És te? Beoltatod magad? – Kérdések és válaszok a vakcináról és az „oltakozásról”

 –

Hogy jön létre a nyájimmunitás?

Nyájimmunitásnak nevezzük azt, amikor egy közösségben egy adott fertőző betegséggel szembeni védettség eléri azt a szintet, hogy az egész populáció védettnek tekinthető. Akik már átestek a betegségen és akik védőoltásban részesültek, azok nem tudják újra elkapni a kórt (legalábbis nem azonnal), és ha egy időben elég nagy a védettek száma, akkor az nagyon megnehezíti, sőt, tulajdonképpen ellehetetleníti a kórokozó terjedését, vagyis az egész populáció védett lesz a kórokozóval szemben (tehát azok is, akik nem estek át a betegségen és nem kaptak ellene védőoltást).

Na és a populáció milyen arányú védettsége szükséges a nyájimmunitás eléréséhez? – kérdezem a Koronavírus kisokos weboldal szerkesztőit. Mint Dr. Zámbó Boglárka molekuláris biológus mondja, ez az adott kórokozó tulajdonságaitól függ, vagyis egyebek között attól, hogy milyen gyorsan terjed, milyen a fertőzőképessége, vagy mennyi ideig lesz immúnis az a személy, aki átesett a betegségen. A kanyaró esetében például 95 százalék ez a szám, a járványos gyermekbénulás esetében 80 százalék.

A koronavírusról még nem tudunk mindent – az emberi tudás, a tapasztalatoknak és kutatásoknak köszönhetően folyamatosan bővül-alakul –, ezért csak becsült szám áll rendelkezésünkre, ami jelenlegi ismereteink szerint 67 százalék.

Tehát ha 100 emberből legalább 67-re igaz lenne, hogy a közelmúltban vagy átesett a betegségen, vagy megkapta az oltást – akkor mindenki védettséget élvezne. (Egészen pontosan: ebben az esetben, ha egy nem védett ember megkapná a fertőzést, átlagosan egynél kevesebb embernek adná át. Tehát előfordulhatna néhány új megbetegedés, de a kór nem nem tudna járványszerűen terjedni.)

Mikor tűnik el egy vírus?

Vannak veszélyes kórokozók, amelyeket vakcinációval sikerült már kiirtani a Föld színéről. Ilyen például a fekete himlő, amihez jelentős, összehangolt erőfeszítésekre volt szükség. Mint Mokos Judit evolúcióbiológus meséli, 1959-ben a World Health Assembly elfogadott egy határozatot, amelyben célul tűzte ki, hogy megpróbálják megszüntetni a fekete himlőt. A világon mindenütt egyszerre és kötelező jelleggel oltottak ellene, hosszú éveken át. Becslések szerint 300 millió dollár mehetett bele ebbe a projektbe. Az utolsó, természetes úton történt megfertőződés 1975-ben volt. Az is igaz, hogy a fekete himlő máshogy viselkedik, mint az új koronavírus: nem változik (legalábbis nem olyan mértékben, hogy képes legyen kikerülni az immunrendszert), nem kellett minden évben új vakcinát gyártani ellene; nem fordult elő tünetmentes fertőzés; aki egyszer átesett rajta vagy védőoltást kapott, az örökké védett maradt. És mivel a középkori nagy járványok idején minden harmadik–negyedik ember áldozatául esett a betegségnek, később a vakcinellenesség fel sem merült.

Egy másik fontos példa a járványos gyermekbénulás (amire a hetven év körüli olvasók még emlékezhetnek). E betegség kórokozója még létezik, de mivel oltanak ellene, gyakorlatilag sehol nem okoz járványszerű megbetegedést.

Ha húsz éven keresztül oltanak egy fertőző gyermekbetegség ellen, amit nem lehet ismételten elkapni, akkor gyakorlatilag megszűnik a kórokozó. A nagyszülők generációja már átesett rajta és ezért védett, a szülők oltva vannak ellene, és ezért szintén védettek, a gyerekeknek pedig már nincs kitől megkapniuk.

Pontosan erre, vagyis a koronavírus „kivéreztetésére”, kiűzésére játszik a tudomány most a vakcinációval.

Csakhogy a helyzet korántsem egyszerű, több szempontból sem. Kezdjük azzal, hogy a COVID-19 sajnos olyan megbetegedés, amit akár többször is el lehet kapni egymás után (bizonyos idő elteltével). Azt pedig még nem tudjuk biztosan, hogy a fertőzésen átesettek mennyi ideig védettek.

Kozák Eszter immunológus, molekuláris biológus két friss tanulmányt idéz, az egyik szerint öt, a másik szerint legalább nyolc hónapig tart az immunitás. Az oltásról sem bizonyos még, hogy mennyi időre ad védettséget. Az szintén nem bizonyított, hogy aki átesett a fertőzésen vagy be van oltva ellene, az megfertőződhet-e ismét olyan módon, hogy neki nem lesznek ugyan komoly tünetei, de másnak esetleg átadhatja a kórokozót. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy mi történik, ha nem lesz elegendő számú ember, aki hajlandó beoltatni magát. (Erre hamarosan visszatérünk.) 

Morális kérdések és a fejlett világ kollektív önzése

Talán fel sem mértük még, hogy milyen szerencsések vagyunk: Magyarországon rendelkezésre áll a vakcina, és a jelenlegi információk alapján úgy tűnik, hogy aki szeretné megkapni a védőoltást, az előbb vagy utóbb sorra kerül. (Igen, az ellátás most, a világméretű vakcináció kezdetén akadozik még.) 

Ez nem mindenütt van így a világon. A The Guardian január 18-án arról cikkezett, hogy a WHO elnöke, Tedros Adhanom Ghebreyesus szerint katasztrofális erkölcsi kudarc fenyegeti a világot a vakcinák egyenlőtlen elosztása kapcsán. Mint mondta, rossz nézni, ahogyan a jómódú országok egészséges fiataljai hamarabb megkapják az oltást, mint a szegényebb országok egészségügyi dolgozói vagy idősei. Példaként említi, hogy Guineában 25 oltást adtak be (mégpedig az orosz vakcinából), szemben azzal a 39 millióval, amit a fejlettebb államok polgárai kaptak… 

A People's Vaccine Alliance nevű szervezet már decemberben felhívta a figyelmet az egyenlőtlenségekre. Egyes országok állítólag többszörösen is „túlrendelték magukat”. Kanadának azt rótták fel, hogy ötszörösen is bebiztosította az állampolgárait. Izraelben a Guardian szerint minden negyedik állampolgár megkapott egy dózist, míg az Egyesült Királyságban eddig a lakosság hat, az Egyesült Államokban a lakosság négy százaléka van már (minimum egy vakcinaadaggal) beoltva. A BBC híradása szerint azonban csaknem 70 országban csupán a lakosság egytizedének beoltására lesz lehetőség.

A WHO igazgatója arra kéri az országokat, hogy csatlakozzanak a Covax, vagyis a globális vakcinaelosztó programhoz, amely februárban indul. Cél, hogy az országok régiókba tömörüljenek, és így jobb érdekérvényesítési pozícióból tárgyalhassanak majd a vakcinagyártókkal, illetve, hogy a rászoruló országok számára donorprogramok keretében biztosítsák a vakcinát.

Tévedés lenne azt gondolni, hogy ez „csak” a távoli, szegény országok problémája. Amíg bárhol is fennmarad a koronavírus, addig az mindannyiunkra veszélyt jelent.

Mint a BBC-híradásban szerepel, Tedros szerint az önző hozzáállás – az árak felverésével és a felhalmozásra való bátorítással – végső soron meghosszabbítja a pandémiát, a korlátozások fennmaradását, az emberi szenvedést és a gazdasági mélyrepülést.

Mint a Guardian idézi, a Duke Egyetem Global Health Innovation Centre nevű intézményének becslése szerint minimum 2023-ig nem lesz elég vakcina ahhoz, hogy a Föld egész lakosságát beoltsák.

Akkor hát, mit várhatunk mi a jövőben? – Lehetséges szcenáriók

Attól függ, hogy a döntéshozók milyen szabályokat hoznak, és az emberek hogyan cselekszenek. Kutató megszólalóim szerint alapvetően három út körvonalazódik.

A)

Mivel az elhúzódó pandémiának nemcsak egészségügyi, hanem vitathatatlanul jelentős gazdasági és szintén komoly pszichés következményei is vannak, ami a világ összes kormánya elé óriási kihívást állít, és mivel mindannyiunkban érezhetően (és jogosan) nő a fásultság, frusztráltság és türelmetlenség, fontos, hogy gondolatban végigvezessük a „lazára vevős” verziót. Hogy mi történne, ha megnyílnának a határok, eldobnánk a maszkot, minden kinyitna, mindenki találkozna mindenkivel, akivel akarna, ismét bent ülnénk az irodákban, lennének rendezvények, satöbbi.

Hogy mi történne? A tudományos szakemberek szerint rengetegen meghalnának.

A középkori, legdurvább pestisjárvány során (1347 és 1352 között), az európai lakosság egy-, vagy más becslések szerint kétharmada meghalt, és csak olyanok maradtak, akik túlélték a járványt; vagy azért, mert az immunrendszerük erősebbnek bizonyult, vagy azért, mert csodával határos módon elkerülték a kórokozóval való találkozást.

(Nem akarunk ijesztgetni, de a pestis a mai napig létezik, évi néhány száz halálesetet okozva a világon.)

A koronavírus ennyire azért nem brutális, de a Johns Hopkins Egyetem adatai szerinti kétszázalékos halálozási ráta is éppen eléggé megrázó. (Tehát aki elkapja, az ekkora eséllyel hal meg. Másképpen: 100 emberből ketten.) Mint Mokos Judit magyarázza, ha itthon minden felnőtt elkapná, azaz kábé hétmillió ember, akkor 140 ezer ember halna meg benne papírforma szerint. (Viszonyításképpen: Szentendrén húszezren élnek. Másik viszonyítás: Magyarországon koronavírus-járvány nélkül évente körülbelül 130 ezren halnak meg.) Közöttük nagyobb lenne az idősek, a tüdő-, a szív- és érrendszeri betegek aránya, mint a fiataloké. Ráadásul az egészségügyi ellátórendszer annyira leterhelődne, hogy sok olyan koronavírus-fertőzött beteg is meghalna, akit meg lehetne menteni, ha lenne kapacitás a gondozásukra. Sokan pedig más betegségekbe halnának bele, amelyeket azért nem kezelnének megfelelően, mert a kórházak covidosokkal lennének tele.

A szeptember-decemberi halálozási adatokból látszik, hogy a COVID-19-es halálozások felett is van egy jól mérhető pluszhalálozás, ami az ellátórendszer zavarainak tudható be.

A tudósok szerint ebben, tehát az A) szcenárióban megvalósuló esetben mindenkinek lenne két–három közeli ismerőse, aki a COVID-19-be halna bele; a 65 év feletti magyar állampolgárok nagyon megfogyatkoznának.

Ezek után (hosszú idő elteltével) a vírus valószínűleg szelídülne, a veszélyességét tekintve akkorra már valóban influenzaszerűvé válna, és évente vagy kétévente térne vissza, viszonylag könnyen gyógyítható formában.

Hogyan is képzeljük ezt a „szelídülést”?

Mint Mokos Judit magyarázza, úgy általában a kórokozónak – kevés kivételtől eltekintve – nem érdeke, hogy megölje a „gazdát”. A kórokozónak az az ideális, ha észre sem vesszük a jelenlétét (legalábbis egy ideig), mert így adjuk át a lehető legtöbb embernek. (A herpeszvírus és sok nemi betegség kórokozója is ilyen.)

A kórokozónak az az ideális, ha a gazda minél több kórokozót termel, és azt terjeszti. A kórokozótermelés azonban energiaigényes – olykor annyira, hogy belehalunk.

Ezért a vírusnak meg kell találnia azt a szintet, amikor még nem halunk bele, de azért terjesztjük. Ha meg sem betegít igazán, amikor belénk költözik: ez a királycsel.

A kórokozónak tehát megéri elcsendesülnie és titokban fertőznie. Mindez a változás persze nem ilyen direkt módon, hanem idővel, fokozatosan, „magától” történik. Azok a vírusváltozatok, amelyek megölik a gazdát, kevesebb új gazdába jutnak el, így ezekből kevesebb lesz. Az a vírusfajta viszont, amely titokban fertőz, jó messzire és sok-sok gazdába át fog jutni. Ezért egy idő után a csendes fajta fog inkább fertőzni, a halálos típus pedig akár ki is pusztulhat, vagy esetleg csak lokális járványokat fog okozni.

Az az út azonban, amíg idáig eljutunk (eljutnánk), súlyos áldozatokat követelne. Minden évben lennének ugyanis legyengült szervezetű emberek, szív- és érrendszeri betegek, tüdőbetegséggel küzdők és idősek, akik nagyobb eséllyel esnek áldozatul a kórnak. Tehát a szelídülés csak nagyon lassan, hosszú évek alatt következne be.

B)

Ha fennmaradnak a korlátozások, az emberek otthon maradnak, vagy ha nem, maszkot viselnek, és minden egyéb óvintézkedést betartanak, valamint mindenki megkapja az oltást: a vírus előbb-utóbb eltűnik. Ez egyelőre utópisztikus forgatókönyvnek tűnik. Annál is inkább, mert – mint az A) verzió felvezetőjében említettem, az emberek rettenetesen elfáradtak, a gazdaság pedig vérzik.

C)

Kutató szakértőim szerint ezért valahol félúton valósul majd meg egy harmadik verzió.

Tehát a vírus még egy ideig velünk lesz, a tömeges oltásokkal eljön az óvatos, „húzd meg-ereszd” meg enyhítés időszaka. (Erről még a pandémia első hullámában beszélt a világhírű magyar hálózatkutató egy izgalmas előadásában – ennek összefoglalóját IDE KATTINTVA tudod elolvasni.)

Az oltás beadatásával pedig – teszik hozzá a tudományos szakemberek – megvédhetjük magunkat és a szeretteinket, ha akarjuk.

És miért ne akarnánk oltatni?

Vannak, akik nem akarnak, nem is kevesen.

A KSH hetente frissülő felmérésének január 20-i adatai alapján arra a kérdésre, hogy „Amennyiben elérhető lesz a COVID-19 elleni oltás, tervezi-e, hogy beoltatja magát?”, a lakosság 27 százaléka válaszolt igennel, 32 százaléka talánnal, 29 százaléka nemmel, 12 százalék pedig nem tudta a választ, vagy nem kívánt válaszolni.

Dr. Scheuring István evolúcióbiológus szerint

az alacsony oltási (pontosabban: „oltakozási”) hajlandóságnak az lehet az oka, hogy az emberek irracionálisan alulértékelik a megbetegedés valószínűségét és annak következményeit, és irracionálisan felülértékelik az oltás lehetséges veszélyeit.

És valóban, mindkét választásnak (beoltatom-e magam vagy sem) van valószínű előnye és kockázata is. Ám ezeknek az érveknek a mérlegelésében nem feltétlenül vagyunk jók, mi, emberek – a valószínűségszámítás kifejezetten nehéz intellektuális feladat.

Mivel Scheuring István egyik kutatási területe a játékelmélet és a különféle dilemmahelyzetek, elgondolkodott azon, hogy – a bizalmatlanságon, megosztottságon és a világszerte érzékelhető tudományellenességen túl – mi minden motoszkálhat az emberek fejében, amikor arról döntenek, hogy beoltassák-e magukat. Az önkéntesek dilemmája néven elhíresült játékelméleti kísérlet például – amit az 1980-as évek elején dolgoztak ki – jól modellezi ezt a döntéshelyzetet.

Az önkéntesek dilemmája

A játékvezető üzletet ajánl tíz játékosnak: egy rendkívül jövedelmező vállalkozás elindításához legalább 60 ezer forint tőkére lesz szüksége. Ha legalább ekkora összeg összegyűlik, akkor ez egymillió forint nyereséget hoz, amit mindenki között egyenlően szétoszt majd (tehát mindenki kap százezer forintot), ha viszont nem jön össze a kezdőtőke, akkor a befektetők pénze elvész. Ezután mindenki szabadon, a többiektől függetlenül dönt: befektet-e tízezer forintot vagy sem.

Vajon lesz-e elegendő befektető? Ha én befektetek, de a többiek nem (vagy nem elegendően), akkor buktam tízezer forintot. Ha befektetek, és összejön a kezdőtőke, akkor nyerek 90 ezer forintot. Ha nem fektetek be, és más sem (eléggé), akkor nullszaldósra hoztam ki a bizniszt, ha viszont nem fektetek be, de a többiek (elegendő számban) igen, akkor anélkül nyertem százezer forintot, hogy a kisujjamat meg kellett volna mozdítanom.

Magyarul: aki potyázik, az mindenképpen jobban jár. A valóságban ennek ellenére rendszerint mégis kicsit rózsásabb a helyzet. Az emberek a papírformánál jobban hajlandók befektetni (erőfeszítéseket tenni), főleg, ha tudják, hogy ezzel a közösség javát szolgálják.

Scheuring István szerint ez az ember evolúciós történetéből fakad.

Közösségi lények vagyunk, és sikerességünk nagyban függ attól, hogy mit gondolnak rólunk mások: elég együttműködők vagyunk-e. Az evolúció során aztán az agyunk is olyan módon alakult, hogy jó érzéssel jutalmaz, ha a köz javára egy kicsit háttérbe szorítjuk a saját érdekeinket. Egyebek mellett ez a belső késztetésünk segít abban, hogy az önkéntesek dilemmáját sikeresen megoldjuk.

Persze nem mindenki gondolkodik és cselekszik így. (Ebben jelentős kulturális különbségek is vannak.)

Az oltási dilemma

Ráhúzható-e az önkéntesek dilemmája az oltással kapcsolatos döntési helyzetre?

Annyiban igen, hogy első látásra ebben az esetben is sokan gondolják, hogy megéri megúszásra játszani. Azaz: ha nem oltatom be magam – és ezzel nem vállalom az oltással járó minimális kockázatot –, de rajtam kívül van elegendő számú beoltott, akkor „befektetés” nélkül hozzájutok a nyereséghez, azaz a védettséghez. Ha azonban nincs elegendő számú beoltott – azaz nem valósul meg a nyájimmunitás –, akkor jobb helyzetben vagyok, ha én a beoltottak közé tartozom, mintha nem, mert megszereztem legalább az egyéni védettséget. Igaz, ahogy nő a beoltottak száma, annál nagyobb az esélye annak, hogy elkerülöm a megfertőződést akkor is, ha továbbra sem oltatom be magam.

És ekkor még csupán az egyéni érdekekről beszéltünk, a közösségiről nem. Hiszen – ahogy az önkéntesek dilemmája játék esetében is tapasztaltuk – a nagy nyereséghez, vagyis a közösségi immunitás eléréséhez szükség van azokra, akik vállalnak némi kockázatot az oltással.

Mint Scheuring István magyarázza, a valóságban azért az emberek nem egymástól függetlenül döntenek, mint a modellezett helyzetekben, hanem befolyásolható a véleményük. Ő maga ezért is érzi erkölcsi kötelességének, hogy hangsúlyozza, milyen fontos lenne, hogy aki teheti, oltassa be magát. 

Szerinte ezt a missziót segítené elő, ha kedvelt közéleti szereplők is népszerűsítenék az oltást, illetve ha az emberek megértenék, hogy az oltási kampány egyben egy világméretű verseny is arra nézve, hogy hol áll hamarabb talpra a gazdaság.

Na és mindenekelőtt racionális érvekkel lenne jó meggyőzni a kétkedőket: az oltás biztonságos és hatékony – mindannyiunk egyéni és közös érdeke, hogy minél többen be legyünk oltva.

Alapinformációk az itthon és az EU-ban először engedélyezett Pfizer-Biontech vakcináról

– Zsigmond Krisztina, a cég magyarországi Vakcina és Kórházi Termékek üzletágvezetőjének válaszai.

Mikorra alakul ki a védettség a védőoltás beadása után?

Két adag oltóanyagra van szükség, amelyek beadása között 21 napnak kell eltelnie. A teljes védettség, azaz a 95 százalékos hatékonyság a második oltás beadása után hét nappal valósul meg.

Mit jelent a 95 százalékos hatékonyság?

Azt jelenti, hogy a klinikai vizsgálatok eredményei alapján elmondható: akik beoltatták magukat, azoknak a 95 százaléka nem fertőződött meg a koronavírussal. Az idősek értéke is meghaladta a 94 százalékot.

Ezt miért fontos külön kiemelni?

Ezt azért hangsúlyozzuk, mert tudjuk, hogy 50 éves kortól az immunrendszer elkezd öregedni: lassabban és kevésbé jól reagál a fertőzésekre. A mi klinikai vizsgálataink 85 éves korig terjedtek ki, és a 65 év felettiek eredményei csaknem ugyanolyan jók, mint a fiatalabbakéi. Oltóanyagunkra 16 éves és annál idősebb korosztály számára kaptuk meg a törzskönyvezési engedélyt.

Akkor miért csak 18 év felett lehetséges beadatni az oltást?

A törzskönyvezési engedély – amivel a gyógyszergyártó rendelkezik – amolyan keret, ehhez képest a kormányzati oltási terv egy másik dolog. Számos szempont – például a veszélyeztetettség mértéke – mérlegelése után az egyes államok döntenek arról, hogy kiknek és milyen sorrendben biztosítják az oltást.

Miért van szükség a mínusz 70 fokos hőmérsékleten való tárolásra?

A nagyon alacsony hőmérsékletű tárolásra az mRNS technológia miatt van szükség, így biztosítjuk a vakcina hosszú távú stabilitását és hatékonyságát.

Van-e különbség aközött, hogy védőoltás által szerzek-e védettséget, vagy azáltal, hogy átestem a fertőzésen?

A vizsgálatok azt mutatják, hogy a fertőzésen természetes úton átesettekhez képest többszörös a védettsége azoknak, akik védőoltásban részesültek. Arra a kérdésre viszont, hogy mennyi ideig tart a védettség, később fogunk tudni válaszolni, mivel folytatódik a III. fázisú klinikai vizsgálat résztvevőinek utánkövetése.

Ha be vagyok oltva, akkor is megkaphatom-e a fertőzést akár úgy, hogy nekem nem lesznek ugyan tüneteim (vagy csak enyhék), de másnak továbbadhatom a kórokozót?

Előfordulhat, nagyon ritka esetben, de erre pontos választ a további kutatások tudnak majd adni.

Milyen mellékhatásokkal járhat az oltás beadatása?

Az elejétől fogva az volt a missziónk, hogy biztonságos és hatékony vakcinát állítsunk elő, ebben nem akartunk kompromisszumot kötni. Erre garancia a független bizottságok által végigvitt számtalan vizsgálat. A lehetséges mellékhatások – más fertőzések ellen felnőtteknél alkalmazott egyéb vakcinákhoz hasonlóan – a beadás helyén jelentkező izomfájdalom, a láz és a fáradtság lehet, amely egy–két napig állhat fenn, enyhe vagy középsúlyos szinten.

Mennyi vakcinára számíthat Magyarország a Pfizertől az idén?

A Pfizernek az Európai Bizottsággal van szerződése. Az egyes országok az Európai Bizottságnak jelezhették, hogy a 200 milliós alapmennyiségből mennyit kívánnak igénybe venni. Magyarország a populáció nagyságával arányosan kiszámolt maximális mennyiség egészére, azaz 4,4 millió vakcinára jelentette be az igényét. A további, opcionálisan elérhető 100 millió oltóanyagból is igénybe kívánja venni az elérhető maximumot, azaz 2,2 millió adagot. Ez tehát hazánkban összesen 6,6 millió adag vakcinát jelent, ami 3,3 millió ember oltására elegendő. Anyacégünk – felismerve a vakcinára vonatkozó fokozott igényt – kapacitásbővítésbe kezdett, és az Európai Bizottsággal újabb 200+100 millió adag vakcina beszerzéséről tárgyal.

–

Szerkesztőségi frissítés:
Az elmúlt héten több ország is tiltakozott, amiért a Pfizer-BioNtech vakcinából a tervezetthez képest kevesebb érkezett. A Reuters hírügynökség beszámolója szerint az oltóanyag ellátása Európa-szerte akadozott. A Pfizer és német partnere a BionTech múlt heti közleményében az európai gyártókapacitások bővítésével magyarázta az ellátás akadozását. A téma az Európai Unió kormányfőinek január 21-i csúcstalálkozóján is napirenden volt, az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen a megbeszélés után azt mondta, az ellátás márciusra várhatóan helyreáll és „néhány hónapon belül Európában több vakcina lesz, mint amennyit föl tudnak használni”.

Dudics Emese

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Halfpoint Images