–

Kezdjük rögtön azzal, amiről legtöbbet harsog a média: a pénz

Szerintem a „képtelenül alacsony bérek és a szakmai autonómia hiánya” problematika csupán részben jellemzi, hogy valójában miért nem jönnek többen a pályára. Avagy miért hagyják el azt.

Tapasztalatom szerint sokkal inkább az a baj, hogy gyakorlatilag három ember munkáját kell elvégezni.

Az adminisztráció, amivel kapcsolatban a mennyiségről sosem beszél senki, a valóságban tetemes: elég, ha csak a röpke 100–120 oldalas csoportnaplót említjük, amivel mindig napra késznek kell lenni, vagy a hiányzások lekövetését, esetleg az ebédrendelést (amit a gyerekek közt kell összeírni lehetőleg fél kilenc előtt, hogy a titkárnő időben le tudja adni). Ehhez jönnek gyerekenként a 10–15 oldalnyi fejlesztési tervek, szintmérések, ha a gyerek logopédushoz jár fejlesztésre, akkor a velük történt konzultációkról egy-egy külön dokumentum. 

Mindezek mellett elvárják, hogy az óvodapedagógus szóljon a szülőknek, hogy ha túl sokat hiányzik a gyerek az oviból, akkor hozzanak igazolást. Sokaknak ugyanis nem egyértelmű, hogy minden hiányzásról le kell adni a papírt attól függetlenül, hogy „csak a nagyinál van a gyerek” – vagy épp magas lázzal fekszik a kicsi a kórházban.

De azt is érdemes hozzátenni, hogy ha épp nincs dajka, akkor az óvodapedagógus egyedül szeleteli a paprikát, törli le az asztalokat, kíséri a gyerekeket a mosdóba, és szolgálja ki azokat, akik ennének. Még nincs kilenc óra, de teljesen kitikkad az ember, annyi felé kéne szakadnia.

És, ha esetleg közben az óvodapedagógusnak is ki kellene mennie a mosdóba? Várhat, amíg a váltó megérkezik (ha van egyáltalán).

Ebédnél azért akad segítség: az óvodavezető, a titkárnő vagy a takarító néni. Esetleg egy dajka rohangál egyszerre három csoportba. (Persze ha van váltó, akkor már nincs ok panaszra, „hisz ketten vagytok a 25” gyerekre. Örülj neki.)

Aztán még megemlíteném őt/őket…

Azt az öt–nyolc problémás gyereket a 25–30 fős csoportból, akiknek teljes körű felügyeletre, állandó felnőtt jelenlétre van szükségük. Akik miatt napi szinten azon aggódsz, hogy milyen kedvük lesz, le tudod-e kötni a figyelmüket, tudod-e tőlük tanítani a többieket. Mert a fejlődést természetesen számonkérik rajtad (jogosan, hisz ez a munkád).

És nem, a problémás gyerek alatt NEM azt kell érteni, hogy kicsit le van maradva többiekhez képest. Ő inkább az a csöppség, aki például játékból/szórakozásból veri meg a saját anyukáját és a társait is. Az a gyerek, aki a pillanat törtrésze alatt teszi tönkre a játszópajtása játékát, alkotását, és ezzel a másik gyerek kis lelkét. Aki nem hajlandó az asztalnál ebédelni, vagy épp azt játssza, hogy megszökik az óvodából – sikertelenül – és ezért a földhöz csapja magát dühében. A problémás gyerek az, akit nem tudsz kiszedni a szekrényből, mert ordít, tör és zúz, neki ugyanis ez a normális. Aki dobálja az ovis székeket, amikor nem kapja meg amit akar (megtörtént eset). Ő az, akit lefogsz – dacolva azzal, hogy feljelenthetnek – azért, hogy a többi gyereknek ne essen baja. Ő az, aki miatt egyaránt szoronganak gyerekek és felnőttek.

Mindebben pedig magadra vagy utalva, hiszen miközben segítségért kiáltasz a vezetőnek, pszichológusnak – bárkinek, aki épp ott van –, leggyakrabban azt a választ kapod, hogy „ezt meg kell tudnod oldani egyedül, bent a csoportban”.

És hiába könyörögsz, hogy indítsák el a nevelési tanácsadóban az adott gyermek vizsgálatát – hiszen féléves várólisták vannak, mert ott is kevés a szakember –, amikor az intézményvezető „elfelejti” leadni az általad már négyszer megírt dokumentációt. De sebaj, megírod te azt ötödjére is, és akkor jut el a nevelési tanácsadóba, amikor a gyerek már ballag (éretlenül, magatartásproblémákkal és fejlődési hiányosságokkal).

És amiről még beszélni kell

Van az úgy, hogy „szóvá mered tenni” anyunak/apunak, hogy a kis csemetéjük összekarmolta/megütötte a társát játékból/dühből, és akkor a szülők még veled kurva anyáznak mindenki előtt a folyosón, ami csak úgy zeng attól, hogy „milyen rossz ember vagy, mert ott kellett volna lenned”. Mindenhol.

Szóval az én kurva anyám, meg a másik gyereké, mert az ő csemetéjük egy szent, vagy legalábbis biztos volt oka rá, hogy bántsa a másik „idiótakölköt”, aki eredetileg csak játszani akart.

Megaláznak és beléd rúgnak, mert szeretnéd, ha a gyerekek előre haladnának: például, amikor elmondod a szülőnek, hogy a gyerek hatévesen nem tud tízig számolni, és jó lenne, ha kicsit otthon is biztatnák… Fogadóórán meg rájössz, hogy ezt hiába várod, mert a szülőt nem igazán érdekli, mi történik a gyerekével. Ez a felnőtt generáció az, aki mindenen fel van háborodva, mert megmondta neki valami bársonyszékes – sose látott KÖZoktatási intézményt a gyereke – ember, hogy mi a tuti. És alapból mi az, ami elvárható egy pedagógustól/KÖZintézménytől. A hab a tortán pedig az, amikor egy apuka a fogadóórán kioktat arról, hogyan kéne kezelned a pénzügyeidet (igen, bankár volt).

Amikor mindenhonnan azt harsogják, hogy de jó neked, mert bérpótlékot kaptál… 

Én sikítanék, hogy le van magasról szarva az egész pénzes hülyeség, inkább adjanak plusz státuszokat, engedjék meg, hogy a pszichológus ne csak félállásban dolgozzon az oviban.

Mit bánom én, ha csak nyolc általánosa/érettségije van, de jöjjön még vagy két–három pedagógiai asszisztens/dajka, akit megkérhetek, hogy legyen ott, amíg kiszaladok pisilni (új óvó nénit nem is merek kérni, mert nincs).

Aztán jön egy tényleg jó fej apuka, aki a vezető helyett is megvéd a veled kiabáló másik apukától, aki elfelejtette kifizetni a gyereke fényképeit; meg jön a tényleg kedves anyuka, aki nevetve megjegyzi, hogy ő ezt a munkát bizony semmi pénzért nem csinálná, hiszen ismeri a két fiát, és engesztelésképp ad egy virágcsokrot, és megköszöni a munkád… És abban két percben fontosnak, elhivatottnak, fittnek és erősnek érzed magad. Aztán befordulsz a csoportszobába, és látod a valóságot.
Kezedben a virágcsokor, arcodon a ragyogó mosoly, a lelked meg szétzuhan összeroppanva és meggyalázva…

Mégis ki akarna így dolgozni?

Judit

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás:Getty Images/Tirachard 

Olvassátok el Filákovity Radojka riportját is ITT: Összevont óvodai csoportok, zsúfoltság, bezárások – Beláthatatlan következményei lesznek az óvodapedagógusok egyre nagyobb hiányának