„A beton repedésein kihajtó növények vagyunk” – A Loupe színház alapítói

Szinte hihetetlen, hogy még csak két éve alakultak, és most tavasszal a nyolcadik bemutatójukon vannak túl. Egy „szabadságharcos banda" vagy egy „szabadságteremtő közösség" – attól függ, hogy Molnár Áron színész vagy Horváth János Antal rendező szemüvegén keresztül nézzük a történetet. De az biztos – és ebben a két másik alapító tag, Lovas Rozi és Lengyel Tamás színészek is egyetértenek –, hogy a Loupe Színházi Társulásnak középpontjában a szabadság áll. Na meg a függetlenség. A csapat egyetlen fillér állami vagy önkormányzati támogatást sem kap, működését kizárólag a piacról (azaz a jegybevételekből) finanszírozza. Közéleti színházat csinálnak, olyan témákat tesznek a színpadra, amelyeket tabu, de legalábbis óvatos pipiskedés övez a társadalomban. Ehhez egy, a magyar színházi világban egyedülálló működési modell társul, amely nemcsak gazdaságilag teszi őket különutassá, hanem a szakmában is. Nem is nagyon tudják egyelőre őket hova tenni, számtalan hülye pletyka kering róluk, és egyelőre a kollégák sem sorjáznak az előadásaikon. Irdatlanul sokat dolgoznak a színpadon túl is, a fénymásolástól az üzleti terven át mindent ők csinálnak, miközben a budapesti előadások mellett folyamatosan járják a vidéki városokat is – teltházzal. De vajon milyen véletlenek, együttállások, külön-külön, de mégis egymásnak ismerős módon megélt frusztrációk és fájdalmak kellettek ahhoz, hogy ez a négy fiatal alkotó egyszercsak közösen akarjon létrehozni valamit hasonlót? Elviszlek magammal: Lovas Rozi, Lengyel Tamás és Molnár Áron színészek, valamint Horváth János Antal rendező, azaz a Loupe alapítói.