Az vagy, amit birtokolsz – Az anyagi javaink az identitásunk fontos részét képezik
Egyes kutatások szerint az általunk birtokolt javak központi szerepet tölthetnek be az identitásunkban: abban, ahogyan magunkat látjuk, meghatározzuk, és abban is, ahogyan mások látnak minket. De mit is jelentenek a tárgyi javak az életünkben? Mi késztet embereket arra, hogy személyes gyűjteményt hozzanak létre bizonyos dolgokból: mondjuk, bélyegekből, mintás papírszalvétákból vagy akár művészeti alkotásokból? Egyáltalán, mi tesz minket boldogabbá: a birtokolt javak vagy a tapasztalataink? Többek közt erről kérdezték az Amerikai Pszichológiai Társaság Speaking of Psychology című angol nyelvű podcastjában a téma szakértőjét, Dr. Russel Belket, a York Egyetem kutatóprofesszorát, akinek kutatási területei közé tartozik annak megértése, mit jelentenek számunkra javaink, és hogyan viszonyulunk egymáshoz a javakon keresztül. A beszélgetés főbb konklúzióit Filákovity Radojka hozta el nektek.
–
A történelem során a személyes javak birtoklása már viszonylag korán felértékelődött, a kapitalizmus azonban új szintre emelte a fogyasztás, és azon keresztül a birtoklás társadalmi szintű megítélését, annak jelentőségét. Sokak számára az, hogy mit viselnek, milyen telefon van a zsebükben, vagy milyen kocsit vezetnek, egyfajta státuszszimbólummá vált, önmaguk meghatározásának fontos részét képezi.
A tárgyaink mint a kiterjesztett „énünk”
Dr. Belk egyik legismertebb és legnagyobb visszhangot kiváltó kutatása a javainkat önmagunk, az identitásunk kiterjesztett részeként vizsgálta. De mit is jelent ez pontosan? Ha egy hangszert veszünk példának, vagy egy olyan szerszámot, mint a kalapács, azok valóban a testünk kiterjesztett részeiként működnek, hiszen lehetővé teszik számunkra, hogy olyan dolgokat tegyünk meg, amiket a hangunkkal vagy a kezünkkel nem tudnánk.
A szimbolikus javakkal kapcsolatban azonban már kicsit más a helyzet, erre dr. Belk a saját családjából hozott példával élt: „A családunk nemrég egy kiskutyával bővült, aki kutyaiskolába jár, ahol néhol jól teljesít, máskor kevésbé. És akárcsak a gyermekeink esetében: ha valamiben ügyesek, ha valami csodálatosat csinálnak, azzal boldoggá tesznek minket, viszont ha nem, akkor megjelenik bennünk a szégyenérzet.
Úgy érezzük, bizonyos értelemben a mi hibánk az ő rossz teljesítményük vagy rossz viselkedésük, hiszen a gyerekeinkre – akárcsak a társállatainkra –, önmagunk meghosszabbításaként tekintünk. Így az, ahogyan magunkra tekintünk, függ attól is ahogyan ők prosperálnak.”
De dr. Belk szerint hasonló a viszonyunk az új tárgyakhoz is: képzeld el, hogy vettél magadnak egy új ruhát, amire régóta spóroltál, és amit az első használatkor sikeresen összepiszkolsz valami olyan dologgal, amit nem, vagy csak nagyon nehezen lehet eltávolítani a ruhából – a kutatóprofesszor szerint ez majdnem olyan érzés, mintha a tested sérülne meg. De ugyanez a helyzet akkor is, ha az újonnan vásárolt autódat meghúzod.
Ezekkel a javakkal ugyanis szerinte – és akkor a márkafétisről még nem is beszéltünk – magunkat képviseljük, szimbolikus jelentéssel bírnak számunkra. Ez pedig többszörösen igaz azokra, akik valamit gyűjtenek.
A szalvétagyűjteményed az univerzum, amit te irányítasz
Míg a húgom a bélyegeket, én gyerekkoromban a mintás papírszalvétákat gyűjtöttem megszállottan. Évek kitartó munkájának köszönhetően több száz figyelemreméltó darab gyűlt össze a kollekciómban, amik között volt 30 éves papírszalvéta is. A gyűjteményemet, akár egy gondos kurátor, időről időre átnéztem, kategóriákba rendeztem – volt virágos, állatos, illetve ünnepi kategória –, és mindig mérhetetlen büszkeséget éreztem a gyarapodó gyűjteményem láttám.
A saját, önálló gyűjtemény kialakításának dr. Belk szerint megvannak a maga meghatározott szabályai, keretei, amelynek legfontosabb komponense, hogy egy rendezett egészet kell létrehozni.
És a gyűjtés öröme is épp ebből ered: a rend és a kontroll érzésének megteremtéséből, megtapasztalásából.
„A gyűjteményünk a mi kis személyes univerzumunk, ami felett a mi kezünkben van a kontroll. Lehet, hogy nem tudjuk irányítani a karrierünk vagy a külvilág történéseit, de a gyűjteményünket illetően ez nem így van – azt ugyanis képesek vagyunk a kedvünk szerint alakítani, miközben kivívhatjuk vele a többi gyűjtő elismerését is” – magyarázta a kutatóprofesszor, aki szerint épp ezért gyűjtőnek lenni néhány ember számára valódi terápiás hatással bír. „Értelmet, rendszert visz a mindennapokba, az irányítás visszaszerzésének érzését.”
És bár az én szalvétáim maximum a szüleim padlásának lehetnek az ékei, a történelem nagy gyűjtői a kollektív emberiség számára is létrehoztak valami olyat, ami időtálló értéket képvisel, így sok esetben a gyűjtés – bizonyos szinteken és léptékben persze – túlmutathat a gyűjtő önös törekvésein.
Áruld el, hogy inkább birtokolsz vagy megosztva használsz, és megmondom, hány éves vagy
Ahogy az dr. Belk kutatásaiból viszont kiderül: az egyes generációk tagjai teljesen máshogy állnak a birtokolt javakhoz és egyáltalán magához a birtokláshoz.
Létezik ugyanis egy generációs gap a birtoklási vágyat illetően is:
azok, akik nem a digitális világba születettek bele, sokkal inkább ragaszkodnak a saját tulajdonhoz, a fiatalabb generációkban viszont már nem él akkora birtoklásvágy. Számukra a saját tulajdon nem létkérdés, inkább hisznek a megosztott használatban, ami bárki számára elérhetővé tesz dolgokat, élményeket.
Saját kocsi fenntartása helyett közösségi autózás, saját nyaraló helyett ott a couch-surfing, ami által az egész világ a nyaralójuk lehet, és még sorolhatnám.
A kutatóprofesszor kollaboratív fogyasztásnak nevezi a jelenséget, ami kvázi az együttműködésre, megosztásra épülő gazdaságot takarja, és szerinte egy sokkal másabb világértelmezést tesz lehetővé. „Ha többé nem úgy tekintesz magadra, hogy az vagy, amit birtokolsz, hanem hogy az, amihez hozzáférsz, akkor sokkal tágabbra nyílik számodra a világ […] Sokkal több dologhoz, élményhez férhetsz hozzá a megosztási gazdaság által, mintha neked kellene megvenni és birtokolni az adott javakat.”
El is érkeztünk az örök kérdésig: akkor mi is teszi igazán boldoggá az embert? A javai, a tapasztalatai, esetleg valami más?
Bár dr. Belk a podcastban erre az aspektusra nem tért ki, mégis fontosnak éreztem felvetni a kérdést, amire többek közt két szociálpszichológus, Leaf Van Boven és Thomas Gilovich is igyekezett választ adni 1998 és 2000 között egy kutatásban. Egészen pontosan azt vizsgálták, hogy egy régóta vágyott élmény vagy egy drága tárgy megszerzése okozott-e nagyobb örömet a kísérletben résztvevőknek. A többség az előbbit választotta, így a kutatás azzal a konklúzióval zárult, hogy
az élményeink sokkal fontosabbak számunkra, és sokkal inkább megmutatják, kik is vagyunk, mint az általunk birtokolt tárgyak.
De érdemes megemlíteni ebben a tekintetben a Harvard Egyetem által 1938-ban indított kutatást is, amely több mint nyolcvan éve folyik, és amelyben 268 harvardi hallgatót kezdtek el vizsgálni, hogy feltárják az egészséges és boldog élethez vezető komponenseket. Az eredeti nemzedékből sokan már nincsenek életben – egyébként az ő utódaikat is elkezdték vizsgálni –, az évtizedek alatt viszont jókora ismeretanyag gyűlt össze a tekintetben, hogy mi is kell a boldog élethez.
Mint az kiderült: jól működő és szeretetteljes emberi kapcsolatok. „Az pedig, hogy milyen a kapcsolataink minősége, és mennyire vagyunk boldogok benne, még az egészségünkre is kihat” – mondta Robert Waldinger, a kutatás mostani vezetője, aki az emberi kapcsolataink ápolására épp ezért az öngondoskodás fontos részeként hivatkozott.
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Zinkevych
