Kurucz Adrienn: Megtanítani, hogy nem kaphatunk meg mindent, pláne nem azonnal

–

Idén lesz 16 éves a gyerekem, és korának megfelelően egyre önállóbb, amit ő nagyon élvez, én pedig próbálok gyorsan akklimatizálódni (feldolgozni, hogy nem kisgyerek többé), és nem korlátozni őt feleslegesen. Logisztikai könnyebbség, hogy önállóan közlekedik, vesz magának ebédet, ruhát, koncertjegyet, de egyben vizsgázunk is mind a ketten: be tudja-e osztani a számlájára utalt apanázst, vagy sem.

Mivel érthetetlen módon tantárgyi szinten pénzügyi tudatosságra nevelés igazából még ma sincs az iskolákban (leszámítva néhány fakultatív programot), még mindig elsősorban a szülőn múlik, mit tanul meg a gyerek ezen a téren.

A felelősség tehát azé a szülőé, aki nagy valószínűség szerint maga sem sokat hallott az alap- és középfokú oktatás során pénzügyekről, legfeljebb felsőfokon okosították ki, ha ezen a területen tanult tovább.

A generációm (47 éves vagyok) ráadásul a rendszerváltás előtt lett tinédzser

Mindent, amibe a mostani fiatalok beleszületettek, ahhoz nekünk felnőttként kellett idomulni.

Már huszonéves voltam, amikor elkezdtünk ismerkedni az internettel, 25 évesen lett először mobiltelefonom, és még egyetemre jártam, amikor nyitottam bankszámlát: arra jött az ösztöndíj. De azon túl, hogy miként lehet pénzt felvenni a kártyával, még éveken át semmit sem tudtam a bankügyekről. Minden infónak magam jártam később utána – és sok mindent bizony a saját káromon tanultam meg.

Pedig alapvetően jó mintát hozok: a szüleim nagyon gyakorlatias emberek, mindig megfontoltan költekeztek. Anyukám még háztartási könyvet is vezetett precízen, amit meg is mutatott nekünk olykor, hogy képben legyünk, mennyiből gazdálkodik a család és hogyan.

De az még egészen más világ volt, más lehetőségekkel, készpénzben kapott fizetésekkel és postás által hozott nyugdíjjal, „egyötvenes” fagylalttal, Balatonig terjedő utazási álmokkal és párnacihában gyűjtögetett pénzzel.      

Én már felnőttként, a szüleimmel együtt tanultam a bankolást

Szinkronban próbáltuk értelmezni a különféle számlák közti különbségeket, a kamatok rafinált természetét, a hitelfelvétel mikéntjeit, azt, hogy mi az a magánnyugdíjpénztár, élet- és egészségbiztosítás, és miért szükséges az első honoráriumtól kezdve félretenni nehezebb időszakokra az aktuális jövedelmem egy részét.  

Arra is rájöttem az idők során, hogy már csak azért is képben kell lennie egy szülőnek legalább az alapok tekintetében, mert a gyerekének el kell tudnia magyarázni ezeket a fogalmakat, és ez nem kis feladat!    

A pénzügyi tudatosságra nevelés első vagy inkább nulladik stációja tehát véleményem szerint az, hogy saját magunkat képezzük ezen a téren.

A második lépcsőfok pedig a példamutatás, mert a szónoklatok és a papolás nem igazán célravezető. Sokkal jobban működik (ahogy mindenben) a beszélgetés, a kártyák kiteregetése.

Magyarországon komoly tabu, mennyit keres az ember. Még barátok sem igen osztják meg ezt az infót egymással. Én fontosnak tartom évek óta, hogy a gyerekem tudja, mennyit viszek haza egy hónapban, mennyiből gazdálkodunk összesen, és mibe kerül az, hogy víz folyik a csapból, meleg van a lakásban és étel a hűtőben, és mennyire szerencsések vagyunk, hogy ezek a feltételek adottak az életünkben – oly sok emberrel ellentétben, akik nélkülöznek.

Sokszor felmerült már az is otthon, hogy egy bizonyos összegért, amibe egy vágyott dolog kerül, nagyjából hány napot kell dolgoznom.

És ez nem valamiféle mártírkodás vagy számolásba oltott szemrehányás, hanem annak tudatosítása, hogy a pénz nem csak úgy kerül a számlánkra valahonnan, hanem azt a pénzt az elvégzett feladatokért, az időnkért és a szaktudásunkért kapjuk cserébe.

Ha már a bankszámláknál tartunk: a helyes bankkártyahasználat megtanítása szintén kihívás

Szerintem nem lehet csak úgy a gyerekek kezébe nyomni a kártyát 14 évesen, tudatosítani kell a vele járó felelősséget, meg kell mutatni a használatát, elmagyarázni az online fizetés veszélyeit.

Mivel készpénzt a mi (nagy) gyerekeink már alig látnak, a pénzhez való viszonyuk is más egy kicsit, mint nekünk volt, ezt tapasztalom olykor. Mi még iskolai takarékbetétkönyvben vagy malacperselyben gyűjtögettük a családi aprót, hogy aztán sokára vegyünk belőle, mondjuk, egy kempingbicajt nyáron. Nekik a saját pénz egy számukra átutalt összeg, amit csak leírva látnak egy applikáción, ezáltal eleve megfoghatatlanabb, könnyen jön, könnyen megy.

A mi gyerekeink ráadásul már arányaiban nagyobb összegek felett rendelkeznek, hiszen maguk fizetnek be sok mindent kártyával, amit helyettünk még a szüleink küldtek be a tanító néninek lezárt borítékban, fillérre kiszámolva. Arról nem is beszélve, hogy

sokkal nagyobb csábításnak vannak kitéve nap mint nap, hiszen árudömpingben nőttek fel, míg mi legfeljebb a fagyizóban vagy az ÁPISZ-ban tudtuk elszórni a pénzünket szagos radírra és matricákra.

Azt hiszem, egy mai tinédzsernek (aki koránál fogva nem a higgadt döntések embere még) óriási önuralomra és belátásra van szüksége ahhoz, hogy nemet mondjon a napi-heti-havi keretét pillanatok alatt lemeríteni képes szüntelen csábításnak, ami menő kávézókba vinné, gyorséttermekbe, ruhaboltokba (az én gyerekemre meg a legnagyobb vonzerőt a lemezboltok gyakorolják, mert él-hal a bakelitekért).

Ellen tudnak állni a sziréneknek? Néha igen, néha nem…

De úgy tapasztalom, a hibákból is sokat tanulnak a gyerekek.

Épp ezért igyekszem csak annyira beleszólni a gazdálkodásba, amennyire feltétlen szükséges. És igen: ha rosszul osztotta be a pénzét, akkor megszorul, és majd legközelebb ennek hatására, remélhetőleg, előrelátóbb lesz.

A lényeg, hogy lássa (és néha átbeszéljük) mit kellett volna másként csinálni, hol lehetett volna megfogni ügyesebben a pénzt.

Tulajdonképpen mi, felnőttek is ezt tesszük: időről-időre felülvizsgáljuk (jó esetben) a kiadásainkat és a bevételeinket, hogy lássuk, min lehetne korrigálni, hogyan lehetne takarékosabban, előrelátóbban élni. A gyerekeknek pont ezt az önrevíziós készséget kell elsajátítaniuk véleményem szerint, csak kisebb téttel, szűkebb és biztonságosabb keretek közt.     

A pénzügyi tudatosság, amire nevelni szeretnénk őket, pont erről szól

Külső kontroll nélkül is tudunk-e döntéseket hozni különböző pénzügyi helyzetekben? Képesek vagyunk-e a döntés előtt mérlegelni az előnyöket és a hátrányokat? Illetve tudunk-e hosszú távra tervezni, a bevételeinket és a kiadásainkat számba véve?    

Fontosnak tartom azt is, hogy ne féljünk beszélni a gyerekekkel a financiális gondokról sem. Arról, ha épp megszorulunk vagy bizonyos szükséges kiadások meghaladják a lehetőségeinket, és ez keményen frusztrál minket. Egyrészt, mert nyilvánvalóan őt is érinti egy ilyen helyzet, neki is le kell mondania bizonyos igényeiről, másrészt, mert nagyon tanulságos lehet számára, ahogy egy ilyen helyzetet a szülei átvészelnek, kezelnek.   

Azt is jó, ha látják, mik a prioritások egy nehéz helyzetben, és mik azok a költések, amiket vissza kell, mert vissza lehet fogni. És ebben a takarékoskodásban ő is tud segíteni, akár azzal, hogy okosabban osztja be a zsebpénzét, és nem kér kiegészítést kétnaponta, akár azzal, hogy diákmunkát vállal a szünidőben.

Persze mindenki szeretné a maximumot adni a gyerekének az anyagiak terén is, de véleményem szerint a pénzügyi tudatosságra nevelés szempontjából nagyon hasznos a nemet mondás is, az, hogy megszokja a gyerek: időnként nem kap meg bizonyos dolgokat, amikre vágyik, illetve megtanul hosszabb távra tervezni, dolgozni valamiért, összespórolni például egy repülőjegy vagy egy fesztiváljegy árát, és nem a szüleitől várni egyszerre mindennek a finanszírozását.  

Mert sem ők, sem mi nem kaphatunk meg mindent, és amit igen, azt sem biztos, hogy azonnal. És ez nem csak a pénzügyekre igaz.

Kurucz Adrienn

A cikk megjelenését az OTP Bank és a Mastercard támogatta. 

Kurucz Adrienn