Ez azért rohadtul nem egyszerű

Persze, szoktam főzni, de azért majdnem minden héten becsúszik egy–két olyan alkalom, amikor nincs otthon semmi, késésben vagyok, vagy egyszerűen nincs rá időm, mert az órarendem úgy néz ki, mintha valaki saturészegen dobálta volna össze, vaksötétben.

És ha az embernek lehetetlen időpontokban vannak az órái, nem áll neki a nap másik lehetetlen időpontjában főzni. Vagyis eddig ez így volt, mert most mégis rávettem magam. 

Eleve nehezített pályán indultam, mert azt a luxust nem engedhetem meg magamnak, hogy hétfőn (amikor nincsenek óráim) mindent megfőzök, szépen dobozokba porciózom, hogy a hét további részében már csak melegíteni kelljen. Ugyanis olyan pici hűtőnk van, hogy nem férne bele, így maradt a napi pepecselés.

Hétfő: kínai pirított tészta szezámos csirkével

Ez a napom mindig nyugisabb, így valami komolyabb idő- és energiabefektetést igénylő ebédet tudtam rittyenteni. Az Astoriánál van egy kínai büfé, ahol a kedvencem a szezámos csirke pirított tésztával. Ott 1100 forint ebből egy adag, kíváncsi voltam, otthon mennyiből tudnám kihozni. Egy adagot képtelen vagyok főzni, valahogy mindig több lesz, de nem baj, mert így másnapra is lett ebédem. A fél kiló csirkemellfilé, szójaszósz, spagetti (aminek megmaradt a fele), két fej hagyma, három répa és a csípős paprikapüré összesen 1550 forintot kóstált. Méz, szezámmag és liszt mindig van otthon, ezekre nem kellett költeni. Mivel ez így három jó nagy adag lett, mindössze 517 forintra jött ki egy porció. Nagyjából feleannyi, mintha megvettem volna. Erős kezdés.

Bolti ár: 1100 Ft

Otthon elkészítve: 517 Ft

Spórolt összeg: 583 Ft

Kedd: pizza

Ebédem ugyan hétfőről maradt, de hát, vacsorázni is kell valamit. Kedden és szerdán háromnegyed nyolckor esem haza a suliból, általában úgy, mint akit kimostak. A legutolsó dolog, amire ilyenkor vágyom, az a tűzhely társasága. Így néha megesik, hogy a telefon után nyúlunk, és már hívjuk is a pizzázót. De nem ezen a héten! Mivel a barátom hamarabb végzett a munkával, ő ment el a hozzávalókért.

Annyi könnyítést engedtem, hogy előrecsomagolt tésztát vett (eddig csak egyszer próbáltam pizzatésztát készíteni, de az élesztő aznap sztrájkolt, így egy masszív biofegyver lett a végeredmény. Ezért nem kapott a kedvesem pizzatortát szülinapjára…)

Miután megvoltak a hozzávalók, otthon már csak pizzává kellett varázsolni őket. A barátom 1690 forintot hagyott a boltban úgy, hogy paradicsomszószt és tejfölt nem vett, mert az volt otthon. 

Az egy dolog, hogy háromnegyed óra alatt kész volt (a szállítás gyakran 90+ perc), de sokkal finomabb lett, mert a saját szájízünk szerint pakoltuk meg mindenféle finomsággal. Az igaz, hogy valamivel kisebb, mint a rendelt pizza, de még így is olcsóbb.

Bolti ár: 1900-2200 Ft

Otthon elkészítve: 1690 Ft

Spórolt összeg: 210-510 Ft

Szerda: Gyros tortillában

Bevallom, ez a kedvencem mind közül. Leggyakrabban gyrosért csengetek ki olyan 600 forintot. Gyorsan elkészül, laktatóbb, mint egy szelet pizza, és a tortillának külön hódolója vagyok, mert tényleg bármit bele lehet rakni, mindenhogy finom. Így hát szerda ebédre ezt terveztem be, szerencsére két egyetemi óra között volt időm hazaugrani, gyorsan bevásárolni és összedobni. 1360 forintot fizettem, ami elsőre húzósnak tűnhet, de ne felejtsük, hogy egy darab gyrosra valót semmiből nem tudtam venni, tehát a hozzávalók mindegyikéből elég sok maradt. Annyit változtattam csupán a bolti kajához képest, hogy falafelt használtam hús helyett. A tortillából hat darab van egy csomagban, és ahogy néztem, a többi hozzávalóból is simán volt annyi, hogy hat gyros kijöjjön belőle. A fizetett összeget tehát elosztottam hattal, így jött ki az alábbi végeredmény.

Bolti ár: 450-650 Ft

Otthoni ár: ~227 Ft

Spórolt összeg: 223-423 Ft

Csütörtök: Rántott csirkemell káposztás bulgurral

A csütörtök egy kellemesebb nap, amikor csak reggel és este van órám, tehát megint volt időm főzni. Mindenki örök kedvencére, a rántott húsra esett a választásom, de rizs helyett a valamivel egészségesebb bulgurt választottam, és a tegnapi gyrosból maradt káposztával kevertem össze.

A hat szelet csirkemellért, tíz tojásért, egy zacskó zsemlemorzsáért és a bulgurért 1600 forintot fizettem. Nagyjából egy órát szöszöltem vele, de megérte, mert isteni finom ebéd lett belőle. Négy adag lett a végeredmény, így a vacsit is kipipálhattuk.

Itt most kivételesen utólag néztem meg, hogy mennyiért vesztegetnek egy hasonló ebédet, és azt láttam, hogy a plázában lévő büfében 1250 egy adag rántott hús kukoricás rizzsel. 

Bolti ár: 1250 Ft

Otthon elkészítve: 400 Ft

Spórolt összeg: 850 Ft

Péntek: Paradicsomos-cukkinis spagetti

Péntekenként általában hazamegyünk vidékre, így volt ez most is. Hiába volt megint elég időm, sehogy sem fűlött a fogam a bonyolultabb kajákhoz, így a jól bevált paradicsomos-cukkinis spagetti lett a befutó. Azért is szeretek tésztát csinálni, mert hamar megvan, és egész jól ki lehet számítani, hogy csak egy étkezésre valót csináljon belőle az ember. Ehhez most azonban alig kellett venni valamit, hiszen paradicsomszósz maradt a pizzáról, tészta pedig a kínaiból, fűszerek mindig vannak otthon, tehát egy darab cukkiniért szaladtam csak le a kisboltba. Nehéz így kiszámítani, hogy mennyibe került a dolog, de ha jól osztottam-szoroztam, akkor a két adag összesen 650 forint körül lehet. Ehhez képest az egyik olaszos gyorsétteremben a sima paradicsomos-bazsalikomos tészta (cukkini nélkül!) 1090 Ft. Kemény.

Bolti ár: 1090 Ft

Otthon elkészítve: 325 Ft

Spórolt összeg: 765 Ft

Összegzés

Amikor összevetettem a bolti és az otthoni árakat, magam is meglepődtem. Ha készen veszek valamit, azt is az olcsóbb helyeken szoktam, és a boltban sem a legdrágább dolgokat emelem le a polcról. De még így is annyit spóroltam a héten, amennyi azért már nagyon is számít: összesen 3131 forint maradt a pénztárcámban öt nap alatt, csak azért, mert vettem a fáradságot, és magam csináltam meg a kajám. Ez már egy könyv ára, amit, mondjuk, karácsonyra ajándékozhatok. Nagyon jó érzés volt a felismerés, hogy több energiabefektetéssel pénzt spórolhatok meg. Ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki. Mint a fenti példa mutatja, megéri!

Dián Dóri

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/mixetto