„Köszönöm, drága Giulietta, és kérlek, hagyd abba a sírást!”

–

A tenger gyermeke

Riminiben, a tenger mellett született 1920. január 20-án, és már kétéves korában elvarázsolta a mozi, az első filmeket még apja ölében ülve nézte végig, mert olyan kicsi volt, hogy különben nem látta volna a vásznat. 

Az otthoni légkör nagyon feszült volt: anyja vallási fanatizmusa és apja kicsapongó élete az övét is megkeserítette. Az apácáknál kezdett iskolába járni, de ott annyira szenvedett a sok tiltás miatt, hogy két év múlva egy másik intézménybe menekült. Kizárólag a fantáziája tartotta életben, mert a valóság rendkívül nyomasztó volt számára. Az iskolát így is elég unalmasnak találta, noha jól tanult, de folyton rajzolt az órák alatt. Kisiskolásként pedig egy komplett bábtársulatot alkotott, amelyben mindent ő csinált. A díszleteket, a jelmezeket, a figurákat, sőt megírta és el is játszotta a saját darabjait.

A cirkusz is rabul ejtette, imádta a csillogást, egyszer el is szökött az egyik utazócirkusszal, persze visszavitték a családjához, de a szabadságvágy már akkor is ott tombolt benne.

Még csak tizenegy éves volt, amikor már egész képregényeket rajzolt kedvenc amerikai hőséről, Flash Gordonról. Tizenhét évesen hagyta el Riminit, és Firenzébe költözött. Egy ügyes húzással megúszta a katonai behívót, papíron jogot hallgatott, miközben egy vicclapnál rajzolt karikatúrákat.

A római fiú

Fellini Firenzéből Rómába költözött, különböző újságoknál dolgozott, illusztrált, kisszíneseket és interjúkat készített. Sokat járt színházba, és megismerkedett egy varietészínésszel is, aki a friss tehetségeket kereső Mario Mattoli rendező figyelmébe ajánlotta a sokoldalú fiatalembert. Folyamatosan dolgozott különböző művészeti ágakban, először hangjátékokat rendezett, ott ismerkedett meg a varázslatos hangú, gyönyörű Giulietta Masinával is, akit 1943-ban vett feleségül, és halálukig együtt éltek.

Roberto Rossellini vitte aztán be az ifjú titánt végleg a filmezés világába a Róma, nyílt város című forgatókönyvírójaként Fellini már 1945-ben bebizonyította, hogy filmesnek született, a neorealizmus egyik meghatározó alakjává vált. 

A kicsapongó filmrendező

Bár első saját filmje, A fehér sejk csúnyán megbukott, de a következő, A bikaborjak már Ezüst Oroszlánt kapott Velencében 1953-ban.

Hamarosan jöttek a szakmai sikerek, de ennek keményen megfizette az árát a környezete.

A kicsapongó életmódjáról híres Federico még a szeretői mellől is óránként felhívta imádott Giuilettáját, aki nem tehetett mást, elnézte neki a félrelépéseket, mert olyan erős volt köztük az érzelmi kötelék, hogy egyetlen nő sem tudta szétszakítani azt.

A közös veszteségek is összekötötték őket, Giulietta első gyermeküket egy baleset miatt veszítette el, lezuhant egy lépcsőről, a második babájuk pedig csak két hétig élt. Nem születhetett tehát utódjuk, de alkotóként rengeteg közös „gyereket” hagytak a világra.

Talán az Országúton és a Cabiria éjszakái maradtak meg leginkább a köztudatban. Mindkettőnek Masina volt a női főszereplője. Fellini pedig egymás után kétszer, 1956-ban és 57-ben is megkapta a legjobb külföldi filmnek szóló Oscar-díjat ezekért az alkotásokért. Marcello Mastroianni volt szinte minden filmjének főhőse. A piknikus alkatú filmrendező filmbéli alteregójaként a világ egyik legszebb férfiját választotta… Mastroianni pedig minden álmát megtestesítette a filmvásznon.

Az én személyes kedvencem a Júlia és a szellemek, de a Ginger és Fred című késői filmjét is nagyon kedveltem. Persze a Nyolc és fél, az Édes élet, az Amarcord és a Satyricon is mély nyomot hagyott bennem. Egy időben (nem mostanában, hanem akkor, amikor még az utcán olvastam csütörtökönként a hirdetőtáblán a moziplakátokat, mert a műsorújság nagyon drága volt, és az ingyenes lapok még nem léteztek), kifejezetten vadásztam a filmjeire, és ha tehettem, többször is megnéztem az Országútont vagy a Júlia és a szellemeket. Varázslatos alkotások, amelyekhez szorosan hozzátartozott Nino Rota azóta is feledhetetlen zenéje, aki állandó alkotótársa volt az összes filmjében.

A díjhalmozó

Összesen négy Oscar-díjat kapott Fellini, és tizenkétszer jelölte az akadémia a legjobb külföldi film alkotójaként, de rendezői díjat soha nem kapott. A brit akadémia (BAFTA) díja is az övé lett, de kapott Golden Globe-díjat, még a francia Becsületrenddel is megjutalmazták, és az Oscar-életműdíj mellett az Európai Filmakadémia életműdíjának is örülhetett. Lehetetlen felsorolni az összes díját, mert olyan sokat kapott, hogy egy egész szobát megtöltöttek a lakásában.

Az örök rajzoló, aki folyton nőt akar

Fellini valódi zseni volt, de elég elviselhetetlen alak hírében állt. Minél idősebb lett, annál inkább kitörtek belőle a gyerekként elfojtott indulatai. Azonban zsarnoksága, mániái és kielégíthetetlen erotikus vágyai, narcisztikus túlkapásai sem tépázták meg hírnevét. Mindenki elnézte neki például, hogy zseniális alkotóként tárgyként kezelte a nőket. Anna Giovannini 1957-től haláláig, Elena Salvatrice Greco pedig tizenhét éven át volt a szeretője, miközben egy pillanatra sem szakadt meg életközössége és érzelmi köteléke Giulietta Masinával.

A szeretői is szenvedtek attól, hogy kisajátította őket, gyakorlatilag elvágta őket a külvilágtól annak érdekében, hogy folyamatosan rendelkezésére álljanak akkor, amikor szüksége volt rájuk.

Notórius hazudozó volt, utolsó éveiben pedig súlyos paranoiás félelmek kínozták. Elmerült a misztikus tanokban, épp ezért nem fejezte be élete főművének gondolt utolsó filmjét: a G. Mastorna utazása soha nem készült el, pedig már a díszletek is megépültek, mert annyi babonás félelem keletkezett benne a filmmel kapcsolatban, hogy folyton megfutamodott. 

Élete forgatókönyvének utolsó fejezete

1992-ben tönkrement a filmstúdió is, a Cinecittá, ahol egész életében alkotott, ez is közrejátszott abban, hogy 1993-ban megroppant az egészsége, és Giulietta is rákos volt már ekkor. Az Oscar-életműdíjat még megkapta halála előtt, ekkor mondta köszönőbeszédében a címben idézett mondatot: „Köszönöm, drága Giulietta, és kérlek, hagyd abba a sírást!” 

Fellini az ötvenedik házassági évfordulójuk napján kikönyörögte, hogy engedjék el a kórházból, és Riminibe, a szülőhelyére utazott, hogy együtt ünnepelhessenek Masinával. Még aznap éjjel agyvérzést kapott, pár hónap múlva pedig szívinfarktus végzett vele. Giulietta azt mondta róla, hogy Fellini soha nem nőtt fel. Nem tudott kapcsolódni a valósághoz, kizárólag a fantáziájában élt. Pár hónap múlva ő is követte társát a sírba.

Az egykori kisfiú szíve megszakadt a hetvenhárom éves világhírű filmrendező testében, de az álmai velünk maradtak, mi pedig magunkkal vihetjük mindegyiket.

Források: Filmvilág, Múlt-kor, Mafab, Film.hu

Kiemelt kép: Getty Images/ Li Erben/Sygma 

Both Gabi