–

A TikTok sztárja

Ami azt illeti, kiskoromban sohasem hallgattam oda, ha azt mondták a szüleim, hogy ne játsszak az étellel. Szeretem a kreatív megközelítéseket és az őrült ötleteket, akárcsak a jól marketingelt kajaneveket, amik azonnal beindítják a fantáziámat (mint amilyen például az „Upsz, leejtettem a citromos pitét” nevű desszert). Éppen ezért csaptam le azonnal a mostanában a közösségi média sztárjaként is emlegetett receptre, amikor megláttam: millió dolláros spagettinek hívják! Nyilván azonnal tudni akartam, mi is ez a csoda, úgyhogy azzal a mozdulattal már túrtam is fel az internetet a különböző megközelítések után kutatva, hogy ezekből létrehozzam (majd a jövőben újraalkossam) a magam változatát.

Mindent bele

A dietetikus olvasókat most megkérném, fogják be a fülüket a következő vallomásomnál: mindig is borzongással vegyes csodálattal adóztam az amerikaiak ételhibrid-szörnyetegek iránti vonzódásának. Lenyűgözőnek tartom, hogy a józan vagy-vagyot különösebb gátlás nélkül be merték helyettesíteni az is-issel, létrehozva olyan ételeket, amik egy puritánabb neveltetésű európainak nem jutottak volna eszébe. Ilyen a

hamburgerrel töltött pizza, a sörtésztában kirántott perec, a szalonnába tekert sült Oreo keksz juharsziruppal leöntve, vagy a bacon-ropogóssal megküldött tejszínhabos, epres palacsinta.

(Hidd el, ezek mind létező ételek, nem én találtam ki!) Ebbe a kategóriába tartozik cikkünk főszereplője is, a millió dolláros spagetti, ami olyan, mintha a kiagyalója nem tudta volna eldönteni, mit rendeljen egy olasz ristorante étlapjáról, úgyhogy kikért egybe mindent, Krúdy Gyula Amerikába származott unokatestvéreként.

A millió dolláros recept

Először azt az alapszószt készítem el, amit a bolognaihoz is szoktam használni, amit egy firenzei főzőkurzuson tanultam. Ha a gyerekeimnél be akarok vágódni, akkor a rántott hús mellett ez a másik mindent vivő aduászom, nincs az a mennyiség, amit ne lapátolnának be belőle. Azért is szeretem ezt a receptet, mert úgy van teletömködve zöldséggel, hogy nem feltétlenül látszik rajta – ha érted, mire gondolok…

Olívaolajon megdinsztelek egy felaprított vöröshagymát, majd megy rá két-három felaprított répa és ugyanannyi zellerszár. Én ezeket aprítógépben szoktam ledarálni, mert nincs türelmem olyan picikére vágni, amekkorára kellene. Amikor kicsit lepirult (ez jó sok idő, de épp az a csodás a jó bolognai szószban, hogy meg kell adni a módját) megy rá 60 deka darált marha, 20 deka darált sertés, és egy pár puha grillkolbász, amit előtte kibontottam a bőréből, és villával összetörögettem, de késsel vagy géppel is rá lehet menni. Sózom, borsozom, megy rá kis fokhagyma (ízlés szerint). Amikor megpirult a hús is, hozzáöntöm az összeturmixolt paradicsomkonzervet, ha van, jót tesz neki két deci vörösbor, aztán mehet a lassú tűzön rotyogtatás, ameddig csak bírod.

Ha már a konyhaküszöböt rágcsálják hörögve az éhhalál széléről magukat visszaküzdeni próbáló családtagok, akkor nekik nem lesz elég válasz, hogy már csak három óra, és olyan krémes lesz a szósz, hogy besírnak a gyönyörűségtől.

Szóval hogy mennyi ideig főzöd, azt abszolút a te belátásodra bízom.

Amíg rotyog a húsos ragu, kifőzök egy csomag spagettit, illetve összekeverem azt a krémet, aminek a jelenlététől egyrészt elemeltük ezt az ételt az egyszerű (de nagyszerű!) bolognaitól, másrészt, amiért kiérdemelte az amerikaiaktól a millió dolláros jelzőt. Ehhez pedig egy tálban összekeverek negyed kiló túrót (nem soványat! Tényleg, kinek akarunk ennél a pontnál még homokot szórni a szemébe?!), két deci tejfölt, 200 gramm krémsajtot, egy csokor felaprított újhagymát, kiskanál szerecsendiót, majd sózom, borsozom. 

Végül elérkezünk az összeállításhoz

A sütőt előmelegítem 200 fokra. Egy jénai tálat kikenek olívaolajjal és beleteszem a kifőtt spagetti felét. Arra megy a fehér színű krém, majd a másik adag spagetti, végül rápakolom a húsos ragut, megszórom annyi reszelt sajttal, amennyit nem szégyellek (nem vagyok egy szégyenkezős típus), majd bő fél órára betolom a sütőbe.

És hogy milyen a végeredmény? Én boldogan faltam, annak ellenére, hogy kissé az volt a benyomásom, a hőn szeretett bolognait kevertem össze a másik nagy kedvenccel, a túrós csuszával, ám a túró és a tejföl savanykás ízét – még ha csak halványan is jelent meg –, lehet, hogy legközelebb elhagynám az ételből, és inkább mascarpone és krémsajt keverékével helyettesíteném. Aztán addig-addig változtatgatnám a hozzávalókat, amíg a végén észbe kapok: lasagne lett belőle…

A képek a szerző tulajdonában vannak

Fiala Borcsa