeiből, teljes őrület. Ja, és a legújabb felfedezésem Joe Pera – jobb későn, mint soha –, nagyon rég kacagtam annyira felhőtlenül, mint a The Who Baba O’Riley című daláról szóló epizódon. Most a Schitt’s Creekbe szeretnék belefogni végre, csak részleteket tudtam nézni eddig belőle (nem forgalmazták itthon tudtommal), de annyira kretén, hogy nekem találták ki.”

Milanovich Domi: 

„Nekem a Csupasz pisztoly a nagy guilty pleasure Leslie Nielsennel. Mondjuk, a poénok felén eleve azért nevetek, hogy ezt hogyan vállalhatta be valaki. Mai szemmel nézve problémás tartalom is van benne bőven, de nem tehetek róla, totál beakadt nekem ez a film, plusz Drebin hadnagy tényleg komolyan vehetetlenül hülye (jó, azért aranyos is). Ha a két fiútesómmal együtt elevenítjük fel a jeleneteket, még jobban röhögünk. Kíváncsi vagyok, Liam Neeson meg tudja-e majd közelíteni ezt a szintet, állítólag vele készül a folytatás.

A léc mindenesetre egyszerre van nagyon magasan és alacsonyan, ez pedig nem is olyan egyszerű kombó a humorban!”

Lőrincz Emma:

„Nálam ilyen az Üvegtigris-sorozat. Egyrészt biztosan a nosztalgia miatt is szeretem, mert anno a szüleim is sokszor megnézték, és rengeteget nevettek rajta. Furcsa azt is látni benne, hogy azok a viccek, amiket gyerekként nem értettem, mit is jelentenek valójában, és mennyire aktuálisak még mindig. Megunhatatlan. Ugyanilyen a Jóbarátok. A Modern család és a Family Guy szintén bármikor kikapcsolja az agyam, és megnevettet.”

Szabó Anna Eszter is hasonló sorozatokkal kapcsol ki: 

„Filmből a Brian élete, a Picasso kalandjai és a Bazi nagy görög lagzi, amiken garantáltan MINDIG nevetek, ezeket soha nem tudom megunni. Sorozatokból nem tudok, csak klasszikusokat, Jóbarátok, Agymenők, Family Guy, South Park, de mostanában YouTube-on néztem olyan (amerikai!) videókat, amelyekben a nagyszülőkkel szívnak füvet a nagykorú unokák, és azokon iszonyúan jól tudok szórakozni. Persze ez csak mint turistalátványosság, odakint ez nem számít bűnténynek. Könyvből Dolák-Saly Madáretetőjének első kiadása az, ami ha előkerül, szem nem marad szárazon, előbb-utóbb valaki sírva fog nevetni a családban.”

Úgy látszik, az audiovizuális csapat hasonlóan van bekötve

Dián Dóri: 

„A Jóbarátok a Brian élete és az Agymenők nálam is befutók. De imádom a Dokik című sorozatot, a másik nagy kedvenc pedig az Office (nyilván az amerikai változat). Filmből pedig nem vígjáték, de amitől mindig jókedvem lesz, az a Sing Street. A 80-as évek Írországában játszódik, és arról szól, hogy egy 15 éves fiú, akinek épp széthullik a családi élete a szülei válása miatt, alapít egy zenekart, hogy egy lány, aki tetszik neki, és amúgy modellkedik, szerepelhessen a videóklipjükben.

Ez a film nagyon édes, de nem az a nyálas, hányingerkeltő fajta, hanem szívmelengető és aranyos.

Az ír akcentusunk már eleve igen mókás, hát még a különböző szerelések, amiket magukra öltenek, amikor valami új stílussal próbálkoznak – imádnivalóan bénák. És hát a betétdalok... ah, nagyon jó film, nézze meg mindenki!”

A fiatal generáció sem veti meg a nagy klasszikusokat

Pichler Zsófi:

„Nálam is toplistás a Brian élete és a Gyalog Galopp, egy-két évente igyekszünk megnézni, és beavatni a fiatalabb családtagokat is, hogy tudják, mi a jó.

Könyvből pedig a Rejtő Jenő-klasszikusok azok, amiken mindig könnyesre röhögöm magam, mindegy, hogy már sokadszorra olvasom. Illetve nemrég újra a kezembe került Örkény Egyperces novellák című könyve, ami sokkal abszurdabb, mint amire nyolcadikból emlékeztem, úgyhogy itt is értek váratlan meglepetések bőven, legyen szó nevetésről vagy épp elborzadásról. Guilty pleasure pedig a Diktátor című film, ami néhol annyira rossz, hogy már jó, és ezt is többször láttuk, mint ahányszor szeretném bevallani.”

Kurucz Adri kedvence viszont az elmúlt években debütált:

Fleabag (Bolhazsák) forever! Phoebe Waller-Bridge zseniális, csakúgy, mint a kétévados minisorozata, amely a standup műsorából nőtte ki magát. Nemcsak az ő karakterét imádom benne, de a többi szereplőt is, az Olivia Colman játszotta mostohát, a szerelmes papot (Andrew Scott), a dilis nővért (Sian Clifford), és valamennyi őrültet.” 

 

Gyárfás Dorka viszont az igazi nagybetűs romantika mellett teszi le a voksát:

„Örök kedvenceim Nora Ephron könyvei és filmjei. Csak a filmjeit mondom, mert azokat mindenki ismeri: Harry és Sally, A szerelem hálójában, A szerelem hullámhosszán – de az első az igazi nagy klasszikus, amit nem lehet elégszer megnézni. Ebből a listából is látható, hogy Meg Ryan sokáig neki köszönhette a karrierjét (a saját tehetségén túl persze). De a Sirámok a nyakamról című könyve itthon is nagy siker volt – a többi írása sajnos magyarul nem jelent meg.

Én akárhányszor olvastam, elképedtem a tehetségén, mert olyan egyszerűen fogalmaz, mégis utánozhatatlan a világlátása, és mindent áthat az intelligens, metsző humora. Egy zseni volt.”

Mózes Zsófi viszont inkább a karcosabb irányt képviseli:

„Sokat elárul a humoromról (meg talán úgy összességében rólam), hogy Benedek Ágota Rumbarumbammja volt az a könyv, amin az utóbbi években a legtöbbet nevettem – de úgy igazán, hangosan. Fekete humor, önirónia, görbe tükrök, gyertek, csak gyertek!”

És most ti jöttök: írjátok meg kommentben, nektek mi a kedvenc vidám alkotásotok!

Kiemelt képek forrása: Warner Bros. Television; Universal Television; 20th Television; Örökmozgó

Krajnyik Cintia