Így vált alsó polcos termékből praktikus kedvenccé a dobozos sör Amerikában
88 éve debütált az amerikai boltokban
Egészen a közelmúltig, ha valaki olcsó sört akart vásárolni Amerikában, fel kellett keresnie egy vegyesboltot, a legalsó polcra nyúlni, és Keystone Lightot vagy Milwaukee’s Bestet vásárolni – szigorúan dobozos kiszerelésben. Az olcsó ugyanis sokáig egyenlő volt a dobozossal. Mára azonban ez megváltozott: több száz kézművessör-főzde döntött úgy Amerikában, hogy gondosan megalkotott italait dobozba csomagolja. De hogyan került a sör dobozba? És miért vonakodtak a dobozos sörtől olyan sokáig az emberek? Mózes Zsófi írása.
Bár a konzervek gyártásának története egészen 1813-ig nyúlik vissza, az első sikeres kísérlet a sör dobozba töltésére az American Can Company konzervdobozgyártó cég és a New Jersey-i Gottfried Krueger sörfőzde közötti együttműködés eredményeként csak 1935-ben került sor.
Kevesebb mint két évvel korábban az American Can Companynek sikerült legyőznie két olyan nehézséget, amely mindaddig megakadályozta a sör konzerválását: megalkották a konzervdobozokat, amelyek elég erősek voltak ahhoz, hogy megtartsák a nyomás alatt lévő szénsavas italt, a dobozok belsejét pedig speciális bevonattal kezelték, amely megakadályozta, hogy a sör átvegye a doboz fémes ízét.
A Krueger’s Finest Beer, a Krueger’s Cream Ale és a Krueger’s Special Beer – mindegyik 3,2 százalékos alkoholtartalmú, az akkori legmagasabb megengedett alkoholszint – lett az első dobozos sör, és a virginiai Richmondban néhány ezret fogyasztottak el belőle a legszerencsésebbek.
Nehéz acélhengerek
Bár manapság a sörösdobozok már alumíniumból készülnek, a korai dobozokat nehéz acélból gyártották, amit a rozsdásodást megelőzendő vékony ónréteggel vontak be. 1958-ban a hawaii Brewing Company lett az első sörfőzde, amely alumíniumdobozokba zárta a sört, ma pedig már gyakorlatilag az összes sörösdoboz alumíniumötvözetből készül, amelyet a sörfőzők a könnyebb súly és a rozsdásodással szembeni nagyobb ellenállás okán részesítenek előnyben.
A csomagolóanyag mellett a sörösdoboz alakja is változott az idők során. Bár az első dobozok lapos tetejű és aljú hengerek voltak, a gyártók addig-addig tökéletesítették a terméket, míg végül bevezették az enyhén kúpos tetejű dobozokat, amik leginkább azért váltak népszerűvé a kis sörfőzdék körében, mert könnyebb volt őket megtölteni.
Ráadásul a dobozt ugyanazzal a koronakupakkal lehetett lezárni, mint az üvegpalackokat, így a főzdék megspórolták egy újabb kupakgyártó berendezés beszerzését.
Az 1950-es évek végére azonban a kúpos tetejű dobozok szinte teljesen eltűntek, és a piacot ismét ellepte a klasszikus, lapos tetejű és aljú henger.
Míg manapság a sörösdobozok kinyitása olyan egyszerű, mint egy gombnyomás, az eredeti, lapos tetejű dobozokhoz egyfajta konzervnyitóra is szükség volt (no, meg nyitási útmutatóra, amit a dobozra nyomtattak): a nyitó segítségével a sörivónak egy háromszög alakú lyukat kellett vágnia a doboz tetején, amiből ihatott, emellett pedig egy kisebb nyílást is lyukasztania kellett az ellenkező oldalon, hogy a levegő bejusson a dobozba, és megkönnyítse a sör szabad áramlását. A kúpos dobozok kupakjait viszont ugyanazzal a sörnyitóval lehetett nyitni, mint az üvegpalackokat.
Majd jöttek az önnyitó dobozok
A sörösdobozok terén 1962-ben történt nagy áttörés, amikor a pittsburghi Iron City sörfőzde a ma is népszerű nyitófüles dobozok korábbi változatát kezdte használni. Egy kis lapos fül volt a doboz tetejének közepére szegecselve, ennek segítségével ki lehetett nyitni a dobozt, majd letépni a kivehető perforált darabot. Három évvel később egy húzógyűrű váltotta fel a lapos fület (hasonlóan ahhoz, ahogy a háziállatok eledelét tartalmazó konzervdobozok nyílnak).
És bár az önnyitó dobozok megszüntették a külön nyitóeszköz szükségességét, új problémát hoztak létre: a szemetelést.
Ezt a környezeti problémát 1975-ben orvosolták, amikor a Reynolds Metals Company megtervezte a fület, amit a cég a Kentucky állambeli Falls City Brewing Companyn keresztül mutatott be a nagyközönségnek, és amit a mai napig gyakorlatilag az összes sörös- és üdítősdobozon használnak világszerte.
Korábban a dobozos sörnek nem volt túlzottan jó megítélése, ami részben annak a tévhitnek volt a folyománya, amely szerint a csomagolás fémes ízt ad az italnak.
A fémes íz mítoszát azonban alaposan megcáfolták,
és idővel a dobozolás még a kis kézművessör-főzdék számára is megfizethetővé vált. 2002-ben a coloradói Oskar Blues sörfőzde elkezdte konzerválni a komlós Dale’s Pale Ale-t, ezzel pedig megkezdődött a dobozos sör forradalmi térhódítása Amerikában. Egyes sörfőzdék ma már inkább preferálják a dobozos sört, mert tartósabb, méretéből fakadóan jobban pakolható és tárolható.
Ráadásul hermetikusan zárható, gyorsabban hűl, mint a palackos, és könnyebb is, ami a szállításnál nem elhanyagolható. Épp ezért tökéletesen alkalmas olyan szabadtéri tevékenységekhez, mint a kempingezés, a túrázás vagy a horgászat. Ennek ellenére azonban a sörivók társadalmát még mindig megosztja: sokak szerint a dobozba zárt sör minősége megegyezik az üvegesével – sőt, még valamivel jobb is. Mások az üvegesre esküsznek, megint mások pedig nem tudnak különbséget tenni a dobozos és a palackos sör íze között.
Te melyiket szereted jobban? És miért éppen azt?
Ha érdekel, melyek voltak a hazai sörtörténelem legfontosabb állomásai, olvasd el Filákovity Radojka korábbi interjúját Katona Csaba (sör)történésszel ITT.
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / George Marks / Retrofile; Archive Photos
