A háború gyermeke, aki mindig felforgatja maga körül az állóvizet – Novak Đoković 35 éves lett

–

Így indult a traumákkal tarkított tündérmese

Ahogy Novak Đoković a szülei megismerkedéséről beszél, azt hihetnénk, egy hollywoodi romantikus filmből idéz: a profi síző és síoktató apuka és a síkedvelő mama ugyanis épp a sípályán találkoztak.

Amikor Dijana síelés közben egy nagyot esett, Srđan rögtön a bajba jutott nő segítségére sietett, és bumm – szerelem volt első látásra. Fél év múlva össze is házasodtak, miközben első szülött fiuk, Novak már úton volt.

Egy évvel később pedig megnyitották éttermüket Kopaonikon, ahol először találkoztak. Annak ellenére, hogy Belgrádban éltek, ami nagyjából három óra autóútra van a síparadicsomtól, a család – később Novaknak két fivére született, egyikük teniszoktató Spanyolországban – sok időt töltött a helyen. Novak szinte a sípályán nevelkedett, elmondása szerint előbb siklott, mint hogy szaladt volna, és annak ellenére választotta a teniszt, hogy semmilyen teniszmúlttal bíró felmenő nem volt a családban.

A szülők viszont mindent megtettek azért, hogy támogassák az álma elérésében. Többek közt azzal, hogy felfogadták mellé az egyik legismertebb trénert, a jugoszláv teniszcsillagot, Jelena Genčićet, akire Novak a mai napig mentoraként, teniszbeli anyjaként hivatkozik. Ő hívta fel a szülők figyelmét is a fiú tehetségére, és onnantól kezdve a család a mentorral közösen kezdett el azon munkálkodni, hogy mindent megtegyenek a fiú tehetségének kibontakoztatásáért. Persze a körülmények sokszor felülírták a tervet.

Leginkább az az időszak alakította, amikor a NATO két és fél hónapig bombázta Szerbiát

Novak többször nyilatkozta, hogy a háború gyermeke – utalva a délszláv háborúra, amit megélt, illetve az 1999-es NATO-bombázásokra, amelyről élénk emlékeket hordoz. „Minden éjszaka légiriadóra és bombázásokra ébredtünk. Pusztító volt, rémisztő. A legrosszabb dolog, amit valaha is megtapasztaltunk: látni a repülőket a fejed felett, amik bombákat szórnak. Borzalmas volt, rengeteg ártatlan ember halt meg” – mondta. És bár ő nem vesztett el a hozzátartozói közül senkit, de elmondása szerint ez az időszak benne is olyan sebeket hagyott, amik örökre vele maradnak. Ebből az időszakból a legerősebb emléke a tizenkettedik születésnapjához kötődik. „Nem jártunk iskolába, egy-két hétig az óvóhelyen bujkáltunk a bombázások elől, majd úgy döntöttünk, ez így nem mehet tovább, folytatnunk kell az életünket.

Nem törődünk vele, mi fog történni, ha találat ér, akkor találat ér. Emlékszem, a tizenkettedik születésnapomra összejöttünk a teniszklubbeli barátaimmal, a gyerekek épp azt énekelték, hogy »Boldog születésnapot!«, amikor a bombázó elhúzott felettünk, és kieresztette a bombákat.

Borzalmas volt, de mindeközben azt éreztem ennek hatására, hogy épp felnövök.” 

A semmiből a mindenbe

Mint az a világhírű motivációs trénernek, Jay Shettynek adott – meglehetően spirituális hangulatú – interjújából kiderült: amellett, hogy Novak nem nagyon hisz a lehetetlenben, olyan típus, aki a poharat mindig inkább félig telinek látja. Persze idáig el kellett jutnia. Ahogy a legtöbb emberben az országában, jó ideig benne is erős volt a harag és a gyűlölet azok iránt, akik a NATO-bombázások során ezt tették velük. De a bosszúvágyát sikerült átfordítania, és megtanulta, hogy ne ítéljen meg egy egész nemzetet néhány ember döntései és tettei alapján.

Ez a felismerés volt számára a megbocsátás pillanata is, és ennek az időszaknak a tapasztalásai formálták elmondása szerint azzá az emberré és sportolóvá, akivé később vált.

Így pedig, bármennyire groteszkül hangzik is, azt mondja: hálás ezért az élményért. Sőt, amikor erről beszélt Jay Shettynek, egyenesen sorsszerűséget emlegetett, valamit, amin keresztül kellett mennie. „Kiéhezettebbé tett a sikerekre, a munkára, hogy meg tudjam mutatni a világnak, hogy a háború gyermeke lehet a legjobb egy sportban” – mondta.

Az embargó idején a családja elszegényedett, így a nélkülözést is át kellett élnie. Elmondása szerint ennek következtében tanulta meg értékelni a dolgokat, hiszen megélte mindkét extremitást: a semmit és most a mindent. És épp ez az az üzenet, amit sokak számára közvetíteni szeretne: hogy kemény munkával bárki érhet el sikereket, mindegy, honnan jön. „Nem akarok senkinek sem papolni, de a tapasztalataim segítettek abban, hogy elérjek bizonyos sikereket a szakmai és a magánéletemben. Mindennek eljön az ideje, én a mai napig tanulom, hogyan lehetek türelmesebb, vagy hogyan tudok teret létrehozni a legfontosabbaknak, ami a családom és a személyes, belső növekedésem.”

Sportsikerek ide vagy oda, a legnagyobb eredményének ugyanis a nyitott elméjét tartja, ami abban segíti, hogy még teljesebb életet éljen

Úgy gondolja, az elmúlt években nagy utat tett meg spirituálisan.

És mivel a saját lelki fejlődésére, valamint a belső harmóniára való törekvésére egy soha véget nem érő folyamatként tekint, még ha szégyelli is, de ennek része az is, hogy a pályán újra és újra elbukik az „egójával” folytatott harcban.

Ami nagyjából annyit tesz, hogy a versenyek felfokozott állapota miatt a pályán még mindig nehezen tudja kezelni az indulatait. És annak ellenére, hogy azt mondja, a vereségre alapvetően nem kudarcként, hanem leckeként tekint, a pillanat hevében mégis ordítozik, káromkodik, csapkod, ütőt tör. „Ilyenkor már ott és akkor megbánom a kitöréseimet, nemcsak a gyerekeim miatt, hanem amiatt is, mert tudom, hogy a világon számtalan gyerek követ és példaként tekint rám, és ilyenkor nem közvetítek jó üzenetet számukra. Sokszor gondolok arra, hogy az ilyen helyzeteket is stílussal, elegánsan, méltósággal viseljem, de mégis végigmegyek ezeken a kitöréseken, és újra és újra csalódom ilyenkor magamban. De megértettem, hogy el kell fogadnom: ezzel még dolgom van.” De bizony még mennyi: ennek a bizonyítéka ott van a YouTube-on is, ahol például külön válogatásvideókat is összeállítottak már a versenyeken történő indulatkitöréseiből.

A példakép, akire olykor nem csak a dühkitörései miatt néznek ferde szemmel

Novak egy interjúban korábban arról beszélt: sokszor érezte azt a pályafutása során, hogy magányos, mert amit csinál, azt nem értik és nem fogadják el mások.

Hogy a világában sokan egyfajta fekete bárányként tekintenek rá. Erre a szerepre, mondjuk, nem cáfolt rá közelmúltbeli megnyilvánulásaival és tetteivel sem.

Miközben ukrán sporttársát, a hadseregbe jelentkező Szerhij Sztahovszkijt üzenetben biztosította segítségéről, és arra kérte: jelezze, ha anyagi vagy bármilyen más jellegű támogatásra lenne szüksége, egy hónappal később már azzal borzolta a kedélyeket, hogy őrült döntésnek nevezte hogy a wimbledoni teniszbajnokság szervezői Oroszország ukrajnai háborúja miatt nem engedik indulni az orosz és fehérorosz játékosokat. Szerinte ugyanis a sportolók nem tehetnek a háborúról. 

„Mindig is el fogom ítélni a háborút, soha nem fogom támogatni, magam is a háború gyermeke vagyok. Tudom, hogy ez milyen érzelmi megrázkódtatással jár, milyen traumákat szül. Szerbiában mindannyian tudjuk, mi történt 1999-ben. A Balkánon több háborúnk is volt a közelmúltban. Ezzel együtt nem támogatom a wimbledoni döntést, szerintem őrült. Nem vezet semmi jóra, ha a politika beavatkozik a sportba” – mondta.

Nem ez volt azonban az egyetlen kétes megnyilvánulása a közelmúltból, gondoljunk csak a Covid-oltással kapcsolatos nézeteire, ami miatt januárban a hússzoros Grand Slam-bajnokot ki is utasították Ausztráliából, mivel nem volt beoltva. Illetve egy kétes Covid-teszteredményről is hallani lehetett. És bár a BBC-nek később azt nyilatkozta, sosem volt oltásellenes, csupán a választás szabadságát támogatja, ha a testével kapcsolatos döntésekről van szó, a léc azért eléggé rezgett. Mindezek mellett a Covid veszélyeit nem vonta kétségbe, legalábbis erre enged következtetni az, hogy feleségével, Jelenával egymillió eurót adományoztak Szerbiának, hogy lélegeztetőgépeket és egyéb felszereléseket vegyenek belőle a koronavírus-járvány idején. Kevés olyan dolog van egyébként, amiben annyira egységesek a szerbek, mint az ortodox vallás és a Novak Đoković iránti rajongás. A világ többi részére ez viszont kevésbé igaz. Novak ugyanis nem könnyíti meg, hogy szeressék, az egyszer biztos. És bár próbálkozik, de mintha rendre keresztbe tenne önmagának ezen a téren.

Filákovity Radojka 

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: Getty Images / Justin Setterfield